Elphee saga – A vámpír gróf – 14. A túlvilág kapuja
2018. január 10.
A vámpír gróf egy sötét terembe vezette Mattet és Charlotte-ot, amely a városházában van. Ő csak úgy nevezte, hogy a város közepe.
Drake: Kai, légy szíves irányítsd őket a gyertyához.
Kai: Igenis, Gróf úr.
Drake: Nagyszerű, a jóslat szerint most meg fogják nyitni a túlvilág kapuját.
Drake: Nagyszerű, a jóslat szerint most meg fogják nyitni a túlvilág kapuját.
Matt odaállt a gyertya elé ami elkezdet fénynyalábokat szórni felé, melyek körül ölelték őt.
Charlotte is hasonlóképpen járt.
A fények egy ellipszist alkottak kettejük körül. A jelenlévők tátott szájjal bámulták a jelenséget.
Ekkor hirtelen sárga erőtér képződött Matt köré és eltűnt a sötétségben.
Egy nagyon érdekes helyre került ezután. Olyan volt mintha minden tiszta fényből állna.
De nem volt egyedül. Egy szőke hölgy álldogált tőle nem messze.
Matt: Elnézést asszonyom, hol vagyok most?
Szőke hölgy: Ez itt a túlvilág kapuja. Én pedig Alice Gottwald vagyok.
Matt: Ezek szerint ön rokona Drake Gottwaldnak?
Alice: A felesége voltam.
Szőke hölgy: Ez itt a túlvilág kapuja. Én pedig Alice Gottwald vagyok.
Matt: Ezek szerint ön rokona Drake Gottwaldnak?
Alice: A felesége voltam.
Alice: Nagyon sajnálom, hogy ilyen sok bonyodalmat okozott neked a férjem. Nyugi majd mi gondoskodunk róla. Tudod, ő nem mindig volt ilyen gonosz.
Matt: És én hogy fogok haza jutni?
Alice: Csak meditálj és nemsokára visszatérsz a világodba.
Matt: Köszönöm.
Matt: És én hogy fogok haza jutni?
Alice: Csak meditálj és nemsokára visszatérsz a világodba.
Matt: Köszönöm.
Elkezdett meditálni és nemsokára zöld fény jelent meg körülötte.
És szépen lassan kezdett eltűnni…
És ismét a sötét szobában találta magát.
Drake mögött pedig egy fehér ruhás nő jelent meg (talán szellem? vagy angyal?) és a már ismert fénynyalábokkal magával ragadta őt és mindketten eltűntek.
A helyükön pedig egy álarcos alak jelent meg.
Matt: Ki maga?
Ismeretlen: Nem csoda, hogy nem ismersz meg eléggé megváltoztattam a külsőmet. Én Lucian vagyok, én adtam Drake-nek a bölcsek kövét és én tehetek mindenről ami veletek történt. Most dühös vagy mi?

Matt: Te szörnyeteg!
Lucian: Tudod, Matt ezen a világon nincsenek jók és rosszak. Csupán gyengék, erősek, okosak és ostobák vannak. Ti ostobák vagytok mivel képesek lennétek az életeteket is oda adni a barátotokért én pedig erős és okos vagyok, én az örök életért voltam képes mindent feláldozni és most nagyon jót mulatok rajtatok.
Matt: Maga az ostoba! Nem tudja mi a barátság és a szeretet, így nincs értelme az életének!

Lucian: Így gondolod? Mindegy élj csak boldogan amíg tudsz. Mi még úgy is találkozunk egyszer. Most máshová kell mennem sajnos. Viszlát!
Aztán eltűnt.
Bár még Luciant nem sikerült elkapniuk, tényleg boldogan folytatták az életüket. Bridgeport vámpírjai Mattet választották meg az új vámpír grófnak, de ő megengedte Kainak, hogy intézze az ügyeit.
Charlie összejött Helenával…
Jamie Aleckel…
Brian pedig Jamie vörös hajú varátnőjével Claire-rel.
Marcus és a többi bridgeporti vámpír pedig leszoktak az emberölésről, de hőseinknek még rengeteg dolguk maradt az ország többi részén és előbb-utóbb talán még Luciant is elkapják.
Marcus és a többi bridgeporti vámpír pedig leszoktak az emberölésről, de hőseinknek még rengeteg dolguk maradt az ország többi részén és előbb-utóbb talán még Luciant is elkapják.
Matthew Elphee és Charlotte Elphee pedig összeházasodtak és boldogan éltek…
Vége!