
Egy grincs karácsonya – December 8.
– Összegezzük – kérte Gabriel, amikor kedd délután sétáltunk együtt hazafelé. Én a jó meleg kabátomba bújva, ő pedig a szokásos kék pulcsijában, egymás mellett, de úgy, hogy még véletlenül sem ért össze a karunk. – Szóval szereted, hogy a karácsony munkát ad Earlnek, hogy a rászoruló gyerekekkel is törődik valaki, és hogy a húzás miatt gondolnak egymásra az emberek.
– Ez csak három dolog, és ma még mindig nem mutattál nekem semmit – emeltem fel a mutatóujjamat, ahogy néhány lépéssel beelőztem, és inkább hátrafelé kezdtem sétálni, hogy szembe kerülhessek vele. – Szerintem kizárt, hogy még tizenkét ilyet össze tudj nekem lelkizni.
– Ne becsüld alá a képességeimet! – nevetett Gabriel.
Nem volt hangos vagy idióta a nevetése, mint általában a fiúké, valahogy olyan üdítően hétköznapi volt. Még csak meghökkentően jóképűnek sem neveztem volna, akkor sem, ha volt benne valami különleges.
– Akkor mi a mai témánk? – érdeklődtem.
– De kíváncsi vagy ahhoz képest, hogy utálod az egészet – vonta fel a szemöldökét, de még mielőtt magyarázkodni kezdhettem volna, folytatta is. – A mai érvem a karácsony mellett az, hogy ilyenkor az ember mindig megáll, hogy felelevenítse a szép emlékeit. Mert akár szereted, akár nem, a karácsony már csak azért is alkalmas a mélázásra, mert a sötét, hűvös, esetleg havas környezet ünnepi fényekkel megspékelve valami pavlovi reflexként hívja elő a nosztalgiát.
Beszélt ő még tovább is, hallottam, ahogy duruzsolt, meg elcsíptem egy-egy szót, például olyanokat, hogy „akik már nincsenek köztünk”, „emlékezünk” meg „boldog gyerekkor”, de szégyen, nem szégyen, egészen belekényelmesedtem a pillanatba. Ahogy ő beszélt, beszélt azon a kellemesen mély hangján, ahogy olyan szavakat használt, amiket az osztálytársaim meg sem értenének, és ahogy olyan kedvesség áradt belőle, ami már-már földöntúlivá tette. De tényleg, Gabriel pontosan úgy nézett ki, mint amilyennek én egy földre szállt angyalt képzelnék el.
Szőke haj, kék szem, szép mosoly – nyilván nem volt lehetetlen, hogy ezekkel a tulajdonságokkal egyszerű földi halandó legyen, én mégis azt vártam, mikor bukkannak elő a szárnyai vagy a glóriája. Amíg ő arról beszélt, milyen szép pillanatokra emlékezhetünk karácsonykor, én azon tűnődtem, vajon a glória tömör vagy inkább hologramszerű lehet-e.
Vajon meg lehet fogni?
Vajon Gabrielt meg lehet érinteni? Nem fog eltűnni, ha hozzányúlok?
Már éppen emeltem a kezemet, hogy megbökjem a vállát…
– Mi van, Grincs, elvitt a nosztalgia?
A hangja mintha valami mély kábulatból ébresztett volna fel, és a mozdulatban is elakadtam. Zavartan engedtem vissza a karomat a törzsem mellé, és idétlen kuncogással próbáltam leplezni, mennyire nem figyeltem oda rá.
– Hát… hát igen. Te nyertél. De ma volt az utolsó!
– Meglátjuk – szélesedett ki a mosolya.
December 7. | December 9. |

Ruby
Főállású történetíró és profi fordító, mellékesen szárnybontogató youtuber. A Sims szériákon átívelő rejtélyek szakértője. Lelkes játéktesztelő, tudósító, lektor és Sims 4 játékos.
Ezeket is érdemes megnézni

Egy grincs karácsonya – December 13.
2020. december 13.
Egy grincs karácsonya – December 7.
2020. december 7.
Nem mindig tudok mit kommentelni egy-egy rész alá (úgy értem, nem mindig van mit, mert nem jut eszembe kb. semmi), de most megteszem.
Az előző résszel kapcsolatban: Úúú, te is szereted (vagy legalább ismered) a Garfieldot? Én régen a keresztmamámtól kaptam pár ZsebGarfieldot kiskoromban, aztán megszerettem. Részben azokon nőttem fel (meg mindenféle minimaxos és nickelodeonos mesén).
A mai részből meg egy dolgot emelnék ki.
“[…]én mégis azt vártam, mikor bukkannak elő a szárnyai vagy a glóriája.“
Na, ezzel én is pont ugyanígy érzek. 😀
Nagyon aranyosra sikerült ez a rész.
Garfield rajongó jelen :D. Kicsi koromtól imádom, pedig akkor még sok poént meg sem értettem benne (ez úgy esett le, hogy mostanság újranézem :D)
Én a rajzfilmből nem láttam annyira sokat, de azt is szerettem. Abból is a 2D-s rajzolt verziót. A 3D animációt (valami Garfield Show, vagy mi volt az), na, azt már nem annyira. Bele-belenéztem, de már nem ugyanaz a hangulata volt. Lehet, hogy lett volna az is ugyanolyan jó, de zavart, hogy már nem rajzfilm, hanem animált cucc, és valahogy a dizájnja sem jött be. Nem annyira régen pedig valami extrém régi Garfield rajzfilmet láttam a tévében. Vagyis, nem néztem, csak belekukkantottam, és tök olyan volt, mintha a képregény képei mozogtak volna. Nekem ez jutott róla eszembe. :DD Még a színek… Tovább »
A Garfield Show nekem sem annyira jön be, pedig amúgy nem rossz, de a régi poénvilága felülmúlhatatlan.
(Én úgy két éve kaptam rá a képregényekre, azóta is gyűjtöm, Garfield alap darab :D)
Szerintem is vannak ilyen fejezetek, szóval én csak örülök, ha van olyan, amikor az olvasóknak van hozzáfűznivalójuk. 🙂
Nagyon szeretem Garfieldot! A tesómmal tök nagy gyűjtők voltunk régebben, rengeteg ZsebGarfieldunk van, elő voltunk rá fizetve, meg minden. 😀
Valamiért mindenki azt várja, Gabriel mikor fog szárnyakat növeszteni, hehe… 😀
Köszönöm a kommentet, jólesik mindig olvasni! 🙂