Egy grincs karácsonya – December 6.

Sok mindenre fel voltam készülve, de arra nem, hogy vasárnap délelőtt egy épület sarkáról tartsak szemmel egy utcai postaládát. Gabriel megesküdött mindenre, ami szent (meg arra is, ami nem), hogy majd meg fogom érteni, ez miért olyan fontos, de egyelőre még vártam a megvilágosodásra.

– Tulajdonképpen bemehetnénk a kávézóba is, az ablakból ugyanolyan jól látni a postaládádat, mint innen – próbálkoztam, de ő csak a fejét rázta.

– Nem, nem, így egészen más lesz.

– De te egyszer halálra fogsz fagyni – néztem rajta végig. Még csak néhány napja ismertem meg, de már volt néhány dolog, amit sikerült kifigyelnem a szokásai közül. Például az, hogy sosem hord magával táskát, tárcát vagy bármi hasonlót. Nem vesz fel kabátot, és valamiért nagyon ragaszkodik a kék pulcsijához. Felmerült bennem, hogy talán nagyon szegény a családja, és nem engedhetik meg maguknak, hogy melegebb ruhákat vásároljanak. De ha már egyszer így alakult, Gabrielnek sem kellene az utcákon lófrálnia ebben a hidegben.

– Ott jönnek! – biccentett a túloldal felé, ezzel pedig elegánsan figyelmen kívül hagyta a megjegyzésemet. Lemondó sóhajjal fordultam a mutatott irányba, és legnagyobb meglepetésemre két elég rongyos gyereket láttam a postaláda felé közelíteni.

– Ők kicsodák? – kérdeztem már szinte megadóan.

– Annie és Paul. Ikrek, a gyártelepen élnek az anyukájukkal. Az apjuk néhány éve halt meg egy munkahelyi balesetben, azóta a családjuk nagyon szegény. Az anyukájuk két helyen dolgozik, és amikor van egy kis ideje, eljár takarítani, hogy a gyerekeknek biztosítani tudja azt a színvonalat, ami mellett még nem veszi el őket a gyámügy.

Nyeltem egyet, mert összeszorult a szívem a gondolatra, hogy a postaláda előtt megálló gyerekek félárvák, és gyakorlatilag az anyukájuknak sincs ideje törődni velük ennyi munka mellett.

– Neked minden sztorid ilyen szívszorító? – kérdeztem Gabrielt, aki egy suta vállrándítással és egy szomorkás mosollyal reagált.

– Nem nagyon van pénzük karácsonyi ajándékra, de ez nem jelenti azt, hogy nem is fognak kapni. Ez a postaláda azért különleges, mert innen a télapónak lehet leveleket küldeni. Na, nyilván nem az igazinak, de van egy alapítvány, aki ezeket a leveleket összegyűjti, aztán megpróbálja megajándékozni ezeket a gyerekeket.

– Ez egy nagyon olcsó trükk – fontam össze a karjaimat a mellkasom előtt morcosan. – Félárva gyerekek meg adományozós alapítványok, meg segítsük egymást… olcsó trükk és aljas húzás!

– De működik, nem? – biccentette félre a fejét Gabriel.

– De, működik. Ezt a kört is te nyerted, mert ez is szép a… a karácsonyban, de tudd, hogy ez akkor is aljas húzás volt!

– A karácsony tele van megható pillanatokkal, és nekem már csak tizenhármat kell találnom a mindent elsöprő győzelemhez – vigyorgott rám Gabriel, én meg a szememet forgattam, de aztán megállapodott a pillantásom a lassan távolodó gyerekeken. Akik meg fogják kapni azt, amit a télapótól kértek.

December 5.

December 7.