Egy grincs karácsonya – December 3.
Sok minden okozhat konfliktust egy családban. Válás, megcsalás, családon belüli erőszak, halál, baleset, alkoholizmus, drogfüggőség. De néha a legnagyobb nézeteltérést mindössze az okozza, hogy az egyik fél utálja az egész karácsonyi hercehurcát, a másik meg már december elején mézeskalácsot akar sütni. Ezzel alapvetően még nem is lenne baj, de anyu nyakig tésztásan, Csizmás kandúrt megszégyenítő szemekkel nézett fel váltva hol rám, hol apura, hogy valamelyikünk menjen már el a boltba habzsákért. És ünnep ide, hideg és sötét oda, anyunak nem lehet nemet mondani, szóval miután apu elvert kő-papír-ollóban, én voltam az, aki kabátba bújva kimerészkedtem a téli estébe.
– Hogy lehet az, hogy grincs létedre állandóan idekint látlak? – kérdezte tőlem Gabriel, akivel ezúttal a parkon átvágva futottam össze.
– Anyukám mézeskalácsot süt, és… ne röhögj már ki! Szóval anyu nekiállt sütni, de elfejeltette, hogy nincs habzsákja, szóval… itt vagyok.
– Fogadjunk, hogy a mézeskalácsot szereted!
– Nem! – tiltakoztam reflexből, de amikor megemelte a szemöldökét, felsóhajtottam. – Na jó, talán egy kicsit.
– Akkor máris találtunk valamit, amit nem utálsz a karácsonyban.
– De a mézeskalács egy sütemény, ha eltekintünk attól, hogy ilyenkor szoktuk enni, akkor nem is függ össze olyan szorosan az ünnepekkel.
– Ettél te már nyáron mézeskalácsot? – kérdezte Gabriel vigyorogva, mert ő is érezte, amit én, egész pontosan azt, hogy az érvelésem nem szimplán támadható volt, hanem egy az egyben rossz.
– Jó, oké. Szeretem a mézeskalácsot, de nem a karácsony miatt, hanem azért, mert olyan különleges a fűszerezése, meg beleharapni olyan, mint egy falat boldogság.
Gabriel vigyora mosollyá szelídült, és bár vártam, hogy mit fog hozzáfűzni a kijelentésemhez, ő csak csendben lépdelt mellettem. Ahogy átvágtunk a parkon, néha rásandítottam. Próbáltam megtippelni a korát, de tizenöt és húsz között igazából bármennyi lehetett.
– Te is sokat vagy idekint – jegyeztem meg, amikor úgy éreztem, már túl hosszúra nyúlt a csend.
– Szeretem a friss levegőt – vont vállat Gabriel. – Néha nagyon fojtogató tud lenni, ha hosszú ideig vagy a négy fal között.
– És máris jobb, ha idekint fagyoskodsz, igazad van – kuncogtam, és már éppen azon gondolkoztam, hogy játékosan meglököm a karját, amikor a park kijáratához érve ő megállt, én pedig csak néhány lépéssel később vettem észre.
– Tulajdonképpen én erre megyek – intett a háta mögé, vissza a park irányába. – Csak gondoltam, elkísérlek egy darabon.
– Köszi – mosolyogtam rá, de valahogy kezdett furcsán csöndessé vagy bánatossá válni, szóval erős késztetést éreztem arra, hogy valahogyan oldjam a feszültséget. – Amúgy még mindig bénán flörtölsz.
– Nem tudod fogadni a bókokat – vágott vissza, de legalább újra mosolygott, ahogy hátrálni kezdett a park irányába.
– Natalye – szóltam utána. – A nevem Natalye!
– Oké… Grincs!
December 2. | December 4. |
Ruby
Főállású történetíró és profi fordító, mellékesen szárnybontogató youtuber. A Sims szériákon átívelő rejtélyek szakértője. Lelkes játéktesztelő, tudósító, lektor és Sims 4 játékos.