Egy grincs karácsonya

Egy grincs karácsonya – December 22.

Nem egészen így képzeltem el a véradásos dolgot.

Azt hittem, aláíratom a szüleimmel a beleegyező nyilatkozatot, aztán bemegyek a kórházba, ahol leveszik a véremet, és esetleg a nővérek rám mosolyognak, és azt mondják, milyen bátor vagyok.

Ehhez képest csak a folyosón üldögélhettem, míg a szüleim egymás után bementek a vizsgálóba, hogy vért adjanak helyettem egy olyan fiúnak, akit nem ismertek, és akit én is csak valami álomszerű alakban láttam.

Apa azt mondta, megérti, hogy ez fontos nekem, de mivel még alig múltam el tizenhat, nem engedték volna meg jó szívvel, hogy belemásszak valami ilyesmibe. Először azt gondoltam, valójában ezzel én egyáltalán nem segítettem, de próbáltam elterelni a figyelmemet a saját haszontalanságomról.

– Te vagy Natalye, ugye?

Meglepetten néztem fel az előttem megálló nőre. Az első, amit észrevettem, a szép szőke haja volt, de rögtön utána a megviselt arca szúrt szemet. A gyomrom összeugrott a felismeréstől, amikor rájöttem, hogy ő lehetett Gabriel anyukája.

– Én vagyok – böktem ki, ő pedig egy halvány mosollyal az arcán leült mellém.

– Amanda Grace vagyok – mutatkozott be, én pedig tudtam, hogy a vezetéknévről fel kellett volna ismernem, de Gabriel sosem mutatkozott be teljesen. – Beszéltem apukáddal. Mondta, hogy mennyire ragaszkodtál ahhoz, hogy segíteni tudj a fiamnak.

– Sajnos nem engedik, hogy én is adjak vért, pedig…

– Köszönöm.

– De hát én nem is… – Megráztam a fejemet. – Nem én segítek, hanem a szüleim.

– Nélküled a szüleid sem lennének most itt. És nekem nem csak az fontos, hogy valaki vért ad Gabrielnek, hanem az is, hogy olyan barátja vagy, aki segíteni akar neki.

Szólásra nyitottam a számat, de először nem jött ki hang a torkomon. Mert ennek a nőnek kórházban volt, sőt, élet és halál között lebegett a gyereke, mégis volt hozzám néhány jó szava. Fájdalmasan ismerős volt az a lágy bölcsesség, amivel felém fordult, és hirtelen értelmet nyert az is, miért bánt Gabriel annyira jól a szavakkal.

– Csak… szeretném, ha meggyógyulna – mormogtam, és tudtam, hogy gyerekes vagyok. De Gabriel búcsúja annyira végleges volt, annyira… félelmetes. Nem tudtam, mire számítsak ezek után.

– Meg fog – mosolygott rám az anyukája, majd a meglepett arcom láttán folytatta. – Csak így szabad hozzáállni.

Nekem még nehezemre esett ez a mindent elsöprő reménykedés, de megpróbáltam lenyelni az aggodalmamat.

– Ha… ha… ha Gabriel jobban lesz, megtenné, hogy odaadja neki ezt? – nyújtottam felé egy kissé gyűrött, megviselt papírfecnit.

– Persze.

December 21.December 23.
Kérj értesítést arról, ami fontos!
Nem szeretnél lemaradni a téged érdeklő tartalmakról? Iratkozz fel listánkra, és válaszd ki, miről küldjünk értesítést!

Szívesen részt vennél új kiegészítők, modok, kihívások vagy történetek véleményezésében? Válaszd ki a számodra érdekes témákat, és e-mailben értesítünk, amikor segítséget keresünk a munkánkhoz!

A feliratkozással elfogadod adatvédelmi tájékozatónkat.

Főállású történetíró és profi fordító, mellékesen szárnybontogató youtuber. A Sims szériákon átívelő rejtélyek szakértője. Lelkes játéktesztelő, tudósító, lektor és Sims 4 játékos.

Feliratkozás
Visszajelzés
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments