Egy grincs karácsonya – December 18.

– Hová megyünk? – kérdeztem Gabrielt, aki viszont egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki szerette volna felfedni előttem a terveit. Ha őszinte akarok lenni, nem lepett meg, mert az elmúlt hetekben már volt lehetőségem kitapasztalni a módszereit.

Tudtam, hogy valami nagy dobásra készült, mert ilyenkor mindig titokzatos próbált maradni, de azt is láttam rajta, hogy izgatott volt, én pedig akaratlanul is átvettem a jókedvét. Mostanra teljesen fesztelennek éreztem magam mellette, és az sem aggasztott igazán, hogy nem tudtam, hová tartottunk.

– Odaadtad már az ajándékodat a barátnődnek? – érdeklődött.

– Igen, ma volt az ajándékozás – bólintottam, és nem tudtam elnyomni egy mosolyt. – Imádta a varázsbögrét. És én is elég jó ajándékot kaptam attól, aki engem húzott.

– Micsodát?

– Csokit. Rengeteg csokit – sóhajtottam fel elégedetten. – Egy olyan fiú volt, akivel nem igazán ismerjük egymást. Azt mondta, szerinte a csokival nem lehet mellélőni, szóval abból viszont hozott nekem egy csomót.

– Mintha múltkor azt mondtad volna, nem vagy kifejezetten édesszájú – nevetett Gabriel.

– De akkor nem raktak elém egy doboz csokit azzal a felkiáltással, hogy ez mind az enyém – védekeztem. – Azért vannak helyzetek, amik felülírják a… dolgokat.

– A dolgokat – ismételte az esetlen kijelentésemet, és az arcára volt írva, milyen remekül szórakozott rajtam.

Valahol mélyen szerettem volna sértetten rászólni, de akárhogy kerestem is magamban a lendületet, igazából nem tudtam rá haragudni. Egyébként sem igazán hagyott nekem időt reagálni, mert a következő pillanatban megtorpant, és olyan természetességgel mutatott a mellettünk sorakozó fenyőfákra, mintha naponta látott volna belőlük ennyit egy helyen.

– Hadd találjam ki! – biccentettem oldalra a fejemet. – Ma elmondod nekem, miért olyan nagyszerű, hogy karácsonykor kivágjuk, majd néhány napos használat után egyszerűen kidobjuk a fákat?

– Nem feltétlenül ebből az irányból szeretném megközelíteni a témát, de nagyjából ez volt a tervem – ismerte el Gabriel, de most nem engem nézett, hanem a fenyővásárt tanulmányozta. – Tudtad, hogy azok a fák, amiket karácsonyfának veszünk meg, már kifejezetten erre vannak termesztve? És igen, megöljük a fát, ez ellen nekem sincs semmim. De azt hiszem, ez is valami olyasmi, ami csak azon múlik, mit látsz meg belőle. Mert a karácsonyfa egy kisgyerek számára csoda. Akár már teljes pompájában látja először, akár a családjával díszítheti fel, ez az egyezményes jelképe annak, hogy a karácsony megérkezett az otthonunkba is. És… érzed a friss fenyőillatot?

Egy pillanatra lehunytam a szememet, és nem csináltam mást, csak beszívtam azt az utánozhatatlan, téli illatot, ami körbelengte ezt a helyet.

– Érzem.

December 17.

December 19.