Egy grincs karácsonya – December 16.

Gabriel nem szólt előre, hogy a szokásos sétánk ma hosszabbra fog nyúlni. Csak, amikor találkoztunk, akkor kérdezte meg, mennyire sietek, én pedig gyanakodva bár, de azt mondtam neki, egyáltalán nem.

Először azt hittem, hosszasan szeretné majd taglalni a mára kiválasztott karácsonyi témáját, de ehelyett séta közben inkább olyan általános kérdéseket beszéltünk meg, mint a kedvenc és legkevésbé kedvelt iskolai tantárgyaink. Megtudtam róla, hogy nagyon szerette a történelmet és az irodalmat, de a fizika például távol állt tőle. Érdekes volt őt hallgatnom, mert ezek a hétköznapi dolgok közelebb hozták őt egy kicsit, már nem tűnt annyira érinthetetlennek.

– És mi szeretnél lenni? – kérdeztem tőle, ahogy a város lakóövezetéhez közeledtünk.

– Nem tudom – húzta a száját. – Vannak olyanok, akik egészen kicsi koruk óta tudják, hogy orvosok vagy tűzoltók akarnak lenni, de azt hiszem, én nem vagyok ennyire elhivatott.

– Lehetnél motivációs tréner – kuncogtam. – Tudod, olyanok, akiket meghívnak a Ted konferenciákra előadni. Szinte látom is magam előtt, ahogy felmész a színpadra, mosolyogsz mindenkire, aztán megkérdezed a közönséget, hogy… Tudják, mi a jó a karácsonyban? Nem? Semmi baj, majd én elmondom!

Gabriel jóízűen nevetett a rögtönzött paródiámon, én pedig némileg megkönnyebbültem, hogy nem volt sértődékeny. Az eddigi, rövid ismeretségünk alatt nem igazán mutatta meg a rossz tulajdonságait, így általában izgalommal vegyes kíváncsisággal vártam, hogy kibukjon végre egy hibája. De ez még nem történt meg.

– És te, Grincs? Te mi leszel, ha nagy leszel?

– Amilyen tempóban haladunk, Télanyó – vonogattam a vállamat.

– Értékelem a humorodat, de kíváncsi lennék az igazi válaszodra is.

– Nem tudom – néztem a szemébe, de a mosoly nem olvadt le az arcomról. Volt valami egészen különleges hangulata annak, hogy még sötétedéskor is idekint sétáltunk a csípős, téli hidegben. – Azt hiszem, szeretnék jó ember lenni. De hogy könyvelőként, aktivistaként vagy tanárként, azt nem tudom.

Gabriel úgy tűnt, ezzel a válasszal már elégedettebb volt, mert nem noszogatott tovább. Helyette elgondolkozva nézelődött a békés, kihalt kertvárosban.

– Tudod, mivel szeretnék ma érvelni? – kérdezte.

– Nem. Mivel?

– A fényekkel – szélesedett ki Gabriel mosolya. – Karácsony közeledtével az emberek elkezdik kivilágítani a házaikat, és még ha néha giccses is a végeredmény, azért összességében elég szép ilyenkor a környék.

Jól csinálta, mert nem abba az utcába terelt be, ahol életnagyságú, világító rénszarvasokat állítottak ki a kertbe. Így viszont, az ízléses fényfüzérekkel feldíszített házak között sétálva én sem tudtam haragudni az ünnepekre.

– Ez tényleg szép – állapítottam meg. De talán nem is a fények varázsa volt mindez, hanem Gabrielé, akivel jó volt csak úgy, céltalanul sétálgatni.

December 15.

December 17.