Egy grincs karácsonya

Egy grincs karácsonya – December 15.

– Áruld már el, hová megyünk! – noszogattam Gabrielt, aki a szokásos útvonal helyett ma másfelé vette az irányt. Ráadásul még csak azt sem volt hajlandó megmondani, milyen érvvel készült ezúttal a meggyőzésemre. Csak egy roppant elégedett mosollyal az arcán ment valamerre. Én meg követtem őt, mintha muszáj lenne, akkor is, ha ötletem sem volt, hol fogunk kilyukadni.

– Nem szereted a meglepetéseket, Grincs? – villantott rám egy vigyort, amikor nem fejeztem be a kíváncsiskodást. – Majd meglátod. Nem megyünk messzire, és haza is fogsz találni innen.

– Reméltem, hogy nem elrabolni fogsz – szusszantottam fel. – Azért mindazok után, amin együtt keresztülmentünk…!

Bár én igyekeztem úgy hangsúlyozni, hogy egyértelmű legyen, csak vicceltem, ő mégis barátságos mosollyal rázta a fejét.

– Nem foglak elrabolni, egy ilyen szép barátságot nem lenne érdemes felrúgni egy pár veséért és egy májért. Meg amúgy sincs szervkereskedős kontaktom – merengett el, én meg méltatlankodva készültem őt meglökni, de az utolsó pillanatban megszaporázta a lépteit, szóval megmenekült a kicsinyes bosszúm elől.

Gabriel olyan jelenség volt, akit nem tudtam hová tenni, pedig már napok óta próbáltam megfejteni őt. Nem beszélt sem a családjáról, sem a barátairól, kicsit olyan volt, mintha nem létezett volna számára más, csak az a pillanat, amiben a karácsonyról, az ünnepekről vagy a világ szép dolgairól beszélgettünk. Nem tudtam elképzelni, honnan jött belőle ez a határtalan szeretet az ünnepek felé, de olyan jólesett a közelében lenni, hogy észrevétlenül kezdett átragadni rám is. Olyan volt, mintha egy kis időre rám adott volna egy szemüveget, amin keresztül éppen olyannak láttam a világot, amilyennek ő.

– Mondd csak, Grincs, mennyire vagy édesszájú?

Gabriel váratlan kérdése kizökkentett a gondolatmenetemből, és értetlenül pislogtam rá néhány másodpercig, mielőtt ráeszméltem volna, hogy választ várt tőlem.

– Azt hiszem, normálisan. Szeretem a csokit meg minden ilyesmit, de azért nem vagyok ráfüggve annyira, hogy azt mondjam, meghalnék, ha nem kaphatnék. Nem vicc, vannak ismerőseim, akiknek az édesség a mindenük.

– Szóval normálisan – kuncogott a válaszomon a fiú, de nem volt rosszindulat vagy gúny a szavaiban. – Azt hiszem, ez a legjobb.

– Mihez? – kérdeztem homlokráncolva, mire ő a mellettünk lévő kirakatra bökött, amit egészen idáig észre sem vettem. Egy takaros cukrászda előtt álltunk meg, és Gabrielnek semmit sem kellett mondania, mert a reményteli mosolya többet árult el ezer szónál. – Megjegyezted, hogy szeretem a mézeskalácsot, ugye?

– Meg.

Hosszú ideig csak álltunk ott, és én néztem a szemébe, próbáltam megfejteni, vagy legalább egy kicsit jobban megérteni őt. Aztán, éppen akkor, amikor azt vártam, hogy bemegyünk egy sütire, ő hátrálni kezdett.

– Holnap folytatjuk… Grincs.

December 14.December 16.
Kérj értesítést arról, ami fontos!
Nem szeretnél lemaradni a téged érdeklő tartalmakról? Iratkozz fel listánkra, és válaszd ki, miről küldjünk értesítést!

Szívesen részt vennél új kiegészítők, modok, kihívások vagy történetek véleményezésében? Válaszd ki a számodra érdekes témákat, és e-mailben értesítünk, amikor segítséget keresünk a munkánkhoz!

A feliratkozással elfogadod adatvédelmi tájékozatónkat.

Főállású történetíró és profi fordító, mellékesen szárnybontogató youtuber. A Sims szériákon átívelő rejtélyek szakértője. Lelkes játéktesztelő, tudósító, lektor és Sims 4 játékos.

Feliratkozás
Visszajelzés
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments