Egy grincs karácsonya – December 13.

Először nem értettem, Gabriel miért ragaszkodott ahhoz, hogy sötétedés után találkozzunk, de amikor befordultunk egy sarkon, egy pillanat alatt rájöttem. Egész úton kitért a válaszadás elől, amikor próbáltam kiszedni belőle, ezúttal mivel akar meggyőzni.

Aztán már kimondania sem kellett, mert a szemeim elé táruló látvány teljesen egyértelművé tette számomra, hogy advent harmadik vasárnapján egy karácsonyi vásárra szeretne elvinni. Mielőtt azonban beléptünk volna az ünnepi fényekkel tarkított bódék közé, megálltam, és Gabrielre nézve megráztam a fejemet.

– Nem. Sok mindenre megadom neked a pontot, de ebbe nem fogsz belerángatni. Ez a hely minden, de tényleg minden, amit utálok a karácsonyban. A fények, a tömeg, a vásárlás, a díszek, a hideg, a…

– Előítéletes vagy, Grincs – szakított félbe, de egyelőre nem is kényszerített arra, hogy bemenjek a tömegbe. Helyette néhány lépéssel hátrébb húzódott, és a vásár fényeit figyelve mosolyodott el elmélázva. – Ezek a vásárok nem csak arról szólnak, hogy az árusok lehúzzák a vásárlókat, sőt, nem is a tömegnyomor számít.

– Nyilván gondoltam, hogy van mögötte valamiféle magasztos cucc, mint például az, hogy legyünk együtt meg vegyünk szépeket egymásnak – forgattam a szememet. – De ez csak szöveg. Igazából az egész azért van, hogy felkapták, és sok pénzt be lehet söpörni.

– Az emberek dolgoznak vagy iskolában vannak szinte egész decemberben – nézett rám Gabriel, mintha meg sem hallotta volna a szavaimat. Nem. Meghallotta, amit mondtam, és annak ellenére folytatta, és közben a pillantása nem eresztette az enyémet. – Ha belegondolsz, az ember végigdolgozza az egész életét. Legalább napi nyolc órát a munkahelyén tölt, de sokan vannak, akik tizenkét órás műszakokba vannak beosztva. Sokszor a család tagjai is alig látják egymást, vagy ha látják is, túl fáradtak ahhoz, hogy időt töltsenek egymással. De amikor jön a karácsony, akkor az újra és újra lehetőséget ad nekik, hogy változtassanak a hétköznapok megszokásain. Mert akkor elgondolkozol azon, mivel okozz örömet a másiknak, akkor időt szánsz arra, hogy elmenj megvenni, becsomagold, odaad. Vagy pedig eszedbe jut, hogy hiányzik neked valaki. Eszedbe jut, hogy szeretnél vele időt tölteni. És teljesen mindegy, hogy egy kávézóba ülsz be vele vagy elmentek együtt egy adventi vásárra. Ennek a helynek sem az a lényege, amit első ránézésre látsz, hanem az, hogy ez is egy lehetőség. Lehetőség azzal lenni, akiket szeretsz.

Meghökkenten hallgattam Gabrielt, még a szám is elnyílt valamikor a monológja közben. Nem értettem. Egyszerűen nem értettem, honnan jött ez a sok bölcsesség, ezek a fájdalmasan szép gondolatok, olyanok, amilyeneket még senki mástól nem hallottam. Olyanok, amik egyszerre voltak szívmelengetők és valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag fájdalmasak. Nem értettem Gabrielt, és azt sem, miért volt neki annyira fontos, hogy megszerettesse velem a karácsonyt, de egy sürgető érzés a mellkasomban azt súgta, vegyem észre a ki nem mondott szavakat is. Hogy Gabriel velem akar a karácsonyi vásárba menni. És rá kellett jönnöm, hogy most már az én ellenérzéseim is kezdtek elpárologni.