Egy grincs karácsonya

Egy grincs karácsonya – December 11.

– Szeretsz olvasni? – kérdezte tőlem péntek délután Gabriel, amikor ahelyett, hogy a szokásos úton sétáltunk volna hazafelé, a parkban lófráltunk. Nem beszéltük meg, nem is jött szóba a dolog, éppen csak teljesen egyszerre fordultunk irányba, hogy kihasználjuk a nap még világos perceit.

– Nem vagyok olyan igazi könyvmoly típus – válaszoltam elgondolkozva. – Szeretek olvasni, de nem mondanám, hogy ez az egyetlen kikapcsolódási forma, amit el tudok képzelni egy lusta vasárnapra.

– Aha – bólintott, de aztán látszólag nem igazán emésztgette a szavaimat, helyette már folytatta is tovább. – Akárhogy is, jó, ha nem utálod, mert ma a karácsonyi meséknek fogunk együtt örülni. Emlékszel azokra a mesekönyvekre, amik minden gyereknek megvannak, és amikben a télapó a szánján körbejárja a világot, hogy mindenkinek ajándékot vigyen?

– Ez egy elég tág leírás, nagyjából az összes télapós mese beleilleszthető – szúrtam közbe, de úgy tűnt, Gabrielt nem zavarta a megjegyzésem, sőt.

– Pontosan! És ez benne a legjobb. Teljesen mindegy, hogy az a gyerek hogyan és hol szocializálódik, nem számít, hogy drága, zenélő mesekönyvet lapozgat, vagy rongyos, széteső lapokból állót, a mese mindegyikben ugyanaz lesz. Plusz-mínusz néhány csavar és mellékszereplő.

Én még a szocializálódik szónál voltam lemaradva, amikor ő már lelkesen csillogó szemekkel várta, hogy valamit reagáljak. A hosszú és fárasztó hét után lassan fordult az agyam, de megpróbáltam felzárkózni. Átgondolni, amit a karácsonyi barátom mondott, és… Rájöttem, hogy igaza volt.

Az összes mese ugyanarról szólt lényegileg: arról, hogy a végén úgyis lesz valaki, aki mindenkire gondol, és aki minden gyerekkel törődik, aki senkit sem hagy cserben. Akkor sem, ha a rénszarvasok megmakacsolják magukat, a szán eltörik, az ajándékok kipotyognak a puttonyból, a kémény túl szoros a télapó pocakjának, vagy valamilyen akadály gördül a gyerekek és a télapó közé.

– Ezek a mesék nekem is megvannak – szélesedett ki a mosolyom.

– Ugye! – bólogatott Gabriel. – És különlegesek nem csak azért, mert lefoglalják a kicsiket, hanem azért is, mert bízni, reménykedni tanítanak. Hogy lehet, hogy minden rossznak tűnik, de a télapó a végén mindent megtesz azért, hogy az utolsó gyerek is megkapja azt, amire egész évben annyira vágyott.

– Gondolod, hogy a mobilon és tableten nevelkedő gyerekek tudnak még egy évet várni arra, hogy megkapjanak egy babát? – kérdeztem elmerengve.

– Nem tudom – vont vállat, de a mosoly nem olvadt le az arcáról. – De attól függetlenül, hogy a gyerekek türelmesek vagy sem, reménykedni és bízni meg kell tanulniuk. Pláne karácsonykor.

Csak néztem a mosolyát, a történetmeséléstől csillogó szemét, és hiába kellett volna vele örülnöm, valami kényelmetlen, rossz érzés kúszott a gyomromba. Gabriel mindig ki volt élezve a szegény, rászoruló, nehéz helyzetű emberekre, én pedig egyre inkább kezdtem arra gyanakodni, hogy ő is egy lehetett közülük.

December 10.December 12.
Kérj értesítést arról, ami fontos!
Nem szeretnél lemaradni a téged érdeklő tartalmakról? Iratkozz fel listánkra, és válaszd ki, miről küldjünk értesítést!

Szívesen részt vennél új kiegészítők, modok, kihívások vagy történetek véleményezésében? Válaszd ki a számodra érdekes témákat, és e-mailben értesítünk, amikor segítséget keresünk a munkánkhoz!

A feliratkozással elfogadod adatvédelmi tájékozatónkat.

Főállású történetíró és profi fordító, mellékesen szárnybontogató youtuber. A Sims szériákon átívelő rejtélyek szakértője. Lelkes játéktesztelő, tudósító, lektor és Sims 4 játékos.

Feliratkozás
Visszajelzés
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments