Egy grincs karácsonya – December 10.

Gabriel minden nap azon az útszakaszon várt rám, ahol először találkoztunk. Amikor ezen a délutánon megláttam őt, több kérdés is felmerült bennem. Például hogy ő nem jár iskolába? Vagy ilyen korán végez minden nap? Ha pedig így van, miért nem jön elém, hogy ne csak azt a néhány percet tölthessük beszélgetéssel, ami a kereszteződésem eléréséig a miénk. Talán nem szeretne velem hosszabban sétálgatni? De ha nem szeretne, akkor miért jön el minden nap? És miért nem vesz fel soha melegebb ruhát a kék pulcsijánál?

– Min töröd ennyire a fejedet, Grincs?

– Elég sok kérdés merült fel bennem – vallottam be, miközben megigazítottam a sapkám alól kilógó tincseimet. Már lélekben készültem arra, hogy Gabriel érdeklődni fog a kérdéseim felől, tehát próbáltam magamban megfogalmazni legalább néhányat közülük.

Ő azonban más irányba terelte a beszélgetésünket.

– Reggel láttam egy nénit a boltban – mesélte, ahogy egymás mellett sétálva indultunk tovább. – És szeretném, ha ma ő lenne a karácsonyi témánk.

– Egy néni? Nem kellene ennél egy hangyányit univerzálisabb dolgokat választanod? – vontam fel a szemöldökömet.

Jó, mostanra már bőven volt lehetőségem megfigyelni, hogy hajlamos volt kiragadni egy-egy emberi sorsot, történetet, és abból kiindulva előadni a motivációs trénereket megszégyenítő szövegeit. Éppen ezért nem utasítottam el élből, de azért szerettem volna jelezni, hogy láttam valamiféle mintázatot a választásaiban.

– Nem, a néni tökéletes lesz – rázta a fejét. – Nem tudom a nevét, de talán ez nem is lényeg. Ami viszont fontos vele kapcsolatban, hogy azért vásárolt be alaposan, mert süteményt akart sütni az unokáinak. Elmesélte a boltban a sorban mögötte állónak, hogy van három unokája, és az egyik sajnos cukorbeteg, amiről ő először azt hitte, nem is létező betegség gyerekkorban. Meg mondta, hogy ő világéletében cukorral sütött-főzött, ő nem ismert más megoldást. Aztán most karácsonyra, hogy az unokája is ehessen nála, ő képes lesz változni, képes lesz elengedni a recepteket, amiket egész életében használt, hogy idős korára új dolgokat tanuljon.

Először csak homlokráncolva tanulmányoztam Gabriel arcát. Tisztán látszott rajta, mennyire felvillanyozta őt az élethosszig tartó tanulást képviselő nagymama esete. És azt is tudtam, hogy bár először úgy tűnhetett, a nagyi sütije lesz a mai napunk témája, mégis valami ennél többet, szebbet akart nekem megmutatni.

– Szóval a mai tanulságunk az, hogy a karácsony jó apropója lehet a szeretteinkért való fejlődésnek? – próbáltam megfogalmazni. És nem azért sikerült, mert olyan okos voltam, hanem azért, mert mostanra ismertem már Gabrielt annyira, hogy értsem, amit mondani akar.

És úgy tűnt, nem csalódott bennem, mert széles mosollyal az arcán bólintott.

– Úgy látom, kezded érteni, miért jó a karácsony.

A szavai még akkor is a fülemben csengtek, amikor otthon kibújtam a csizmámból. Talán tényleg igaza volt.

December 9.

December 11.