Egy angyal bakancsban – 8. Végre suli!
2018. január 14.
A tábor után gyorsan eltelt az a néhány hét, ami még hátra volt a nyárból. Megtudtam, hogy Deby…nos elütötte egy autó és, bár élt, sajnos deréktól lefelé lebénult és kezelésre volt szüksége, ezért a családjával elköltöztek. Sírtam egy sort, de megnyugtattam magam, hogy legalább él. Ha nem is a közelben.
Velem közben semmi izgalmas nem történt, Nickyvel tartottuk a kapcsolatot és még jobban összebarátkoztunk.
Velem közben semmi izgalmas nem történt, Nickyvel tartottuk a kapcsolatot és még jobban összebarátkoztunk.
Az első tanítási napon az elsők között érkeztem. Még csak néhányan voltunk a teremben, mégis voltak olyanok, akiket nem ismertem, mert nem voltak ott a táborban.
20 percen belül azonban mindenki megérkezett és az osztályfőnök eligazítást tartott.
A szokásos dolgokat mondta csak el, felolvasta a házirendet, bemutatkoztunk (megint), meg amit ilyenkor el szoktak mondani…
Persze mindenki odafigyelt rá…Nagyjából mindenkinek sikerült beilleszkednie és magához hasonló embereket találnia. Én csak néhányukkal ismerkedtem meg jobban:
Persze mindenki odafigyelt rá…Nagyjából mindenkinek sikerült beilleszkednie és magához hasonló embereket találnia. Én csak néhányukkal ismerkedtem meg jobban:
Zora, Lille és Zac. Az ő világuk elég távol állt tőlem. Egy ideig. De azért ők előbb is találtak közös témát…
Aztán: Amy, Mandy és Clara, akikkel elég sokat voltam az elején.
Aztán: Amy, Mandy és Clara, akikkel elég sokat voltam az elején.
Nickyvel pedig elválaszthatatlanok voltunk. Állandóan együtt lógtunk.
Igyekeztünk mindig mindenkihez kedvesnek lenni, de persze elkerülhetetlen volt, hogy előbb vagy utóbb ne kelljen valakivel nem túl barátságos hangnemben társalognunk. Sajnos ez a valaki Zora volt. Már a kezdetektől kiszúrt minket és persze be kellett szólnia.
És akkor megérkezett a mi hősünk, Williamnek hívták és eggyel felettünk járt.
