Egy angyal bakancsban – 6. Különös nyár II.
2018. január 14.
Utazásunk első fő célja a reptér volt, ugyanis repülővel gondoltunk Ciprusra menni, azonban a reptér sajnos a városban volt. Ajánlottam anyámnak, hogy menjünk ki busszal, ugyanis nem tudjuk majd a kocsit hova tenni, de mivel ő már mindent előre megszervezett, nem így lett. Azt mondta, abban a bizonyos “úgyis nekem van igazam” stílusában, hogy ott hagyjuk egy számomra ismeretlen ismerősnél az autót, és onnan majd busszal megyünk a reptérre.
Valamilyen írós utca, előre tudhattam volna… Anyám meg a tájékozódás, na meg a helyismeret.
Itt kezdtem elgondolkodni azon, hogy mit is keresek én itt.
Majd egy óra múlva minden megoldódott.
Ennyit Ciprusról. Igazából még örültem is neki, mert azt kicsit sem szerettem volna, hogy Apa nélkül menjünk, akkor inkább egyáltalán ne. Viszont anyát eléggé megviselte. Mire hazaértünk, – vagyis hazataláltunk, mert végre elkezdett rám hallgatni – addigra késő este volt, és az eső is esett, és anya sírva rohant be a házba.
Sajnos szemét módon felhívtam Apát, hogy hazafelé tartunk és már kint várt, mikor hazaértünk, talán ezért borult ki annyira anya. Úgy döntöttem, hogy inkább nem mondok semmit, majd anya elmondja. Ha persze akarja… amiben erősen kételkedtem.
Pár hét múlva nagyjából minden visszaállt a normális kerékvágásba. Már csak egy hónap volt a nyárból, és még nem voltunk sehol nyaralni, de aztán egyszer csörgött a telefon, és nekem adódott egy lehetőség.
Deby volt az. Olvasta, hogy a gimnázium szervez egy nyári tábort a kilencedikes osztályoknak, hogy megismerhessék egymást még szeptember előtt. Persze szívesen mentem volna, de Anya nem nagyon szerette, ha nyári táborokba járok. Ennek okát még nem tudtam megfejteni, ezért Apánál kezdtem a próbálkozást.
Értem. Szóval nem. De azért tettem egy próbát anyánál is.
Nagyon boldog voltam. Életem első, igazi, nyári tábora. Csodálatos.
Bár a tábor még később kezdődött, én már rögtön felrohantam a lépcsőn és csomagolni kezdtem. Annyira izgultam.
Bár a tábor még később kezdődött, én már rögtön felrohantam a lépcsőn és csomagolni kezdtem. Annyira izgultam.
Nagy gondot fordítottam arra, hogy milyen ruhákat is vigyek, hiszem nem jelenhetek meg a leendő osztálytársaim előtt akármilyen göncben. És nagy gondolkodásban eszembe jutott, hogy nem hívtam vissza Deby-t.
A hívás után elkezdtem összepakolni. Találtam néhány tűrhető ruhát, majd mivel Deby azt mondta, hogy e-mailben kell jelentkezni a táborra, gyorsan megírtam, és tulajdonképpen indulhattam is volna, ha nem egy héttel később kezdődött volna.
Aztán pedig türelmetlenül vártam, hogy elteljen végre a következő hét, és végre indulhassak…
