Egy angyal bakancsban – 21. Áldozat
2018. január 14.
Tehát úgy döntöttem, hogy nem szólok Claynek az üzenetről.
Helyette még aznap délután felkerestem BG-t. Csakhogy a club, ahol legutóbb beszéltünk vele, bezárt, viszont ki volt rakva egy új cím.
Azt gondoltam próba szerencse.
És bejött.
Nem álltak gorillák az ajtóban, úgyhogy csak simán benyitottam.

Annyira belemerült a munkába, hogy majdnem leesett a székről, amikor meglátott.
Felállt, majd hellyel kínált és megmagyarázta, hogy micsoda tévedésben is élek én.
Minden világos.
Rögtön felpattantam és indultam, csak aztán eszembe jutott, hogy mégsem tiszta minden, fogalmam sem volt, kit kell keresnem.
Rögtön felpattantam és indultam, csak aztán eszembe jutott, hogy mégsem tiszta minden, fogalmam sem volt, kit kell keresnem.
Rendes volt, elmondta, hogy holnap tízkor egy masszás szalonban lesz vele együtt és ott tudok vele beszélni. Megadta a címet és elmagyarázta merre van.
Igaz csak azért segített, mert félt Deon-tól, de akkor is jó fej volt.
Másnap délelőtt tíz órára, már a szalonban voltam. Belopóztam a portás mellett és kis időbe telt bár, de megtaláltam a szobát. BG haját ismertem fel persze, de gondoltam, hogy akkor a másik jelenlévő az én emberem.

A két nő, aki dolgozott, nem is figyelt rám, így odasétáltam és megszólítottam.
Még a párnán keresztül is látszott, hogy rándult az arca, amikor meghallotta Clay nevét.
Azt mondta várjak, amíg kész lesz.
Így vártam. Vagy egy órát.
Aztán végre öltözködni kezdett.
Azt mondta várjak, amíg kész lesz.
Így vártam. Vagy egy órát.
Aztán végre öltözködni kezdett.
Persze semmilyen ajánlatom nem volt, de így legalább meghallgatott.
Az egész tökéletes tervemből csak az az egy dolog hiányzott, hogy mit mondok majd, amikor fogad. Úgyhogy előadtam neki, hogy milyen rossz dolog is a drog és szerintem mennyire, de mennyire kár forgalmazni, és hogy teljesen jól van az úgy, hogy Deon kiszállt. Ez persze nem hatotta meg, de vittem valamilyen irányba a beszélgetést.
Jó. Akkora már beláttam, hogy elhamarkodottan cselekedtem, hülyeség volt odamennem. Hiszen mit tehet egy 14 éves lány egy dílerrel? Egy szörnyen naiv 14 éves lány.
Mégis úgy döntöttem, hogy színt vallok.
Mégis úgy döntöttem, hogy színt vallok.
Második hiba. Azon kívül persze, hogy elsétáltam, ahhoz az emberhez, aki meg akart öletni.
Teljesen kiszolgáltattam neki magam azzal, hogy kimutattam mennyire fontos nekem a barátom és az apja.
Gondolkodóba esett. Láttam az arcán, aztán hirtelen megszólalt.
Teljesen kiszolgáltattam neki magam azzal, hogy kimutattam mennyire fontos nekem a barátom és az apja.
Gondolkodóba esett. Láttam az arcán, aztán hirtelen megszólalt.
Aztán csak néztem a nagy hájas arcába és bólogattam, de mit tehettem volna? Ha nem mondok igent valószínűleg Clay látta volna kárát.
Megadott egy címet, ahol már másnap meg kellett jelennem. Nem gondolkodtam, csak elmentem. Mintha csak moziba mennék vagy a haverokkal dumálni. Egyetlen dologgal voltam csak képes foglalkozni, egyetlen apró, mégis jelentékeny rögeszmével. Nem érdekelt a biztonságom, az életem vagy halálom. Az agyam egyetlen dologra összpontosított, e körül forgott minden gondolatom. Ez pedig Clay volt.

Összesen három drogot kellett kipróbálnom.
Az első valami narkotikum-hallucinogén keverék vagy mi a fene volt. LSD és morfium. Csak tudnám mit jelent ez.
Persze megnyugtattak, hogy ha bármi történik, azonnal kapok vérátömlesztést. Megnyugtató.
Körülbelül negyven perc után kezdett hatni.
Majd egyre erősödött.
Az első dolog, amit éreztem az a határtalan szabadság volt. Elmúlt minden gondom. Nem volt lelkiismeret furdalásom és a Clay iránti aggodalmam is elszállt.

Úgy éreztem repülök. Minden hófehér volt és nyugodt.
Ezután egy angyallal találkoztam. Maga felé hívott. Én pedig repültem.
Ezután egy angyallal találkoztam. Maga felé hívott. Én pedig repültem.
De az angyal eltűnt és helyére valami gonosz került, de már túl közel voltam. Ellökött.
És zuhantam a mélybe.
*****
Egy ágyon tértem magamhoz abban a szobában, amiben a drogot kaptam. Hájfej addigra már eltűnt.
Egy ágyon tértem magamhoz abban a szobában, amiben a drogot kaptam. Hájfej addigra már eltűnt.
Én meg nem bírtam felkelni. A lelki nyomor erősebb volt. Minden eddiginél jobban aggódtam azokért, akiket szeretek és minden eddiginél jobban gyötört a lelkiismeretem.
Pocsékul voltam, de végül mégis rászántam magam, hogy felüljek.
Pocsékul voltam, de végül mégis rászántam magam, hogy felüljek.
Te jó ég. Nekem csak perceknek tűnt. És mi az a Válium?
Nem tudtam ki bírom-e még egyszer. Amikor vége lett, azt kívántam bárcsak most kezdődött volna.
És újra megismétlődhet? Apa valószínűleg diliházba csukatna.
És újra megismétlődhet? Apa valószínűleg diliházba csukatna.