Egy angyal bakancsban – 19. Visszatérés

Másnap reggel korán bementem az iskolába, hogy ne kelljen összefutnom senkivel.
Bejött. Én voltam a legelső. 
Egyébként nyelvórám volt, így nem kerülhettem el a találkozást Zorával és Lille-el. 
Mindig ők szoktak először érkezni, de fél órával még úgy is korábban ott voltam. Úgyhogy próbáltam kitalálni, hol is tarthattak a könyvben. Nem sok sikerrel.

Picture

Aztán egyszer csak megjelent az ajtóban két ismerős arc.

Picture

Persze rögtön hallani akarták az egész történetet.
Én meg előadtam nekik a Seychelle-szigeteki eseményeket. És nem hagytam ki semmit.

Picture

Egy szóval sem mondták, hogy milyen bunkó vagyok és hogy miért tettem ezt Willel. Csak a veseátültetéses sztorimat kritizálták. Ami nem is az enyém volt.
Összességében jobban ment, mint vártam. A tanárok nem kérdezősködtek és még az igazgató is bocsánatot kért, hogy annyira meg akarta tudni a távolléteim okát.
Csak éppen még pocsékabbul voltam, mert akkor tudatosult bennem, hogy én mekkora egy szemét vagyok.
Ezek után nem tudtam volna Will szemébe nézni. Így hát kerültem egész nap. Nem is találkoztunk. És amikor eljött a két óra, felszabadultam rohantam ki a parkolóba, ahol már Clay várt rám.

Picture

Csak éppen nem egyedül.
Elkerülhetetlen volt a találkozás. Visszafuthattam volna, de Clay addigra már észrevett.
Szívás.

Picture

Szegény Will meg sem tudott szólalni, amikor meglátott. Csak nézett rám a nagy sötét szemeivel, nekem meg hánynom kellett volna magamtól.
Aztán meg kiabálni kezdett, hogy én mennyire önző, meggondolatlan és felelőtlen vagyok.
Clay meg csak vigyorgott.

Picture

Aztán persze elhallgattam és egy hang se jött ki a torkomon. De utána sajnos magamhoz tértem.
Pontosan emlékszem minden szörnyű szóra: “Nem tudom mit vagy úgy oda. Nem vagy az anyám, hogy aggódj értem! Még csak nem is járunk együtt! Hogyha összeszedted volna a bátorságodat és megmondtad volna, hogy szeretsz, akkor most joggal lehetnél így kiakadva rám, de nem tetted. Gyáva voltál, Will. Egyszer sem mondtad, hogy többet érzel, mint a barátság, pedig néha egyértelmű volt. Ha egyszer is kimondtad volna, akkor lehet, hogy most veled járnék és nem a bátyáddal! Pedig irántad sosem éreztem úgy, mint iránta…”
Clay ennél a pontnál döntött úgy, hogy elég olyan dolgot mondtam már, amit később megbánhatok.

Picture

Aztán elrángatott az értetlen Will mellől és beültetett a kocsiba.
Tett egy kört a város körül. Ennyi elég is volt, hogy lenyugodjak.
Egész úton nem szóltunk egymáshoz.
Végül egy bárban kötöttünk ki. Talán úgy gondolta, hogy az alkohol majd segít rajtam.

Picture

Epres shake. És meg akart itatni velem három pohárral.

Picture

De határozottan könnyebb lett volna vele.

Picture

Persze, hogy tudtam. Az elején. 
Elmeséltem neki mindent. Olyan őszintén, ahogy még senkinek nem beszéltem az érzéseimről.
Azzal kezdtem, hogy…
“Miután anyám elhagyott összevesztem a legjobb barátnőmmel. Will pótolta bennem azt az űrt, amit Nicky elvesztése okozott. Olyan volt nekem, mint egy anya és egy legjobb barát egy személyben. Aggódott értem, de közben nagyon megértő és elnéző volt. Csak ő többet érzett irántam, mint a barátság. Ezt sosem mondta, de én láttam rajta, abból, ahogy rám nézett és beszélt hozzám. Viszont, amikor veled voltam mindig éreztem valami olyat, amit még addig soha. Ebből tudtam, hogy én nem vagyok szerelmes Will-be. És most utálom magam, mert kihasználtam. Még ha akaratlanul is. Igaza volt. Önző, meggondolatlan és felelőtlen vagyok, azt sem érdemlem meg, hogy többet bárki is szeressen.”

Picture

Akaratlanul is elmosolyodtam. Jó volt azt hallani, hogy van még valaki a világon, aki minden hülyeségem ellenére is szeret.
Talán ez lehet az élet értelme? A szerelem, ami feltétel nélküli? De vajon szerelem-e az, amit Clay irántam érez. Vajon nem csak szánalom és lelkiismeret-furdalás, esetleg szimpla vonzódás elegye? Lehet egy eltévedt kósza szikra a szívében, esetleg a szervezetének egy baklövése, egy hibásan termelt hormon hatása.
Nem gondolhattam komolyan. Belül, valahol nagyon mélyen éreztem, hogy nem lehet így, a mosoly mégis lehervadt az arcomról és megadtam magam a könnyeknek, így Clay jobbnak látta, ha hazavisz.
Apa nem volt otthon, így megcsodálhatta a szobámat.

Picture

A sírást már abbahagytam mire hazaértünk, de azért elég nyomorult hangulatban voltam.

Picture

Semmilyen formájú poénra nem voltam vevő és vigasztalhatatlan voltam.
Leültem, ő pedig mellém. Melegen átölelt és a rám nézett. A tekintetében találtam meg a választ arra a kérdésre, hogy mennyire szeret. A nagy szürke szemei megnyitották előttem a lelkét, mély érzéseket láttam bennük, leírhatatlan szenvedélyt. Viszont a csodás pillanat egyetlen név hallatán szertefoszlott és érzetem, hogy ismét folyni kezd a könnyem.

Picture

Kár, hogy egyáltalán nem nyugodtam meg.
Már nem is Willt sajnáltam, hanem magamra haragudtam. Hogy lehettem ilyen szemét bárkivel? Tényleg önző voltam. Nem gondoltam másra, csak a saját boldogságomra.

Picture

A hangja szigorú volt, de mégis tréfás hangnemet ütött meg.
Mosolyt erőltettem az arcomra és lenyeltem a torkomat szorongató sírást.
Ettől valami irtó idióta fejet vághattam, mert Clay nevetni kezdett és átölelt.

Picture

Na, igen. A tématerelés sosem volt az erősségem.

Picture

Nem, nem láttam holnap, mert nekem tanulnom kellett. Sőt egész hétvégén sem láttam.
De sajnos igaza volt. Nem elég, hogy teljes egyhónapnyi anyaggal voltam elmaradva, de mivel előtte is sokat hiányoztam, vizsgáznom kellett az egész évből, hogy ne kelljen évet ismételnem. Az egyeseimet szerencsére a betegségemnek tulajdonították.
Körülbelül két hónapom volt megtanulni mindent és közben azt is, amit akkor vettünk.
Az egész hétvégémet könyvekkel töltöttem.

Picture

És cseréltem ágyneműt, hogy ne legyen minden olyan… sötét.

Hozzászólás

Kérjük, jelentkezz be a hozzászóláshoz
  Feliratkozás  
Visszajelzés