Egy Angyal Bakancsban

Egy angyal bakancsban – 15. Igazságok

Miután kiöntöttem neki a lelkemet, mély hallgatás vette kezdetét. Útközben kapott egy telefonhívást, és körülbelül egy óra múlva befordultunk egy parkolóba.

Picture

Ja, bocs.

Picture

Nem lehetett valami felkapott hely, mert még neve sem volt. Viszont az ajtóban egy nagydarab őr állt.
Amikor beléptünk, rögtön Clay elé állt. Azt gondoltam, tényleg néhány perc. Kicsit beszélgetnek, aztán szívélyesen megkér, hogy távozzunk. De nem ez történt.

Picture

“Gyere vissza egy hét múlva”- jó, viszlát akkor…- tudom, hogy félős vagyok.

Picture

Ezt azért nem vártam. Legalább kétszer akkora volt, mint ő!
Ennek ellenére szépen kifeküdt.

Picture

Picture

Nem fűztem hozzá semmit, mert meg se bírtam nyikkanni, inkább befogtam és követtem.
A club egész szép volt. Elterelte a figyelmem.
Ameddig be nem léptünk a szemközti ajtón, ami egy szörnyen berendezett szobába vezetett.
De jó, még egy őr, legalább akkora volt, mint a másik, csak eltérő színben.
Mit csinál? Elintézi őt is?

Picture

A fickó felállt és elment.
Néhány perc múlva visszajött. Mi addig csendben álltunk.

Picture

Picture

És elindultunk befelé.
Bent egy fickó ült egy giccses íróasztalnál. 

Picture

A hangjából érződött, hogy tényleg fél.
Kezdtem ráébredni hol is vagyok.
Ki valójában Clay és miért hozott ide? Anise és Will tudnak erről?

Picture

Amíg ezen gondolkodtam észre sem vettem, hogy közben már a kanapén ültünk, és Clay és BG valamin vitatkoztak.
Én meg csak ültem és néztem a szép kék falat. Leginkább egy diliház gumiszobájára emlékeztetett, de valószínűleg a hangszigetelés kedvéért volt. Mert ugye ez egy club.
Amit az egész beszélgetésből kivettem, hogy “Nem én tehetek róla”, “Némi probléma akadt” és “Apám nem lesz boldog.”

Picture

Hasznos információt nem sikerült leszűrnöm. Jobb is.
Aztán Clay egyszer csak felállt és távoztunk. 
Szegény Joe még mindig kivolt az ütéstől.

Picture

Csak a kocsinál tértem igazán magamhoz.
Hogy üthette meg!? Nem is provokálta! Simán csak nem akarta beengedni! Ráadásul zárva voltak. Mondjuk akkor minek volt ott?

Picture

Picture

Hogy is haragudhattam volna rá, amikor annyira cukin nézett? Addig észre sem vettem, milyen helyes. Hány éves lehet? Húsz? Huszonegy? Túl sok.

Picture

Remek.
Újabb egy óra utazás után beértünk a város egyik lakóparkjába. Igaz csak fél óra lett volna az út, de ismeretlen okokból kifolyólag, tettünk egy kört.
Beparkolt az egyik legnagyobb ház elé. Gondoltam valami szépet.
Mielőtt kiszálltunk, mondta, hogy eredetileg nem is ide akart hozni, csak elgondolkodott azon, amin mondtam neki, hogy milyen rosszban vagyok apámmal és úgy döntött, bemutat az övének.
Elmesélte, hogy tíz évvel ezelőtt váltak el a szülei. Ő akkor nyolc éves volt.
Tehát tizennyolc éves. Az nem is olyan sok. Sokkal idősebbnek látszik.
Az anyja nevelte tovább őt és Willt. Az apja nem kérte, hogy láthassa őket, csak gyermektartást fizetett. Jó sokat. Később Clay megkereste az apját, elmesélte Willnek, hogy megtalálta, de Will neheztelt rá, mert elhagyta őket és elmondta az anyjának. Anise idegrohamot kapott és eltiltotta őket. Will nem bánta, viszont Clay sűrűn látogatta az apját továbbra is.
Most nála dolgozik és elég jól megfizeti. Anise pedig nem tehet semmit.

Picture

Miután ezt így röviden összefoglalta, bementünk a házba.
Még sosem voltam ilyen előkelő házban. Az egész olyan… tiszta volt. Idegen és… valahogy furcsa. De túl kíváncsi voltam.