
Egy angyal bakancsban – 11. Új otthon
2018. január 14. 


A történtek után körülbelül két héttel, már össze is csomagoltunk. A bútorok nagy részét a házzal együtt adtuk el. Csak a legfontosabb dolgainkat vittük magunkkal. Még szegény Millit is le kellett passzolnunk a nagymamámhoz. Nem volt sok cuccunk, mégis, apának ki kellett hívatnia a környék legnagyobb költöztető kamionját.
Pontban 11.02-kor pakoltuk be az utolsó bőröndöt.
A csomagjaink egy óra elteltével már az új lakásban voltak. Én még nem láttam az új otthonunkat, igazából apa sem, de nehéz volt olyan lakást találni, ami közel van a sulimhoz,- bár a távolság eddig sem volt probléma-, két külön szoba van benne, viszonylag olcsó,- mert anya ugye nem kevés pénzt vett magához, – és viszonylag jó környéken van. Ráadásul elég gyorsan kellett, így nem volt rá idő, hogy megnézzük.
A város szélén volt, és egy park is tartozott a lakásokhoz.
A város szélén volt, és egy park is tartozott a lakásokhoz.
Kívülről kopott és régi volt. És sajnos a folyosók se néztek ki szebben.
A mi lakásunk a 12. emeleten volt és a lift nem üzemelt. Szuper! És magas sarkút húztam!
Elég gyorsan kiábrándultam a lakásból. Kicsi volt, sötét és szürke. Túlságosan passzolt a hangulatomhoz.
A konyha kicsi volt, és ráadásul zöld. Szeretem a zöldet, de ez ronda volt.
A fürdőről hagy ne beszéljek.
És a szobám. Csodálatos…
Csak a kilátás kárpótolt némiképp.
Volt még egy nappali is, amit apa nagylelkűen elfoglalt hálónak, hogy lehessen saját szobám.
Aztán megbeszéltük, hogy ez így nem maradhat, fel kell újítani a házat.
És hogy mi lesz ezután…
Ezeket is érdemes megnézni

Egy angyal bakancsban – 24. Félig holtan
2018. január 14.
Egy angyal bakancsban – 25. Clay Earl
2018. január 14.