Egy angyal bakancsban – 10. Ketten maradunk
2018. január 14.
Másnap, anya esti látogatása után, a reggel ugyanúgy indult, mint szokott. Reggeliztem, aztán suliba indultam. Nem igazán sikerült odafigyelnem az órákon, igaz, hogy tanítás se volt, merthogy valamit ünnepeltünk. Folyton azon járt az eszem, hogy mit mondott anyu: “Ígérem holnaptól minden más lesz”- Mit akarhatott ezzel? Nem hiszem, hogy ennyire gyorsan el lehetne érni egy ilyen radikális változást a kapcsolatukban. Legalább is úgy, hogy mindenkinek jó legyen…
Aztán sajnos igen gyorsan rá kellett ébrednem arra, mire is utalt. Valami olyanra, ami senkinek sem lehet jó.
Hülye kérdés volt, persze, hogy van. A kocsi a ház előtt áll és úgyse mennének sehova úgy, hogy nekem nem szólnak. Azt gondoltam, biztos az miatt a MÁS LESZ miatt nem hallok veszekedést, kiabálást, egyéb hangokat. Sajnos igazam volt.
És elindultam Apa dolgozószobája felé. Ez a mondat történetem szempontjából így elég lényegtelennek hat, de ami ezután következett az elég kiábrándító, kétségbeejtő, meglepő és furcsa módon ironikus volt.
Apa a földön ült. Nézett maga elé és arcán a kétségbeesés, gúny, öröm és más, számomra ismeretlennek tetsző érzések váltották egymást. Üres papírlapokat hajigált szét, amelyek néhány példányára idióta ábrákat rajzolt.
Mi történhetett? – kérdeztem magamban. Újabb rossz kérdés. Tudtam mi történt. Kezdettől fogva ott motoszkált a fejem legmélyebb zugában. Csak erősen reméltem az ellenkezőjét.
“… és elment” Hát ettől lett minden más. Ennyi maradt 17 évnyi boldog házasságból. Mindez néhány hónap alatt következett be. De hát érezni lehetett. Csak nem akartam elhinni, hogy egyszer bekövetkezik.
Bizonytalan ideig egyhelyben álltam apa mellett a szoba közepén.A bizonytalan idő elég sokáig tarthatott, mert már besötétedett, mire magamhoz tértem.
Bizonytalan ideig egyhelyben álltam apa mellett a szoba közepén.A bizonytalan idő elég sokáig tarthatott, mert már besötétedett, mire magamhoz tértem.
Kirohantam. Az eső is esett, de nem érdekelt. Bezuhantam az egyik fa alá és sírtam. Milli végig mellettem volt.
Nem tudom, mikor mehettem vissza a házba, de már nagyon késő volt az biztos. Apa végre kijött a szobájából és felfogta, hogy mi történt. És végre sajnálhattuk egymást is.
Miután mindketten megnyugodtunk leültünk megbeszélni, hogy hogyan tovább.
Továbblépés. Olyan könnyű kimondani ezt az egyszerű szót. És van, akinek könnyen megy teljesíteni is, csak sajnos azok nem mi vagyunk.
Mikor felmentem a szobámba egy levél volt az éjjeli szekrényemen. Anya írta.
Továbblépés. Olyan könnyű kimondani ezt az egyszerű szót. És van, akinek könnyen megy teljesíteni is, csak sajnos azok nem mi vagyunk.
Mikor felmentem a szobámba egy levél volt az éjjeli szekrényemen. Anya írta.
Nem olvastam el. Túl dühös voltam a világra, de főleg anyámra.
Apával megbeszéltük, hogy elköltözünk. Nem tudunk, olyan helyen élni ahol minden Teresa-ra emlékeztetett.
Apával megbeszéltük, hogy elköltözünk. Nem tudunk, olyan helyen élni ahol minden Teresa-ra emlékeztetett.
Este sírtam még egy keveset…
…aztán inkább elfoglaltam magam. Elkezdtem összecsomagolni. Minél előbb költözünk el annál jobb lesz.
…aztán inkább elfoglaltam magam. Elkezdtem összecsomagolni. Minél előbb költözünk el annál jobb lesz.
