Egy angyal bakancsban – 1. Minden azzal kezdődött…
Amikor ez történt, még minden csodálatos volt. Apa, Teresa, (akit akkor még Anyának hívtam), én és Milli, a kutyám, egy nagy családi házban éltünk egy nyugodt, kis faluban.
Éljen! Másra sem vágytam, minthogy be kelljen ülnöm valami “kis és nagyon hangulatos” étterembe, amilyeneket a drága szüleim úgy szeretnek. De mit tehettem volna, elmentem átöltözni.
Vannak dolgok, amiket jobb, ha egy gyerek nem hall. És a szülők közti viták általában ilyenek. Lehetnek jelentéktelen dolgok, amelyeket elfelejtenek már másnapra, vagy néhány perc alatt, de vannak olyanok is, amelyek miatt egy gyermek a sarokban gubbaszt és sír, mert nem tudja elviselni a feszültséget a szerettei között. Az a vita, ami azon a boldogan kezdődő késői délutánon történt, talán nem sorolható az utolsó ponthoz, de mindenesetre jobb volt, hogy Nia nem volt fültanúja. Ezért mesélem el ÉN.
Nyugtassam meg. Hogyne.
“Persze Apa, nagyon szeretnék a Nestonba járni, már alig várom…” Nem tudom megnyugodott-e, de nem is érdekelt. Nekem teljesen mindegy volt.
Mert, hogy akartam-e? Fogalmam sem volt. Csak azt tudtam, hogy ettől anyám boldog lesz és én csak neki akartam jót, de ezt akkor még nem gondoltam végig, talán bemeséltem magamnak, hogy én azt akarom, és így ezt is hittem, hát Apának is ezt mondtam, talán itt rontottam el…
– Indulás! – szólalt meg Teresa, vagyis akkor még Anya, és mi indultunk.
