Egy angyal bakancsban – 1. Minden azzal kezdődött…

Picture

Nos, ez volnék én, élet és halál között. A nevem Nia, és ő pedig az apám, Matthew Scrub. Nem tudom, mióta fekhetek itt, de biztos, hogy régóta. Nem sokat érzékelek abból, ami körülöttem történik, de tudok magamról; és tudom, hogy mindenről én tehetek, gyenge voltam és szörnyen naiv. Rengeteg hibát elkövettem, és most megfizetek érte.

Picture

Az orvosok szerint már csak néhány hetem van hátra, de hogy mi is történt? Az eleje kicsit zavaros, de… Elmesélem. Minden azzal kezdődött…

Picture

Picture

Hát ezzel kezdődött. Bekerültem “álmaim iskolájába”. Anyám nagy örömére.
Amikor ez történt, még minden csodálatos volt. Apa, Teresa, (akit akkor még Anyának hívtam), én és Milli, a kutyám, egy nagy családi házban éltünk egy nyugodt, kis faluban.

Picture

Minden annyira tökéletes volt, a szüleim szerették egymást és engem is, nem veszekedtek és békében éltünk… vagyis nekem úgy tűnt.

Picture

Picture

“Igazán remek”. – ebből tudtam, hogy ő nem örült. Még ma sem tudom, hogy miért.

Picture

Éljen! Másra sem vágytam, minthogy be kelljen ülnöm valami “kis és nagyon hangulatos” étterembe, amilyeneket a drága szüleim úgy szeretnek. De mit tehettem volna, elmentem átöltözni.

Vannak dolgok, amiket jobb, ha egy gyerek nem hall. És a szülők közti viták általában ilyenek. Lehetnek jelentéktelen dolgok, amelyeket elfelejtenek már másnapra, vagy néhány perc alatt, de vannak olyanok is, amelyek miatt egy gyermek a sarokban gubbaszt és sír, mert nem tudja elviselni a feszültséget a szerettei között. Az a vita, ami azon a boldogan kezdődő késői délutánon történt, talán nem sorolható az utolsó ponthoz, de mindenesetre jobb volt, hogy Nia nem volt fültanúja. Ezért mesélem el ÉN.

Picture

Matthew és Teresa Scrub azon szülők közé tartoztak, akik mindig mindenben egyetértettek. Egyikük mindig meghajlott a másik akarata előtt és ez egyetlen lányuk középfokú beiskolázásáig rendben is volt így.

Picture

Picture

Picture

Felvettem legcsodálatosabb királylányos ruhámat és csak reméltem, hogy mégis úgy döntenek, hogy már túl késő van, hogy bárhova menjünk. Tévedtem. Még mindig menni akartak, pedig már be is sötétedett addigra.

Picture

Picture

Nyugtassam meg. Hogyne. 

“Persze Apa, nagyon szeretnék a Nestonba járni, már alig várom…” Nem tudom megnyugodott-e, de nem is érdekelt. Nekem teljesen mindegy volt.

Mert, hogy akartam-e? Fogalmam sem volt. Csak azt tudtam, hogy ettől anyám boldog lesz és én csak neki akartam jót, de ezt akkor még nem gondoltam végig, talán bemeséltem magamnak, hogy én azt akarom, és így ezt is hittem, hát Apának is ezt mondtam, talán itt rontottam el…
– Indulás! – szólalt meg Teresa, vagyis akkor még Anya, és mi indultunk.

Picture

Hozzászólás

Kérjük, jelentkezz be a hozzászóláshoz
  Feliratkozás  
Visszajelzés