Down – 1. Előbújás
2017. december 5.
– Mi volt ma a suliban? – törte meg a kínos csendet Rebecca, a legjobb barátnőm.
– Csak a szokásos. Utálom őket, legszívesebben megö..
– Aaron, hagyd! – vágott közbe. – Hányszor mondjam még? Nem éri meg velük foglalkozni, csak irigyek. Ha beszólnak, szólj vissza nekik!
– Ja, persze. Adj valami töményet, légyszi.
– Nem fojthatod minden problémádat alkoholba, te is tudod!
– Aaron, hagyd! – vágott közbe. – Hányszor mondjam még? Nem éri meg velük foglalkozni, csak irigyek. Ha beszólnak, szólj vissza nekik!
– Ja, persze. Adj valami töményet, légyszi.
– Nem fojthatod minden problémádat alkoholba, te is tudod!
Ez lennék én, Aaron Stoner, 18 éves fiú. Nem éppen mintadiák: dohányzom és gyakran iszom alkoholt, kétszer buktam, jelenleg is a 11. osztályt húzom, sokan piszkálnak és utálnak. Az apám már kiskoromban lelépett, anyám meg nem bírta idegekkel, hogy hetente az igazgatónak kellett nyalnia, hogy ne rúgjanak ki, így 16 éves koromban külföldre költözött. A nagybácsimnál élek egy felhőkarcoló kétszobás lakásában Bridgeport szeméttől bűzlő utcáin, de amint 18 lettem, egy részegre sikeredett szülinapi buli után arra keltem fel, hogy ő sincsen sehol. Azóta sem jött haza, gondolom lelépett ő is.
– Már megint mekkora kupi van, az üres chipses zacskók és kólás dobozok.. Miért van egy fél kosár kenyér az asztalon? – kérdezte Becca.
– Segít józanodni. Aztán megint berúgok – feleltem, úgy éreztem logikus választ adtam.
Ez így nem mehet tovább! Miért foglalkozol velük? Kérlek, ne érdekeljen már mások véleménye – háborodott fel Melanie, a barnahajú -, mi szeretünk és támogatunk mindenben!
Ez így nem mehet tovább! Miért foglalkozol velük? Kérlek, ne érdekeljen már mások véleménye – háborodott fel Melanie, a barnahajú -, mi szeretünk és támogatunk mindenben!
– Így van! Noel rendes srác, ne..
– Mert a testvéred – vágtam közbe -, persze hogy véded őt, megértem. Bennem van a hiba, tudom, de a bátyád rohadtul szemét velem.
– Nem ezt mondtam! Öt éves koromban lelökött a lépcsőn, pár évvel később egy hideg október végi napon beledobott a jéghideg vízbe, és meg úszni sem tudtam.. De csak mert kicsi voltam és védtelen. Téged is csak azért piszkál, mert látja, hogy téged lehet, és neked rosszul esik, így akar dominálni.
– Nem ezt mondtam! Öt éves koromban lelökött a lépcsőn, pár évvel később egy hideg október végi napon beledobott a jéghideg vízbe, és meg úszni sem tudtam.. De csak mert kicsi voltam és védtelen. Téged is csak azért piszkál, mert látja, hogy téged lehet, és neked rosszul esik, így akar dominálni.
– Ja, de akinek nem tetszik a saját éned, az üljön bele egy kaktuszba, ne te akarj megváltozni! Esküszöm átmegyek a sulidba és lemészárolok mindenkit.
– Kedves tőletek.. – mondtam szomorkás hangnemben.
– Igazán nincs mit. Ne haragudj, de mennem kell edzésre – szólalt fel Melanie -, ha bármi kell, hívj!
– Igazán nincs mit. Ne haragudj, de mennem kell edzésre – szólalt fel Melanie -, ha bármi kell, hívj!
– Ja, nekem is most írt anyám, hogy menjek haza. Egyedül van és filmezni akar, és..
– Persze, menjetek csak. Köszönöm a bátorítást – háláltam meg, majd megöleltem és kikísértem őket az ajtón.
Pár percig némán álltam az ajtóban, miután elmentek. Egy kiadós alvást terveztem, meg egy horrorfilmet, ám ekkor megszólalt a telefonom.
Pár percig némán álltam az ajtóban, miután elmentek. Egy kiadós alvást terveztem, meg egy horrorfilmet, ám ekkor megszólalt a telefonom.
– Jó napot, itt Brad Clinton nyomozó. Maga Aaron Stoner? – kérdezte egy férfihang a vonal túlsó végén.
– Jó napot, én lennék.. Miben segíthetek? – kérdeztem. A férfi hangjából és közhelyes mondatából sejtettem, hogy rossz hírt fog közölni.
– Amennyiben Anthony Stoner az Ön hozzátartozója, mikor látta őt utoljára?
– Nem emlékszem pontosan. Pár hónapja arra keltem fel, hogy sehol sincs. Arra gondoltam, magamra hagyott, mint.. De mi-miért? – kérdeztem mostmár remegő hangon. Hirtelen minden lehetséges elmélet végigfutott az agyamon. A nyomozó egymásodperces levegővétele számomra 2 évnek tűnt.
– Attól tartok, nem láthatja többé. Ma délelőtt 10kor találták meg a holttestét a Blossom Center parkban, Sunset Valleyban – mondta. Ledermedtem. Akármennyire is sejtettem, hogy soha többé nem láthatom, valami apró remény minden nap bennem élt. Villámcsapásként ért ez a hír. Hirtelen rengeteg kérdés eszembe jutott. Mikor és hogyan halt meg? Meggyilkolták? Mit keresett Sunset Valleyban? Könnyeimmel küszködve nem tudtam, mit reagáljak, egyik kérdés sem jutott eszembe, majd ennyi jött ki a torkomon:
Köszönöm, hogy szóltak.. – majd letettem a telefont, nem bírtam tovább a nyomást. Az egyetlen, amit szerettem volna, lehúzni valami tömény piát, majd betépni.
– Amennyiben Anthony Stoner az Ön hozzátartozója, mikor látta őt utoljára?
– Nem emlékszem pontosan. Pár hónapja arra keltem fel, hogy sehol sincs. Arra gondoltam, magamra hagyott, mint.. De mi-miért? – kérdeztem mostmár remegő hangon. Hirtelen minden lehetséges elmélet végigfutott az agyamon. A nyomozó egymásodperces levegővétele számomra 2 évnek tűnt.
– Attól tartok, nem láthatja többé. Ma délelőtt 10kor találták meg a holttestét a Blossom Center parkban, Sunset Valleyban – mondta. Ledermedtem. Akármennyire is sejtettem, hogy soha többé nem láthatom, valami apró remény minden nap bennem élt. Villámcsapásként ért ez a hír. Hirtelen rengeteg kérdés eszembe jutott. Mikor és hogyan halt meg? Meggyilkolták? Mit keresett Sunset Valleyban? Könnyeimmel küszködve nem tudtam, mit reagáljak, egyik kérdés sem jutott eszembe, majd ennyi jött ki a torkomon:
Köszönöm, hogy szóltak.. – majd letettem a telefont, nem bírtam tovább a nyomást. Az egyetlen, amit szerettem volna, lehúzni valami tömény piát, majd betépni.
Miután letettem a telefont, lehúztam egy felest, elszívtam pár szál cigit, miközben depressziós számokat hallgattam. Vidám zenéket kellene, de rajtam az sem segít, sőt, csak kellemetlenül érzem magam tőlük. Múltak a percek, majd lefeküdtem a díványra és sírtam. Minden emlékem a mai napról a fejemben keringett.
*Visszaemlékezés*
– Nocsak kit látnak szemeim, a kis buzi! Hány faszt szoptál le ma, Aaron? – kérdezte gúnyosan Noel. Nem tudtam mit reagálni, hirtelen egy olyan mondat sem jutott eszembe, amivel visszaszólhattam volna. Csak éreztem, ahogy kínossá válik a helyzet a folyosó közepén, én pedig süllyedek le a képzeletbeli pokolba.
– Haha, ez jó volt bro! Szánalmas kis csíra – adta elő a szokásos műnevetését Bill. Már szimplán a hangja felidegesített, na meg a túlsúlya ellenére mekkora egója van. Csak álltam összeszorított homlokkal, és hallgattam a nevetésüket.
– Haha, ez jó volt bro! Szánalmas kis csíra – adta elő a szokásos műnevetését Bill. Már szimplán a hangja felidegesített, na meg a túlsúlya ellenére mekkora egója van. Csak álltam összeszorított homlokkal, és hallgattam a nevetésüket.
– Én előbb lefogynék, utána pofáznék másoknak te világtalan! – jött ki indulatosan a torkomon az oltás Bill számára. Nem bántam meg, kicsit meghatotta, bár nem mutatta, de elálltak a szavai.
– Te retardált buzi, miért nem ölöd már meg magad? Osztogatod a depressziós idézeteket, de még mindig zavarod a légkört. Felesleges vagy, nem érted? – kérdezte provokálóan Martin, erre tisztán emlékszem. Ez utólag kicsit elgondolkodtat.
Csak gyűltek a gondolatok a fejemben. Végülis itt lakok egy felhőkarcolóban, akár fel is mehetnék a tetőre és meg is tehetném.. csak egy mozdulat és véget vetnék minden szenvedésnek, még csak meg sem érezném. Megvan! Végre megvan a megoldás!
Két órával később, amikor este 6ot ütöttek, már éppen kezdett sötétedni, amikor megrezzent Rebecca telefonja. Rezgőre volt állítva, mert dolga volt, de épp végezhetett, hisz azonnal meghallotta az értesítést. Még szerencse. Kezébe vette a készüléket, majd elkezdte olvasni. Tőlem jött egy üzenet.
“Köszönök mindent: a bátorítást, a sok nevetést és felejthetetlen élményt. De most el kell engednem. Belefáradtam a titkolózásba, hogy még előtted sem lehetek őszinte. Pár perc és már csak az újságokban leszek látható, de egy percig se sírj utánam, hisz végre boldog leszek, örökké. Millió puszi, szeretlek és köszönök mindent! – Aaron.”
A lány egy pillanatra ledermedt. Nem értett semmit: mégis miért? Egy pillanat alatt beugrott szinte minden velem közös emléke, nem akart elveszíteni. Kétségbeesetten próbálta tárcsázni a számomat, de esélytelen volt, szándékosan otthon hagytam a mobilom. Ő viszont tudta jól, hová kell mennie. Ismerte a szándékaimat, tudta, mi a kedvenc helyem, rögtön odasietett.
Őrült sebességgel rohant az utcákon, sok autó és biciklis majdnem elütötte, de szerencsésen kikerülte őket. Felment a lifttel a betondzsungel óriásának tetejére, majd megpillantott engem a magas épület peremén állva. Ekkor már szétfolyt a sminkje az addig kicsordult könnycseppektől. Hirtelen megkönnyebbülten, ám mégis szörnyen érezte magát látva, hogy mire készül ez a boldogtalan fiú, akivel együtt nőtt fel.
– Aaron, úristen! Tudtam, hogy itt leszel, kérlek ne tegyél olyat, amit megbánhatsz! Nem teheted ezt velem, velünk, könyörgöm hallgass rám!
– Én nem bánok már semmit. Csak egy ugrás, ami bármelyik pillanatban megtörténhet. Csak egy pillanat, és végre boldog leszek.
– Hallod magad, hogy miket beszélsz? Ne mondj már ilyeneket! – mondta, majd elsírta magát. – Kérlek Aaron szállj le és beszéljük meg! Szeretlek, te vagy az egyetlen támaszom, nem veszíthetlek el, érted?!
Hirtelen nem tudtam, mit tegyek. Majd megfordultam, és megesett a szívem Rebeccán. Szívem egyik fele azt súgta, ugorjak le, a másik fele meg, hogy ne tegyem. Mint a rajzfilmekben a szereplő vállain vitatkozó angyalka és kisördög. Végül leszálltam, majd reszketve odasétáltam a lányhoz. Sírt, és nekem is sírnom kellett, de próbáltam erős maradni.
Hirtelen nem tudtam, mit tegyek. Majd megfordultam, és megesett a szívem Rebeccán. Szívem egyik fele azt súgta, ugorjak le, a másik fele meg, hogy ne tegyem. Mint a rajzfilmekben a szereplő vállain vitatkozó angyalka és kisördög. Végül leszálltam, majd reszketve odasétáltam a lányhoz. Sírt, és nekem is sírnom kellett, de próbáltam erős maradni.
– Jézusom Aaron, a frászt hoztad rám! – szipogott a vállamon. Jól esett megölelni, éreztem a törődést. Igazán drámai volt a pillanat a város esti fényeinek látképével, mégsem tudtam megnyugodni. Tudtam, hogy ezúttal el kell mondanom az igazat.
– Figyelj, Rebecca. Ugye mi legjobb barátok vagyunk és bármikor számíthatok rád, elmondhatok neked bármit?
– Persze, mégis milyen kérdés ez?!
– Elfogadnál engem minden egyes hibámmal együtt? Akkor is, ha valami szörnyűséget tennék? Ugye nem változna meg rólam a véleményed?
– Figyelj, Aaron! Évek óta a legjobb barátom vagy, mégis mire célzol ezzel? Bökd ki, ne tarts magadban semmit, ha ekkora az ekkora kockázattal jár..
Egy ideig gondolkodtam, majd leguggoltam és elkezdtem beszélni.
– Figyelj, Aaron! Évek óta a legjobb barátom vagy, mégis mire célzol ezzel? Bökd ki, ne tarts magadban semmit, ha ekkora az ekkora kockázattal jár..
Egy ideig gondolkodtam, majd leguggoltam és elkezdtem beszélni.
– Elegem van már a folyamatos beszólásokból, az előítéletektől. Nem bírom már..
– De miért foglalkozol vele? Kit érdekel, ha néhány nyomorék kiközösít és azt mondogatja, hogy meleg vagy, te tudod magadról, hogy nem vagy az. Mert ugye nem vagy az.
– Hát… – nem jött szó a nyelvemre, összeszorult a gyomrom, elkezdtem pityeregni.
– Aaron..te… – döbbent le. Óráknak tűntek azok a másodpercek. Mindketten tudtuk, miről van szó. Majd kis idő múlva hirtelen feltette a kérdést – te meleg vagy?!
– Igen – mondtam, majd lesütöttem a szemeimet és sírtam. Rebecca odasietett, majd leült mellém és átkarolt. Sírtam, sírtunk. Én a félelemtől és a lemondásoktól, Rebecca pedig valószínűleg örömében sírt.
– Hát… – nem jött szó a nyelvemre, összeszorult a gyomrom, elkezdtem pityeregni.
– Aaron..te… – döbbent le. Óráknak tűntek azok a másodpercek. Mindketten tudtuk, miről van szó. Majd kis idő múlva hirtelen feltette a kérdést – te meleg vagy?!
– Igen – mondtam, majd lesütöttem a szemeimet és sírtam. Rebecca odasietett, majd leült mellém és átkarolt. Sírtam, sírtunk. Én a félelemtől és a lemondásoktól, Rebecca pedig valószínűleg örömében sírt.
– Aaron, ezt miért nem mondtad eddig? Tudod, hogy én úgy szeretlek, ahogy vagy. Előttem nem kell titkolóznod!
– Féltem, hogy elítélsz majd.. Megromlik a kapcsolatunk, és mégrosszabb élet vár rám.
– Aggódtál, hogy elmondom Noelnek, ugye? Legjobb barátok vagyunk, nem tennék veled ilyet! Egyébként ezzel nincsen semmi baj. Ettől nem leszel rosszabb ember, a szerelem csodálatos dolog, ehhez mindenkinek vannak jogai. Azért mert pár alacsony IQ-jú ember ezt megkérdőjelezi, neked nem kell hányásig leinnod magad és nem kell leugranod sehonnan! Éld tovább a saját kis életed, legyél boldog, itt vannak a barátaid, akikre mindig számíthatsz. Mindent meg tudsz oldani, nem kilátástalan a helyzeted.
– Aggódtál, hogy elmondom Noelnek, ugye? Legjobb barátok vagyunk, nem tennék veled ilyet! Egyébként ezzel nincsen semmi baj. Ettől nem leszel rosszabb ember, a szerelem csodálatos dolog, ehhez mindenkinek vannak jogai. Azért mert pár alacsony IQ-jú ember ezt megkérdőjelezi, neked nem kell hányásig leinnod magad és nem kell leugranod sehonnan! Éld tovább a saját kis életed, legyél boldog, itt vannak a barátaid, akikre mindig számíthatsz. Mindent meg tudsz oldani, nem kilátástalan a helyzeted.
– Köszönöm, imádlak! – mondtam megkönnyebbülve. Elmondhatatlanul jól esett, hogy végre valaki előtt teljesen önmagam lehetek, és elfogad. Nagyon jó érzés.
– Én vagyok az első, akinek elmondtad, igaz?
– Igen..
– Holnap összeülünk, mi, Melanie és Russel, a négy jó barát, és ott szépen elmondod, rendben?
– Nem is tudom.. Russel talán meg sem értené. Nem tudom, hogy fel vagyok e készülve erre..
– Igen..
– Holnap összeülünk, mi, Melanie és Russel, a négy jó barát, és ott szépen elmondod, rendben?
– Nem is tudom.. Russel talán meg sem értené. Nem tudom, hogy fel vagyok e készülve erre..
– Meg fogják érteni, és boldogabb lehetsz, mint valaha. Csak soha ne add fel! Ne mondd el mindenkinek, de a szeretteidnek tudniuk kell. Ha elfogadnak és támogatnak, nem lesz baj. Annyi minden vár még rád az életben: munka, sikerek, az első szerelem, barátok, és milliónyi felejthetetlen élmény. Kár lenne feladni! Nem lesz mindig könnyű, de megéri küzdeni egy boldog életért.
– Igazad van. Köszönöm szépen! – mondtam pár perc gondolkodás után.
– Igazán nincs mit. Ezért vannak a barátok. És kérlek, ígérd meg, hogy soha többet nem csinálsz hasonlót!
Erre a parancsra sajnos nem tudtam őszinte igent felelni. Bólogattam, de legbelül tudtam: ezt nem tudom megígérni. Leszek még padlón, hisz totál káosz az életem. A legrosszabb csapást még erőm sem volt elmondani..
