Down – 2. Egy rég nem látott ismerős
2017. december 5.
A múltkori hétfői incidens után eltelt egy hét. Azon a héten nem mentem suliba, otthon feküdtem a kanapén és meleg emberek történeteit olvasgattam az interneten. Megnéztem a világhálón létező összes Coming Out* videót, mára már boldog emberek előbújásait tanulmányoztam. Régen elnyomásban éltek, ám most, hogy felvállalták, teljes mértékben boldogok. Ez elgondolkodtató. Kora reggel a nappali kanapéján ébredtem fel. Nem emlékeztem, miként vágtam be a szunyát tegnap este, de itt ébredtem. Ám ezúttal nem a telefonom közhelyes csengőhangja virrasztott fel a legmélyebb álmaimból, hanem valami teljesen szokatlan. Egy 40 körüli asszony állt felettem. Hirtelen kikerekedtek a szemeim, majd meghallottam az idegen, vagy mégsem annyira idegen nő hangját.
– Jó reggelt kicsim! – szólt kissé mély, de szeretetteljes hangon. – Készítettem reggelit, illetve rendet raktam. Öltözz fel, elkésel az iskolából.
Az anyám volt az. Először nem hittem a szememnek, azt hittem csak álmodom, ám észleltem, hogy teljesen valós a helyzet. Az évek óta nem látott édesanyám állt felettem. Nem csak azt furcsálltam, hogy visszajött, hanem azt is, hogy cseppet sem tűnt idegesnek. Korábban naponta veszekedtünk: a rendetlen, züllött életmódom miatt, a rossz magatartásom és hanyag tanulmányi eredményeim miatt, vagy csak szimplán nem tudta máson levezetni a migrénnel járó stresszt.
A meglepődés ellenére borzasztóan álmos voltam, a nyakam pedig kissé fájt a kényelmetlen alvás miatt. Nyújtóztam, majd ásítottam egyet, mire végre kinyögtem anyának, amit akartam.
– Nem megyek ma suliba.
– Mégis mi az, hogy nem mész? – sikerült kizökkentenem a töretlennek látszó boldogságrohamából. – Igenis elmész iskolába és odafigyelsz órákon. Tanulnod kell és feljavítanod az átlagodat, mi lesz így az előrehozott érettségivel? Hamarosan egyetemre mész.
– Mégis mi az, hogy nem mész? – sikerült kizökkentenem a töretlennek látszó boldogságrohamából. – Igenis elmész iskolába és odafigyelsz órákon. Tanulnod kell és feljavítanod az átlagodat, mi lesz így az előrehozott érettségivel? Hamarosan egyetemre mész.
– Anya, kérlek, ne kezdd megint. Ezek a te álmaid, nem az enyémek. Még mindig nem ismersz.
– Ne halljak meg kifogást! Ennél jobban nem roncsolhatod az életed, tegyél valami hasznosat is. Apropó, holnap megyünk Anthony bácsikád temetésére, remélem, van valami szép öltönyöd és egy fehér inged, ami nem tarka a vörösbor foltjaitól.
– Anya, elég..
– Anya, elég..
– Nekem te ne feleselj Aaron Stoner! Apád és én ideköltözünk, amíg nem találunk egy új munkát. Istenem, ennek a szerencsétlennek is pont akkor kellett meghalnia, amikor már boldogan éltünk nélküled és..
– ANYA, ELÉG VOLT! – ordítottam rá, majd finomabb hangnemben megkértem, hogy fejezze be. Csend uralkodott a szobám, anyám összeszorított homlokkal, becsmérlően méregetett, majd vett egy nagy levegőt.
– Sajnálom, ezt nem akartam. Indulj az iskolába, én addig berendezkedem.
– Sajnálom, ezt nem akartam. Indulj az iskolába, én addig berendezkedem.
Bár nem sok kedvvel, de bementem iskolába. Sokkal rosszabb lett volna otthon maradnom, azok után, amiket szülőanyám a fejemhez vágott. Fáradtan és szomorúan sétáltam az iskola folyosóin, majd mély levegőt véve beléptem az osztályterembe. Szokásomhoz híven nem siettem el, éppen egy perc volt hátra a csengetésig. A terembe belépve éreztem magamon az osztálytársak szúrósan méregető tekintetén: főleg a drága jó utálóimét. Noel mindig valami napi kedvességgel köszönt, ám a mai túllépett minden határon.
– Nézzenek oda, az ott Aaron Stoner! Hol voltál múlt héten, csak nem kurválkodtál valahol pénzért? Hallottam, hogy meghalt az egyetlen rokonod, aki még szeretett.
– Micsoda pech, nem maradt senkije – nevetett gúnyosan Martin.
– Fogd be, vagy megbánod te aljas szemétláda! – kiáltottam rá szokatlanul. Még ő maga is meglepődött, mennyire ideges voltam, majd visszaült a vigyor a szájára.
– Ó jaj, kezdek félni! Na gyere!
– Fogd be, vagy megbánod te aljas szemétláda! – kiáltottam rá szokatlanul. Még ő maga is meglepődött, mennyire ideges voltam, majd visszaült a vigyor a szájára.
– Ó jaj, kezdek félni! Na gyere!
– Állj már le, mégis mit képzelsz?! – förmedt rá Rebecca a testvérére, megvédve engem.
– Mit véded őt? Kit szeretsz jobban, ezt a buzit, vagy a saját testvéredet?
– Ne haragudj, de ha választanom kéne, azt az ártatlan, jólelkű, megértő és hűséges legjobb barátot szeretem jobban, akit te történetesen buzinak neveztél. Nem tudom mi bajod van vele, egyszerűen csak ennyire beszűkült látáskörű seggfej vagy, hogy ha valakinek van stílusa, már rögtön melegnek nyilvánítod és megkeseríted az életét?
– Ne haragudj, de ha választanom kéne, azt az ártatlan, jólelkű, megértő és hűséges legjobb barátot szeretem jobban, akit te történetesen buzinak neveztél. Nem tudom mi bajod van vele, egyszerűen csak ennyire beszűkült látáskörű seggfej vagy, hogy ha valakinek van stílusa, már rögtön melegnek nyilvánítod és megkeseríted az életét?
– Pontosan, és tudod mit? Akár szét is verhetem, ha már ennyire nagy a szája, legyenek nagyok a tettei is!
– Noel, most azonnal állj le! – ordibált vele Rebecca. Én dermedten figyeltem a pillanatok alatt végbemenő eseményeket.
– Ne akarj megállítani, hisz megtehetem! – jelentette ki, majd egyre közelebb lépett hozzám. Megállt bennem az ütő, a szívem egyre hevesebben kezdett verni. Kis híján szívrohamot kaptam, amikor Noel keze megindult az arcom felé, hátráltam egyet, miközben Becca közeledett felénk. Egy pillanat volt az egész, annyira gyorsan történt minden. Sikerült elhátrálnom az ütés elől, majd szerencsémre épp betoppant Mrs. Meredith, az irodalomtanárnő.
– Ne akarj megállítani, hisz megtehetem! – jelentette ki, majd egyre közelebb lépett hozzám. Megállt bennem az ütő, a szívem egyre hevesebben kezdett verni. Kis híján szívrohamot kaptam, amikor Noel keze megindult az arcom felé, hátráltam egyet, miközben Becca közeledett felénk. Egy pillanat volt az egész, annyira gyorsan történt minden. Sikerült elhátrálnom az ütés elől, majd szerencsémre épp betoppant Mrs. Meredith, az irodalomtanárnő.
– Hát itt meg mi folyik, kérem szépen? – fegyelmezett minket a tanárnő. Mielőtt még bárki is mondott volna bármit, elkezdett előre sétálni a tanári asztalhoz, miközben katonás hangnemmel folytatta – Most pedig üljön mindenki a helyére. Nyissátok ki a tankönyveiteket az 53.oldalon, a mai témánk a..
– Elnézést tanárnő! – szakítottam félbe a jelentkezésemmel.
– Ejnye fiam, nem szép dolog a tanár szavába vágni. Ajánlom, hogy valami fontos legyen!
– Nagyon fontos lenne, legalábbis számomra. Szeretnék egy rövid beszédet elmondani, ha lehetséges.
– Rendben van, akármi legyen is az, de lehetőleg kulturáltan. Ajánlom, hogy ne valami átverés legyen.
– Ejnye fiam, nem szép dolog a tanár szavába vágni. Ajánlom, hogy valami fontos legyen!
– Nagyon fontos lenne, legalábbis számomra. Szeretnék egy rövid beszédet elmondani, ha lehetséges.
– Rendben van, akármi legyen is az, de lehetőleg kulturáltan. Ajánlom, hogy ne valami átverés legyen.
– Kedves, illetve kevésbé kedves osztálytársaim! Elegem van abból, hogy folyamatos elnyomásban élek a nemi hovatartozásom miatt. Igen, kimondom, MELEG VAGYOK! – kezdtem bele monológomba, ám a coming out-om után hangos „Fúj!” indulatok törtek elő egyes fiúk felől. Valahogy nem érdekelt, folytattam. – De hol itt a baj? Bujkálnom és félnem kellene mások véleménye miatt? Titkolnom kéne, hogy ki is vagyok és meg kéne játszanom magam a nagyvilág előtt? Nem hiszem! Mindenkinek joga van szeretni valakit, az igaz szerelem nemtől, kortól és bőrszíntől független. Nem tehetek arról, hogy az vagyok, aki vagyok, ezt az utat nem én választottam. Így születtem, ez ellen nem tudok tenni semmit. Ennyi lenne, gondoltam elmondom, ki is vagyok igazából.
A tanárnő szava elállt, csak gratulált, hogy bátor vagyok és sok sikert kívánt nekem az életben. Mindenközben a szemem sarkából láttam, ahogy a fiúk megvetve néznek és összesúgnak a hátam mögött. Megköszöntem a tanárnőnek a lehetőséget, majd kisétáltam a teremből. Nem mertem senkire sem nézni, egyedül Rebeccára tudott szegeződni a tekintetem, aki mosolyogva megjegyezte, hogy nagyon büszke rám. Hallottam a hangos ócsárolásokat és láttam a megvető tekinteteket, de nem érdekelt. Kisétáltam és úgy döntöttem, soha többet nem jövök vissza ebbe az iskolába.
Remegő lábakkal mentem haza. Nem csak az izgalom miatti stressztől vacogtam, hanem amiatt is izgultam, hogy jön a következő lépcsőfok: el kell mondanom a szüleimnek is az igazat. Nincs túl jó kapcsolatunk, az apámat pedig kiskorom óta nem láttam. Már a kinézetére sem emlékszem egész pontosan. De amit meg kell tennem, azt nem halaszthatom el. Így hát beléptem az ajtón, köszöntem és megöleltem őket, majd leültettem őket a kanapéra.
Előttük álltam és gondolkoztam, hogyan közöljem velük a tényt. Ők csak bámultak rám érdeklődő szemekkel, én pedig féltem. Fel alá járkáltam, majd megálltam előttük, mély levegőt vettem és elkezdtem.
– Anya, apa..valamit tudnotok kell.
– Meleg vagy?! – förmedt rám apám. Erre nem számítottam, egyszerre voltam döbbent és ijedt. Már majdnem elkezdtem letagadni, amikor anyám közbevágott.
– Hékás John, ne kapd fel a vizet, nyugi…
– Meleg vagy?! – förmedt rám apám. Erre nem számítottam, egyszerre voltam döbbent és ijedt. Már majdnem elkezdtem letagadni, amikor anyám közbevágott.
– Hékás John, ne kapd fel a vizet, nyugi…
– Nem nyugszom – vágott közbe -, nem nyugszom addig, amíg a fiam el nem mondja, hogy buzi-e vagy sem!
– John, kérlek – kezdte el anyám, de ezúttal én vágtam közbe.
– Igen, jól sejted, meleg vagyok. Érdekes, hogy ezen ennyire kiakadsz drága jó édesapám, vagy nevezzelek inkább Johnnak, holott sokkal inkább elítélendő dolog, hogy egy kisgyermekes anyukát egyedül hagysz, majd hosszú évekig még csak jeleket sem hallottam rólad.
– Te nekem ne merészelj feleselni! – közeledett hozzám mérgesen apám. Ekkor éreztem csak meg, hogy mennyire bűzlik az alkoholtól.
– Igen, jól sejted, meleg vagyok. Érdekes, hogy ezen ennyire kiakadsz drága jó édesapám, vagy nevezzelek inkább Johnnak, holott sokkal inkább elítélendő dolog, hogy egy kisgyermekes anyukát egyedül hagysz, majd hosszú évekig még csak jeleket sem hallottam rólad.
– Te nekem ne merészelj feleselni! – közeledett hozzám mérgesen apám. Ekkor éreztem csak meg, hogy mennyire bűzlik az alkoholtól.
– Elég legyen! John, jobb lesz, ha most elmegyünk. Fiam, elviszem apádat egy motelbe, szerintem jobb lesz neki most ott kihevernie. Ami azt illeti, ezen nekem is el kell gondolkodnom. Jó éjszakát! – mondta, majd kisétáltak. Szó nélkül álltam egy helyben, remegő lábakkal. Fel sem fogtam a mai nap történteket. Úgy éreztem, mindent elrontottam. Megint magamat éreztem hibásnak mindenért. Igaza volt Noeléknek: nincs rám szüksége senkinek. Lefeküdtem az ágyamba, egy kiadós alvást terveztem, de túl élénken pörögtek a gondolataim. Órákig forgolódtam és zenét hallgattam, majd éjfél után szép lassan álomba sírtam magam.
*Coming Out (magyarul előbújás): az angol köznyelvben elterjedt kifejezés arra, amikor egy hovatartozását és irányultságát illetően más ember felvállalja másságát az ismerősei, családja és a nagyvilág előtt.
Előző
Down - 3. Epilógus
Legújabb
