Az Yliris Szövetség – 10. Újra otthon

– Ők hárman Sarah Brown, Rebecca Peterson és Sean Green. Segítettek nekem meggyógyulni, és legyőzni őt – itt sokatmondóan Chrystal felé biccentett, aki erre még kisebbre próbálta összehúzni magát – Nos, mindannyian tudjátok, miért vagyunk itt. Chrystal, a tél királynője globális problémákat okozott, amikor örökös telet hozott a világra.

– Én úgy gondolom, hogy Chrystal meg akarja bosszulni, amiért elvettétek a szárnyait. Ha visszaadnátok…
– Azért vettük el, mert régebben elkövetett valamit, amire ez a jogos büntetés – szólt közbe Rose, a tavasz királynője – azt javaslom, menjünk tovább egy kevésbé kellemetlen témára!
– Szóval, ami fontos tényező, az „kellemetlen téma”? – kérdezte a lány, kissé felháborodva – ez indította a lavinát, úgymond. Violet, te mit gondolsz erről? – fordult most a nyár királynője felé, támogatást várva.
– Szerintem hallgassuk meg a jégkirálynőt, elvégre ő tudja legjobban a szándékait.

– Igaz, amit Sarah mond – helyeselt – tényleg ezért tettem azt, amit tettem. És, ha már itt tartunk, szeretném visszakapni a szárnyaimat. Anélkül, lássátok be, nem vagyok jogosan tündér. Pálcával jelenleg boszorkány vagyok.
– A szárnyakról még döntenünk kell, de nem valószínű, hogy visszakapod – reagált rögtön Violet – a pálcával kapcsolatban pedig igazad van.
– Miért nem kaphatja vissza? – érdeklődött Rebecca.

– Ne terelj, Rose – válaszolta Violet – egyetértek, és a jutalmazásra sor is fog kerülni, de nem most. Először a tél királynőjének sorsáról kell döntenünk. Ki szavaz arra, hogy rövidítsük meg a telet, így büntetve Chrystalt?
– Ha ezt megteszitek, ez az esemény újra fog ismétlődni – figyelmeztette őket Sean – kapja vissza a szárnyait! – erre Olivia, Rebecca és Sarah helyeslően bólogatott.

A tündérek és a simek egyöntetűen ezt a lehetőséget választották, a tél királynője pedig természetesen beleegyezett.
– Akkor végrehajtjuk a varázslatot – jelentette ki Olivia, és megdörzsölte a tenyerét.

– Ha megint olyasmire kerülne sor, hogy fel kéne lopakodnod egy kastélyba, könnyebb dolgod legyen.

– Köszönöm a segítségeteket – mosolygott Violet.
– Mi is köszönjük – válaszolta Sarah – mindannyiunkért tettetek valami jót.
– Csak megjutalmaztunk titeket – csodálkozott a királynő – ajándékok voltak azok.
– Akkor nagyon jól megválasztott ajándékokról beszélünk – nevetett a lány, és felkapta a hátizsákját.

– Lakhatok ezután is nálad, Rebecca?
Erre Sarah is rákapott:
– Jaj, igen, elfelejtettem említeni… egy újságban olvastam, hogy Sunset Valleyban néhány ház összedőlt a rárakódott hó miatt. Amiknek gyenge a tetőszerkezete. A tiéd nincsen említve, de az enyém igen… szóval jelenleg hajléktalan vagyok – vallotta be – szóval… lakhatok én is nálad? Persze csak amíg találok új házat.

– Sean, persze, hogy lakhatsz nálam, csak meg kell szerettetnem a gondolatát a szomszédaimmal, hogy a kutyám igazából egy sim. Sarah, inkább lakj ezután nálam, mert miután elalkudtad a sátrunkat egy ideiglenes szálláshelyért, rájöttem valamire: nincs üzleti érzéked.
– Igazad van – nevetett fel a lány.
– Szerintem inkább azt mondd a szomszédoknak, hogy a kutyádat odaadtad egy menhelynek, és elhoztál helyette egy ott dolgozót, mert megtetszett neked, és te amúgy is olyan örökbefogadós típus vagy. Vagy valami hasonló – javasolta a fiú.

– Gondoltam valamire – kezdte – tudjátok, milyen volt ez a kaland?
– Hideg – vágta rá Sean, mire Sarah nagyokat bólogatott.
– De azon kívül – türelmetlenkedett a lány.
– Szerintem jó volt, hogy együtt voltunk, először ketten, aztán hárman – válaszolta Sarah.

– Köszönöm, pont ezt akartam mondatni veletek – mosolygott Rebecca – szóval, vannak már kapcsolataink. Ha van valami zűr a világban, akárhol… akkor mi odamegyünk.
– Mint egy szövetség? – találgatott Sarah – alkossunk egy olyat! A királynőknek segítünk ebben – abban, együtt.
– Csodálatos ötlet – a boszorkány arca egyre csak virult.
– Legyen nevünk! – ötletelt Sean – valami nagyon epikus. Csak mert miért ne?

– Yliris? – kérdezte fáradtan. Már vagy legalább húsz néven túl voltak, de nem találtak alkalmas nevet. Erre a szóra viszont Sarah felkapta a fejét.
– Olyan, mint egy érc neve – töprengett hangosan – de ha ezt mellőzzük…
– Akkor tökéletes – fejezte be a mondatot Sean.
– Szuper – mosolygott a lány, és összecsapta a gépet.

– Szerinted ez jó ötlet? – kérdezte bizonytalanul a lány, mire a fiú megfogta a kezét.
– A te fejedből pattant ki – felelte – csak jó lehet.
– Úgy értem, hogy… mi van, ha ennek az egésznek rossz vége lesz? – kétkedett továbbra is Rebecca – nem akarok felelős lenni azért, hogy valami történik veletek.
– Hát, ha valami mégis történik, bár ehhez nagyon kevés az esély, akkor nem téged fogunk hibáztatni. Megígérem.

– Bocsi, Rebecca, nem zavarlak? – kérdezte Sarah.
– Öh… nem, mondjad csak – felelte a lány, miközben igyekezett visszatérni a valóságba.
– Jó. Szóval Rose most keresett fel telefonon. Azt mondja, hogy nagyon sürgős lenne az ügy.
– Ilyen gyorsan terjed a hír, hogy alakítottunk egy szövetséget?
– Áh, szerintem számított arra, hogy beleegyezünk – itt Sarah valószínűleg legyintett egyet a vonal túloldalán – úgyhogy, ha nem baj, gyertek vissza Bundival a tengerpartról! Köszi!

– Ezt a képességedet nem tartogatnád akkorra, amikor tényleg szükség van rá? – kérdezte Sean.
– De nagyon vicces – mosolygott a lány – sőt, akármilyen alakot fel tudok venni, ami női. Például felvehetem Rebecca alakját is, ha akarom. És visszacsinálható.
– Nem ez a lényeg – szólt közbe Rebecca – miért hívott a tavasz királynője?
– Nem tudom – felelte Sarah – csak annyit mondott, hogy sürgős ügy, és hogy találkozzunk két nap múlva, a város szélén levő vízesésnél.
– Annyira sürgős, hogy ráér két napot? – értetlenkedett Sean.
– Mást nem mondott – folytatta a lány – letette.

– Várj! – szólt közbe Sarah – ilyen könnyen belemész?
– Éppen egy királynő sem akar nekünk rosszat – emlékeztette a lányt Sean – még Chrystal sem. Sőt, hálás, amiért elintéztük neki a szárnyakat.
– Ezt honnan tudod? – csodálkozott Sarah.
– Jó emberismerő vagyok – vont vállat a fiú.