Angyali történetek

Advent negyedik vasárnapja – Segítsünk a nagyinak!

2020.12.20., vasárnap dél körül

Az idei advent utolsó küldetéseként Panni néninek segítettem a karácsonyi előkészületekben. A hölgy teljesen egyedül élt a régi tornácos parasztházban: férje négy évvel ezelőtt távozott az élők sorából, két lánya pedig réges-rég messzire költözött. Az idősebbik, akit Etelkának hívtak, a fővárosban kezdett új életet, közben úgy tett, mintha teljesen elfelejtette volna édesanyját. Személyesen már egyáltalán nem látogatta meg, telefonon is egyre ritkábban volt elérhető, olyankor sem mesélt sokat. A másik lány, Helga pedig az ország túlvégében alapított családot. Neki sincs lehetősége túl gyakran találkozni szülőjével, szinte csak ünnepek idején látják egymást, mégis minden héten legalább egyszer beszélgetnek.

– Képzeld, jönnek a Helgáék szentestére! – fordult Panni néni az üres fotel irányába egy ilyen telefonálást követően. Hiába telt el annyi idő, még mindig nem tudta megszokni a hiányt, még mindig akaratlanul is Bandi bácsit keresték szemei, hogy elújságolhassa neki a jó hírt. Mintha csak most lett volna, hogy utoljára átölelték egymást. – Elfelejtettem, hogy már nem vagy itt – sóhajtotta. – Pedig most kedvedre unokázhatnál.

Ezután tekintete az emlékként őrzött ülőalkalmatosságról a kis asztalkán pihenő fényképalbumra tévedt. Odament érte, kezébe vette, végigsimított a fotel háttámláján, majd az ágyhoz ballagott s leült annak szélére.

A régi és új fotókat nézve rengeteg érzelem töltötte el: szomorúság, hiányérzet, magány, ugyanakkor boldogság, meghittség és nosztalgia különös elegye kavargott benne, melyek végül könnyek formájában törtek utat maguknak. Ó, a drága gyerekek és unokák! Milyen rég találkozott velük! Már alig várta, hogy megérkezzenek. Helga családjáról, főként a kicsikről rengeteg képe volt, szerencsére a szülők sűrűn küldtek neki. Na, de Etelkáról! Róla egyáltalán nincs semmi a gyerekkori fotóin kívül. Bárcsak legalább azt tudná, mi van vele! Jól érzi magát? Van párja, esetleg gyermekei?

– Valamit sütnöm is kellene! – eszmélt fel Panni néni fél óra múlva merengéséből. Aznap nekiállni persze még korai lett volna, de nem ártott minél előbb beszerezni a hozzávalókat. Sőt, illene valamilyen ünnepi ebédet is összedobni. Mit is szokott ilyenkor főzni? Rántott hús, töltött káposzta, halászlé… az összes lehetséges menüt végigpörgette a fejében. Majd kitalálja, mivel várja őket, előbb egy boltlátogatás lenne esedékes, ugyanis a liszt már fogyóban volt. Sőt, ha látja a kínálatot, még ötletet is kaphat az ebédhez.

A néni az órára nézett, és szomorúan nyugtázta:
– Na, már a kisbolt is bezárt. Úgy tűnik, holnapra marad a bevásárlás.
Készült, hogy eltegye az albumot a könyvespolcra, amikor is meglátott egy általam odacsempészett szórólapot az emlegetett üzlet ünnepi nyitvatartásáról.

„Kovács Kisbolt
ÜNNEPI NYITVATARTÁS
dec. 20. – 08:00-14:00
dec. 21-23. – 08:00-17:00
dec. 24-25-26. – ZÁRVA!
dec. 31., jan 1. – ZÁRVA!”

Szerencsére a boltos nem volt szívtelen, ezért a karácsony előtti vasárnap két órával később zárt be. A hely egyébként családi vállalkozásként futott, rajta és feleségén kívül senki sem dolgozott ott.

Az asszony már el is felejtette, hogy egyáltalán kapott szórólapot, nemhogy még a tartalmára is emlékezzen. Amint elolvasta, egyből megörült, s már szedelőzködött is, hogy minél előbb ott lehessen. Gyorsan magára kapta szebb ruhái egyikét, ciccentett párat a parfümjéből egy erőteljes illatfelhőt megteremtve maga körül, majd sapkát-kabátot véve útnak indult.

Idős kora ellenére meglepően gyorsan szedte a lábait, és húsz perc múlva már ott is volt. Kovács úr állt a pénztárgép mögött, Kovácsné pedig az árut töltötte. A férfi egy hangos „Csókolom, Panni néni! Szép napunk van?” köszöntéssel üdvözölte a most érkezettet.
– Az, bizony! – mosolyogta a néni. – Jönni fog hozzám szentestére a kisebbik lányom a férjével meg az unokákkal, és itt is alszanak. Csak kéne otthonra egy kis liszt, hogy sütni is tudjak nekik valamit!

A boltos nem is tartotta fel sokáig, elvégre ráérnek fizetéskor is beszélgetni. Panni néni be is vetette magát a sorok közé. Először a már annyit emlegetett liszteket célozta meg, majd pakolt még kosarába sütőport, pudingporokat, vaníliás cukrot és mindenfélét, amiről úgy érezte, szüksége lehet a karácsonyi édességek elkészítéséhez. Válogatott még egy kicsit a fűszerek és leveskockák között, aztán ment a pénztárhoz.

Kovács úr közölte az összeget, Panni néni pedig hiába túrt könyékig a táskájában, a pénztárcáját sehol sem lelte benne. Idegeskedve összeráncolta homlokát.
– Szerintem én otthon hagytam a pénztárcámat – jelentette ki sajnálkozva. Nem akart kiszúrni sem a boltos házaspárral, akik most mindjárt rakodhatnak vissza mindent, sem pedig saját magával, hogy holnap is jönnie kelljen.

Én már a házban, indulás előtt kiszúrtam, hogy elfelejtette magához tenni, de a néni figyelmét nem tudtam semmivel sem odairányítani, így én tettem zsebre a tárcát. Most, hogy eljött az idő, a földre ejtettem. Pont a néni lába mellé, aki zavarában a zsebeit tapogatta. A hangos puffanásra mindketten felfigyeltek.
– Ó, itt volt a nadrágzsebemben! Mekkora szerencse, hogy előkerült! – örvendezett a néni, majd végre átnyújtotta a pénzt.

Hazamentünk, ahol Panni néni a receptes könyvét kezdte bújni. Kiválasztott három süteményt, ezeket meg is jelölte könyvjelzőkkel, aztán a tyúkhúsleves és a stefánia vagdalt elkészítését tanulmányozta. Úgy tűnik, már tudja, mi legyen az ünnepi menü.

Megnézte a híradót, aztán nekiállt ablakot pucolni és port törölgetni. Hiába törekszik folyamatosan rendben tartani a házat, mégis annyi takarítanivaló vár még rá, hogy végét sem látja. Maga sem érti, hogyan lehetséges ez. Mikor végül elfáradt, lefeküdt aludni. Ekkor én vettem át a szerepét. A piszkos ruhákat egytől-egyig kimostam és kiteregettem, a helyiségek padlóját felmostam, lepucoltam a tűzhelyet és az annak környékét beborító zsírt. Nem álltam le a takarítással, egészen addig csináltam, míg már csak a nagyszoba volt vissza, ahol Panni néni aludt. Természetesen nem szerettem volna felverni álmából.

2020.12.21., hétfő

Reggel csodálkozva tapasztalta, hogy minden csillog-villog. Nem lehet szavakkal leírni azt az örömöt, amit akkor érzett. Nem értette, hogyan történhetett, de örült, hogy neki már nem kell ezzel dolgoznia.

Bár a legtöbb dolgot már beszerezte, még el kellett látogatnia a henteshez és a zöldségeshez, s útközben gyorsan benézett a játékboltba is a gyerekeknek ajándékért. Sietett haza, ahol rögtön hűtőbe tette aznapi bevásárlásának gyümölcsét, aztán átment Marika nénihez, aki tíz percre lakik tőle. Az asszony nem csak jó barát és beszélgetőtárs, de tyúkokat tart és tojásokat árul. Panni néni ugyan vehetett volna a boltban is, de a házit sokkal jobban szerette, mivel az ízesebb.
– Na, meg legalább tudom, mit eszek! – jelentette ki, ahogy a vásárlás után még hosszasan diskuráltak a tojásokról. – Mert ugye a boltiban ki tudja, mi van, miféle táppal etetik a baromfit, meg mivel gyógyszerezik őket. Azt viszont tudom, hogy te rendes kukoricát adsz a tyúkjaidnak, és ez a tojáson is látszik. A boltinak olyan sápadt a sárgája, meg nem is finom.

2020.12.23., szerda

Panni néni aznap reggel korán kelt, hogy el tudja készíteni a karácsonyi ebédet. Először a levest tette fel főni, aminek egyáltalán nem baj, ha nem frissen a gázról levéve kerül az asztalra, mert így legalább összeérik az íze. Amíg az rotyogott, lekeverte a tésztákat és bepakolgatta a sütőbe. A krémeket ráér majd akkor megcsinálni, amíg az egybesült fasírtra vár. Úgy sürgött-forgott a konyhában, olyan szaporán jártak kezei-lábai, mintha éppen most lépett volna ki valamelyik tévés főzőműsorból. Ebben nem volt szüksége rám, de jobbnak láttam mellette maradni, nehogy esetleg valami baj történjen. Miután ezekkel végzett, még gyorsan nekiállt becsomagolni az ajándékokat, amihez segítettem előkeresni a csomagolópapírt, a ragasztószalagot, a masnikat és az ajándékkártyákat.

2020.12.24.

Elérkezett a szenteste. A ház szép tiszta volt, az ételek tökéletesre sikerültek, minden készen állt a vendégek fogadására. Ők meg is érkeztek, pont ebédidőre. A ház előtt leparkolták szürke autójukat és kiszálltak. A gyerekek épp egy nagy veszekedés közepén voltak. Csenge azzal vádaskodott, hogy öccse fikagolyót pöckölt rá a kocsiban, a fiú természetesen mindent tagadott.
– Én csak úgy csináltam, te voltál az, aki elhitte!
– Gyerekek, legyen már elég, kérlek! Legalább itt, a mamánál ne háborúzzatok! – könyörgött az édesanyjuk, Helga.
– De hát, ha egyszer lefikázott! – próbálta a lány elérni, hogy igazságot szolgáltassanak neki.
– Elég! Balázs, hagyd abba az állandó gusztustalankodást! Csenge, neked pedig lehetne több eszed, minthogy minden alkalommal vitába szállj az öcséddel, elvégre tizenhárom éves vagy! Mindkettőtöknek meg kéne tanulni viselkedni.

Nagy nehezen, de végül abbahagyták a gyerekek a kiabálást, de ez még nem jelentette azt, hogy kibékültek. Egy gyors puszizkodást követően mind bementek a házba, ahol a nagymama már neki is állt az ételek feltálalásának. A testvérek még az asztalnál is csúnyán tekintgettek egymásra, és nem is akartak egymás mellé ülni. Így végül anyjuk két oldalán foglaltak helyet.

– Etelkáról esetleg tudtok valamit? – kérdezte ebéd közben Panni néni reménykedve.
– Velünk sem beszél – sóhajtotta Helga. – Nem is hív. Ha mi keressük, általában kinyomja, vagy fel sem veszi. Nem kíváncsi ránk.
– Nem értem, miért ilyen ellenséges. Mit ronthattam el szülőként?
– Te biztos nem rontottál el semmit. Ha rossz anya lennél, szerinted mi most eljöttünk volna? – Az idős hölgy nem tudott rá mit válaszolni.

Mindenkinek nagyon ízlett az ebéd, ami csak azért nem fogyott el, mert Panni néni egy egész hadseregre elég mennyiséget készített, hogy tutira ne maradjon senki éhen. Amikor végeztek, ő kipakolta a desszerteket, amire a gyerekek rögtön rávetették magukat és kapásból befalták egy jó részét.
– Járt nálam a Jézuska – szólt Panni néni a kicsikhez. – Nem tudott most olyan sok mindent hozni, de remélem, azért örülni fogtok. – Tekintetét ekkor a szülőkre emelte. – Nektek is van ajándék a fa alatt.

A család tagjai átmentek a nagyszobába, ahol egy gyönyörűen feldíszített fenyő várta őket. A két kicsi meg sem törölte maszatos kezét, úgy állak neki kibontani a meglepetéseket. Balázsnak egy nagy, zöld játékautót, Csengének pedig egy új babát hozott az ünnepelt kisded.
– Mamika, nem kellett volna! – szólt halkan Helga, úgy, hogy a gyerekek ne hallhassák, miről beszélnek. A nő tisztában volt vele, hogy édesanyjának nincs túl nagy vagyona, a szerény kis nyugdíjából kuporgatta össze ezt a pár forintot az ajándékokra.
– Jaj, hát csak nem képzeled azt, hogy majd üres kézzel várlak benneteket! Menjetek, nyissátok ki ti is a csomagjaitokat!
Egy kisebb unszolás után megtették. Antal, a férj egy üveg bort kapott, Helga pedig egy karácsonyi mintás tálat.

Miután mindenki megnézte a maga ajándékát, csilingelést hallottak. Ezzel egy időben újabb hat becsomagolt dobozka jelent meg csillogó-villogó fények kíséretében a karácsonyfa alatt. Én helyeztem le őket varázslat segítségével. Az egész családnak tátva maradt a szája a csodálkozástól.
– Me-gye-ri… Csen-gé-nek. An… An-gyal-ká-tól – olvasta le még kicsit bizonytalanul a címkére írt szavakat a nyolc éves kisfiú. – Akkor ez a tied. Biztosan valami lányos ajándék, nekem nem kell – nyújtotta át nővérének, majd leporolta és megfújta a kezét. – Lánybacik.

– Hát léteznek csodák? – kérdezte Antal, de választ nem is várt, inkább meglepettségét próbálta vele kifejezni. Odakint hatalmas hópelyhek kezdtek hullani az égből, bájos táncokat lejtve egymás körül. Mindenki kíváncsian bontogatni kezdte az ajándékát. Balázsnak egy tanulságos mesekönyvet, Csengének pedig egy izgalmas kalandregényt adtam. Antal egy kötött pulcsit kapott tőlem, Helga egy bögrét, Panni néni pedig egy csodaszép karácsonyfadíszt, ami örökké emlékeztetni fogja az idei karácsonyra, minden örömével együtt. De kié lehet az utolsó ajándék?
– Kabai Telká… nem, Etelkának – olvasta fel most a nagylány a nevet. – Mármint, a nénjének? De ő nincs is itt.

Ahogy ezt kimondta, valaki kopogtatott az ajtón. A nagymama ment megnézni, ki lehet az. Alig hitt a szemének, amikor meglátta nagyobbik lányát a túloldalon, kisírt szemekkel.
– Etel? – csodálkozott.
– A… anya – dadogott félénken a nő, miközben próbálta visszatartani könnyeit.
– Gyere beljebb! – invitálta a néni. – Meg ne fázz! Odabent is tudunk beszélni. Sőt, a többiek is itt vannak.

– Tudod, milyen jó újra látni téged? – kérdezte, miközben segített neki levenni kabátját.
– Az a helyzet, hogy… Anya, igazad volt. Igazad, mindenben – kezdett hozzá, sírását pedig nem bírta tovább visszafojtani. Panni néni vigasztalóan végigsimított a hátán, zsebkendővel kínálta, aztán bekísérte a szobába a család többi tagjához.

Etelka üdvözölte testvérét és annak családját, majd mesélésbe kezdett. Elmondta, mennyire meggondolatlan volt, mióta elköltözött. Úgy gondolta, sokkal könnyebb lesz az élete, ha teljesen egyedül élhet, mert így nem szólhat bele senki a döntéseibe. Végre a saját feje után mehetett, de rá kellett jönnie, hogy ez mégsem olyan jó, mert így senki sem figyelmeztetheti, ha éppen egy rossz döntést készül meghozni. Márpedig hozott rossz döntéseket bőven. Sikertelen párkapcsolatok, átverések, rossz munkahelyek, folytonos kudarcok. A végén mindent elveszített, már nem tudta miből fizetni albérletét sem, így el kellett jönnie. De mégis hová? Nincs otthona, ahová mehetne. Vajon édesanyja megértő lesz, és visszafogadja csak arra a kis időre, amíg nem tud újra talpra állni?

– Persze, hogy maradhatsz! – ölelte át lányát Panni néni. – Sose tenném meg veled azt, hogy nem engedlek haza. Hiszen a gyerekem vagy, és nagyon szeretlek.
Etelkának könnybe lábadtak a szemei. „Köszönöm.” Ennyit bírt kinyögni. – Van ám ajándékom a számodra! Már régóta szerettem volna neked adni, de azóta sem jártál nálam. Tudom, hogy szereted az ilyeneket, ezért tartogattam, hátha egyszer majd újra meglátogatsz. Várj, mindjárt hozom! Addig… az is a tiéd – mutatott a fa alatti díszes csomagra –, de őszinte leszek, nem tudom, mi van benne. A karácsony angyalától való.
A nagymama kiment a kamrába, hogy megkeresse a félretett, sok éve megvásárolt és gondosan becsomagolt vázát. Hamarosan meg is találta. Közben Etelka már (hitetlenkedve ugyan, de) kibontotta az én ajándékomat, ami egy kedves ünnepi film az igaz szeretetről és az összetartásról.

– Tudjátok, miért nem hívtalak titeket? – kérdezte Etelka, miközben már a vacsoráját fogyasztotta. A többiek a fejüket rázták és érdeklődve várták a magyarázatot. – Mert szégyelltem magam – felelte saját kérdésére. – Nem akartam, hogy tudjátok, mennyi hibát követtem el, mert féltem, vajon mit fogtok rólam gondolni. Így inkább elmenekültem előletek, úgy tettem, mintha nem is léteznék. Meg tudtok valaha bocsátani?
Senki sem akart haragot tartani, főleg nem az ünnepekkor, így kibékültek.

Az éjszakát az egész család a tornácos parasztházban töltötte. Másnap délben Helgáék útnak indultak, és remélték, hogy még világosban meg tudják tenni az út nagy részét. A nagyobbik lány pedig betartotta a szavát és rögtön nekiállt munkát keresni. Természetesen, amikor épp otthon volt, besegített idős édesanyjának a házimunkában.

Az én idei küldetéssorozatom karácsonyi angyalként véget ért. Ideje volt visszatérnem az égi világba. De előtte még tettem egy gyors kitérőt Julika néni házánál, hiszen ígéretet tettem neki – vagyis sokkal inkább magamnak.

Nagymamám emlékére.
A történet szereplői, helyszínei és cselekménye kitaláció, de bizonyos elemeit a valóság ihlette.

Angyali történetek

Kérj értesítést arról, ami fontos!
Nem szeretnél lemaradni a téged érdeklő tartalmakról? Iratkozz fel listánkra, és válaszd ki, miről küldjünk értesítést!

Szívesen részt vennél új kiegészítők, modok, kihívások vagy történetek véleményezésében? Válaszd ki a számodra érdekes témákat, és e-mailben értesítünk, amikor segítséget keresünk a munkánkhoz!

A feliratkozással elfogadod adatvédelmi tájékozatónkat.
Feliratkozás
Visszajelzés
2 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
Ruby
1 hónappal ezelőtt

Mindig nagy élmény úgy újraolvasni a novellákat, hogy már látom hozzá a képeket. Akkor döbbentem rá, hogy a Sims 2 mennyire jó az illusztráláshoz, amikor az első novelládat olvastam, és tudom, hogy azóta unalmas már, de úgy mondom megint, hogy nagyon tetszik az illusztráció. 🙂 A történet ezúttal kicsit békésebb, csendesebb volt, tökéletesen illett az utolsó adventi vasárnapunkhoz. Kicsit olyan benyomás volt így a készülődéssel, mint amilyen az advent maga: készülünk, várakozunk, majd amikor minden megvan, a családdal együtt jön az ünneplés. Idén nem mindenkinek fog megadatni, hogy a nagyszüleit, szüleit megölelhesse, szóval különösen fontosnak érzem, hogy egy ilyen összejövetelt… Tovább »