Abyss

Abyss – Út a mélybe – 6. Hogy magával vigyen a Halál

Néha aludt, ha úgy tartotta kedve. Olykor álmodott is, bár ezek a látomások nem különböztek a valóságától, hiszen soha nem látott az Abysson kívül mást. Nem is akart, az ő birodalmánál szebb úgysem létezhet sehol. Mindig ugyanolyan volt ő, az idő nem változtatott sem arcán, sem ruháján. Vörös haját mindig szél fújta, testét fehér fátyolba burkolta és nyakában egy vékony láncon viselte medálját, legdrágább kincsét. Az Abyss őre büszke volt arra, akivé sikerült tennie magát.

Az egyedüllét súlya úgy omlott rá, mint egy összedőlő ház falai, maga alá temetve őt.
– És velem mi lesz? – üvöltötte céltalanul a semmibe, aztán fejét csalódottan lehajtva megállt a verandán egy oszlopnak támaszkodva.

Picture

Eltűnődött rajta, hogyan tovább. Nem volt se támasza, se célja, se egy út, amin elindulhatott volna. Értelmetlennek érzett minden pillanatot, amit itt tölt el, magányosan, elveszve.
Hogy elterelje gondolatait egyedüllétéről, a Halál szavain kezdett töprengeni, bár nem sokat értett meg belőlük.
Amit sikerült leszűrnie az egészből, az az volt, hogy a Halál el akar menni és hogy a világot Grace-re és egy Kilian nevű illetőre hagyja. Azon, hogy ki lehet Kilian, úgy ítélte meg, nem érdemes elgondolkodnia sem, úgysincs esélye arra, hogy válaszokat kapjon.
Lassan talán lelke legmélyén kezdett ebbe beletörődni. Abba, hogy nem kaphat választ mindenre.Hirtelen egy hang szólalt meg a háta mögött, mire Audrey összerezzent és hátrafordult.
– Nos, megbeszélted vele, amit akartál? – kérdezte Dáiríne kedvesen.

Picture

– Hát… – motyogta Audrey, mert a kérdésre még ő maga sem tudta a választ.
– Menj vele – mondta Dáiríne sejtelmes mosollyal az arcán.
– Hová?
– Majd meglátod. De ez a te ügyed is. Az árnyék elvette tőled a barátaidat, a lehetőségedet, hogy híres táncosnő legyél… elvette az életedet. Jogod van bosszút állni. És ha ezt az esélyt elszalasztod, soha, soha nem leszel boldog.
Audreynak könnyek szöktek a szemébe, ahogy újra belehasított veszteségének fájdalma, de most először, ahogy Dáiríne kimondta a “bosszú” szót, más is felébredt benne. Hirtelen úgy érezte, van kit hibáztatnia, van kin bosszút állnia – van mihez kezdenie. Ugyanakkor megijedt – enélkül valóban soha nem lesz boldog? Dáiríne mégis honnan tudhatja? Hirtelen valahogy természetellenesnek érezte Dáiríne-ba vetett feltétlen bizalmát. Egy pillanatra a nőt csak egy ismeretlen árnyéknak látta, de ahogy a szemébe nézett, megint felébredt benne az érzés, hogy kettejük között valamiféle láthatatlan kötelék van.
– Vele mehetek? – kérdezett vissza halkan.
– Ha akarsz… Nem tilthatja meg neked. Illetve igen, de nem hiszem, hogy akarná – sejtelmesen elmosolyodott – Beszéld meg vele.
– De hát eltűnt… – kezdte Audrey, de aztán eszébe jutott, hogy butaság, amit mond, hiszen ha Dáiríne egyszer már előkerítette a Halált, akkor nyilván másodjára sem esne nehezére. Így inkább csak annyit kérdezett: – Megint idehozod?
– Őt? Nem, nem valószínű, hogy ezt másodjára is eljátszhatnám vele. Téged viszlek el hozzá. – jelentette ki Dáiríne. – Fogd meg a kezem! – tette hozzá a nő.
Audrey odalépett és megfogta Dáiríne felé nyújtott kezét.

Picture

Lehunyta a szemét, és várt. Hirtelen Dáiríne elengedte a kezét, és mikor Audrey kinyitotta a szemét, a nő nem volt sehol. Ahogyan a nagymamája háza sem.
Egy konyhában állt. A szoba szinte teljesen fekete volt, falán hosszú ablakokkal, de Audrey hiába nézett ki, nem látott mást, csak borostyánlevelek sűrű hálóját. Ezeket az ablakokat hasonló könnyű fátyolfüggönyök dísztették, mint amiket a templomban is látott. A konyhától alacsony fallal elválasztva kis étkező volt, hasonlóan fekete, mint minden más. Egyetlen ajtó vezetett csak kifelé. A világítást fehér gyertyák szolgáltatták.

Picture

Eltűnődött rajta, hol lehet, de még mielőtt belemerülhetett volna gondolataiba, valaki megszólította.
– Mit keresel itt? – hallotta a Halál meglepett hangját.
– Én… engem… szóval… veled akarok menni – jelentette ki Audrey.
– Nem jössz – válaszolta a Halál könnyedén. – Hogy jöttél be ide?
– Dáiríne…
– Gondolhattam volna. Menj el.

Picture

– Nem megyek – felelte Audrey és próbált udvarias maradni, de attól tartott, hogy nem igazán sikerült.
– Ez az én lakásom – jelentette ki a Halál. – Nem azért van, hogy csak úgy bejárkáljanak ide mindenféle… – elhallgatott, de továbbra is mereven Audreyt nézte.
– Hadd menjek veled! – kérte a lány szelíden.
– Fogalmad sincs, hova megyek, igaz?
– Hát… – motyogta Audrey, de a Halálnak igaza volt, valóban nem tudta. Egyszerre elfogta a félelem és a bizonytalanság.
– Hogy akarsz velem jönni, ha az úti célt sem tudod? Na jó… Nem vacsorázunk?
Audrey elsőre azt hitte, rosszul hallott valamit.
– Tessék? – kérdezett vissza meglepetten.
– Vacsora. Tudod…kaja.
– Te… vacsorázni akarsz…velem?
– Tisztázni akarom a dolgokat. Másként soha nem fogsz békén hagyni, hát elmagyarázom, hova megyek.

Picture

A lány azon sem lepődött volna meg jobban, ha egy tüllszoknyás elefánt ront a házba.
– Miért? – kérdezte.
– Miért ne? – hangzott a Halál válasza.
Audrey úgy érezte, ettől nem lett okosabb. Teljesen logikátlannak és irreálisnak tűnt számára ez az egész vacsora, a Halál hirtelen meghívásával – meg úgy egyáltalán a Halállal magával. Bármire számított volna, csak épp egy vacsorameghívásra nem.
– Szóval? – szólalt meg a Halál.
– Igen, persze…ööö…vacsorázzunk.
Ahogy ezt kimondta, minden megváltozott.
Egy pillanatra a lélegzete is elállt. Ami az előbb még fekete falú, hideg fényű gyertyákkal megvilágított konyhával egybekötött étkező volt, az most inkább hasonlított egy kicsi, de nagyon drága étteremre.
– Mire vársz, ülj már le! – szólt a Halál, aki a kis asztal egyik székén ült kényelmesen hátradőlve. Audrey kissé zavarba jött, de illedelmesen helyet foglalt az asztal túloldalán.

Picture

– Ez… – szólalt meg, de tovább nem jutott mondandójával.
– Ritkán fogadok vendégeket, gondoltam megmutatom, milyen házigazda is vagyok – mosolygott rá a Halál. – Ja, és megint csak ne hidd azt, hogy ez valami nagy dolog – tette hozzá. – Szinte naponta festem át a falat.
A lány sok mindent szeretett volna mondani, de hirtelen csak egy, a legegyszerűbb kérdés tört ki belőle:
– Ha így főzöl, minek neked konyha?
– Dísznek – felelte a Halál.

Picture

Audrey végignézett a terített asztalon, és rá kellett jönnie, hogy egy cseppet sem éhes.
– Szóval – szólalt meg a Halál – érdekel, hova megyek?
– Persze! – vágta rá Audrey gondolkodás nélkül.
– Oda megyek, ahonnan se élő, se holt nem tért vissza soha, arra a vidékre, amit szem nem látott még úgy, hogy bárkinek mesélhessen róla, abba a világba, ahol az élet és a halál már egy dolog és ahol mégis inkább a halál győzedelmeskedik. Az Abyssba megyek. És az bizony veszélyes hely.
Audrey egy hosszú pillanatig hallgatott, de aztán sikerült összeszednie széthullott gondolatainak darabjait.

Picture

– Hogyhogy veszélyes? De te vagy a Halál! Úgy értem… Semmi nem árthat neked.
– Ebben a világban nem. De az Abyss egész más hely. Ott se erőm, se hatalmam nincs. Ráadásul hogy eljussak oda, az sem egyszerű.
– Azt mondtad, a világ végén át vezet oda az út…
– Igen, de a világ végét megtalálni nem könnyű feladat. Én általában csak úgy “eltűnök és megjelenek”, de ezt nem tehetem egy olyan hellyel, ami kívül esik az ismert világomon. Vagyis “gyalog” kell odamennem. Pontosabban addig menni, amíg meg nem érkezek.
– Akkor mehetnék veled…
A Halál felsóhajtott, és egy hosszú pillanatig mereven bámult maga elé. Végül megszólalt:
– Egyáltalán miért akarsz te velem jönni?
– Ez az ügy rám is tartozik – mondta Audrey és igyekezett felidézni Dáiríne indoklását. – Az árnyék elvette az életemet… És enélkül nem lehetek boldog.
A Halál gondolkodón összevonta szemöldökét és komoly arccal bámult egy teli levesestálra.

Picture

*
“Nem hittem volna, hogy önszántából velem akar majd jönni… Ez minden gondot megoldhatna, bármit is találnék ott a mélyben. Igen… kell ez a lány, Audrey, nélküle nem tudom, mit csinálnék. Le kell vinnem őt oda. De ahhoz meg kell védenem ebben a világban. Talán túlságosan is bízok saját  képességeimben… De hát a fenébe is, kinek lenne itt nálam nagyobb hatalma? Persze odalent más lesz a helyzet. Ott minden egész más, az az árnyék terepe… Márpedig az árnyékkal nehezen bírok el.
De elmondjam-e neki? Elmondja, hogy nem jókedvből és kedvességből viszem magammal? Elmondjam, hogy mire akarom felhasználni őt? – Miért éppen őt? Mert kedvelem… Nem, semmi több, csak kedvelem. Elvégre egyszerű halandó, semmi más és milliónyit találok bárhol a világban. De benne van valami, amit másokban nem láttam soha. Mintha mégis több lenne annál, mint ami… Nem tudom… De velem jön. Kell nekem.
Egyelőre nem akarom közölni vele a döntésem… Talán meggondolja magát – bár azt inkább ne tegye. Akkor mégis miért reménykedek benne, hogy elmegy? Úgy érzem, el kellene mondanom… Mindegy. Majd elmondom. Egyszer.
Minden az én akaratom szerint alakult. A baj csak az, hogy én sem tudom, mit akarok.”
*
– Tudod, miért megyek az Abyssba? – szólalt meg a Halál.
– Nem – felelte Audrey. – De gondolom azzal az árnyékkal akarsz kezdeni valamit…
– Egyáltalán tudod, mi az az árnyék?
– Hát… csak annyit tudok róla, amit te mondtál.

Picture

– Amikor az idők hajnalán az árnyékot az Abyssba zárták, még csak egy világ létezett. Az árnyék ezt  tartja a természetes állapotnak, de amíg az a mélyben raboskodott, addig a világ kettévált, erre itt, és a tiedre. Az árnyék szerint ez…
– Várj, az árnyék él?
– Hát… vannak olyan tulajdonságai, ami miatt élőnek is nevezhetnénk, de nem igazán az. Van akarata, képes a gondolkodásra, de nem képvisel mást, csak a tiszta Sötétséget. Inkább ösztönösen viselkedik. Szóval az árnyék szerint a világ természetes állapota az egység, és minden erejével azon van, hogy ezt el is érje. Hogy a mostani, három dimenzióból egyet csináljon, ahol ő maga lehet a meghatározó elem.
Audrey nem mondott semmit – egyelőre azon volt hogy felfogja a hallottakat. Aztán valahogy sikerült rendeznie kusza gondolatait, és feltette az első kérdést, ami eszébe jutott.
– De mégis hogy? Hogy lehet három világból egyet csinálni?
– Úgy, hogy onnan, a te világodból mindenkit áthoz ide. Illetve… eredetileg az volt a célja, hogy egyenesen lerántson az Abyssba – de azt én nem hagytam.

Picture

– Miért pont engem? – tört ki a kérdés Audreyból.
– Miért ne? – kérdezett vissza a Halál. – Ha bárki mással történt volna ez, ugyanezt a kérdést tenné fel. De valakivel mindenképpen megtörtént volna. Neked is ugyanakkora esélyed volt rá, de valakire mindig esik a sors választása.
– Ez olyan… igazságtalan…
– Lehet. Erről nem az én feladatom dönteni, ahogyan a te világod ügyeibe sem szólhatok bele.
Audrey gondolataiba merülve nézett végig az asztalon. Még mindig nem volt éhes és azt sem tudta volna megmondani, mennyi idő telt el halála óta. Az időnek valahogy már nem volt jelentése többé. Valahogy gyanította, hogy ebben a világban nem nagyon szoktak enni, legalábbis a Halál biztosan nem. Nem volt nehéz rájönnie, mivel az asztalon csak egy tányér volt, az övé. Azon is tűnődött, vajon nagy illetlenség-e, ha nem eszik semmit, majd azon csodálkozott el, hogy most, mikor annyi fontos dolgon kellene gondolkodnia, ilyen butaságok jutnak az eszébe. De ezek a gondolatok legalább könnyűek voltak…

Picture

– Szóval – szakította félbe értelmetlen gondolatmenetét a Halál hangja – az árnyék úgy gondolja, hogy ha a te világodat már teljes egészében áthozta ebbe a világba, akkor ezt az egészet lehúzza a mélybe, és nem lesz majd más, csak az Abyss. A mindenség börtöne. Bár nem menne neki könnyen, mert én nem adnám a világomat, de… de azzal a szörnyű erővel szemben, amit az árnyék birtokol, nem tudok sokáig harcolni. Ezért fogok lemenni oda, hogy mindezt megelőzzem.
– Nem értem… Azt mondod, az árnyék ereje… vagyis… akkor ott lent mit tudnál kezdeni vele?
– Szeretem, mikor ilyen értelmes mondatokat raksz össze… – mondta a Halál nevetve. – De nem azért megyek, hogy megküzdjek az árnyékkal. Eddig mindig odalent maradt, és azt akarom kideríteni, hogy tudott most mégis előjönni. Az Abyss urának a dolga, hogy zárva tartsa a kaput, de valami gond lehet vele, mert nem tudja ellátni a feladatát. Megnézzük, mi van, és hogy mit tehetünk, mert ez így nem maradhat.
– Tehetünk? Mi ketten?
– Igen. Jössz.
Audrey hirtelen úgy érezte, hosszú idő óta először sikerült bármit is elérnie. Boldoggá tette, hogy újra van célja a létezésének, olyannyira, hogy elnevette magát.
– Mielőtt elmegyünk, kell keresnem valakit, aki helyettesít. Ha lemegyek oda, nem tudom majd ellátni a… feladatomat. Grace, a nővérem egyedül nem tudja ezt csinálni. Várj meg itt. Én megkeresem Kiliant.
– Ki az a Kilian?
– Az öcsém – jelentette ki a Halál, és mire Audrey egyet pislogott, már el is tűnt, a lány pedig ottmaradt egyedül.
Annál inkább meglepődött, mikor valaki hirtelen megszólította.
– Á, szóval te vagy az a csaj… Audrey. Helló.
A lány hátranézett, és egy sápadt, barna hajú fiút látott maga mögött, aki az előbb még biztosan nem volt ott.

Picture

– Ööö… szia – köszönt vissza Audrey. – Ki vagy te?
– Ja, hogy én… A neven Kilian – felelte a fiú, majd megkerülte a asztalt, és lehuppant a székre.
– A Halál… éppen téged keres – mondta a lány. Kissé összezavarta Kilian hirtelen feltűnése.
– Tudom – felelte könnyedén a fiú. – Majd csak rájön, hogy itt vagyok, és akkor megtalál.
Audrey nem igazán tudta, mit mondjon. Lett volna rengeteg kérdése, de kissé udvariatlannak találta volna, ha egyszerűen csak rákérdez, hogy Kilian valóban a Halál öccse-e. Sosem gondolta, hogy a Halálnak van családja. Annál inkább meglepődött, mikor a fiú választ adott ki nem mondott kérdésére.
– Mondhatjuk úgy is.
– Mit? – kérdezett vissza a lány.
– Hogy az öccse vagyok. Bár nem úgy, ahogy a te világodban lehet valaki valakinek a testvére. Nem úgy, mint ahogy Grace a nővére. Igazából az ő… khm… “teremtménye” vagyok… Mármint ő hozott létre engem, hogy segítsek neki. De nevezzük csak a bátyámnak.

Picture

– Ugye tudod, hogy a bátyád… a Halál… – szólalt meg Audrey, de Kilian közbevágott.
– Hogy le akar menni az Abyssba? Tudom.
– És én…
– Te vele fogsz menni, és, bár nagyon örülsz neki, nem teljesen érted, hogy miért döntött végül úgy, hogy magával visz.
– I-igen – motyogta Audrey zavartan, és a fiút nézte, aki az imént pontosabban fogalmazta meg a fejében kavargó gondolatokat, mint ő maga.
– Jó kis vacsorát csinált… – nézett végig Kilian az asztalon. – És nyugi, nem fog megsértődni, ha nem eszel semmit. Ebben a világban nem szokás kajálni.
– Ööö… akkor jó – mondta Audrey. A frászt hozta rá ez a különös fiú, és elképzelni sem tudta, mit akarhat tőle.

Picture

– Csak dumálni jöttem – mondta Kilian, újból választ adva Audrey egy olyan kérdésére, amit a lány még ki sem mondott. Egyre inkább biztos volt benne, hogy Kilian gondolatolvasó. Végül is azok után, ami történt vele, már nem is tartotta annyira hihetetlennek.
– És persze – folytatta a fiú – találkozni akartam veled. Nem semmi dolog, hogy magával visz, és tudni akartam, mi olyan érdekes benned.
– És? Mi olyan érdekes bennem? – kérdezte Audrey halkan, mintha attól félne, hogy egy hangosabb szó megtöri a pillanat varázsát, és talán sosem tudja meg a választ a kérdésre, amit most sikerült csak megfogalmaznia, de amin tudat alatt már régóta tűnődött.
– Hát… semmi – felelte Kilian.

Picture

– Semmi? – kérdezett vissza a lány, és hangjában nem titkolt csalódottság csengett. Most döbbent rá igazi érzéseire: végig abba a tudatba ringatta magát, hogy van benne valami különleges, valami, ami miatt a Halál kivételezik vele, és még az is megfordult a fejében, hogy talán az árnyék is épp emiatt választotta őt. Most azonban itt ül, ezzel a fura sráccal, aki azt mondja, nincs benne az ég világon semmi rendkívüli.
– Elsőre nekem nem tűnt fel semmi, de… – Kilian elhallgatott, lehunyta a szemét, és egy hosszú  pillanatig teljes mozdulatlanságban ült, csak a gyertyák fénye táncolt sápadt arcán.
Aztán kinyitotta a szemét és Audreyra nézett.
– Szépen táncolsz – mondta.
– Te… hogy…
– Telepátia – felelte a fiú, és ez választ adott Audrey minden kérdésére. – Gondolatolvasás, ha úgy tetszik.
– A Halál is… szóval ő is tud…
– Nem úgy, ahogy én. Ő egyszerűen csak mindenkiről annyit tud, amennyit akar. Talán Dáiríne az egyetlen kivétel. Igen, ismerem Dáiríne-t, és nem, én sem tudok róla többet. És tévedtem: nem vagy teljesen átlagos. Bár hogy mi benned a különös, azt nem tudom megmondani. Elsőre észre se vettem, hogy nem vagy egyszerű ember. Vannak emlékeid, amikről nem is tudsz… Ezek főleg azok, amiket kisgyerekként éltél át, olyan régen, hogy nem tudhatsz róluk, de ezek az elfelejtett emlékek megvannak a fejedben. Zavarosak és nehéz olvasni bennük, szóval nem tudok sokat. Az anyád…
Ekkor hirtelen, épp olyan hangtalanul, mint mindig, megjelent a Halál.
– Kilian! – nézett a testvérére.
– Mi van? – kérdezett vissza Kilian.

Picture

– Téged kerestelek – felelte a Halál. Nem tűnt dühösnek, inkább csak nem örült neki, hogy a semmire pocsékolta az idejét.
Hosszú ideig egyikük sem szólt, csak egymás arcát nézték és Audrey el sem tudta képzelni, miféle szavak nélküli beszélgetést folytathat a Halál az öccsével.
Nem hagyta nyugodni Kilian félbehagyott mondata: vajon mit akart mondani az anyjáról? Egy pillanatra még az apja is eszébe jutott: az apa, aki elhagyta és sosem szerette sem őt, sem az édesanyját. Mégis mi lehet az az emlék, amiről ő maga nem is tud? Talán a szülei egy régi beszélgetése? Mi lehetett abban, ami őt különlegessé teszi? Örült volna neki, ha Kilian most is kitalálja gondolatait, és válaszol, de úgy tűnt, a fiút túlságosan lefoglalja bátyjával folytatott beszélgetése.
– Érted már? – szólalt meg végül a Halál.
– Aha, értem – felelte könnyedén Kilian.

Picture

– Mi van az anyámmal? – szólt közbe Audrey.
Kilian ránézett, és, bár meg sem szólalt, a lány tisztán hallotta a hangját a fejében.
– Az anyád biztosan többet tudna erről. Ha találkozol vele, kérdezz rá, hogy valóban ő-e az anyád. Ja, és ha megkérdezted, majd mondd el nekem – tudni akarom, hogy jól tippeltem-e… 
Tessék?! – nézett a fiúra Audrey, arcán a meglepetés és a rémület keverékével. Mit jelentett ez az egész? Az anyja valójában nem is az anyja? Mégis mire tippel Kilian?
– Nem mondtam semmit – nézett a fiú ártatlan arccal a bátyjára.
– És én még rád bízom a világot… – sóhajtott a Halál, de aztán rámosolygott az öccsére, éppen úgy, mint ahogy két barát egy csínytevés előtt mosolyog egymásra. – Azért majd hallgasd meg, amit Grace mond, és ne csinálj túl nagy felfordulást. – elhallgatott, majd Audrey felé fordult és a szemébe nézett. – Menjünk – mondta, és a lány habozás nélkül felállt.A Halál odalépett az asztal mögötti fekete ajtóhoz, kinyitotta, és mindketten átléptek rajta.

Hozzászólás

Kérjük, jelentkezz be a hozzászóláshoz
  Feliratkozás  
Visszajelzés