
Abyss – Út a mélybe – 18. És végre meglátom talán…
– Most mihez kezdjek veled? – kérdezte szinte hangtalanul, majd hozzátette: – Kellesz nekem.
Ekkor, a férfi legnagyobb meglepetésére a lány megmozdult. Kinyitotta a szemét, és zavartan pislogva ránézett.Úgy tért magához, mint mikor rémálomból ébred az ember. Beletelt egy percbe, mire felfogta, hol van – és mire tudatosult benne, hogy nincs egyedül. Egy csónak ülésén feküdt, tőle nem messze pedig a Halál ült szigorú mozdulatlanságban, őt nézve. A tiszta sötétségen hajóztak, hangtalanul szelve át a melegség teljes hiányának hideg tengerét.
– Megtámadott az Árnyék, azt hiszem – felelte a Halál nyugodtan.
– Álmodtam valami nagyon furát… – suttogta kábán, miközben lassan felült, alig érezhetően kibillentve a csónakot rezzenéstelen rideg egyensúlyából.
– Visszajöttél. Nem mindenki jön vissza az árnyékból – válaszolt a férfi. – Hogy jutottál ide?
A lány elmesélte a történetet egészen attól kezdve, hogy elveszett a Labirintusban, minden apró részletet megemlített. Elmesélte, mit tett vele Cymone, és aztán hogyan tért vissza a valóságba.
A Halál bólintott. Audrey azért ennél valamivel több reakciót várt, de nem tette szóvá a dolgot – helyette valami mást kérdezett.
– Mit csináltál eddig? Sokkal előbb érhettél ide, mint én.
– Eltévedtem. Ez már nem az én terepem – felelte a Halál.
– Ha valaki belép a Labirintusba akkor a hely alkot neki egy saját, külön valóságot – mondta a Halál. – Mikor szétváltunk, mindkettőnknek létrehozott egy külön másolatot önmagáról, így a világ két külön szintjén léteztünk. Érted?
– Azt hiszem…
– Ahogy kiléptünk onnan, újra találkozhattunk. Mindez csak a Labirintuson belül érvényes, így létezik belőle végtelen számú, végtelen elveszett lélekkel, akik nem találkozhatnak senkivel soha.
A lány csendben bólintott. – Szóval most mi lesz? – kérdezte.
– Elmegyünk Cymone-hoz. Az, amit elmondtál, alátámasztotta, amit eddig is sejtettem.
– És mihez kezdünk vele, ha ott leszünk?
– Megakadályozzuk, hogy elpusztítsa a világomat.
– Rendben… – felelte a lány, de még mindig úgy érezte, hogy nem ártana valami pontosabb terv.
Azzal nyugtatta meg magát, hogy a Halál egészen biztosan beavatja a részletekbe, ha arra kerül a sor – és reménykedett benne, hogy vannak részletek. De bízott a férfiban annyira, hogy elhiggye: nem felkészületlenül érkezett a világ végén túli világba.
A hajó tovább sodródott, holott látszólag semmi sem hajtotta. Audrey biztos volt benne, hogy ez is a Halál műve, és úgy tűnt, még itt, az Abyssban is van hatalma. Csónakjuk célirányosan haladt előre a vízen, úgy tűnt, a férfi pontosan tudja, merre tart. Valóban eltévedt volna? Most úgy látszott, tökéletesen kiismeri magát a tiszta borzalom tengerén. Akkor hát hazudott? De mi oka lett volna hazudni?
Most végre volt ideje végiggondolni, amit Cymone mondott: száműzte az anyját – az anyjukat… A Száműzetés Erdeje… most már biztos volt benne, hogy akinek az érzéseibe ott bepillantást nyert, az a nő volt, akit nem akart anyjának nevezni, aki az ő haláláért felelős… de…de valóban haragszik-e rá emiatt? Hiszen így, általa ismert meg egy más világot, így ismerte meg a Halált… és felébredt benne egy érzés: a vég valójában maga volt a kezdet… egy új kezdet, amit tőle kapott ajándékba.
Audrey addig töprengett ezen, míg a csónak váratlan rezdüléssel, akárha a csend üvege törne darabokra, a partnak ütközött. A lány mozdulatlanná dermedt, várva, hogy elüljön a zaj, amely hirtelenségével megrémítette, majd lassan kiszállt, és követte a Halált az őket függönyként körbeölelő köd sűrűjébe.
Hamarosan ismerős helyet pillantott meg: a Cymone lakhelyéhez vezető utat szegélyező két oszlop között álltak.
– Gyere – intett neki a Halál, ő pedig csendben, bizonytalanul követte.
– Nincs – felelt a férfi.
– Honnan tudod?
– Csak tudom.
Hamarosan meglátták Cyomne ködfátyollal letakart bútorait, és megálltak a két oszlop között.
– Nemsokára visszatér – szólalt meg a férfi. – Nem hagyja sokáig őrizetlenül a helyet – tette hozzá, és hideg ujjait a lány csuklójára kulcsolva szelíden behúzta őt az egyik oszlop mögé.
– Most várunk – mondta. – Tudod, hogy Cymone annak idején száműzte az anyját innen… – folytatta. – Van egy nyaklánca, ami az ő személyéhez köti az egész Abysst, ez az, ami miatt az anyja nem térhetett vissza. Ezt kell elvennünk tőle.
– A nyaklánca? Ilyen egyszerű?
– Ne hidd, hogy könnyű lesz – felelte a Halál. – A hatalmát nem az adja neki. Ha sikerül is megszereznünk, ugyan olyan erős marad…
– Akkor mire jó ez az egész?
– Így vehetjük el tőle az Abyss feletti uralmat.Ezután hosszú percekre megfagyott a világ. Semmi sem történt, semmi sem mozdult, mígnem Audrey úgy döntött, kiles az oszlop mögül. A széléhez lépett és kipillantott, de nem látott semmit sem.
Audrey beleborzongott a gondolatba, hogy tulajdonképpen akár nővérének is szólíthatná őt. Egész életében vágyott egy testvérre, de soha nem így képzelte el. Ahogyan az édesanyját sem.
– Gyere elő, Audrey – szólalt meg a nő, és hangját száz visszhangtól kísérve vitte el a köd.
Audrey előlépett az oszlop mögül, és megvetően ránézett nézett, ő pedig hangtalanul közelebb siklott hozzá.
– Erősebb vagy, mint hittem volna -suttogta. – De ellenem kevés, ezt te is tudod.
– Az Árnyékod nem bírt el velem – felelt a lány.
A Halál ebben a pillanatban lépett elő az oszlop mögül. Cymone arcára egy láthatatlan másodpercre kiült az elképedés – talán nem számított rá, hogy Audreynak társa is van, arra pedig végképp nem, hogy ilyen nagy hatalmú. De azonnal visszanyerte lélekjelenlétét, és elmosolyodott.
– Üdvözöllek idelent, az Abyssban – mondta. – Mit akarhat a Halál ilyen messze az élők világától?
– Ugyan – legyintett a nő mosolyogva. – Te legalább értékelhetnéd, amit csinálok, még ha a húgom olyan vak is…
– Addig nincs vele gondom, amíg a saját világodban játszadozol. De az én területemre léptél.
– Nem érted? Mi értelme van a különböző világoknak?
– Mert így működik az univerzum, Cymone. Nekem is megvan a saját tulajdonom, és úgy tetszik, ahogy van.
– Hidd el, idelent is tetszene.
– Talán.
– A világnak az egység a természetes állapota. A kezdeti harmónia.
– Ebben lehet, hogy igazad van – felelte a Halál.
– Nincs szüksége – ismerte be a férfi.
Audrey úgy érezte, megfordult a világ körülötte. Hogy hiheti el a Halál, amit ez a nő mond? Hogy érthet egyet vele? Nem hódolhatnak be neki – ő legalábbis nem fog…
– Akkor mi baj van azzal, amit teszek… pontosabban amit hagyok megtörténni? – kérdezte Cymone lágyan.
– Akkor hát… – kezdte Cymone, de Audrey, akiről teljesen megfeledkezett, ekkor elkapta a nyakában lógó medált, és egy rántással eltépte a vékony láncot. A nő, mint aki az erejét veszti el, térdre esett a padlón, a lány pedig hátraugrott egy lépést.
– Nem. De attól féltem, már sosem teszed meg ezt – felelte, és akkor Audrey is megértette: a Halál azzal tudta leginkább elvonni a nő figyelmét, ha úgy tesz, mintha egyetértene vele. Ez láthatóan Cymone-t is meglepte, és arra összpontosított, hogy egy másik világ urát meggyőzze a saját céljainak tökéletességéről. Egy olyan – számára – jelentéktelen valakit, mint Audrey, teljesen figyelmen kívül hagyott.
– Sikerült – monda a lány, és ő is elmosolyodott, ujjait szorosan a medálra zárva.
– És most mi lesz? – hallotta a lány hangját.
Na igen… Mi lesz? Körbenézett – ő sehol sincs. Nem tartja be az ígéretét, márpedig nem várhatnak sokáig. Csak percek, talán másodpecek kérdése, hogy Cymone összeszedje magát, és jól tudta, hogy a medálja nélkül is félelmetesen erős. Úgyhogy tartania kell magát az eredeti tervhez. Mégis minek kellett annyira megkedvelnie a lányt? Hiszen az első perctől tudta, hogy így fog végződni. Amit Dáiríne mondott, az adott neki némi reményt, de lám, most még sincs sehol, ő pedig itt áll, egyetlen lehetőséggel…
– Micsoda? – pislogott Audrey értetlenül.
– De én… én nem…
Ezeket is érdemes megnézni

Abyss – Út a mélybe – 17. Át kell lépnem majd a tükrön
2018. január 13.
Abyss – Út a mélybe – 3. A világon túli templom
2018. január 13.