Abyss

Abyss – Út a mélybe – 17. Át kell lépnem majd a tükrön

Egyedül sétált végig az Abyss fekete dombjain, reménykedve benne, hogy a lány is megtalálja az utat ide – holott tudta, hogy erre nem sok esély van. Hirtelen léptek hangját hallotta, és mikor megfordult, egy nővel találta szemben magát. Tudta, hogy ő lesz az – számított erre a találkozásra.
– Audrey hol van? – kérdezte minden üdvözlés nélkül a nő.
– Lemaradt a Labirintusban – felelte a férfi.
A nő szomorúan felsóhajtott.
– A te dolgod lett volna vigyázni rá – jelentette ki.
– A dolgom csak én szabom ki magamra – felelte nyugodtan a férfi. – Hogy kerülsz ide?
– Lejöttem. De nincs sok időm, míg Cymone észreveszi, hogy itt vagyok. Az oszlopok közelébe pedig nem mehetek.
– Szóval ez a végső válasz.
– Ez – felelte a nő. – Már elmagyaráztam neked, a havas erdőben ezért akartam csak találkozni veled. Tudnod kellett…
– Korábban is sejtettem. És mi a terved? – kérdezte a Halál, mire Dáiríne elmagyarázta neki az elejétől a végéig.Még szinte sötét volt, csak a kelő nap halvány sugarai vonták vöröses derengésbe a szobát. Ez volt az első dolog, ami eljutott Audrey tudatáig, mikor felébredt.

Picture

Kinyitotta a szemét, és körbenézett – a saját szobájában volt, a saját ágyában. Elsőre nem akart hinni a szemének, de aztán szépen lassan visszazökkent a valóságba. Zavartan forgatta a fejét, tekintete egyik tárgyról a másikra ugrott, de azt az álmot nem tudta kiverni a fejéből. Álmában meghalt… igen, és egy furcsa helyre utazott. Mi is volt a neve? Nem tudta felidézni.
Felkelte, és körbesétált a szobában. Minden jó, minden rendben. Normális. Megpróbált visszaemlékezni az előző estére, de képtelen volt rá. Mi történhetett?
Kiment a konyhába és álmosan nekilátott, hogy reggelit csináljon magának. Gyorsan megvajazott egy kiflit, csinált magának egy kávét, és leült az asztalhoz.

Picture

Gondolataiba merülve, szórakozottan enni kezdett, és hirtelen eszébe jutott egy jelenet őrült álmából: egy férfival vacsorázott.
Igen… és az a férfi maga a Halál volt… Micsoda képtelenség!
Megrázta a fejét, de még most sem tudott szabadulni az álmától. Annyira furcsa volt, annyira élénk…
Éppen hogy végzett a reggeliével, mikor megcsörrent a telefonja. Lassú léptekkel odasétált, és felvette.

Picture

– Halló? – szólt bele bizonytalanul.
– Szia, Audrey! Én vagyok az, Destiny – hangzott a vonal túlsó végéről.
– Ó, Des, de örülök, hogy hallom a hangod! – kiáltott fel a lány.
– Mi történt? Valami baj van?
– Nem, csak… nagyon furát álmodtam.
– Azért hívlak, hogy megbeszéljük, mikor legyen a buli.
– Buli? – kérdezte Audrey meglepetten. Nem emlékezett semmiféle bulira.
– A te bulid – nevetett Destiny. – A címoldalra kerültél, ugye nem gondoltad, hogy ezt meg sem ünnepeljük?
– Címoldalra? Én? – motyogta Audrey tétován.
– Még nem is láttad? Tegnap tényleg sokáig kimaradhattatok Dave-vel…
– Dave? – A lány utolsó emléke az volt, hogy szakított a férfival.
– Oké, úgy látom, még nem vagy teljesen ébren – felelte nevetve barátnője. – Majd akkor később hívlak, addig nézd meg az újságot!
– Rendben… szia – köszönt el, és letette a telefont.
Az ágyhoz botorkált, és lerogyott rá. Mi történt vele? Nem emlékszik semmire, ami az elmúlt pár napban történhetett… Hogy is kerülne ő címlapra? Abban a reményben, hogy valami magyarázatot talál, felállt, kiment a postaládához, és behozta az összecsavart újságot.

Picture

Leült az asztalhoz, gondosan kisimította, és olvasni kezdte, míg a szalagcím mellett egy kisebb híren megakadt a szeme: Az Aquarius legújabb csillaga
Tovább olvasta:Az Aquarius színház múltheti előadásán mutatkozott be a társulat új felfedezettje, Audrey Calle, aki az Abyss – Út a mélybe című híres darab főszerepében tündökölt. Egyes kritikusok szerint ő a XXI. század nagy tehetsége, és bár ez a kijelentés talán túlzásnak hangozhat, az bizonyos, hogy a fiatal táncosnő előtt fényes jövő áll.

Audrey becsukta az újságot. Abyss… Nem, hiszen ő az Alexandriában játszott! Mégis olyan ismerős neki ez a név… Szerepelt az álmában. Igen, így hívták azt a helyet, ahová tartott. Abyss.

Úgy döntött, most van itt az ideje, hogy visszahívja Destinyt. Ő a legjobb barátnője, úgy érezte, megbízhat benne és bármit elmondhat neki – márpedig ezt muszáj volt megbeszélnie valakivel.
A telefonhoz sietett,és gondolkodás nélkül tárcsázni kezdett.

Picture

Egy újabb jelenet az álmából – ugyan itt állt, ugyan így, és Destinyt hívta, a lány pedig mintha meg sem hallotta volna a hangját, mert ő, Audrey akkor már halott volt… Megborzongott, és akaratlanul is megszorította a telefonkagylót. Vedd fel! Gyerünk, vedd fel! – motyogta maga elé.
– Szia, Audrey! – hallotta hirtelen Destiny hangját.
– Helló, Des… Figyelj csak, szerintem nincs minden egészen rendben velem… át tudnál jönni kicsit, ha nem gond?
– Persze, máris ott vagyok – felelte a lány.
– Rendben, köszi.
Elköszöntek, és Audrey letette a telefont. Megkönnyebbülten sétált vissza a konyhába – hát persze, hogy az az őrület csak álom volt. A valóságban Destiny felvette a telefont, hallotta a hangját, és mindjárt itt lesz, hogy egy forró csoki mellett megbeszéljék minden gondjukat.
De akkor is… Az egész halálos mese annyira valóságosnak tűnt, és Audrey nem tudott szabadulni attól a különös és rémisztő érzéstől, hogy az volt a valóság és ez most az álom.Destiny alig húsz perccel később csengetett be. Audrey azonnal ajtót nyitott, és üdvözölte barátnőjét. Leültek a konyhaasztalhoz, és a lány belekezdett a mesébe.

Picture

Beszélt az álmáról, és arról, hogy az elmúlt pár napból (a jelek szerint) semmire sem emlékszik.
– Még az előadást is elfelejtettem – panaszkodott.
– Lehet, hogy orvoshoz kellene menned – vetette fel Destiny.
– Talán. Valamiért úgy érzem, az egész amiatt az álom miatt van…
– Egy álom nem okoz ilyet – rázta meg a fejét barátnője.
– Des, lehet, hogy kicsit fura kérdés lesz, de nem az Alexandriában játszottam?
– Miben? Nem, a darab címe Abyss volt…

Picture

– Tudod mit? Szeretnék elmenni a színházba. Talán ha ott leszek, a helyére kerülnek a dolgok…
– Lehet. De szerintem előbb akkor is be kéne nézned egy orvoshoz.
Audrey megrázta a fejét. Nem akart orvoshoz menni, biztos volt benne, hogy a baja nem fizikai eredetű. Fogalma sem volt, honnan tudja ilyen biztosan, egyszerűen csak érezte.
– Nem, én előbb inkább a színházba mennék – jelentette ki.
– Ahogy akarod – vont vállat Destiny.Fél óra múlva érkeztek meg az Aquarius színházba, ami aznap zárva volt, így egy lélek sem tartózkodott bent, az igazgató viszont bármikor szívesen látta “legújabb csillagát”… Egy pillanatra megfordult a lány fejében, hogy csakugyan ilyen könnyen beengedték őket? De nem látta értelmét ezen tűnődni, elvégre a színház nem egy katonai erőd volt.

Audrey egyenesen az öltözőbe sétált, körbejárta a kis szobát, megnézte magát a tükörben. Emlékezett valamire, de nem tudta, álom volt-e… Ő maga, itt, fehér ruhában, közvetlenül az előadás előtt…

Picture

– Destiny… hogy néztem ki az előadáson?
– Csodásan – felelte a lány.
– Milyen színű volt a ruhám?
– Fehér. Teljesen fehér.
Akkor lehet, hogy mégis valóság, ami eszébe jutott, talán már emlékszik valamire?
Elhatározta, hogy felmegy a színpadra – de egyedül. Megkérte Destinyt, hogy várja meg őt az öltözőben, majd elindultés a színpadot szegélyező fekete fal mögött megállt. Nagy levegőt vett, és kilépett a fal takarásából. Végignézett az üres széksorokon…

Picture

Újabb emlékek – táncolt. Itt, ezen a színpadon, a nézőtér tele volt… és volt ott valaki, egy férfi… a Halál… már megint ez az álom! Úgy érezte, képtelen elválasztani tőle a valóságot… Mennyi történt meg abból, amire emlékszik? Hogyan? Miért nem jut eszébe semmi más? Megbolondult volna?
– Helló, Audrey! – szólalt meg hirtelen egy ismerős hang a háta mögül.
A lány megpördült, és egy férfival találta szembe magát. Egy hosszú pillanatig mereven bámulta – ismerős volt, és mégsem. Látta már, biztos volt benne, de nem jutott eszébe, hogy hol… Talán álmában?
Fehér hajú, fiatal férfi volt, kedvesen mosolyogva nézte a lányt.
– Ismerjük egymást? – kérdezte a lány bizonytalanul, vállalva annak a kockázatát, hogy bolondnak nézzék.
– Jarek vagyok – mutatkozott be a férfi. – Koreográfus, író és díszlettervező.
Tehát innen ismeri? Látta már a színházban? Valószínű, hiszen más magyarázat aligha lehetne…

Picture

– Régóta dolgozol itt?- kérdezte.
– Két hete kezdtem – felelte Jarek.
– Aha. És… tetszik a hely?
– Mindketten tudjuk, hogy ez teljesen lényegtelen – válaszolta a férfi könnyedén.
Audrey kissé meglepődött.
– Szerintem nem az – felelte. – Fontos, hogy az ember jól érezze magát a munkahelyén, mert amúgy…
– Nem erre céloztam – mondta Jarek.
– Akkor mire?

Picture

– Tudod, hogy mire – mosolygott rejtélyesen.
– Nem tudom – rázta meg a fejét Audrey. – Tudod… – nem akart minden idegent beavatni gondjaiba, de furcsán és ösztönösen bízott Jarekben, mintha valóban ismerné – …volt itt egy előadásom – talán hallottál róla – és… nem emlékszem semmire, ami azóta történt. Én sem értem, miért. Úgyhogy nem tudom, mire…
– Emlékszel – szakította félbe Jarek.
A lány csak a fejét rázta.
– Tényleg kiesett minden – mondta, és lassan kezdte idegesíteni a férfi titokzatossága. Állandóan olyan érzése volt, mintha Jarek tudna valamit, amit ő nem.
– Ha te úgy akarod – vont vállat Jarek, és hátat fordítva neki lesétált a színpadról.Audrey hosszú másodpercekig csak állt némán, nézte az üres nézőteret. “Emlékszel” – ez az egy mondat visszhangzott a fejében. Mégis honnan vette Jarek? Ismeri őt? Volt a férfiban valami megmagyarázhatatlan, valami emberfeletti, de nem tudott rájönni, mi az.

Szinte céltalanul a színpad pereméhez sétált, és lemászott a nézőtérre.

Picture

Elindult előre a széksorok között, bár fogalma sem volt, mit keres.
Egyszer csak megakadt valamin a szeme: egy szórólap hevert a földön. Lehajolt, és abban a reményben vette fel, hogy talán több információt kaphat belőle az előadásról, ami a jelek szerint híressé tette.
A lap valóban az előadást hirdette, a tetején vastag betűkkel állt a cím: Abyss – Út a mélybe
Nem tudott visszaemlékezni rá, hogy hallotta volna már, bárhogy is erőlködött. Végigolvasta a lapot: az előadás időpontja, a táncosok, előadók, szervezők neve… az ő neve…és volt még valami, egészen az alján. Egy rövid versike:
Szótlanul figyeli rémvilágok harcát
De csak mert féli tükörképe arcát
Hogy minden olyan idegennek tűnjön
Mikor végül át kell lépnie a tükrön
Audreynak nagyon ismerős volt ez a néhány sor, és valahogy tudta, hogy nem ennyi az egész. Biztos volt benne, hogy ez a vers van még tovább, sőt eleje is van, de a lapon csak ennyi állt, a lány pedig képtelen volt felidézni a többi versszakot.
Pedig ismeri, hallotta már, és valami nagyon fontosról szólt.
Elhessegette a gondolatot –  hisz ez csak egy hangzatos kis versike, ennyi az egész, nincs tovább, és semmi más célja nincs, minthogy felkeltse az emberek érdeklődését a darab iránt. Próbálta hinni, hogy így van – de képtelen volt rá. Érzései tisztábbak voltak minden gondolatánál.
A szórólapot a zsebébe gyűrte, és elindult vissza a színpad felé, félúton azonban irányt változtatott. A mosdó felé vette az útját, és halkan benyitott.
Sehol senki – ahogy az várható volt.

Picture

Odalépett a mosdókagylóhoz, és megmosta az arcát, remélve, hogy ettől talán magához tér valamennyire – hiába.
Ekkor hirtelen beugrott neki valami:
De retteg, hogy a függöny mögé nézzen
S meglássa a világot egészen
Egy pillanatig nem is tudta hova tenni ezt a mondatot, aztán rájött: a vershez tartozik, amit a szórólapon látott. Egy másik versszakához. Már nem is próbálta elhinni, hogy semmit sem jelent – és amint elfogadta, hogy igenis fontos, mintha kinyílt volna körülötte a világ. Hosszan nézte magát a tükörben, mintha azt remélné, hogy döntő felfedezést tesz, de semmi sem történt. A rá visszatekintő tengerkék szempár a sajátja volt, nagyon jól ismerte. De mégis… A függöny mögött… Tükörvilágban… Álmodok.
– Álmodok? – kérdezte hangosan, de senki nem felelt neki.Visszasietett az öltözőbe – ám legnagyobb meglepetésére Destiny helyett Jareket találta ott. A férfi háttal egy asztalnak dőlve állt, mintha csak rá várt volna.
– Nos? – kérdezte szelíden.

Picture

– Mi “nos”? – csodálkozott a lány.
– Emlékszel már?
– Nem – rázta meg a fejét Audrey, majd egyszerűen csak kibukott belőle a kérdés: – Álmodok?
 Lassan rájön már, hogy minden, amit vár csalfa hazugság csupán – mondta Jarek a távolba révedve.
Audrey emlékezett erre a mondatra. Hallotta már, és az is eszébe jutott halványan, hogy hol. Egy férfi mondta, egy tó partján… talán maga Jarek?
– Szóval amit most látok, az nem is létezik? Nem vagyok az Aquarius színház öltözőjében?
– Nem.Egyetlen érzés tört csak rá Audreyra: a megkönnyebbülés – mert egyszerre úgy tűnt neki, mintha végig tudta volna: a valóság álom, az álom valóság.
– Mit tegyek most? – kérdezte tanácstalanul a férfitól.

Picture

– Azt akarod, hogy kijuttassalak innen?
– Igen…
– Rendben. Egy feltétellel – válaszolta a férfi.
– Mi az? – kérdezte Audrey mohón.
– Hogy válaszolsz egy kérdésemre – mondta Jarek.
– Rendben… Mi a kérdés?
– Hogy hívják az anyámat?
A lány elsőre meglepődött: hiszen honnan is tudhatná? De aztán rájött, hogy mégis tudja, olyan világosan és nyilvánvalóan, akár a saját nevét.
– Esther – mondta.
Jarek elmosolyodott, és csaknem nevetve nézett a lányra.

Picture

– Végül át kell lépnie a tükrön – mondta, és Audrey egyszerre megértette.
– Köszönöm – felelte Jareknek, és a tükör elé lépett.
– Én köszönöm – hallotta a férfi válaszát.
Egy pillanatig eltöprengett álom-életén… Mégis a halála volt a valóság, és érezte, hogy vissza kell térnie oda, hiszen a Halálnak szüksége van rá, és meg kell állítania… nem jutott eszébe, hogy mit, de tudta, hogy ha itt marad, annak borzalmas következményei lehetnek – bár nem rá nézve. Megtehetné, hogy egy álomban marad… de nem teszi meg, képtelen volt rá. lassan eljutott a tudatáig a  világ minden eleméből sugárzó sötétség, és felébredt benne a menekülés vágya…
Szembenézett saját magával, és határozottan, félelem nélkül lépett át a tükrön.