Abyss – Út a mélybe – 16. A mélységes-mély pusztaság

A szökőkút előtt állt, mikor eszébe ötlött egy gondolat. Egy biztosíték, hogy a terve sikerrel járjon. Közelebb lépett a kúthoz, egyenesen bele a medencébe, nem törődve a vízzel, ami szépen lassan eláztatta fekete kabátjának alját. Letérdelt, és a középen díszelgő szoborhoz hajolt – tudta, az pontosan ugyanilyen már az idők kezdete óta, de most változni fog… nem érdekelte, milyen következményei lehetnek annak, amit tesz – máig megmaradt benne az az érzés a régi időkből, hogy ő bármit megtehet.
És akkor, ott az Elágazások terén Dáiríne egy versikét karcolt a kőbe.Ilyen illata lehet az időnek – ez volt az első gondolat, ami átsuhant Audrey Calle elméjén, ahogy magához tért a sötétben. Kövön feküdt, és bár az nem volt se hideg, se meleg, ő mégis fázott. Tudta, hogy egyedül van, teljesen egyedül, és hirtelen úgy érezte, az élet adja a meleget a világoknak. Az élet, ami az Abyssból hiányzott.
Lassan kinyitotta a szemét. Nem messze tőle egy lámpa állt, különös, valószínűtlenül világító lámpa, melynek fénye mintha csak a halvány, fehér köd vitte volna egyre távolabb, melynek foltjai úgy lebegtek, akárha halott felhők süllyedtek volna alá, a legmélyebb mélységekbe.

Picture

Lassan, egészen lassan felállt, hogy megnézze maga körül ezt a világot, magát a mélységet. Az Abysst. Hullámzó kődombok vették körül, e sötétség kővé vált tajtékos tengereként. Völgyeikben, mintha csak felgyülemlett volna az árnyék, kis fekete tavakat látott.

Annyira egyedül volt, hogy úgy érezte, nincs más létező a világban, az ő elméje az egyetlen tudat amelyhez csak saját torz visszhangjai térnek vissza messzi távolságól. Vagy talán a tenger moraja az, amit hall?

Bizonytalanul tett néhány lépést előre, a köd pedig szinte kézen fogva vezette őt fénytől fényig. Léptei egyre határozottabbá váltak, mert lassan ráébredt a tényre, hogy ő, Audrey Calle igenis eljutott idáig. Még ha nem is tudta, most mihez kellene kezdenie.

Picture

Céltalanul haladt előre a fény egyik szigetétől a másikig, messziről elkerülve a fekete tavakat.  Helyenként magas, égig érő falakba ütközött, és önkéntelenül is megpróbálta elképzelni, miféle helyek lehetnek mögöttük, odabenn egy végtelen szobában – vagy épp kívül a végtelen szobán, amelyben ő bolyongott. Eltűnődött rajta, hol lehet a Halál, mi történhetett a Labirintusban és miért szakadtak el egymástól, de nem tudott válaszolni kérdéseire. A moraj egyre hangosabb lett, Audreyt pedig lassan, mint tenger a parti sziklákat, megtörte a félelem.
Megtorpant. Nem akart tovább menni, mert felismerte ezt a zúgó hangot, a viharos tenger üvöltését…hallotta már – halálának pillanatában. Az Árnyék az, tudta. De talán éppen ez jelenti a kulcsot, hogy kitörjön magányából és bizonytalanságából…
Újra megindult hát, átküzdötte magát egy magasabb sziklaperemen, és mikor lenézett, a lélegzete is elállt döbbenetében.
Ott volt, ott hullámzott az árnyék tengere, a tökéletes sötétség, a tiszta akarat, mely saját medrének sziklaperemét szaggatta szörnyű karmaival.

Picture

Audrey hátrálni kezdett, először lassan, egész lassan, majd egyre gyorsított, míg végül futásnak eredt, el, az ellenkező irányba.
Nem jutott előrébb, nem talált kiutat a végtelen falak ködös halott városából. Úgy érezte, céltalanul halad előre, és mintha a köd és a hideg tőle is elvett volna minden melegséget, hogy az csak a magáé legyen, és elosztotta saját végtelenségében azt a felfoghatatlanul keveset. A lánynak semmi sem maradt belőle.
Megkerült egy hatalmas falat, leereszkedett egy völgybe, és hirtelen azon kapta magát, hogy két óriási, fekete oszlop között áll. Előtte, sötét tavakkal szegélyezve kis út vezetett, aminek végén, a ködben árnyékként lebegő tárgyak sziluettjét vélte látni.

Picture

Az árnyékvízen egy keskeny kis hajó állt, lebegve a tiszta sötétségen, mozdulatlanul. Audrey elindult előre, megérintett a felismerés szele, egyre inkább úgy érezte, hogy a hely, amit talált, különleges és fontos. Egy pillanatra megállt és felnézett a fekete ég fel – tekintetével az oszlopok tetejét kereste. Meg is látta, mert az oszlopok nem nyúltak fel a végtelen semmibe – talán ezért támadt az az érzése, mintha egykor tartottak volna valamit, ami mára eltűnt. Talán az Idők Végének Labirintusában van, egy ajtó mögött – gondolta.
Újra elindult, ám ekkor hirtelen valaki megszólította a háta mögül.
– Állj meg – hallatszott egy nő hangja.
Audrey mozdulatlanná dermedt rémületében, még megfordulni sem mert. Elképzelni sem tudta, ki állhat mögötte, hisz a hang egyáltalán nem tűnt ismerősnek számára. Végül mégis összeszedte a bátorságát, és hátralesett a válla fölött.Egy nő állt mögötte, tűzvörös haja a lágyan vállára lógott, ruháit mintha az idő mocsarának iszapjából és lángjaiból varrták volna össze.

Picture

– Ki maga? – kérdezte Audrey.
– A nevem Cymone – felelt a nő. Hangja akár a patak csobogása – lágyan csörgedezik odafenn a hegyekben, puhán és finoman, észrevétlen váj mély sebeket a kőbe. Jéghideg.
– Cymone? – kérdezett vissza a lány, és eszébe jutott a különös papírdarab, amin ezt a nevet látta.
– Te vagy Audrey – jelentette ki határozottan Cymone.
– Igen…
– Beszélni akarok veled – mondta, és még mielőtt Audrey felelhetett volna, hozzátette – Nem itt. Kövess! – Azzal elindult a fekete víz szegélyezte úton, de a lány habozott követni.
Biztos volt benne, hogy Cymone fontos személy, érezte a belőle sugárzó füstszerűen gomolygó erőt és hatalmat. Talán ő a kulcs, talán éppen ő fog segíteni nekik az Árnyék megállításában… de talán nem… talán a végzet felé sodorja őt… de akkor sincs választása. Követnie kell. Már nem tehet mást.Cymone az út végén álló sziluett-szobába vezette Audreyt, és egyetlen szót sem szólt, míg oda nem értek. Ahogy a tárgyak kibomlottak a ködből, a lány meglátta az elegáns selyem kanapét, előtte kis fémtállal, amely sötétséggel volt tele.
– Ülj le, kérlek – mondta Cymone, és Audrey tétován engedelmeskedett.

Picture

– Miért vagy itt? – kérdezte a nő egészen finom, mégis számon kérő hangon.
Audrey nem tudta, mennyire legyen őszinte. Biztos, hogy fontos volt az a lap kettejük nevével… talán Cymone a segítség, a megmentő? Vagy éppen az ellenség? Végül úgy döntött, elmeséli történetét – bár változtatott némileg a valóságon.

Picture

Elmesélte, hogyan okozta az Árnyék a halálát, és azt mondta, azért jött az Abyssba, hogy megtudja, miért… A Halált teljes egészében kihagyta a történetből. Nem tudott megbízni Cymone-ban, és úgy gondolta, ha vele történne is valami, jobb, ha társáról nem szól – mert megeshet, hogy a nő nem mellettük áll… Az ösztönei ezt súgták neki.
Cymone közben csendben leült Audrey mellé és figyelmesen hallgatta a történetet, majd, mikor Audrey befejezte, feltette első kérdését:
– Honnan tudsz az Árnyékról?
– A…Halál mondta – vágta rá a lány, és igaz is volt.
– És honnan tudtad, hogy juthatsz ide?
– Egy idegentől. Nem tudom a nevét.
– Idegentől?
– Igen, egy… egy nőtől – felelte, hogy a lehető leginkább ellentmondjon a valóságnak.
– És mit akarsz itt?

Picture

– Megtudni, miért… kellett meghalnom – mondta, csakhogy mondjon valamit – arra viszont nem számított, hogy kérdésére választ is kap.
– Kevesen tudnak parancsolni az Árnyéknak – kezdte Cymone lassan. – De én ismerek valakit. És ő volt az, aki a halálodat akarta.
– Valaki szándékosan fordította ellenem az Árnyékot? – döbbent meg Audrey.
– Az anyád – felelte Cymone.
Audrey egy hosszú pillanatig azt is elfelejtette, hol van. Az nem lehet… – vágta rá magában. Nem lehet, hogy az ő anyja ezt tegye vele! Cymone hazudik, biztos, hogy hazudik! Bár nem is ismeri az anyját… azt az anyát, aki magára hagyta őt… de soha, soha nem feltételezte róla, hogy a haláláért lehetne felelős.
– Ez nem igaz! – kiáltotta el önkéntelenül magát, és hangját magába olvasztotta a köd, ezernyi más hang közé.

Picture

– Hidd csak el, húgom – sziszegte halkan Cymone.
A lány szája tátva maradt meglepetésében.
– Nem vagyok a húgod – motyogta. – Nincs testvérem…
– Ezt mondta neked?
– Ki?
Cymone arcán hideg mosoly suhant át.
– Nem tudod?
– Mit nem tudok?
A nő nem felelt.
Audrey megpróbálta összeszedni gondolatainak és korábbi hitének szilánkjait, de csak csillámló por maradt belőlük, megfoghatatlan, visszahozhatatlan. Sokként érte a hír, miszerint tulajdon anyja okozta a halálát, és hogy van egy húga, aki az Abyssban él… Akkor hát ez volna az, ami különlegessé tette őt? Talán a Halál tudta, és valójában ezért hozta ide? De ki lehet az anyja? És Cymone, ha valóan a testvére, hogy került az Abyssba? Utolsó kérdését hangosan is kimondta, mire a nő újra elmosolyodott.

Picture

– Én magam vagyok az Árnyéknak és az Abyssnak úrnője – suttogta Cymone büszkén.
– Az Árnyék úrnője? Az Abyss úrnője…? – dadogta Audrey.
– Én vagyok – bólintott alig láthatóan Cymone.
– Akkor segíthetsz – mondta a lány bizonytalanul. – Az Árnyék valahogy kiszabadult, mondtam… Te talán meg tudod állítani!
– Meg tudom állítani – felelte a nő. – De vajon meg akarom-e állítani? Miért félnénk tőle? Kegyetlenség volna bezárva tartani itt…
– Te engedted ki?!

Picture

– Miután elűztem innét anyánkat. Elvettem tőle az Abysst, és szabadjára engedtem mindent, amit eddig fogvatartott. Sok időbe telt, míg az Árnyék magára talált, de amint ráébredt szabadságára, kitört innét – de majd visszatér hozzám, és hozza magával a világokat is, amik fölöttünk vannak. Te pedig, Audrey, túl nagy veszélyt jelentesz rám. Azért jöttél, hogy megtudd, “miért”? Biztos vagy benne? Az anyádat nem itt kell keresned. Elűztem már régen. Nem, te másért jöttél, és azt, ne haragudj, de nem engedhetem. Tudom már régóta, ezért küldtem vissza a Hangok Hasadékának egykori őrzőjét, hogy megállítson téged… De az anyánk újra közbelépett.
– Te voltál az, aki miatt…? És az anyánk?! Jarek segített nekem, ő a Hasadék őre…
– A mostani őre. De az egykori őre engem szolgál mert az Abysshoz tartozik. És az új őr vajon honnét került oda? Csak úgy nem válhat őrzővé az ember, egy nagyobb hatalom kell, hogy kinevezze.
– Szóval az anyám volt ez a nagyobb hatalom?
– Ő. Én nem akartam, hogy ideérj…
– Honnan tudtad, hogy jövök?
– Az Árnyéktól. Beszél hozzám… mondta nekem, mert a fejedbe lát.
Audrey gyomra összerándult rémületében.
– Érezte, hogy ide tartasz. Félek, nem vagy egyedül, de nem tudhatom, az árnyék csak veled áll kapcsolatban – az anyád miatt.
– Miatta… szóval ő is… – Audrey már nem tudta szavakba önteni az elméjében tomboló őrült káoszt.
– Az volt, ami most én vagyok – mondta Cymone, és felállt.
Audrey ekkor vette észre, hogy a sötétség a szék lába felé nyújtózkodik. Látta, ahogyan belekapaszkodik, és közelebb húzza magát, ő pedig felpattant ijedtében. A középen álló fémtálhoz lépett, és rémülten körbenézett: a feketeség kilépett a medréből, elárasztotta már az utat is, amin idejöttek.

Picture

Egyre közelebb hullámzott, fekete karjaival nyújtózkodott, Cymone pedig elégedetten elmosolyodott.
– Most meglátod, Audrey. Meglátod csodálatos sötétségem, érezni fogod az Árnyék erejét, érezni fogod vele az én erőmet is. Mert a világ hatalmas, és benne nem vagy te senki, húgom. Senki.
– Te talán igen? – tört ki Audreyból. Kétségbeesésében nem tudta, mit mondhatna.
– A világban talán nem… De a világon túli világban… én vagyok a mindenség.

Picture

– És most hagyj magamra, kérlek – hallotta Audrey még utoljára a nő hangját, ahogyan tudata felett átvette az uralmat a kérdések tomboló káosza, teste felett a félelem hidege, az árnyék pedig csendben befonta kettejük körül a teret.

Latest posts by Sims Addicts (see all)

Hozzászólás

  Feliratkozás  
Visszajelzés