A sötétség angyala – 19. Az igazság

Terézia: Mindenkit veszélybe sodortál! Elment az eszed? Tudtam, hogy csak a baj lesz veled.
Nem értettem, mi lehet vele. A többiek csak annyit mondtak, hogy lehetetlen, de nem azt, hogy mindenki veszélyben van. Alapjáratban lennénk nagyobb veszélyben!

Lejla: Ó, és mi a baj vele?
Terézia: Velem te így ne beszélj!
Lejla: Várjunk csak egy kicsit! Maga ölte meg Lujza szüleit!
Hát persze! Terézia mindig nagyon ellenszenves volt az emberekkel szemben, nagyon rosszallóan és lekezelően beszélt róluk mindig. Mellesleg az ő ötlete volt megszabadulni a törvényektől is. Olyan vak voltam! Jó, most átmenetileg tényleg, de azt legalább látom, amit eddig nem. Biztos ő ölte meg Veráékat is, és még ki tudja, hány ártatlan embert.

Lejla: Igen, maga volt!
Oli: Terézia, ez igaz?
Terézia: Oké, én voltam. De hát vámpírok vagyunk, ez a dolgunk, nem? Csak nem ehetünk mindig konzervet.

Senki se helyeselte. Ez az egész nem lenne, ha Terézia nem lenne ennyire tudatos ragadozó.
Oli: Terike, ezek emberek.
Kata: Mi is emberek voltunk, és a szüleink is emberek voltak.

Egyszer csak Terézia mozgását hallottam. Zavarba jött és futott. Én meg gondolkodás nélkül utána futottam. A többiek próbáltak megállítani, de nem hagytam. Nem láttam, de követtem az ösztöneimet.

Terézia sokkal jobb futó, mint én, és erősebb is. De engem ez a tudat se tudott megállítani. Fegyverem volt az iránta érzett haragom.
Lejla: Érzem az illatodat! Előlem nem menekülsz!

De Terézia nem állt meg, ment egyenesen a metróaluljáróba. Nem értettem, minek akar oda lemenni, de hát metrókon olyan jó akciójelenetek szoktak lenni, hogy követtem. Gondolom hatalmas feltűnést keltettünk, hiszen ilyenkor is volt rendesen forgalom.

Egy metróra is felszálltunk, de ülőhely csak nekem jutott. Miért nem alszanak ilyenkor az emberek? Nekik ott van a nappal, hogy éljék az életüket! De nem támadhattam rá Teréziára itt mindenki előtt, úgyhogy vártam. Vártam, hogy mindenki leszálljon, de mindenki helyett szálltak fel újak.

Végül a gyilkos is leszállt, és én is követtem. Mintha egy kis sikátor irányába indult volna el. Nem láttam semmit, mégis úgy éreztem, mintha már jártam volna itt, mellesleg nem is olyan régen.

Árminnal voltam itt, amikor menekültünk a vadászok elöl! Teri ment az alagúton belül, majd befordult egy kisebb barlangba. Illetve elég nagy barlang volt, de a múltkor már megfigyeltük, hogy nem vezet sehova.

Lejla: Vége, Terézia! Be vagy kerítve!
Terézia: Neked van véged! Itt nem lát minket senki, így elintézhetek egy balesetet neked.
Lejla: Vagy én neked.
Terézia: Azt majd meglátjuk, picinyem.

Ez egy felhívás volt verekedésre, mellesleg élet-halál küzdelemre, egy nálam erősebb vámpírral! Egy vámpír testén a napfényen kívül csak egy természetes anyag tud halálos sebet ejteni: egy másik vámpír fogai! A cél tehát távol tartani magamat Terézia fogsorától.

De végül hosszas küzdelem után nekem sikerült őt ellökni, amit csak a szerencsének köszönhetek. Hirtelen nem tudott felállni. Érezte, hogy mindennek vége. Bizonyára azt hitte, most meg fogom ölni. A helyében én is azt hittem volna. Egyszer csak távoli hangokat hallottam. Jönnek a többiek, de mire ideérnek el tudom intézni.

Bizonyára meg is bocsátanának, hiszen Terézia egy gyilkos. Ez egy nagyon csúnya szó, de ha megölöm, én is azzá válnék. Megéri?
Lejla: Tudod, én nem vagyok olyan, mint te. Állj fel! Mostantól akárhányszor rám nézel, jusson eszedbe: én nem vagyok te.

Mire Terézia felállt, ideért mindenki más is.
Kata: Mi folyik itt, széplányok?
Lejla: Diplomáciai megbeszélés.
Kata: Igen, és a kisebb-nagyobb karistolások az arcodon is nyilván arra utalnak.

Még mielőtt bármit mondani tudtam volna, úgy éreztem, hátulról lefognak. Terézia rám támadott, miközben én Katával voltam elfoglalva.
Kata: Fiúk, csináljatok már valamit! Hahó!
Olivér és Ármin is próbáltak minket elválasztani, de nem sok sikerrel. Terézia túl erős.

Vörös hajú fiú: Elég! Fejezzétek be most rögtön!
Kata: Samu! Pont időben!

Kata: Most mi van? Hívtam Samut, és ő jött. Ahogy jött, elfutott ide egyenesen Erdélyből.
Lejla: Egyenesen Erdélyből? Futva?
Samu: Na, jó, az út nagy részét autóval tettük meg. De sokak szerint amúgy is én vagyok a világ leggyorsabb vámpírja.
Ármin: De Samu, lehet, hogy bunkó vagyok, de nem haltál meg még ’45-ben?

Szóval ez ugyanaz a Samu? Milyen kicsi a világ!
Samu: Igaziból nem pont ezt akartam veletek elhitetni. De hát egy este eltűntem, nem igaz? Amikor összevesztem a kedves Teréziával ezen a törvény dolgon. Az utóbbi hatvanakárhány évet az USA-ban töltöttem. Embernek tettettem magam, ha meg már láthatóan idősebbnek kellett volna lennem, elköltöztem egy másik államba. Közben találkoztam más vámpírokkal is, és terjesztettem a törvényeket.

Samu: Mivel senki se akart szörny lenni, mindenki beleegyezett. Persze a többség csak hosszas győzködés után. Aztán az Internet feltalálásával megtaláltam a világ többi vámpírját is.
Kata: Így három hónappal ezelőtt hozzám is eljutott. Akkor jöttünk össze, én is segítettem neki a “hittérítésben.” Végeredményül megalakult Erdélyben a vámpírok minisztériuma. És az én Samum az elnök!
Ármin: Hát, gratulálok…

Oli: De miért hittük azt, hogy meghaltál?
Terézia: Azon a napon, amikor Samuel eltűnt, sokat veszekedtem vele. Engem egyáltalán nem tudott meggyőzni, de úgy tettem, mintha egyetértenék. Ekkor ő előállt a nagyszerű tervével, hogy 100 évre elvegyül az emberekkel. Úgy éreztem, hogy eljött végre az én időm is, úgyhogy helyeseltem az ötletet, sőt, sürgettem is Sámuelt.

Terézia: Aztán, amikor elment, és úgy tűnt, 100 évig nem jön vissza, előálltam a nagyszerű tervemmel. Ekkor mondtam azt, hogy bosszút akart állni a kis ember barátnőjéért – akit amúgy én öltem meg – és odaveszett.
Lejla: De miért?
Terézia: Egyrészt, hogy átvegyem az irányítást a klán felett, mint legidősebb tag, másrészt, azt hittem, ha ő is elveti a törvényeit, más se fogja követni.

Samu: Emberek vagyunk!
Terézia: Voltunk!
Kata: Volt az öreganyád!  Azt hitted, belemegyünk a háborúdba? Oké, lehet, hogy a többség beleegyezett, de mi csak a látszat kedvéért.

Kata: Illetve Lejla aktívan tiltakozott is, én pedig fogtam a kis okostelefonomat, amit meglepő módon telefonálásra is lehet használni, és idehívtam a barátomat. Ő meg jött a minisztérium embereivel rendet teremteni. Úgyhogy kérlek, teremts rendet!
Samu: Örömmel, szívem! Rebecca! Stefan! Vigyétek el
Lejla: Várjatok!

Éreztem, hogy mindenki felém fordul. Felkiáltásommal kissé megleptem magamat is. Miért is akarnám megvédeni ezt az önjelölt predátort? Hát persze!
Lejla: Úgy értem, Teréziának találkoznia kell még egy valakivel.

***

Lujza: Gyűlöllek!
Valószínűleg nem hitte volna, hogy még aznap előállok a szülei gyilkosával, de bizonyára örült neki, hogy végre elkapták. Ennyi év után…

Rebecca: Oké, kérj bocsánatot, aztán mehetünk.
Lejla: Vannak olyan helyzetek, amiket nem lehet elintézni egy bocsánattal.
Stefan: Igaz. Elvigyük?
Lujza: Igen, azt megköszönném. Amúgy mi lesz a sorsa?

Rebecca: Nos, ezt bízza a minisztérium dolgozóira. Többször megsértette a törvényeket, az biztos. Még akkor is, amikor a törvények a lakhelyén már rég elfogadottnak számítottak. Pár napja például egy fiatal szerelmespárra támadt, akiknek a szomszédjában élt. Mellesleg elég cseles is volt, mivel egy késsel ejtette a sebet, amin keresztül… Oké, ezt talán nem egy ember előtt kéne részletezni. Mindig elfelejtem.
Stefan: Becks, ennyi elég!

Stefan: Szóval, lényeg az, hogy a minisztérium egyik börtönébe visszük, aztán majd Lejla elmondja a fejleményeket.
Lejla: Így lesz.
Stefan: Akkor mi itt se vagyunk.

Ahogy ők elmentek, megjött Ármin.
Ármin: Jöttem Lejláért. Jössz?
Lejla: Pillanat.

Lejla: Akkor most már minden oké köztünk?
Lujza: Igen. Köszönöm. Végig azt hittem, hogy az ellenségeim vagytok, de kiderült, hogy a legjobb barátom vagy. Csak egy ellenségem volt.
Lejla: De ő már nem árthat neked.
Lujza: Életemben először biztonságban érzem magam.

Lujza: Te amúgy hogy vagy?
Lejla: Hát, még mindig nem látok, de azt leszámítva teljesen feldobva.
Lujza: Ezek után nem csodálom. Amúgy ne aggódj! Még 2-3 hét, és ugyanúgy fogsz látni, mint előtte.
Lejla: Azért remélem, hogy az “előtte” alatt nem az emberkoromat érted.

Lujza: Nem, nem azt. Szóval köszönöm. Köszönök mindent. Édesapád büszke lehet rád.
Lejla: Remélem.
Ármin: Akkor megyünk?

***

Több hét eltelt és minden újra a rendes kerékvágásban volt. Kitti azóta állandó vendég nálunk, hisz örül, hogy visszakapott.
Kitti: Oké, Lejlus… Ezt innen el tudod olvasni?
Lejla: “Összetevők: víz, cukor, emulgeálószerek, nátrium-glükózid, mesterséges adalékok…” Jó ég, én ezt a helyedben nem innám.
Kitti: Én se amit te szoktál, de legalább ismét tökéletesen látsz!

Lejla: Végre valahára.
Kitti: De ha nem baj, én mennék haza. Késő van, anya biztos aggódni fog.
Angéla: Hazakísérlek, nehogy baj legyen.
Kitti: Nem muszáj, de felőlem. Legalább szépen elbeszélgethetsz szeretett ex-férjeddel.

Ármin: Mi lenne, ha mi is elmennénk egy kicsit sétálni?
Lejla: Lekötelezel, szívem.

Lejla: Gyönyörű éjszakánk van.
Ármin: Veled nem vetekedhet.
Lejla: Jaj, ne szívass!
Ármin: Eszemben sincs. Állj csak meg!

Lejla: Miért, mi történt? Te most mit csinálsz?
Ármin: Lejla…

Ármin: Megtisztelnél azzal, hogy hozzám jössz feleségül?
Lejla: Jaj, drágám. Tudod, hogy szeretlek.

Lejla: De nem mondhatok most igent. Három héttel ezelőtt halt meg a legjobb barátom, időre van szükségem. Remélem, megérted.
Ármin: Persze, hogy megértem. Várok, ameddig csak kell. Nincs sietség. Úgyis előttünk az egész örökkévalóság.