A sötétség angyala – 1. Régi életem

Sose gondoltam volna, hogy ez megtörténhet éppen velem. Az igazat megvallva, azt se hittem el soha, hogy léteznek, annak ellenére, hogy korai gyermekkorom óta hallgatnom kellett apám hőstetteit.

Kész litániákat zengett saját eredményeiről. Teljesen a mániájává váltak, másról már nem is tudott beszélni, csak arról, hogy mennyire utálta ezeket az “élősködőket.” Én meg egyrészt nem hittem neki, másrészt untam…

Már az osztálytársaim is tudták, hogy Május Zsolt lánya vagyok. Apám hóbortjaiért gyakran ki is gúnyoltak a hátam mögött. 15 évesen úgy gondoltam, hogy a nagyvárosban mindent újrakezdhetek.

Öt évvel később el is kezdődött az új életem, de nem úgy, ahogy akartam, vagy gondoltam volna. Jobb, ha el is kezdem a történetemet, ott, ahol kezdődött: egy nappal a 20. születésnapom előtt. Egy gyönyörű márciusi délelőtt volt. Volt már arra is példa, hogy a születésnapomon térdig érő hó volt, abban az évben, amikor anya elment. De most sütött a nap, inkább nyári, mint tavaszi idő volt. Biztos a globális felmelegedés hibája, gondoltam, de nem zavart. Mindennél jobban szerettem a napfényt.

Mellesleg péntek volt. Szeretem a pénteket. Aznap nem voltak ugyanis óráim, már szinte hétvége volt. Persze, ebben a félévben megkaptam azt a feladatot, hogy én legyek Balogh professzor asszisztense a laborban. Én voltam az első másodéves, akit valaha megtiszteltek ezzel. Büszke is voltam rá, és persze az öreg is jó fej.

Tehát ezen a napsütéses napon is a laborba igyekeztem. Első dolgom volt persze átöltözni és összekötni a szőke bozontjaimat. Vetettem még egy gyors pillantást a tükörbe. Nem látszott rajtam, hogy egy nap híján húsz vagyok. Ugyanazt a kislányt láttam, aki eddig voltam. Nyelvet nyújtottam a tükörképemre, összeszedtem a könyveimet és siettem a laborba.

Illetve siettem volna, de nekem rontott Jani. Elejtettem az összes könyvemet.
Lejla: Nem látsz, balfék?
Ez lehordásnak tűnhet, de mindketten hozzászoktunk az efféle játékos beszólásokhoz.

Már gimibe is együtt jártunk. Tízedik osztály elején kerültem át az új suliba. Csupán egy idegen voltam, senki se akart velem barátkozni.

Aztán a második napon pont hiányzott Jani padtársa, úgyhogy mellém ült. Elkezdtünk beszélgetni, és észrevettük, mennyi közös van bennünk. Azonnal elválaszthatatlanok lettünk.

Az orvosira is együtt jelentkeztünk. Mindkettőnket felvettek, meg is ünnepeltük, úgyhogy továbbra is naponta látjuk egymást.

Jani: Én látok, de te nagyon nem figyelted, hogy merre mész. Szerelmes vagy, csitri?
Lejla: Ugyan már? Én, szerelmes. Soha!
Jani: Már majdnem húsz éves vénasszony vagy és még nem voltál szerelmes. Sebaj, majd bepótolod. Na, szia.
És azzal elment. Persze a beszélgetés közben segített összeszedni a könyveimet. Elvégre Jani egy úriember.

Végül átmentem a laborba, ami egy másik épületben volt. Balogh professzor éppen szerelt valamit. Az arcából ítélve aznap bal lábbal kelt, mellesleg magában káromkodott is egy kicsit.
Lejla: Jó napot, professzor úr!

Látszólag jól megleptem. Majd’ kiugrott a bőréből szegény.
Balogh: Jaj, jó napot, Lejla!
Lejla: Maga mit szerel?
Balogh: Riasztót.
Riasztót? Nem értettem.

Lejla: Minek ide riasztó? Nincs itt semmi, amit érdemes lenne ellopni. Esetleg a műszerek, de az is kinek kéne? Bűnözőknek biztos nem.
Balogh: Tegnap pedig betörtek. A műszereket nem is vitték el, csak a vérmintákat.
Lejla: Tessék?! Ki lopna vérmintákat? Vére tudtommal mindenkinek van, a szervezeten kívül nem sokat ér. Nagyon beteg elméjűnek kell lennie valakinek, hogy vért lopjon!
Balogh: Igaz, de mit tehetek? A vérvételekről származó mintákat és az adományozott vért is ellopták! Felháborító!

Lejla: Ebből botrány lesz!
Végül a professzor megmutatta a riasztó kódját és nem ejtettünk több szót a rejtélyes rablásról. Balogh inkább meglepett, amikor átnyújtott egy doboz bonbont.
Balogh: Boldog születésnapot, Lejla!
Lejla: Maga tudta, hogy holnap lesz a születésnapom?
Balogh: Igen, a huszadik.

Balogh: Ezek lesznek az ön legszebb évei. Fogadja meg jó tanácsomat! A fiatalság olyan gyorsan elmúlik. Élvezze ki! Kezdve a ma délelőttel: hazamehet. Köszönöm, hogy itt volt.
Lejla: Én köszönöm. Viszontlátásra.
Azzal hazamentem. Nagyon rendes ember ez a professzor úr, hogy így megemlékezett. Egyesek szerint tetszem neki, de szerintem ez lehetetlen. Legalább 40 év van köztünk!

***

Zsolt: Megoldódott minden problémánk!
Ő az apám, és nagyon büszkén lépett be a nappaliba azzal a fegyverrel.
Lejla: Na, na, ne felém mutasd azt az izét!
Erre ő oldalra fordította a fegyvert, de nem tette le. Ez lehet az új legféltettebb kincse. Már sejtettem, hogy mi az, de végighallgattam az újabb Május Zsoltos beszédet.

Zsolt: Tudod te, hogy mi ez?
Tudtam a választ, de azért játszottam az idiótát.
Lejla: Csak nem egy vízipisztoly, ami sokszor akkora, mint kéne?
Zsolt: Nem. Ez a megoldás minden gondunkra.

Lejla: Tehát ad ötmillió dolcsit és kinyírja Roxit és Hannát?
Roxi és Hanna amúgy két liba, akik évfolyamtársaim.
Zsolt: Nem. A legfőbb ellenségeinktől szabadít meg minket.
Lejla: Roxitól és Hannától?
Zsolt: Nem!

Zsolt: A vámpíroktól.
Agyhalál! Tudtam, hogy ez lesz a válasz, de szeretem, ahogy kimondja ezt a szót. Persze, ez nem jelenti azt, hogy elhittem, hogy tényleg léteznek, de apa szerette magát hírhedt vámpírvadásznak gondolni. Pedig inkább nevetség tárgya volt, és vele együtt én is.

Lejla: Apa, ne röhögtesd már ki magad! Vámpírok nincsenek.
Zsolt: Nem tudod mennyire nincs igazad. Az a pár száz, ami nincs, az miattam és a társaim miatt nincs már. 30 éve próbálok megszabadulni a vérszívóktól, és…
Lejla: Ők élvezik?
Zsolt: Van egy olyan érzésem, hogy nem veszel komolyan.

Közben a mostohaanyám is belépett a szobába.
Natália: Ki nem vesz téged komolyan, drágám?
Zsolt: A saját gyermekem.
Natália: Ugyan, ez nem szép dolog, Lejla. Zsolti, te meg tedd le azt a túlméretezett vízipisztolyt!

Nem bírtam ki röhögés nélkül! Nata pont azzal a névvel illette a csodafegyvert, amivel előtte én is. Olyan hangosan röhögtem, hogy nemcsak apa, hanem Nata is csúnyán nézett rám.
Natália: Nem mennél el a húgodért a suliba?

A húgodért? Ettől megy fel bennem a pumpa.
Lejla: Figyelj, elfogadtam, hogy együtt vagy az apámmal, de nem vagy se te az anyám, se a gyereked a testvérem. Tíz év van köztünk, ennyivel inkább te lehetnél a nővérem!

Kínos csönd következett. Arra számítottam, hogy kikapok az őszinteségemért, de mindenki nyugodt maradt.
Zsolt: Menj el Kittiért, kérlek!
Lejla: Na, jó. De akkor te meg vedd fel nekem a Klónok Háborúja legújabb részét!

Elindultam az autóval. Útközben megláttam egy integető alakot az út szélén. Lehajtottam és kinyitottam az ajtót Janinak.

Jani: Szia. Köszi a fuvart.
Lejla: Nincs mit. De én Kittiért megyek a suliba.
Jani: Tehát neked kell futkározni a hugicáért, amíg az öregek kiélvezik azt a keveset, amikor még nem kell pelenkázni és büfiztetni.
Lejla: Igen, de Kitti nem a hugicám, csak egy 12 éves kislány, akivel meg kell osztani a fürdőszobámat.

Jani: Utálod?
Lejla: Ne érts félre! Szeretem Kittit és Natát is, meg hát ők apa új családja. Csak az a baj, hogy Nata elég fiatal volt, amikor Kitti született. Ha én is annyi idősen szültem volna, most lenne egy két és fél éves gyerekem. Emiatt Nata úgy érzi, hogy valami kimaradt az életéből, és most próbálja bepótolni.

Lejla: Emiatt Kittit el is hanyagolja néha, és ilyenkor nekem kell vigyázni rá. Ez így van már öt-hat éve. Lassan már én vagyok az új anyja.
Janinak mindent el lehet mondani. Kicsit tetszett nekem, de nem voltam szerelmes. Meg úgy gondoltam, ő se szeretett engem. Csak barátok voltunk. Legjobb barátok, akik mindent megosztanak egymással, és meg is hallgatják egymást.

Jani: Miért nem költözöl el? Elég nagy vagy már ahhoz.
Lejla: Egyrészt nincs pénzem, másrészt otthon is kell valaki, aki meg tud szerelni egy vízcsapot.
Jani: És ez volnál te?
Lejla: Igen.
Ezen már mindketten nevettünk. A vicc viszont az, hogy nem vicc. Valóban jobban értek a szereléshez, mint apám. Lány létemre!

Elértük az iskolát is, ahol Kitti már várt.
Kitti: Hol van anya?
Lejla: Csak nem várhatod el, hogy kilenc hónapos pocakkal rohangásszon utánad, úgyhogy elégedj meg velem! Te sminkeled magad?
Kitti: Még szép! Baj?

Lejla: Tizenkét éves vagy. Nem vagy te még kicsi ehhez?
Kitti: Az osztályból mindenki sminkeli magát ás Bianka még műkörmöt is használ. Hol éltél eddig?
Lejla: A Marson.
Jani: Bocsi hölgyek, de most mennem kell.

Jani: Jaj, Lejla, amúgy holnap este ráérsz?
Lejla: Attól függ, mire.
Jani: Tudod, lesz az az új klub megnyitója. Szülinapod alkalmából meghívlak. Jön Márk és Henrik is.
Lejla: Akkor jövök!

Lejla: Mármint nem Márk és Henrik miatt, hanem ha már ilyen szépen meghívtál.
Jani: Akkor holnap este nyolc. Majd megírom, hol van. Na, én léptem. Szia.
Lejla: Szia.

Elment és bambán néztem utána. Végül azt vettem észre, hogy Kitti integet az orrom előtt.
Kitti: Jó reggelt. Ő a pasid?
Lejla: Nem. Jani NEM a pasim.

Kitti: Jaj, Lejla és Jani, cupp-cupp.
Lejla: Inkább szállj be a kocsiba, gyerünk haza és otthon elő ne add ezt a szöveget!