A Sötétség Angyala 2. – 20. Az “A” terv

Ahogy kiléptem az épületből, rögtön azt láttam, ahogy Samu és Ármin beszélgetnek. Talán Samu épp most közölte a rossz hírt, illetve végül a gyászhírt. Nem akartam részese lenni a beszélgetésnek, azonban megláttak. Samu ekkor vállon veregette Ármint, majd elment. Ármin pedig felém fordult.

– El se hiszem, hogy ilyen vak voltam – mondta. – Hogy Vivienne… és a vadászok… és Viktor… Bakker, miért nem szólt erről nekem soha?
– Mert szégyellte, amit tett – magyaráztam. – Amúgy, hogy vagy?
– Leginkább teljesen összezavarodva. Meg dühösen, amiért hagytam, hogy így a bolondját járassa velem az a nő. Szerinted engem is manipulált telepatikusan?
– Azt mondta, csak a halandókat tudja.
– De most mégis, úgy érzem… És közben téged is cserben hagytalak.

– Ármin, figyelj… – kezdtem el.
Közben Erik is megjelent a kijáratnál. Éppen ezért is nem akartam, hogy ebbe az irányba terelődjön a beszélgetés, de Ármin csak azért is folytatta:
– Tudom, hogy hiba volt Vivienne-t, vagy bárki mást választani helyetted, most már látom. Téged szeretlek, és… remélem, meg tudsz nekem bocsátani.
– Persze, de…

Erik ekkor közelebb lépett hozzánk, de úgy tűnik, csak búcsúzóuul.
– Tudod, Lejla, komolyan gondoltam, amit odafent mondtam a veled töltött időről, és… sose fogom elfelejteni – sóhajtotta, majd sokkal keményebb hangon Árminhoz fordult. – Te meg, Mr. Szépfiú, bánj vele szépen! Ha még egyszer összetöröd a szívét, én kitépem a tiédet! A beleiddel és a golyóiddal együtt!
Ezzel, mielőtt bármit mondani tudtam volna, el is tűnt. Utána akartam futni, de egy dolgot még tisztáznom kellett Árminnal.

– Aú! – kiáltott fel Ármin. – Na jó, ennek egy részét talán megérdemeltem.
– Tudod, Ármin, valóban teljesen össze voltam törve, miután megtudtam, hogy elhagytál – horgasztottam le a fejemet. – De azóta már továbbálltam, és talán sose voltunk olyan jók egymásnak. Tudom, az idő sokmindent megszépít, de két teljesen különböző világból jöttünk.
– Hát, ha tényleg úgy érzed – sóhajtott. – Mindenesetre, nekem sokat jelentett a veled töltött idő.
– Tudod, barátok még lehetünk – ajánlottam fel, kissé semmitmondóan.

– Azt nagyon szeretném – mosolyodott el a férfi, majd megöleltük egymást.
Csak, mint barátok. A szép emlékek megmaradnak, de én már valóban továbbálltam. És remélhetően, neki is sikerülni fog.
– Most viszont menj! – mondta Ármin. – Talán Eriknek szüksége van rá, hogy valaki egy nagy adag önbizalmat öntsön belé.
– Vettem! – nevettem, majd elfutottam.

Erik nem is ment túl messze, egy közeli híd tövében találtam rá, teljesen egyedül.
– Erik! – kiáltottam utána.
A fiú meglepetten felkapta a fejét, és felém nézett.
– Lejla… te? Mi van Árminnal?

– Szerintem én neki mindig is csak „B” terv voltam – vontam vállat. – De hát így járt! Mert én meg közben megtaláltam a saját „A” tervemet.
– Lejla, ez most… wow, én pedig azt hittem…
– Mit, te kis butus? – nevettem. – Jézusom, neked tényleg szükséged van egy nagy adag önbizalomra.

– Hát szeretlek, te nagyokos! – nevettem tovább, ahogy magamhoz öleltem.
– Én is téged – mondta, ahogy visszaölelt.
Ez ezennel végleges volt. Erik és Lejla, együtt az idő végezetéig. Viktor minden próbálkozása ellenére talán mi voltunk azok, akik tényleg újjáértelmeztük, mit jelent vámpírnak lenni: azt, amit szeretnél, hogy jelentsen. Nem a különbségeink fognak meghatározni minket, amikor a lelkünk szinte közös. Most persze jöhet a vámpírvadász szöveg arról, hogy a vámpíroknak igaziból nincs is lelke. De mi van akkor, ha a lélek nem is egy tényleg létező dolog, hanem csupán egy metafora legbelsőbb érzéseinkre?

– Most pedig, menjünk haza! – jelentettem ki.
– Hova haza? – kérdezte Erik. – Hozzád vagy hozzám? Esetleg az új lakás, amit kaptam?
– Mindegy, csak legyen egy kis ledőlési felület – ásítottam. – Ezután az éjszaka után szükségem lesz egy kiadás alvásra.
– Részemről oké, de csak egy kiadós zuhány után.
– Csak ha lehet együtt. Tudod, spórolni kell a vízzel.
– Imádom, amikor ilyen környezettudatos vagy.

***

Az elkövetkezendő hónapokban Erik és én végre összeköltöztünk. A lakásnak, amit Viktortól kapott a barátom, kellett egy kis felújítás, de azt gyorsan megoldottuk. Az apámtól ugyanis kaptunk rá egy rakás pénzt, talán újabb lépésként, hogy ismét bízni tudjak benne. Nem tudom, hogy valaha olyan lesz-e mint régen, de a két kedves gesztusának mindenesetre örülök. Van egy otthonos kis lakásom, amit megoszthatok a nagy szerelmemmel. És a kutyánkkal!

Erik pedig áthozta a megfigyelő-rendszerét az új lakásba, és hol Viktornak, hol Samunak küldi a riportokat. Gyakran viccel azzal, hogy ő felelős a béke megtartásáért. Reméljük azonban, hogy nem csak rajta múlik. Az mindenesetre nem rossz, hogy Samu egész jól fizet a riportokért.

Talán elég is lenne ahhoz, hogy tisztességesen megélhessünk, de valamit kezdeni akartam magammal én is. Mint kiderült, szerencsére van valami haszna az orvosi egyetemen töltött éveimnek, és annak is, hogy három idegennyelven tudok: ugyanis találtam egy egész jó állást egy befolyásos orvosi folyóiratnál. Én szoktam lektorálni, illetve fordítani a cikkeiket, és egész élvezem. Mellesleg otthon végezhető, nem időponthoz kötött, így végre valami, ahol nincs útban az éjszakai életmódom.

Apám végül tényleg otthagyta a vámpírvadászokat. Nem is látják már szívesen, miután képes volt egy telepata vámpír hatalma alá kerülni és vámpírokkal szövetkezni. A vadászok így amúgy megfogyatkozva és vezető nélkül maradtak, és tényleges veszélyt már nem jelentenek. Egyébként közben az is kiderült, hogy apám felesége ismét terhes lett, méghozzá ikrekkel, így az újonnan jött késői gyerekek kötötték le végül minden idejüket. Azokat a kistesókat nem láthattam egyhamar, de talán így a legjobb. Azt viszont megtudtam, hogy a sors iróniájaként, az egyik új kislányt Erikának nevezték el. Szerintem Nata még mindig úgy tudja, hogy az unokaöccse évekkel ezelőtt meghalt.

És persze, hosszas szervezés és több halogatás után, végül Katáék esküvője is meg lett tartva, 2020 októberében. Bár mi magunk már nem vagyunk együtt, Ármin megmaradt vőfélynek, én pedig koszorúslánynak. Annyi változás volt az eredeti tervhez képest, hogy végül Viktor is meg lett hívva. Talán jogosan, hamár valamilyen szinten ő lett az örömapa. Kata ezt a hírt amúgy meglepően könnyen kezelte: egyszerűen csak megkérdezte Viktortól, hogy nem akarja-e az oltárhoz kísérni.

– Szinte mintha csak pár napja lett volna, hogy hét évvel ezelőtt elkezdtük együtt a szervezést – jegyezte meg Ármin a ceremónia után.
– Kérlek, ne – szóltam rá.
– Jó, nem olyan módon értettem – sóhajtott. – És akkor még más idők voltak.
– Annyi tény, hogy sokminden változott azóta – nevettem, majd elindultam megkeresni Eriket.

Végül épp Viktorral és Zsófival beszélgetve találtam meg. Igen, valóban sokminden változott. Mintha már nem is ugyanabban a valóságban léteznénk.
– Ó, szia Lejla! – szólt hozzám Erik. – Épp csak azt vitattuk, hogy Viktor milyen viccesen mutat öltönyben.
– Ja, a mi esküvőnkre nem volt hajlandó így kiöltözni – jegyezte meg Zsófi.
– Jól van, nevessetek csak! – mérgelődött Viktor. – Az bezzeg senkit se érdekel, hogy Lejla épp a kékkorszakát éli.

– Bár igaziból, most hogy itt vagy… nincs kedved táncolni? – kért fel Erik.
– Várj, te táncolsz? – képedtem el.
– Tudom, tudom. Teli vagyok meglepetésekkel, és én vagyok az igazi főnyeremény.
– Én pedig ezért viselem el a poénjaidat már két éve – vicceltem.

– Jaj, a sértett büszkeségem! – vágott vissza Erik, majd megközelítettük a táncteret.
És valóban, nem is gondoltam volna, de ő bizonyult a legjobb táncpartnernek valaha. Nem is értem, miért nem mutatta meg ezt az oldalát soha. Persze megpróbáltam nem agyondícsérni, mert még a fejébe száll.

Egy idő után azonban kifulladt a partni, mi pedig elmentünk a sziget túlsó végébe, kettesben és nyugodtabb körülmények között tölteni az éjszaka haátralévő részét. Valahogy az esküvők nem ugyanolyanok torta nélkül, a csillagok viszont mindig szépek. És persze élveztem a társaságot. Korábban már sokszor gondolkodtam azon, hogy hogyan fogom elviselni az örökkévalóságot.

Végül rájöttem, hogy bőven elég váratlan esemény következhet be ahhoz, hogy mindig izgalomban, időnként rettegésben tartson. Unalmas mindenesetre sose lesz. Arra azonban talán még szükség is van, hogy legyen mindezek között egy biztos pont is. Én pedig úgy érzem, hogy végre megtaláltam, és a klán hamarosan elkezdheti tervezni a következő esküvőt is.

VÉGE!