A Sötétség Angyala 2.,  Történetek

A Sötétség Angyala 2. – 17. A terv kibontakozik

Samu és én a megbeszélt helyen várakoztunk a vámpírvadászok által küldött fuvarra. Már lement a nap, és fújt a szél. Kissé ideges voltam, annyi módon balul sikerülhet ez a terv. A vámpírvadászok elvisznek a főhadiszállásukra, aztán elkéredzkedek a mosdóba, és elküldöm a koordinátákat Eriknek. De mi van, ha ott pont nem működik a telefonomon bármi is? Vagy ha nem lesz lehetőségem elmenni a mosdóba? Még jó, hogy néha a vámpíroknak is szüksége lehet rá, még ha nem is egy mindennapos dolog már. Persze, ha minden terv szerint megy, akkor se garantált, hogy nem fog érni tragédia.
– Már megint idegesen fel-alá járkálsz! – szólt rám Erik egy idő után.

Ő is itt volt, Viktorral együtt, hogy még egy utolsó megbeszélést tartsunk. A terv szerint Erik Viktorral fog maradni a támadás pillanatáig. Amiatt meglepően keveset panaszkodott. Azt hiszem, már végleg letett a bosszújáról.
– Jól vagyok – nyugtatgattam inkább magamat, mint bárki mást.
– Aha.
– Nem, tényleg – sóhajtottam. – Csak remélem… minden úgy fog menni, ahogy elterveztük.
– Szerintem ezt már annyiszor átbeszéltük, hogy csukott szemmel is menni fog.
– Harcoltam már csukott szemmel. Nem kérek belőle megint.

– Jön egy autó, biztos ők azok – szólalt meg egyszer csak Samu, majd Erikhez és Viktorhoz fordult. – Bújjatok el! Majd keresünk.
– Már alig várom – bólogatott Viktor, majd elindult egy rejtett sikátor felé.

Erikkel még váltottam egy gyors csókot, melyet követően ő is követte újdonsült szövetségesünket.

Pár perc múlva meg is érkezett az autó, amiből kiszállt az apám. Rögtön oda is lépett hozzánk.
– Szia, Lejla – köszöntött. – És üdvözlöm önt is, elnök úr. Örülök, hogy elfogadta az ajánlatomat.
– A reszleteket azért még szeretném átbeszélni, fővadász úr – vágta rá Samu
– Azért vagyunk itt. Kövessenek az autóba, a helyszínen majd mindent megbeszélünk.
– Köszönöm, uram!

Elindultunk az autó felé, de az apám még egy pillanatra megállított. Biztos észrevette, hogy ideges vagyok.
– Minden rendben, Lejla? – kérdezte.
– Öhm… igen – nyögtem ki.
– Csak olyan csendben vagy.
– Ez a te üzleted az elnökkel, én csak kísérő vagyok.

– Nem, Lejla, nem csak a mi üzletünk – mondta az apám. – Nézd, tudom, hogy mostanában eléggé elhidegült a kapcsolatunk. Szeretném jóvá tenni.
A fejemben ordítottam. Ha bármit jóvá akarna tenni, hallgatott volna rám az utolsó beszélgetésünkkor. Amikor eléggé kifejtettem az érzelmileg túlfűtött álláspontomat. De ő már eldöntötte mi a jó nekem, mint egész életem folyamán mindig.
– Szerintem menjünk, majd még megbeszéljük – szólaltam meg végül halkan, majdnem sírva. Ez egy kellemetlenül csendes autóút lesz.

***

Legvadabb álmomban se gondoltam volna, hogy valaha ebben a helyzetben leszek. Segítek a minisztériumnak, akik eddig csak udvariasságból nem köptek le, szövetkezek eddigi esküdt ellenségemmel, hogy a barátnőm pszichopata apja ne nyírjon ki az összes sorstársammal együtt. Még mindig várom, hogy valaki megcsípjen, és felébredjek a poros ágyban a régi raktárban… vagy Lejla régi szobájában, Zsolt lakásában. Talán már késő visszaidőutazni oda, amikor vámpírok csak horrortörténetekben, illetve minden második tinilány könyvespolcán léteztek. Persze, a tiniregények még mindig fényévekre vannak attól, ami vámpírként a valóságom lett.

– Most akkor várjuk a jelzést, amit az új fiú fog kapni – jelentette be Viktor a seregének.
És az az új fiú én lennék, még ha nem is vagyok már annyira új. Bár, a tényleges bulihoz valóban csak most csatlakoztam. Hiába, nem vagyok épp egy csapatjátékos. Szerintem Viktor még annyira se bízott bennem, mint én benne. A következő ugyanis az volt, hogy bébiszittert állított mellém.
– Kiscica, idefáradnál légyszi!

A többi pária közül kivált ekkor egy hölgy, akit Viktor rögtön csókkal köszöntött. Feltételezem, vele éppenséggel jóban van.

– Erik, ő a feleségem, Zsófi – mutatta be a hölgyet – Az ő felügyelete alatt leszel most.
– Tényleg szükség van erre? – kérdeztem kissé felháborodva.
– Ha az elmúlt éveket nem forrófejű ámokfutással töltötted volna, nem lenne.
– De én nem is ámokfutottam…
– AKKOR MAJD MAGADRA HAGYLAK, HA MAGADRA HAGYHATÓ LESZEL, KÖLYÖK! – vágta a fejemhez az úr, majd elment megnézni a többieket. Vagy a felszereltséget. Franc tudja.

– Örvendek a szerencsének, Erik, már sokat hallottam rólad – mondta Zsófi, amint kettesben maradtunk.
– Gondolom azt, hogy mekkora egy púp lehetek a kedves férjed hátán – vágtam rá flegmán.
– Többek között – nevetett a nő. – De örülök, hogy adsz neki… nekünk, egy újabb lehetőséget.
– Ad a fene! – legyintettem. – Én csak nem akarom, hogy a csajom faterja kinyírjon. Ő a fővadász, ugyanis.
– Igen, mindenki hallott róla. A vámpírvadász lánya, aki maga is vámpír lett. Csak képzelni tudom, mennyi dráma lehet abban a családban.

– Ha most azt várod, hogy majd kiterigetem Lejla szennyesét, csalódni fogsz.
– Nem pletykálni akarok, csak sajnálom szegény lányt – sóhajtott Zsófi. – Kívánom neki, hogy maga mögött tudja hagyni halandókori életét. Mint ahogy neked is.
– Ezt meg hogy érted?
– Ez a lázadás, ahogy egyszerűen nem vagy hajlandó megbékélni azzal, hogy mi lett belőled. Egyértelműen kötődést érzel még az iránt az ember iránt, aki voltál. Pedig sokkal boldogabb lennél, ha elengednéd simán.
– Az még mindig én vagyok! – kiáltottam fel felháborodottan.
Mégis, kinek képzeli magát ez a nő? Még csak nem is ismerjük egymást, de már mindenkinél jobban tudja, mit érzek.

– Mégis, Viktor mit tett veled, hogy így odavagy érte? – faggatóztam – Neked sose hiányzik a régi életed?
– Elég személyes kérdés, de talán úgy a fair, ha válaszolok. Nem, nem hiányzik a régi életem, mert az egy meglehetősen üres élet volt. A gazdag jegyesem pénzén élősködtem, csak a szép ruhák és drága ékszerek érdekeltek. Viktor megmutatta az igaz utat.
– És egy pillanatig se haragudtál rá, amiért így elvett tőled mindent?
– Dehogynem! Én is ugyanolyan dühös voltam, mint te, ha nem még dühösebb! Persze vele maradtam, mert inkább az, mint a magány adta bizonytalanság. De közben gyűlöltem, amíg el nem kezdtem szeretni.

– Hurrá, egy Stockholm szindrómás szerelmi szál! – jegyeztem meg cinikusan. – Pont erre volt szükség, hogy feldobja az éjszakámat.
– Viktor nem az akaratom ellenére tartott fogva! – kiáltott fel a nő dühösen. – De tudod mit, nem akarok vitatkozni ezen. Inkább egy dolog érdekel: tényleg megbízhatunk abban a minisztériumi elnök szépfiúban?
– Hogy érted?
– Mármint, mi van, ha elárul minket?
– Akkor miért figyelmeztette Viktort? – kérdeztem.

– Én nem tudom, mit tervez – vonta össze a szemöldökét Zsófi. – Ha tudnám, már megbukott volna a terv. De nem bízom benne.
– Vele van Lejla, benne bízhatsz.
– És ő bízhat a többiekben? – sóhajtott a nő. – Talán kellene egy kicsit több biztosítás.
– Akkor felhívom Lejlát.

***

Már kiszálltunk az autóból, legnagyobb meglepetésemre egy bevásárlóközpont, a Szalon Pláza előtt, amikor megcsörrent a telefonom. Erik volt az. Rögtön a legrosszabbra számítottam.
– Bocsássatok meg, ezt fel kell vennem – mondtam, majd félrevonultam.

– Erik! – szóltam a telefonba. – Valami baj van?
– Mondhatjuk – sóhajtott a párom. – A zasszonynak plusz biztosítás kell.
– Milyen asszonynak? – kérdeztem.
– Viktor felesége. Igen, szerintem is elég hihetetlen, hogy nemcsak, hogy van neki, de még meglehetősen cuki is.
Tettetett féltékenységgel megköszörültem a torkomat.

– Jó, nem annyira, mint te – mentegetőztem. Bakker, arra bezzeg egy szavam se lehet, hogy ez meg az a színész vagy zenész milyen jó pasi.
– Oké, ezúttal megbocsátok – nevetett Lejla. – Szóval, milyen biztosítás kell?
– Megtennéd, hogy végig hívásban maradsz? Én kikapcsolom a saját mikrofonomat, de csak hogy halljuk a te telódon keresztül, hogy mi zajlik odaát. Majd később behajtjuk Viktoron a telefonszámlát.
– Ez végül is nem egy hülye ötlet. Mindjárt kihangosítom.

– Egy angyal vagy – nevetett Erik. – Köszi, majd jövök egyel. Na, puszi, szeretlek.
– Én is téged – mosolyodtam el.
Kihangosítottam a telefont, lezártam, majd visszacsúsztattam a zsebembe. Ha a béke létrejöttéhez egy primitív lehallgatórendszerre van szükség, ám legyen.

– Ezzel kész is van a primitív lehallgatórendszer! – jelentettem be, ahogy visszatértem Zsófihoz és kikapcsoltam a mikrofont.
– Nagyszerű! – vágta rá a nő. – Most nézzük, hogyan alakulnak az események.

***

Talán nem is akkora csoda, hogy sose bukkantunk rá a főhadiszállásra: a Szalon fölött volt a tetőtoldatban. Ha Kata itt lenne, biztos rögtön le akarná foglalni a saját birodalmának.
– Elég érdekes helyszín – jegyezte meg Samu is.
– El van rejtve mindenki szeme előtt – vágtam rá.
– Valami ilyesmi volt az elődöm filozófiája is – bologatott az apám, mint aki fejben mérföldekre jár.
Viselkedéséből úgy éreztem, valahol elbukhatott a tervünk. Vajon mennyire jöhetett rá?

Valószínűleg túl sokra. Ugyanis a lépcső mellett őrt álló vadászok hirtelen megemelték, és felénk mutatták fegyvereiket. Ezek szerint a szövetség ajánlata már nem állt. Végig ez volt a tervük, vagy tudták, mire készülünk? A kérdést az apám gyorsan megválaszolta.
– Sajnálom, Lejla, de nem hagyhatom, hogy csak úgy elárulj – mondta szigorúan. – De mégis, hogy juthatott ez eszedbe?

– Ennyire az ellenségnek tartasz? – kérte rajtam számon. – Inkább szövetkeztek a páriákkal?
– Ez nem az én ötletem volt – kezdtem. – De valóban, inkább. Miért nem tudtál csak egy pillanatig hallgatni rám?
– A szolid visszautasítás így is korrektebb lett volna.
– Azért örülök, hogy elhoztál a Szalon tetőtoldatába – sóhajtottam cinikusan. – Nincs is jobb, mint szép kilátás mellett meghalni.
– Én inkább nem halnék meg ilyen készen! – vágta rá irritáltan Samu. – Mégis, honnan tudták ezek, hogy…

– Én mondtam el nekik – mondta egy ismerős női hang.
Abban a pillanatban meg is jelent a lépcső tetején Vivienne. Tudtunk mindannyian, mennyire ellenzi a szövetséget Viktorral. De hogy idáig eljusson?