A Sötétség Angyala 2. – 14. Kereszttűzben

Kicsit még mindig gyanakodva ugyan, de leültem a nappaliba. Nem éreztem egy idegen ember szagát se, és ez valamelyest megnyugtatott. Talán, ha van is valahol egy csapda, az nem a lakásban van, lent pedig vár rám Erik. Különben is, az apám nem kockáztatná meg, hogy felkeljen Patrik, és lehetőség szerint meglásson egy erőszakos jelenetet.
– Gondolom, nincs itthon semmi, amivel megkínálhatnál? – próbáltam meg oldani a feszült hangulatot.
– De van, csak nem adunk – vágta rá az apám – Nos, talán legjobb, ha most rögtön lényegre térünk.
– Igen, szerintem essünk túl ezen az egészen – sóhajtottam – Meg hát… rengeteg kérdésem van nekem is.

– Azt el tudom képzelni. Viszont előzör is, én szeretnék kérdezni: ismersz-e egy Rácz Viktor nevű vámpírt?
A kérdés teljesen váratlanul ért. Ezek szerint az apám… és vele együtt a vadászok, tudnak Viktorról? Persze, nem kellett rögtön a legrosszabbra gondolni. Lehet, hogy az apám csak pletykákat hallott, és nem tud a páriák egyedülálló képességeiről. Minden esetre, vigyáznom kellett, mit mondok.
– Az túlzás, hogy ismerem – feleltem végül – Egyszer futólag találkoztam vele.
– És rögtön tudtad, ki az?

– Nem egyedül voltam – egészítettem ki dadogva.
Jesszus, Lejla? Miért nem mondtad csak simán azt, hogy még soha nem is hallottál róla?
– Értem – bólintott az apám – De gondolom, akkor annyit tudsz, hogymit képvisel ez a szörnyteg?
– Gondolom, nem a Jehova tanuit.
– Nem. Tudod, valamivel a tragikus halála előtt felkeresett Lujza – folytatta – Említette, hogy találkoztatok, és, hogy a pénzelőnkről is beszéltetek.
– Azt akarod mondani, hogy az a pénzelő ölte meg Lujzát? – kérdeztem döbbenten – Mert, hogy nem vámpír volt, az biztos.
– Nem tudom, ki ölte meg Lujzát, és most nem is erről akarok beszélni. Hanem arról, hogy pontosan mit kaptunk ettől a pénzelőtől.
– Mármint pénzen kívül? Nos, Lujza mondta, hogy felajánlott valami rohadt titkos információt is.

– Felhívta a figyelmünket, hogy a vámpírveszély sokkal nagyobb, mint amit valaha is el tudtunk volna képzelni. Először csak információkat küldött egy újféle, sokkal veszélyesebb mutációról, utána képeket, majd egy elkábított, élő példányt is.
– És akkor ismét elkezdtetek gonosz vámpírkísérleteket végezni – ráztam meg a fejemet. Talán nem kellene meglepődnöm. Már régóta tudom, a vadászok mi mindenre képesek. Mégis, mindezt közvetlenül az apámtól hallani? Valószínűleg soha többé nem fogok megbízni benne.
– Ez pontosan mikor történt? – kérdeztem.
– A mutánst 2013 szeptemberében kaptuk meg.
– Akkor raboltak el engem is! – döbbentem rá – Van köze a kettőnek egymáshoz?
– Lejla, kérlek.
– Válaszolj a nyamvadt kérdésemre! – ordítottam dühösen, ellentmondást nem tűrően.

– Jó, végül is nem akarom, hogy felébreszd az öcsédet vagy Natát – próbált nyugtatni az öreg – Igen, van összefüggés. Kísérletezni akartunk az új mutánson, hogy tudjuk, hogyan lehet leghatékonyabban elpusztítani. De ugyanakkor, tudni akartuk azt is, pontosan miben különbözik, az eddig ismert vámpíroktól. Úgyhogy… összeszedtünkegy kontrollcsoportot. Te voltál az egyik első, akit kiválasztottunk… kiválasztottam én rá.
– Ezt nem hiszem el – súgtam döbbenten. Legördült az arcomon egy könnycsepp.

– Kísérleteztél rajtam? – folytattam – A saját lányodon?
– Kérlek, ez nem olyan rossz, mint ahogy hangzik.
– Mit értsek ez alatt?
– Miután a vadászok megkapták a jobb anyagi hátteret, többen újbóli háborút akartak a vámpírok ellen. Nemcsak a mutánsok, az összes vámpír ellen. Csak úgy tudtalak megvédni, ha visszalépek, és gondoskodok róla, hogy az alanyok között legyél.

– Azt hiszem, lemaradtam arról a részről, hogy ez hol segít – ráztam meg a fejem.
– Biztonságban tudtalak tartani a laborban, majd a kriptában. A többi alanyt hagytuk egy idő után szomjan halni de nálad elintéztem egy sokkal biztonságosabb opciót.
– Láttál már hibernációból frissen felébredt vámpírt? Az minden, csak nem biztonságos!
– Nem tudom, hogy sikerült kijutnod, de az nem volt a terv része.
– Persze, már önmagában az, hogy a lányodat megharapja egy vámpír eleve nem volt a terv része. Csak épp a létező leghülyébb módon akarod kezelni.

– Sajnálom, hogy így érzed – sóhajtott az apám – De csak hogy tudd, a kísérlet szemszögéből igazi főnyereménynek bizonyultál.
– Mit értesz ezalatt?
– Benned is megtaláltuk az új mutáció nyomait, de tényleges tüneteket nem mutattál. Egy afféle… hordozó vagy. Ha neked lehetett volna utódod, az nagy valószínűséggel egy mutáns lett volna.
– Hogy érted, hogy lehetett volna?

– Ugye nem képzeled, hogy egy bizonyított hordozón nem végzünk el egy méregtelenítést?
– Akkor, ezek szerint soha nem leszek képes vámpírrá tenni senkit? – sírtam.
Nem mintha akartam volna, de fájt,hogy csak így elvették tőlem a lehetőséget. Mintha elvették volna egy elég komoly részét annak, ami vagyok. És mindezt csak azért, mert egy esetleges utódom pária lett volna? Én úgy is kitartottam volna mellette.
– Szerintem te is be tudod ismerni, hogy így a legjobb.
– Ez az egész helyzet a legjobb teljese ellentéte! – emeltem fel a hangomat ismét – Ezt… nem hiszem el! A többi alanyról még csak nem is beszélve!
– Nagyon sajnálom, Lejla, de akkor még nem én voltam a főnök. Csak ennyit tudtam intézni.
-Akkor ezek szerint most már te vagy a… fővadász?

– Nos, igen, úgy egy hónapja – bólintott – És emiatt hívtalak ide… ugyanis van egy ajánlatom, amivel talán mindketten jól járhatunk.
– Van egy olyan érzésem, hogy ez nem fog nekem tetszeni.
– Azért hallgass végig, kérlek! Tudom, hogy ezek a mutánsok… páriák, ahogy ti nevezitek őket, elég nagy nyűg a minisztériumotok számára. Már az elnevezésetek is sokat elárul. Az pedig főleg megnehezítheti a helyzetet, hogy Rácz tömegesen tesz páriákká embereket. Úgy tudom, valami magánhadsereg kiépítésen dolgozik, amivel ki tudja, mik a tervei? A kérdés már csak az, hogy akarjuk-e tudni? És hogy a minisztérium, magában, mennyi ideig fogja tudni visszatartani őket?

– Úgy érted, miközben a másik fronton ott támadnak a vadászok? – tettem egy cinikus szemrehányást.
– Éppen ez az. Nem kell kétfrontos háborút vívni egyikünknek sem. Talán, itt az ideje, hagy a vadászok megtegyenek egy nagyon nehéz, de annál fontosabb lépést a nagyobb jó érdekében. Úgyhogy, most felajánlok egy szövetséget, hogy együtt kiirthassuk a páriákat. Hogy utána mi lesz, arról majd nyugodtabb körülmények között tárgyalhatunk.

– Várj, te ki akarod irtani a páriákat? – kérdeztem döbbentem – Az… összeset?
– Miért, ti nem pont ugyanazt akarjátok?
– Viktornak volt pár elég ronda húzása, de a halálát nem kívánom. És különben is, nem az összes pária szolgálja Viktort. Mi van az ártatlanokkal?
– Nem hinném, hogy lennének köztük tényleges ártatlanok. Max lázadók, de azok talán még többet is ártanak. Rácz serege legalább valamelyest szervezett.
– És mi van Erikkel? – bukott ki belőlem végül.

– Nata unokaöccsével? – kérdezett vissza az apám – Jó régen eltűnt, szerintem meg is ölték a páriák. Ugyan csak a vele lévő lány holttéstét találták meg, de…
– Erik épp át lett alakítva, pária lett ő is – szóltam közbe – De nem akar bántani senkit, csak élni a saját életét.
– Figyelj, nagyon sajnálom, hogy ez történt. De mégis, milyen életre számíthat abban az állapotban? Kétlem, hogy túl sok uralma lehet önmaga felett. Talán ő is beismerné, hogy legjobb lenne, ha…
– Ezt most azonnal verd ki a fejedből!

– Erik nekem nem csak a mostohám unokaöccse! – kiáltottam – Szeretem őt, jobban, mint eddig bárkit valaha! És tudom, hogy ő… a páriák is ugyanúgy tudnak szeretni, félni, remélni, vagy megbánni, mint bárki. Nem fogom hagyni, hogy bántsd őket! Főleg Eriket.
– Lejla, nyugo… Jó, tudod, mit? Akkor nem is próbállak meg most meggyőzni.

– Csak gondold végig, amit mondtam neked. És vidd ezt a levelet – mondta az apám, ahogy átadott egy bortékot – Ezt add oda az elnöködnek, benne van a teljes ajánlatom. Ha ő a levél alapján felhív, el fogom vinni a főhadiszállásunkra. Ott majd megbeszélhetjük a teljes haditervet a páriák ellen.
– Majd feltétlenül a zsebemben hagyom, amikor legközelebb mosok – vágtam rá ahogy elvettem a borítékot, és sírva kiviharzottam a lakásból.

A háztól nem messze megtaláltam Eriket. A fiú először megörült, hogy ismét láthatott egy darabban, és magához ölelt. Én erősen belékapaszkodtam, jelezve, hogy sose fogom elengedni. Ekkor feltűnt neki meglehetősen savanyú hangulatom.
– Hé, mi a baj? -kérdezte – Ne sírj! Inkább… szeretnél beszélni róla?
– Menjünk egy csendesebb helyre, és mindent elmesélek – nyögtem ki, majd elindultunk.

Amint megtaláltuk a kellőképp szimpatikus metrólejárót, el is mondtam mindent. Beleértve a legszörnyűbb részeit is. Nem volt könnyű, de már rég tudom, hogy Eriknek bármit elmondhatok.
– Szóval a vadászok úgy döntöttek, az én fajtámra specializálódtak – foglalta össze végül.
– Nagyon úgy tűnik.
– Hát, mindig is tudni szerettem volna, milyen érzés az, ha a csajom faterja ki akar nyírni.
– Erik, vedd már egy kicsit komolyan!

– Jó, bocsi. De hát, ismersz engem. Mindig hülye poénokkal próbálom oldani a feszültséget és ez… Már bocsi, de az egész teljességgel elcseszett! Ő rabolt el és kisérletezett rajtad, és még legyél is hálás?
– Tudom, elég kiferdült logika kell hozzá – sóhajtottam – De most nem tudom eldönteni, mit tegyek.
– Az… ajánlattal kapcsolatban?
– Bár jó lenne, ha már nem kellene félnünk a vadászoktól, nem hagyhatom, hogy bárki ártson neked. És nem is fogom!

– Tudod mit? – jelentettem ki – Bárkit és bármit feláldoznék, csak, hogy téged megvédjelek.
– Lejla, nem túlzás ez egy kicsit?
– Nem, nem az. És ne aggódj, túljutunk ezen is!

Erik végül hazakísért. Abban megegyeztünk, hogy nem fogjuk hagyni, hogy Samu láthassa azt a levelet. Ő talán megtenné, „ami helyes”, azt pedig nem hagyhattam.
– Biztos megleszel? – kérdezte Erik.
– Nem, de azért köszönöm a törődést – sóhajtott – Tudod, annyit megtehetsz, hogy itt maradsz velem.
– Ó, hát tudod, hogy egy ilyen kérésre nem mondhatok nemet.

Ekkor majdnem megcsókoltuk egymást, de közben megjelent Vivienne. Igaziból ez önmagában nem érdekelt volna, de rögtön szólni is akart hozzám:
– Szia, Lejla! – köszöntött – Azt csiripelte egy kismadár, hogy találkozód van a vámpírvadászok vezetőjével.
– És akkor mi van? – kérdeztem vissza.
– Már össze is hívtam egy gyűlést, ahol mindent megoszthatsz. A kis barátod pedig gondolom, úgyis menni akart.

– A „kis barátom” vagy jön velem, vagy nem megyek én se! – jelentettem ki ellentmondást nem tűrően.
Ez talán működött volna, csak eltűnt az én választási lehetőségem is. Ugyanis kiesett a zsebemből a boríték, amelynek a létezését titkolni akartam. Viv természetesen rögtön észrevette, és felkapta.

– Egy ajánlat a vámpírvadászok vezetőjétől a minisztérium elnökének? – jegyezte meg a nő – Nos, ezt azt hiszem, oda is adom Samunak.

Ezeket láttad már?

Hozzászólás

Kérjük, jelentkezz be a hozzászóláshoz
  Feliratkozás  
Visszajelzés