A kő rejtélye – 21. Norvenil temploma

Az előző részek tartalmából: Apám rejtvényét kellett követnünk, ami „Chris háza” volt. Földrengéseket eddig nem észleltünk a lakásomban, azonban volt egy régi házam. Kikövetkeztettük, hogy nyílván ott van a kő. Amint beléptünk, egy nagy rengés következett be, innen tudtuk, hogy közel vagyunk a megoldáshoz. Egy széfben volt elrejtve a harmadik kő, és aztán csak azt kellett kitalálnunk, hol kell őket elpusztítani. Hetek múltával ez is kiderült, a hely Peruban van, egy hatalmas erdőben, egy térkép segítségével sikerült oda is eljutnunk.
Mikor leszállt a repülő, béreltünk egy autót, és azzal mentünk át az erdőn, egészen eddig..

– Indulj már, indulj már! – kiáltottam az autónak, még dudáltam is egyet, de a kocsi nem indult. Linda a fejét a kezének támasztva ült, néha-néha ásítozott, és csak hosszú idő múlva szólalt meg.
– Na, azt hiszem, innen gyalog kell mennünk – szállt ki a kocsiból, majd a bólintásom után én is így tettem.

Hosszú-hosszú bolyongás után megtaláltuk a templomot. Koszos, romos templom volt, rovarok mászkáltak a földön, a sarkokat pedig pókok lakták. Örültünk, hogy végre nem csak fát meg állatokat látunk magunk előtt, viszont mind a ketten belegondoltunk abba, hogy ezután megint visszatérhetünk a normális hétköznapokba, unalmas lesz minden, a nyár végén suli, és kezdődik minden elölről. Legalább visszakapom apámat, és megmenthetjük a „világot”.

Iszonyú meleg volt, így érthető, hogy én félmeztelen róttam az erdőt, Linda pedig rövidnadrágban és egy topban volt. Nem igazán készültem fel erre az időjárásra, pedig hozhattam volna egy trikót, ennek ellenére hosszúujjas pólóba jöttem, ami nagyon vastag volt.
Felmentünk a lépcsőn. Szemünket nem kerülte el a rengeteg tükör, amit akkor láttunk. Nagyon különös volt, hogy egyik sem volt koszos, sem törött.

Ahogy felértünk, odaléptünk a szemben lévő tükör elé, megbámultuk magunkat, és a szobrot, ami mellett álltunk.
– Hm.. tükör.. – kopogtatta meg Linda a tárgyat.
– Igen, tükör. De hol a bejárat a templomba? – kérdeztem, ám ekkor teljesen váratlanul megszólalt a szobor. Engem nem lepett meg, azt hiszem, a hetek során megedződtem, Linda viszont hátrált egy lépést.

Norvenil holttestének őrzője vagyok
Várakozás és védelmezés a feladatom
Aki ide bejön, megbánja összes bűnét
De vigyázz, mert fel kell venned a bátorság tüzét!
Az igazság tükre mindent lát, amit halandó nem
Megbocsátja az összes bűnödet, ha bátorságot nyersz.Ezt szavalta a szobor, aztán elhallgatott. Egy szót sem szóltunk egymáshoz Lindával. Nyílván azért, mert gondolkoztunk a megfejtésen.

Egy ideig bámultam még a szobrot, és az államat vakartam. Járkáltam fel-alá, és a megfejtésen gondolkoztam. „De vigyázz, mert fel kell venned a bátorság tüzét!” A bátorság tüzét? Bátornak kell lenni? „Megbocsátja az összes bűnödet, ha bátorságot nyersz.” Bátorság kell, és a bűneim megbánása? Az el fog tartani egy ideig. Állandóan követelőztem, és nyivákoltam, ha nem történt meg, amit én akartam. Elhasználtam az összes zsebkendőt, amikor ment a tévében a The Torenos utolsó része. Akkor még történt az is, hogy… – mondogattam magamban a bűneimet, és közben nagyon sok mindenre rájöttem, rengeteg hibára, amit észre sem vettem, hogy elkövettem.

Linda leült az egyik tükör mellé, és csöndben maradt, mint én. Egy ideig nem igazán szóltunk egymáshoz. Biztos eszébe jutott az apja és az anyja. Szegény lány. Sok mindenen ment keresztül, de most végre megnyugodhat, vagy éppen nem. Sőt, nincs nyugta se neki, se nekem. Ha most belegondolok, miket éltünk át..

Pont egyszerre álltunk fel, fogalmam sincs, hogy sikerült, de amint két lábra emelkedtünk, füstfelhő jelent meg a szobor körül, és hirtelen nem lehetett látni semmit. Ez a váratlan fordulat még engem is meglepett, engem, aki „megedződött”. Hátraugrottunk, mint a ketten, aztán egymásra néztünk.

Egy ajtó jelent meg előttünk, és az igazság tükre eltűnt. Csak egy utolsó hang suhogta azt, hogy: „Megoldottátok a feladatot.”.
Lindával összenéztünk. Tulajdonképpen magunk sem tudtunk, hogyan sikerült bejutnunk. A megbánásra tippeltünk, és a múlt árnyékának elhagyására. Talán.. talán tényleg újra kezdhetnénk mindent?

Mikor bementünk, egy hosszú teremre lettünk figyelmesek, ami nem volt túl széles. Norvenil sírkövét rengeteg szobor őrizte. Két nő, két démon, egy Pegazus és egy angyal, kinek kezében íj volt. A háttérben két asztal állt, mellettük pedig a kar, aminek a meghúzásával elpusztíthatjuk a köveket.

Ekkor olyan váratlan fordulat következett be, amire álmunkban sem mertünk gondolni. Rég nem látott ismerősök közeledtek a templomhoz. Négy férfi. Mindannyian félmeztelen álltak. Ebből csak kettőt ismertünk. Bobot és Billt. Billen kívül egy embernek volt tetoválása a mellén és a vállán.
A szobor elkezdte mondani a versikét, ekkor azonban a tetovált maffiózó belelőtt egyet a tükörbe, ami szilánkokra törve omlott össze, majd felrúgta a szobrot, és társával együtt bement a templomba.