A kő rejtélye – 13. Varázslás a fellegekben

Reggel a kanapén fekve keltem fel, és szörnyű fájdalmat éreztem minden porcikámon. Még a levegő is nehéznek tűnt, és annak beszívása sem volt móka, és kacagás. Chris mellettem feküdt a kanapén, de ő még az igazak álmát aludta. Brian eltűnt. Az utolsó emlékem az volt a tegnap estéről, hogy mágus barátunk pisztolyt fogott rám. A továbbiakra nem emlékszek

„Nos, remélem még itt a kő.” – gondoltam magamban miközben a zsebemhez nyúltam. Elképesztő dolog történt, amire nem számítottam. A kő nem volt a zsebemben. Kétségbeesetten kutattam át a földet, és benéztem mindenhova. Még az is az eszembe jutott, hogy netán a teraszról esett le, de nem volt sehol. Teljesen összetörtem, mikor nem találtam sehol a követ. Aztán észrevettem valamit. A zsebembe volt egy kupon, amivel 20% kedvezményt kaphatok egy németországi repülőúton. Ezt nem én tettem ide.

És amikor véletlen kicsúszott a számon egy mondat, Chris kinyitotta a szemeit.
– Az Istenit! – kiáltottam, és mire észbe kaptam, a fiú már fenn ült a kanapén fekvő pózát megváltoztatva.
– Mi van már?! – fakadt ki.
– Öhm, Chris, valamit el kell mondanom..
– Oh, szia Linda! – felkelt, és felém baktatott.

Elmeséltem neki a történetet.
– Mi? Az a Brian ellopta? Jobban oda kellett volna figyelned! – kiáltozott Chris.
– Tudod mennyire fárasztó volt varázsolni? Nem tudod mennyire leterhelő! – válaszoltam stílusommal.
– És tudod milyen meghalni? Nem. Akkor ne-
– Öregem állítsd le magad! Elegem van, hogy a kő az fontosabb, mint én.
– Nem érted? A kő elpusztíthat mindenkit!
– Chris, – szólaltam meg szerelmes hangon, amin eddig sosem – nekem te fontosabb vagy, mint a világ.
A fiú hallgatott, és a földet nézte elszánt tekintettel.
– Nem hagyott valami nyomot? – kérdezte hirtelen.
Meglepődtem a kérdésen. A zsebemhez nyúltam, és előhúztam a papírt, amelyen a németországi utazási kedvezményt lehetett észrevenni. Chris csak rápillantott, és már járt is a szája.
– Utazunk Németországba. – mondta és a szekrényhez lépett.

– Chris, neked fel kéne épülnöd, és nem azért utazgatni, mert egy apró kedvezményt látsz a papíron! – támadtam rá.
– Linda, neked meg inkább gondolkoznod kéne. A zsebedbe tett egy kedvezményt Németországba. Ez mit jelent? – kérdezte, úgy, mintha egy óvodással beszélne.
– Honnan a bánatos égből tudjam? – csaptam össze a kezem.
Chris sóhajtott.
– Tudod, – én nem tudtam – minek kéne egy mágusnak repülőútra kedvezmény? Azért, mert Németországba utazik. Ha szerencsénk van, akkor ezt ma teszi meg, és nem tegnap tette meg.
„Hogy lehet ez a srác ilyen okos?” – gondolkoztam.

– Sietnünk kell! – kiáltott Chris.
– De előbb ki kéne jelentkeznünk. – mondtam, miközben futottunk a lifthez.
– Nincs időnk erre. El kell érnünk a gépet, ha sikerül.
Bementünk a liftbe, ahol kezdett elhalni a komor, feszült légkör, és kezdetét vette a szeretés.

Kétoldalt jöttünk ki a kijáraton, egymás tekintetét fürkészve, és gyorsan beszálltunk egy taxiba, ami a Törökországi repülőtérre vitt bennünket. Ott kiderült, hogy tegnap nem indult gép Németországba, csak ma reggel, amit éppenséggel elértünk. Pont volt nálunk elegendő pénz, hogy kifizessük a jegyet. Főleg a kedvezménnyel, amit nekünk hagyott Brian-papa. Feszülten foglaltunk helyet az üléseken. Hátul Briant lehetett észre venni. Nála volt a kő.

– Chris, Brian ott van hátul. – motyogtam, miközben néztem a sebbel teli arcát.
– Igen, látom. Csak az a baj, hogy túl sok a szemtanú. – válaszolta, miközben a stewardesseket leste.
– Ezen tudok segíteni. – hajtottam le jobb szemhéjam, majd felálltam, és cselekedtem.

„Sok a civil itt a gépen, 
Varázsolni kell eképpen, 
Szükségünk van a térre, 
Szálljatok át másik gépre.”

És ekkor hirtelen áthelyeztem másik gépre az összes civilt. Én maradtam Chrisszel és Briannel együtt. A többi ember egy másik futó gépre lett áthelyezve, de úgy, hogy azt ne vegyék észre, biztosítva így azt, hogy nem bolondultak meg.
Brian a mágia végén felállt, és tapsolt néhányat.

– Remek! Sőt, kitűnő! Én sem tudtam volna jobban megcsinálni. – gúnyolódott.
– Kopj le, Brian! Add ide követ, és nem esik bántódásod. – mondtam nyugodtan.
– Nem esik bántódásom? Ennek örülök. Nektek viszont végetek van. – nevetett ördögien.

Megfogta a követ, majd felemelte a fejét, és hirtelen zöld színben kezdett el pompázni. A bőre is ilyen színű lett, és ördögien tárta felénk a kezét.
– Na ne! – kiáltott Chris.
– Ugyan! Ne tévesszen meg bennünket egy zöld nyálkás bőrszín! – mondtam, majd Brian felé vettem az irányt, hogy behúzhassak neki egyet.

De a mágus hirtelen elővett egy varázspálcát, ami zöld szikrát hagyott maga után.
– EL INNEN! – ordított miközben a fénylő pálcával felém suhintott, így én elrepültem jó messzire, át az ajtón.

Chris mikor látta az esésem, megfagyott benne a vér, de aztán férfiasan előre állt.
– Velem nem bánsz el, te melák!
– Dehogynem. A gránátom robbanásától is meghaltál. – mondta Brian olyan undorral, hogy egyszerűen erre nem lehetett mit lépni.
– Te.. te voltál?! – kérdezte idegesen Chris, majd elindult futva a mágus felé, az pedig egy suhintással elintézte hősünket.

Chris akkorát esett, hogy én csak néztem. Lehorzsolta a sebét még egyszer a szőnyegben.
– Mondom én! Egy suhintással elintézlek. – motyogta undorral teli képpel.
Chris még mindig a földön feküdt, de az arcán megjelent egy halvány mosoly. Látszódott rajta, hogy visszafojtja a nevetést.

Pillanatok alatt hátraugrott két kézre, majd a jobb lábával megrúgta Briant. Az pedig hanyatt esett. Nagyot néztem a bámulatos rúgáson. Én sem tudtam volna jobban csinálni. Mosolyogtam egyet, majd érdekes dologra lettem figyelmes.

Brian elejtette a varázspálcáját. Én ezt észrevettem, és egyből indultam is a pálca felé. A földön fekvő mágus is felfigyelt erre, aztán négykézláb kezdett el a pálca felé mászni, mire észrevette, hogy az már a kezemben van.
– Hehe! – nevettem. – El innen! – mondtam el ugyanazt a varázslatot, amit Brian nekem. Erre persze a mágus hanyatt is esett, de hamar felállt, és újra engem közelített.

– Kérlek, ájulj el! – kiáltottam, miközben nagyon suhintottam a pálcával, és Brian valóban elájult. Hanyatt esett, és beverte a fejét a falba. Megkönnyebbülten tettem el a pálcáját. – Neki már nincs szüksége rá. – motyogtam, és Chrisre néztem.
– Ezt szépen csináltad! – csodálkozott Chris.
– Te is ügyes voltál. Nélküled nem sikerült volna. – nevettünk együtt. De a kacaj hamar véget ért, ugyanis rájöttünk egy végzetes hibára.

– Várjunk csak, Linda. Ezzel az „embereket eltűntetem” varázslattal rajtunk kívül MINDENKIT eltűntettél? – nézett rám Chris kikerekedett szemekkel.
– Basszus! – tettem a szám elé a kezem.

Chris nagyon gyorsan futott be a pilótafülkébe. Nem volt ott egy pilóta sem.
– Chris, most mi lesz? – kérdeztem tőle, már majdnem sírva.
– Megpróbálom megbütykölni ezt az izét. – mondta a fiú.

Odalépett a sok ismeretlen gombhoz, majd nyomogatta őket, meg húzogatott valamit.
– Sajnálom. Nem tudok mit tenni. – nézett rám Chris kétségbeesett arccal.
– És mi lenne, ha azt meghúznád? – kérdeztem, miközben már a sírást alig tudtam takargatni.
– Késő! Ugorj! – kiáltotta, és indultunk az ejtőernyőkért.

És ugrottunk egymás kezét fogva, és elhessegettük a halál gondolatát. Becsuktam a szemem, és boldogan fogtam Chris kezét. Ez volt életem legromantikusabb pillanata.