A kő rejtélye – 11. Robbanás Törökországban

Linda nagyokat sóhajtozott, majd kiegyenesedett, és felemelte az egyik kezét. Közelebb mentem hozzá, és ekkor már láttam, hogy egy kés van nála. Ugyanaz a kés, amivel engem vágtak. Szemei vörösen izzottak, és nem tudom, hogy ez mitől volt. Elgondolni sem tudtam az okát. A rémület tetőfokán voltam. Ez nem lehet igaz, hogy a zöld szeméből hirtelen vörös legyen. Akkor még nem tudtam, milyen erő irányította a lányt.

– Megöllek. – ez volt Linda első szava, amit kinyögött.
– Ne butáskodj, Linda. Ugye csak viccelsz? – kérdeztem ijedten.
– Nem. – hangzott a válasz, miközben két tenyeremet magam elé tettem.
– Így eldobnád mindazt, amit tettünk? – nem kaptam választ, viszont tudtam, hogy nem önmaga. Az embernek nincsenek ekkora hangulatváltozásai, hogy egyik pillanatban csókolózunk, aztán meg akar gyilkolni.

Hátrálni kezdtem, és mire észbe kaptam, már ott álltam az autó előtt. Két kezem még mindig a hasam előtt volt, miközben ijedten és tehetetlenül néztem a lányra. Nem állt meg, és gyilkos szemei találkozott az enyémmel. Szemlátomást nem érdekelte ijedtségem. Viszont engem annál inkább.

– Ne mozogj. Még összevérezed a verdát. – mondta komolyan Linda, és még mindig az én szemembe nézett. Ijedtemben rágni kezdtem a számat, és összehúztam a szemöldökömet.
– Megölsz? Miért teszed? – kérdeztem szomorúan, és mikor szomorú, vagy mérges vagyok, mindig bele szoktam tenni a zsebembe a kezem. Linda visszaadta a követ a zsebéből még mikor beszéltünk. Várjunk csak… a kő!

Elővettem a követ, és arra gondoltam, hogy védekezzek. A pohárka elkezdett vakítóan fényleni. Behunytam a szemem, és az ujjaim valahogy beálltak egy bizonyos pózba. Linda belenézett a fénybe, és a szemének színe váltakozott.
Most mi van? – gondoltam magamban.

– Áhh! – Linda felsikított, majd hanyatt esett, és a kés eltűnt a kezéből. Néhány perc múlva bírt csak felkelni, mikor én már eltettem a követ.
– Jézusom! Ugye csak álom volt? – ébredt fel a lány, aki szemlátomást meg volt ijedve.
– Nem volt álom. – morogtam.
– Nem én irányítottam önmagam! Valaki más irányított! – a lány gyorsan felkelt, majd magyarázkodni kezdett.

A lány szemei visszaváltoztak zölddé.
– Tudom, elhiszem. A szemed színe is megváltozott. Borzalmas volt. – motyogtam.
– Igen, nekem is. Szerintem el kéne indulnunk. – emelte fel a szemöldökét Linda.
– Jó ötlet. – bólintottam, majd beszálltam a kocsiba.

Nem telt sok időbe, míg kitaláltuk, hol vagyunk. Törökországban voltunk, ami nem is kicsit volt messze New Yorktól. Minél előbb haza akartunk menni, de előtte bérelnünk kellett egy szobát, hogy tudjam folytatni a kutatásaimat, és tudjunk pihenni a 4 napon át tartó kalandunk után. Most csak gondoljatok bele. Minden sarok mögül egy ellenség bámult minket, és nem tudtunk nyugodtan aludni sem. Borzalmas volt tudni, hogy rajtunk áll a világ sorsa, és, hogy nem tehetünk mást, mint hogy bujkálunk, vagy megkeressük az összes követ. Az utóbbit választottuk.

– Chris, én nagyon bűzlök, komolyan. – szagolta meg magát Linda.
– Elhiszem, de azt mondtad, hogy Jessicánál fürödtél, tehát én biztosan büdösebb vagyok. – tudtam, hogy előbb akar menni, zuhanyozni.
– De hölgyeké az elsőbbség! – nézett kikerekedett boci szemekkel a lány. Nem tudtam ellenállni neki.
– Rendben, menj akkor te. – bólintottam. Linda azonnal bevágta magát a fürdőszobába.

Amíg drága „hölgyem” a fürdőszobában mosta végtagjait, én nekitámaszkodtam a falnak. Átgondoltam a helyzetet, és sokat gondolkoztam azon, hogy apám jegyzetei írnak-e valamit erről. Biztosan, ugyanis ha tényleg benne van az egyik kőben, akkor muszáj kiszabadítanom. Nem leszek bolond. Borzasztóan családszerető ember vagyok, és ezért kész vagyok önfeláldozó is lenni.
– ÁÁÁ! – Linda elkezdett sikítozni. Gyorsan beszaladtam a fürdőszobába.

– Bocsi, hogy beilletlenkedek. – mondtam viccesen.
– Ne humorizálj! Ha nem vennéd észre itt egy élesített gránát!
Rámeredtem az apró tárgyra.
– UGORJUNK KI! – ordítoztam, majd betörtem az ablakot.

Az ugrás nem jött össze. Mikor ugrani készültünk, a gránát felrobbant, és kiestünk a szobából. Az ablak helye teljesen felrobbant, és totálkáros lett az egész szoba. Mi meg csak zuhantunk, zuhantunk, és zuhantunk. Tehetetlenül vártuk a halált, miközben Linda a törölközőjét igazgatta, hogy le ne essen. Én elájultam a robbanástól, és egy újabb seb tátongott az arcomon.

Linda rám esett. Én totál kivoltam, nem is emlékszek a dolgokra. Fényt láttam csupán. Az egekben. Behunytam a szemem.
– Azonnal hívjanak mentőt! – kiáltotta az egyik ember.

Néhány autó megállt, hogy megnézze, mi történt, ugyanis látták a zuhanást, és hallották is a robbanást. Nem telt sok időbe, míg a mentők odaértek, hogy elcipeljenek a sürgősségire.