A bosszú ösvénye – Csend béke nélkül

Picture

Az elkövetkezendő egy óra nagy része várakozással telt. A repülőtéren szokás szerint rengeteg ember volt, és a többség tolakodással próbált utat törni magának. A fülledt levegőtől és a forróságtól Nick gyomra tenyérnyi méretűre szűkült, bár ehhez valószínűleg az is közrejátszott, hogy azon a napon még nem evett semmit… Mégis úgy érezte, egy falat sem menne le a torkán.
Picture

Miután Linda elintézte a jegyeket, a motozás és ellenőrzés után a váróterembe mentek. Ott folytatódott a hallgatás és a távolba meredés. Habár Nicknek rengeteg kérdése volt Dorothy halálával kapcsolatban, egyáltalán nem volt kedve beszélgetni. A fejében folyamatosan a barátnője halála játszódott le, s az utána történt események. Paul elmenekülése után Nicknek fogalma sem volt, mit kell tennie. Ott állt a lángoló terasz közepén, és a bőre mégsem perzselődött meg. Egyáltalán nem értette a helyzetet, csak azt tudta, hogy Dorothy testét el kell vinnie innen… Hisz Nickkel ellentétben, a lány ruhája lángolni kezdett.
Picture

Könnyekkel küszködve behúzta Dorothyt a lakásba, és csak gondolnia kellett rá, a tűz kialudt. Ez a jelenség legalább annyira megrémisztette, mint a teraszon történtek, de nem volt ideje ezen gondolkodni. Percekig csak a mellette fekvő lány arcát nézte: a szempárt, mely üresen és kifejezéstelenül bámult a semmibe, akárcsak egy játékbaba. S ekkor hirtelen a zsebében lévő mobiltelefon rezegni kezdett.
Linda volt az.
– Anya… – kezdte Nick. Egy gombóc volt a torkában, s ettől épp olyan gyöngének hatott a hangja, akárcsak egy haldokló öregembernek. – El kell jönnöd értem…
Picture

A rémület helyét átvette a bánat és a kín. Édesanyja faggatózása ellenére nem mondott semmit, hisz’ a sírástól alig bírt megszólalni. Egyeztették a helyszínt, ahol Linda majd autóval felveszi Nicket, és azzal le is tették a telefont.
A fiú még pár percig Dorothy arcát szemlélte, és csak ekkor jött rá arra, milyen szép is volt valójában. Nick nem ellenkezett többé a sírásnak… Engedte, hadd törjön ki belőle minden érzés, mint amikor egy szabadulni vágyó madarat kiengednek a kalitkájából. Közben végig csak azon gondolkodott, mi legyen Dorothy holttestével… Ha meg akarja menteni, a fél városon végig kellene cipelnie, az pedig rengeteg embernek szemet szúrt volna. Nincs más választása… Itt kell hagynia… Talán az a férfi visszajön érte, és elrejti. Az is lehet, hogy az egész meg volt rendezve, és az összes embert simán beépítették. Ötlete sem volt, mi történt körülötte.
Picture

És Nick várakozás közben végig ezen gondolkodott. Miért… Miért vadásznak rá? Miért fontos annak a Paulnak az ő halála? Linda honnan tudta, hogy bajban van? Vagy csak véletlen hívta fel pont akkor?
Meg fogom kérdezni, gondolta. Igen, az összeset meg fogom kérdezni. Választ akarok kapni rájuk… Érzem, hogy anya meg fogja adni őket…
Ahogy a repülőgépre felértek, Nick máris tette volna fel az első kérdését, de a légi utaskísérők közölték, hogy pár percen belül felszállás. Ezt a rövid időszakaszt a srác még képes volt kivárni, majd ezt követően azonnal az anyja felé fordult.
Picture

– Tudom, az autóban sok mindenről beszélgettünk, de még rengeteg dolgot nem értek. Ki ez a Paul, és miért akart engem megölni?
Lindát szemlátomást váratlanul érte a hirtelen kérdés, de végül egy nagy sóhaj kíséretében válaszolt.
– Biztosan hallottál, vagy olvastál már valamit arról a bizonyos PER cégről…
– Igen – válaszolta Nick. – Egy kitűnően leplezett maffiózó cég. Csak azt ne mondd, hogy…
– De – bólintott Linda. – A PER nemcsak rád, de rám és apádra is vadászik. Paul csak egy ember a sok közül.
Picture

– De mégis mi okuk lenne arra, hogy megöljenek minket?
– Mindez egy mániákus bosszúálló miatt van. – mondta Linda, arcán érezni lehetett az emésztő gyűlöletet. – Jessica Hummernek hívják.
Nick emlékezett erre a névre… Még Miamiban az utolsó pisztolydörrenés előtt Paul említette. Sőt, még az is beugrott neki, hogy ez a nő Dorothy nagynénje. Ettől többet azonban nem tudott róla.
– Még mielőtt megszülettél, ő ölte meg a keresztanyádat – folytatta Linda. – Akkor csukták le 18 évre az egyik New York-i börtönbe. És gondolom mondanom sem kell… ez az időintervallum nemrég ért véget.
Picture

Nick már kezdte érteni a dolgot, de még mindig nem volt világos számára, Jessica miért ölte meg a keresztanyját. Ez a válasz még korántsem elégítette ki az akaratát.
– Oké, ezt értem, de ez a nő miért ölte meg a keresztanyámat?
– Valójában engem akart megölni – válaszolta Linda, miközben a felhőket nézte az ablakon keresztül. – Az már egy sokkal hosszabb történet.
Nick minden erejét összeszedte, hogy kimondja: – Hallani akarom!
Linda meglepődve pillantott az ablaktól a fiára. Látszott rajta, hogy erősen töpreng valamin, de Nicket jelenleg nem érdekelte. Egy egész maffiózó cég üldözi őket… Úgy gondolta, ennyivel tartoznak neki a szülei, hogy elmondják az igazságot.
Picture

– Figyelj, Nick… – kezdte lágy hangon Linda. – Szerintem Dorothy halála épp eléggé megviselt. Attól félek, hogyha ezt elmondanám, nem tudnád feldolgozni…
– Nem, anya… – szólalt meg bizonytalanul Nick. Most már ő sem volt annyira biztos benne, hogy tudni akarja. – Szeretném, ha elmondanád.
Linda remegő szájjal hallgatott. Egy ideig töprengve és kétségbeesetten szemlélte a repülőgép belsejét. Talán azt hitte, a helyes döntés valamelyik ülőhelyre van írva, de nem talált segítséget egyik berendezés nézegetésében sem.
Végül egy hangos sóhaj kíséretében elkezdte mesélni a történetüket… Elölről, a kezdetektől…
***
Picture

A repülőút végéhez érve Nick kénytelen volt rájönni, hogy most minden sokkal rosszabb, mint ezelőtt volt. Amint egyre mélyebbre ásott a múltba, annál több kérdés merült fel benne. Talán igaza volt Lindának: nem kellett volna ilyen hirtelen még rejtélyesebb dolgok iránt érdeklődnie. De most már túl késő. Az időt nem lehet visszapörgetni.
Egyedül a tűzeset eredetére nem kapott választ, habár feltételezései szerint annak még édesanyja sem tudja az okát… Ennek ellenére elég erős gyanú égett benne, hogy Lindához hasonlóan ő is varázsló. De ezt az indokot képtelen volt elfogadni… Sőt, úgy gondolta, ezt még egyáltalán nem tudja feldolgozni, és elképzelni sem bírta, milyen egy varázsló… Bizonytalannak és ostobának érezte magát, mikor Linda háza elé érkeztek.
Édesanyja szerint ha visszatérnének az otthonukba, a PER maffiózói azonnal rájuk támadnának, és ezzel hiábavaló volt minden. Egész egyszerűen csapdába sétálnának… Hosszas töprengés után Linda végül úgy döntött, a régi lakása lesz a legmegfelelőbb hely mindannyiuk számára.
Picture

Ez ellen Nicknek nem volt kifogása. Tény, hogy otthon sokkal jobb lett volna, de mindig is érdeklődött anyja régi lakása felől. Sosem tudta megérteni, miért élt egyedül tinédzserkorában, de a hazaúton elmesélt történet után minden világossá vált számára.
A házba beérvén a srácnak azonnal feltűnt, hogy az előszoba biztosan nem találkozott mostanában tisztítószerrel. Bár ez teljesen érthető, hisz’ anyja több mint 15 éve nem járt már itt… Részben ez, részben a falak régimódisága, és az itt maradt bútorok kopottsága mutatta meg a háznak a valódi értékét. Nick tényleg elhitte, hogy itt valamikor egy tizenéves élte hétköznapi életét, és akármennyire is el volt keseredve, lelke mélyén végül beismerte: tetszett neki!
Picture

Mindketten automatikusan az emelet felé haladtak. Nick valami oknál fogva teljesen otthon érezte magát ezen a helyen. Minden annyira testhez állónak és természetesnek tűnt…
– Egész otthonos… – jegyezte meg, amikor a legfelső lépcsőfokhoz ért.
– Köszi – válaszolta Linda, miközben zsebre tett kézzel nézett körbe. – Tudod, elég nosztalgikus ez nekem… Sok minden történt már ezen a helyen, ezt elhiheted.
A zavartalan hétköznapjai jutottak eszébe, és a rengeteg kutatás Norvenil kőpohara után. Libabőrös lett a visszaemlékezéstől, és a rossz emlékek felelevenítésétől a hideg is kirázta. Mire észbe kapott, addigra Nick már rég a fürdőszobában nézelődött.
– A víz nincs elzárva, igaz…? – kérdezte.
Linda meglepődbe pislogott.
– Nyugodtan lezuhanyozhatsz. Adok tiszta törölközőt, már ha találok… – Indult el az egyik szoba felé, majd kisvártatva kihozta az említett eszközt.
– Köszi – motyogta Nick, majd a törölközőt átvette és egy fáradt sóhajjal becsukta a fürdőszobaajtót.
Picture

Megnyugtató volt az a tudat, hogy végre egyedül lehet. Nem akarta hallani anyja kínos kérdéseit, és válaszolni sem volt hajlandó. Csupán csöndet szeretne, egy olyan csöndet, ahol lehet gondolkodni… Mindenen. Az elmúlt nap eseményei egy olyan sziklában gyűltek össze, ami teljes súlyával Nick szívét nyomja. Egy palástolhatatlan rettegés fogta el már órák óta. Az is előfordulhat, hogy épp most áll egy mesterlövész célkeresztjében. Tudta, hogy őrültség, de ettől a gondolattól nem tudott elvonatkoztatni. Közelebb lépett az ablakhoz, és jó alaposan körbenézett, de aztán rájött, hogy ha mégis vannak mesterlövészek, ezzel csak megkönnyítette a dolgukat.
Picture

Inkább azzal foglalkozott, amiért eredetileg bejött. Levetkőzött, bement a zuhanyzókabinba, és amikor megérezte, hogy apró vízcseppek kezdik el simogatni a bőrét, azt hitte, a kosszal, és a fáradtsággal együtt minden gondja eltűnt. Olyan felemelő érzés volt, hogy hirtelen elfelejtette minden problémáját.
De csak egy pillanatra… mert amint kijött a zuhanyzóból, sokkal nehezebbnek vélte a járást, és önmagát is. Akkor pedig már végképp nem bírta. A kézmosócsapnak támaszkodva állt, és a szemeiben összegyűlő könnycseppek még le sem gördültek meggyötört arcán, amikor Linda kiáltott be az ajtó előtt.
– Minden rendben?
Hogy lehet az, hogy a szülők mindig megérzik, ha gyermeküknek valami baja van?
Picture

– Igen – nyitotta ki az ajtót Nick. – Ne aggódj, semmi bajom.
– Rendben – mosolygott megkönnyebbülten Linda. – Ha gondolod, lepihenhetsz a vendégszobában. Erre van – mutatott jobb oldali irányba Linda.
Nick valóban elég fáradtnak érezte magát. Habár a gondolatok még mindig tűzijátékként durrogtak a fejében, mégis szívesen lepihent volna.
– Igen, az jól esne – válaszolta kifejezéstelen arccal, majd az említett irányba kezdett el haladni.
Picture

Apró léptekkel sétált az ágyához, és jó alaposan betakarózott. Jó érzés volt… Egy kis biztonságérzetet adott számára, és stabil menedéket. Legalábbis így érezte…
Pault… Dorothy gyilkosát látta szinte mindig, valahányszor becsukta a szemét. Vadászik rá… Ezt is érezte.
De mást is érzett… Sőt, most már a teljes tudatában volt, hogyha ez így folytatódik, reményvesztett őrültté fog változni.
És Nick ekkor teljes testében remegni kezdett.

Hozzászólás

Kérjük, jelentkezz be a hozzászóláshoz
  Feliratkozás  
Visszajelzés