A bosszú ösvénye – 9. Temetetlen múlt

Paul Debney volt az. Éjfekete fürtjeit megigazította, miközben a folyosón botorkált. Teljesen nyugodtan haladt. Fegyvere a farzsebében pihent, amit ha kell, használ. Kelleni fog ez neki?
Paul kinyitotta Chris szobájához vezető ajtót. A fiú éppen aludt, könnyű lett volna kivégezni, de a férfi nem így döntött. Leült a kanapéra, és Christ kezdte bámulni.
– Üdvözöllek, Chris Willer! – köszönt elégedett hangon.

– Szia! – nyögte az éppen ébredező Chris, aki még nem nézett Paulra, csak fordult egyet az ágyon.
– Meg sem nézed, hogy ki jött el hozzád? – kérdezte Paul vigyorogva.
Chris felpillantott az álmos nyöszörgéséből, és meglátta Pault, aki erőltetett mosollyal nézett rá. Nem érkezett válasz a kérdésére, mert a srác elbambult.
– Hát ki vagyok én? – kérdezte Paul, egy kicsit mérgesen, mert kezdett elege lenni a jópofizásból.
Chris meglepődve pillantgatott a férfire. Nem értette, hogy mit keres itt, és vajon mi köze lehet hozzá… Túl álmos volt még a felismeréshez.
– Ismerjük egymást? – dörzsölte meg a szemét.

Chris úgy érezte, mintha milliónyi kést forgatnának a gyomrában. Ismerte ezt a férfit. Hogyan szabadult ki a börtönből? Honnan tudta, hogy Chris kórházban van? Hirtelen számtalan kérdés merült fel az elméjében, és komplett idiótának érezte magát, amiért nem tud rájuk válaszolni.
– Látom, végre eszedbe jutott – bólogatott elégedetten Paul.
– De… hogy a fenébe? – ráncolta a homlokát megdöbbenve Chris.
– Igen, megszöktem. Sokáig kerestelek, de nem találtalak. És most végre… végre megölhetlek! Jessica túl gyenge volt. Én következek, hogy bosszút álljak – dörzsölte a tenyerét.
Jessica? Mi köze Paulnak Jessicához? Csak nem…? Paul és az az elvetemült nő együtt dolgoznak? Hát persze, csakis ez lehet a magyarázat… A telefonban mindig egy bizonyos „Paul” nevet emlegetett!

„Ő talán jó lesz” – gondolta, mielőtt közelebb jött.
– Pénz kell, öcsi?
Chris meglepődve nézte a férfit, majd hosszú gondolkodás után végül bólintott.
– Lenne itt egy munka. Gyere csak velem! – segítette fel a fiút.
Elindultak a hosszú utcán, keresztül néhány sikátoron, végül az egyik épület folyosóján benyitottak egy irodába. A szoba nem volt túl nagy, de tökéletesen elfért benne minden, ami egy irodába kell. Középen egy íróasztal, előtte és mögötte egy szék. A falon több kép is függeszkedett, a sarokban pedig néhány szekrény pihent. Tökéletes rend volt.
Paul lehuppant a székére, majd biccentett Chrisnek, aki vette a célzást: szintúgy leült, és várta, hogy a férfi mond valami bíztatót.

– Mit kéne tennem?
– Csupán annyi lenne a dolgod, hogy betörsz egy raktárba, onnan pedig kihozol nekem néhány dobozt – válaszolta Paul. – Ilyen egyszerű.
Chris megdöbbent. Valami bébiszitterkedésre, vagy kutyasétáltatásra számított, ennek ellenére gyakorlatilag bűnöznie kell. Nem lenne helyes… de ugyanakkor csak így kerülhetnek ki a tartozások halmazából.
– Mennyit adna érte? – hangzott a legfontosabb kérdés.
– Nyugodtan tegeződhetünk. 2000 dollár megfelel?
– 2000 dollár?! – döbbent meg Chris. Számára ez hatalmas pénz.
– Talán túl kevés? – morfondírozott Paul.
– D…dehogy…

– Nos? Vállalod a feladatot?
– Még szép – jelentette ki.
– Nagyszerű! – rikkantotta Paul. – Sötétedéskor gyere vissza ide, és mehet a buli.
Paul és Chris ösztönösen felálltak, végül kezet fogtak egymással.

Amikor Paul megfordult, Chris ujjai hirtelen bizseregni kezdtek, hátát pedig átjárta a libabőr. Rossz előérzete volt.
– Látom, pontos vagy – változtatta arcát vidámmá. – Szállj be!
Így is tett: beült az anyósülésre.
– Mondd csak! Honnan tudtad, hogy nem fogom felhívni otthon a rendőrséget? – vetette fel az ötletet Chris.
– Onnan, hogy nincs otthon telefonotok – nevetett Paul.
– De ha lenne, és értesíteném a rendőrséget? Mondanám, hogy itt várjanak, és figyeljenek?
– Egyszerű a válasz. Van itt néhány fegyveres emberke, akik, hogyha meglátják a rendőrséget, tüzelnek. Utána megöllek téged, aztán kiirtom a családodat is, a hullátokat pedig a folyóba dobom.

– A szüleid nem aggódnak, hogy ilyenkor még kint vagy? – kérdezte Paul.
– Nem nagyon szoktak kérdezősködni – válaszolta.
– Értem…
Ezzel vége is szakadt a párbeszédnek. Hosszú, negyed órás csend következett. Chris kicsit megrémült Paul előző „kinyírok mindenkit” válaszától, és kezdte megbánni, hogy beleegyezett a feladatba, de most már nincs visszaút. Csak ne legyen semmi baj!

– Egy raktár ilyen elhagyatott helyen? – csodálkozott Chris.
– Persze. Mindenki azt hinné, hogy itt tartózkodik a nagypapi, akinek tehénfejés a hobbija. Szerintem tökéletes hely – szállt ki Paul az autóból. A fiú követte a példáját.
– Nos, akkor mi is a feladatom pontosabban? – kérdezte Chris csípőre tett kézzel.
– Be kell másznod, majd belülről ki kell nyitnod az ajtót, és kihozunk néhány dobozt.
– Öh… oké. – válaszolta Chris, majd meglátott egy csatornát a falon. – Akkor kezdem is a behatolást.

Megfogta a csatornát, megfeszítette a lábát, és elkezdett felfelé mászni rajta, míg egy szögbe bele nem nyúlt, ami miatt vér kezdett ömleni a tenyeréből. Felszisszent, és lejjebb csúszott pár centivel.
– Le ne ess nekem! – kiáltotta Paul.
– Nem fogok. Remélem – nyögte, majd egyre feljebb mászott. Kinyitotta az ablakot, megkapaszkodott a párkányán, és végre bejutott.
– Ugye nincs riasztó? – kiáltott vissza.
– Nincs – felelte Paul.
Chris megfordult.
„Nagyszerű… Tehát már csak ki kell nyitnom az ajtót, és kész. Hajrá, Chris!” – bíztatta magát a gondolatában, végül lement a lépcsőn, és kinyitotta az ajtót.
– Megvagyok! – jelezte Paulnak.

– Remek. Most pedig hozd azt a dobozt! – mutatott az egyikre, miközben ő is felemelt egyet.
Néhány percen belül kivittek annyi dobozt, amennyi befért az autóba, és már csak imádkozni tudtak, hogy a rendőrség ne kapja el őket. Bár errefelé aligha járnak rendőrök.
– Szuper! Látod, nem is volt annyira vészes! – mondta Paul.
Chris válaszul bólintott egyet.

– Tudnom kéne? – csodálkozott.
– Hát amikor megdöngeted a csajokat! – nevetett Paul.
– Oh, most már értem – mosolygott Chris. Tetszett neki az ötlet.
– Egy hét múlva ugyanazon a helyen és ugyanúgy sötétedéskor találkozunk.
– Rendben.

– Szia! Hogy hívnak? – kérdezte a nő.
– Chrisnek! – üvöltötte, mert a zenétől alig hallott valamit.
– Paul mesélte, hogy… – a mondat befejezése helyett inkább megérintette Chris mellkasát, és egy kaján vigyorral megnyalta a szája szélét.
„Te jó Isten!” – szörnyülködött magában nevetve.
– Na, gyerünk már! – rángatta meg a lány, onnan pedig egyenesen egy szobába mentek.

Kikászálódott a takaró alól, felöltözött, és lelépett.
Másnap megkereste Pault, aki odaadta neki a pénzt. Otthon azt hazudta szüleinek, hogy egy nagyon gazdag ember megsajnálta, és pénzt adott neki. A Paullal kötött üzlet négy héten keresztül tartott, de aztán történt valami, ami miatt Chris úgy döntött, ideje abbahagyni a virágzó kapcsolatot…

<span “font-size:10.0pt;=”” font-family:”verdana”,”sans-serif””=””>- Azt hitted, túljársz az eszemen? – kérdezte a férfitől elégedetten.
– Ki vagy?
– Paul Debney.
– Ne ölj meg! Bármit megteszek… – könyörgött a férfi, de Paul ügyet sem vetett rá.
– Búcsúzz! – kiáltotta, majd gondolkodás nélkül fejbe lőtte a srácot.

Chris képtelen volt elhinni. A saját szeme láttára ölte meg azt az embert. Kiontott egy életet. Lehajolt a férfi holtteste mellé, és megbizonyosodott arról, hogy halott. Hirtelen libabőrös lett, egész testében remegett és bizsergett. Nem tudta elhinni, vagy egyszerűen csak nehéz volt a felismerés.
– Kelj fel, fiam. Ő is csak egy áldozat – mondta Paul, mintha egy vajas kenyérről beszélne.
– Áldozat?! Ő áldozat?! Ő egy ember!!! Ilyet nem tehetsz, mi jogon veszed el mások életét? – állt fel dühösen Chris.
– Neked ehhez semmi közöd. Nem ő volt az első.
– Nem ő volt az első? Mégis ki vagy te?! Azt hiszed, hogy te vagy az Isten, és hogy ítélkezhetsz mások felett?!

– Kiszállok a melóból! Ezt megcsinálom, de nekem ebből több nem kell! – kiáltotta Chris.
– Öcsi, ebből már nem szállhatsz ki. Innen már nincs visszaút, vagy megölöm az egész családodat! – osztotta ki Christ Paul.
– Nem teheted meg…
– Ó, de még mennyire, hogy igen! – vigyorgott.
– Kapd be, te büdös paraszt! – kiáltotta Paul képébe Chris, majd elfutott. Rohant, ahogy csak tudott, egyenesen a rendőrségre… de ellenfele autóval volt. Ő sokkal gyorsabban eljutott a céljához, mint hősünk.

– Úr Isten! Valaki hívja a mentőket! – kiáltotta az egyik rendőr, amikor meglátta a két szülőt, kiknek testébe golyó ütközött.
Chris összeesett, mikor meglátta a szüleit, csupa véresen. Sírni kezdett.
– Ez az én hibám… csak az én hibám – nyögte elhalkuló hangon, és egyre több könny férkőzött a szemébe, amik szép lassan vándoroltak le az arcáról.
Chris apját sikerült megmenteni, viszont az anyja meghalt. A fiú azóta sem tudta megbocsátani magának a halálát.
Paul Debneyt egy hídnál kapták el, menekülés közben. Életfogytiglanra ítélték.