A bosszú ösvénye – 16. Gyanús körülmények

Picture

– Linda! Figyelsz te rám egyáltalán?! – szólította a nevén egy ismerős hang, mielőtt eszébe jutott volna a gondolat, hogy ki kellene nyitnia a szemét.
Olyan érzés volt, mintha egy nagyon távoli világból térne vissza. Egyik pillanatban még a nappaliban ült, és kristálytisztán hallotta a férje hangját, ami szép lassan tompulni kezdett, s Linda gondolatai ekkor egy nagyon távoli utazásnak indultak…
– Ne haragudj… Nagyon kimerültnek érzem magam – ismerte be a fejét vakargatva, és kicsit szégyellte is magát emiatt. Az egész haza utat végigaludta, sőt, még az indulás előtt is pihent… Valójában fittnek és üdének kellene lennie.
Picture

Picture

– Semmi baj, megértem – állt fel Chris a kanapéról, majd az ablak elé sétált. – Én is elég fáradtnak érzem magam…
– Nem csodálom – rázta a fejét Linda. – Végtére is egész este ébren voltál.
– Egyébként sem tudtam volna aludni. Túl sok gondolat kavarog a fejemben, és képtelen vagyok őket rendszerezni. Olyan, mintha egy rosszul festett puzzle-t próbálnál összerakni – fordult felé Chris, s ekkor Linda habár halványan, de látta a félelmet a férje szemeiben. A tekintete általában keménységet és magabiztosságot sugall, s most mégis látszott rajta, hogy meg van rémülve. Valószínűleg ő is ugyanolyan tehetetlennek érezte magát, mint Linda.
Azzal, hogy Nicket a Mesterhez küldték, gyakorlatilag a vereségüket ismerték be. Talán az a hely ideiglenes menedéket biztosít a fiuk számára, de Linda még ebben sem volt biztos. Tom Wiles három napon keresztül folyamatosan egyre keserűbbé tette az életüket, és most hirtelen lecsillapodtak a kedélyek. Mindkét fél elhallgatott, miközben tudták, hogy ez még közel sem a történet befejezése. A végső összecsapás már nem volt messze, és ezt Linda már-már tapinthatóan közelinek érezte. A felismerés a csontjáig hatolt, s ott mély űrt hagyott maga után.
– Akarsz beszélni az érzéseidről? – kérdezte Linda.
Chris továbbra is komoran nézett ki az ablakon, majd kisvártatva leült a kanapéra, és belekezdett a monológjába.
Picture

– Igazából hazudnék, ha azt mondanám, minden rendben… Csak mert ami tegnap történt, az rohadtul nincsen rendben. – Chris elfordította a tekintetét Lindáról. – Tudod, Paul Debney volt az ember, aki megölte az édesanyámat… Ha ez nem történik meg, akkor Apa soha nem kezd el kutatni sem Norvenil kőpohara után, sem a Végtelen tudás könyve után. Gyakorlatilag ő az oka szinte mindennek. Ennyi év után ismét a szemem előtt látni ezt a gyilkost… – Chris mérgében a kanapé szélét kezdte karmolászni, s az erőfeszítéstől vörös lett a keze. – A nap tetőpontja pedig az volt, amikor apával találkoztam. Gondolj bele, milyen rossz lehet azt az embert az ellenség oldalán látni, akit mindenkinél jobban tiszteltem… – Elengedte a kanapé szélét, a hangja elhalkult, és hirtelen olyan gyengének tűnt, hogy talán egy gyenge fuvallat is képes lett volna messzire repíteni.
Picture

Linda igazán megsajnálta őt. Kétség sem fért hozzá, hogy Chris a saját szenvedélyének áldozata lett. Nap, mint nap az édesapja után kutatott, már-már függővé vált és gyakorlatilag az egész életét James Willer árnyékában élte le. Aztán 19 év múlva kiderül, hogy az összes munka, amit eddig végzett, hiábavaló volt. A saját, szemlátomást végtelenségig kitartó reménye rúgta gyomorszájon, miután nevetve közölte vele, hogy ismét sikerült átvernie.
Picture

– Figyelj, Chris… – kezdett bele Linda, bár még maga sem tudta igazán, mit akar mondani. – Elég sok gyanús dolog történt az elmúlt hetek alatt, számtalan apró jel, amit talán még észre sem vettünk… Amikor kijelentetted, hogy nem vagy hajlandó segíteni a PER-nek, Tom Wiles valószínűleg rájött, hogy nincs ránk többé szüksége.  Szerintem csak azért segített Jessicának, mert így hamarabb elkaphat minket. A te tudásodra lett volna hatalmas szüksége, a páratlan elmédre, ami oly’ sok rejtély megoldásához vezetett. Ezek után valószínűleg mindhármunkat meg akar ölni, pláne, hogy sejti, mire készülünk a háttérben…
Picture

– Igen – szólt közbe Chris. – A Végtelen tudás könyvének el kell pusztulnia. Nem kerülhet Tom kezébe, ez egyszerűen nem történhet meg. Most, hogy Nick feltételezhetőleg biztonságban van, ketten kell kitalálnunk valamit…
Linda meglepetten pislogott.
– Feltételezhetőleg? – emelte meg a szemöldökét. – Tehát még mindig nem bízol a Mesterben?
– Ne haragudj, Linda, de… – Szemlátomást egy ideig küszködött a szó kimondásával, de végül megszólalt. – Nem. Túl sok olyan ember nyerte már el a bizalmamat, akiben utána csalódtam.
Linda fáradtan sóhajtozott. Kissé bántotta, hogy Chris ennyire hitetlen, ezért úgy gondolta, tartozik egy kis magyarázattal. Bármennyire is fájt neki, ismételten mesélnie kellett a múltjáról.
Picture

– Tudod, még mielőtt New Yorkba költöztem volna, rengeteget segített. Apám helyett apám volt. Amikor… elvesztettem a szüleimet, az utcán éltem pár napig, míg meg nem találtam anyám bankkártyáját. Béreltem egy szállodai szobát, és elhatároztam, hogy öngyilkos leszek, de egyszerűen képtelen voltam rá. Nem tudtam, hogy megőrültem-e vagy sem. Anyám szellemét az eset óta többször is láttam egy-egy pillanatra, de nem bírtam vele kommunikálni, valamint a bankkártya is elég rejtélyes módon került a zsebembe… Kezdtem azt hinni, hogy teljesen bekattantam, és mindezeket egyedül feldolgozni rendkívül nehéz… Kellett egy ember, aki segít ebben, és megtanítja korlátozni ezt a mentális energiát, ami anyám halálakor felszabadult bennem. Így találtam meg a Mestert. Neki köszönhetően voltam olyan “szellemes” még annak idején, és persze az is közrejátszott, hogy kamasz voltam. Nem barátkoztam senkivel, de isten igazán nem is vágytam más társaságára, úgyhogy ezekkel a szellemekkel zártam ki mindenkit a környezetemből. A Mester volt az, aki megmutatta, hogyan kérjek a túlvilágtól varázserőt végszükség esetén. Tudtam, hogy ez visszafordíthatatlan, de amikor először találkoztam Briannel, gyorsan és meggondolatlanul cselekedtem – hátradőlt a fotelben. – Azt pedig a legmerészebb álmaimban sem gondoltam, hogy ez öröklődni fog…
Picture

Chris keserű arccal bólintott. Linda úgy érezte, hogy ezzel a monológgal nem elégítette ki maximálisan férje kíváncsiságát, de ettől jobban nem szeretett volna belemélyedni a múltba. Fájdalommal járt, amikor emlékeznie kellett, és ilyenkor valamiért mindig olyan gyengének és megtörtnek érezte magát.
– És van esetleg valamilyen rendes név, amin szólíthatjuk? – vetette fel Chris, mire Linda hevesen rázta a fejét.
Picture

– Nem tudok róla. Egyszer kérdeztem rá a nevére, de elég ügyesen kitért a válasz elől.
Chris elmosolyodott. Lindának igazán jól esett látni, hogy sikerült a férjét megnevettetnie. Ez az állandó búskomorság mintha mindkettejüket a negatív hangulatra késztette volna, és ezen aligha tudtak változtatni. Túl sok dolog van, ami miatt aggódniuk kell.
És már csak abban tudtak reménykedni, hogy Nickkel minden rendben. Vajon sikerült-e a Mesternek elfeledtetni vele a gondjait? Amint Linda erre gondolt, egyszer csak azon kapta magát, hogy szép lassan elnyeli őt az álom…
***
Picture

A Mester háza nem is igazán háznak, hanem már-már valóságos villának minősült. Nick Willer pontosan ilyennek képzelte el azt a helyet, ahová egy megfáradt, idősödő öregember vonul vissza többéves kemény munka után, hogy aztán remeteként haljon meg. Szinte természetellenesen nagy volt a rend, és ez egyfajta minimális ellenszenvet váltott ki Nickből. Valahányszor összezárták őt egy pedáns emberrel, annak mindig rossz lett a vége.
– Ez lesz a szobád – állt meg a Mester egy szűk helyiség ajtajában.
Nick óvatosan utat tört magának, hogy körülnézhessen. Egész otthonos hely, gondolta magában, majd kényelmesen lehuppant az ágyára. Egy ideig fészkelődött rajta, mígnem észrevette, hogy a Mester kissé gorombán néz rá.
Picture

– Ez a szoba ettől a perctől kezdve a te gondod lesz, rád bízom a rendben tartását, és nem szeretném, hogyha bármiféle kuplerájt vennék itt észre – jegyezte meg kimérten, és továbbra is olyan szigorúan nézett Nickre, mint eddig.
– Rendben van – hajtott fejet a fiú, majd egy viszonzatlan gyengéd mosolyt erőltetett az arcára.
– Ha van valami kivetnivalód a szobával kapcsolatban, kérlek, mondd el. A rezidenciámban találsz még pár üres helyiséget, ha esetleg azok szimpatikusabbak lennének – magyarázta a Mester, mire Nick csak bólintással felelt. – A mai napon még nem kezdjük el az edzést, mert van pár dolog, amit tisztáznunk kell a mágiával kapcsolatban.
S azzal szó nélkül útnak indult az ellenkező irányba. Nick kicsit későn vette észre, hogy követnie kellene, de szerencsére egy szűk perc múlva sikerült utolérnie a Mestert.
Picture

A hátsó udvarhoz érve talán még jobban ledöbbent, mint az érkezéskor. A gyönyörűen és ízlésesen berendezett kert teljesen lenyűgözte, a mesterségesen beépített tó pedig már csak hab volt a tortán. Nick leplezetlen gyönyörrel pásztázta az egész kertet, és csak azt sajnálta, hogy a Mester nem hagyott neki elég időt a nézelődéshez.
– Nyilván rengeteg kérdés felvetődött benned az erőddel kapcsolatban… Ezek többségére próbálok válaszokat adni, de talán célszerű lenne mindent elmesélnem, egészen a kezdetektől fogva.
Picture

Nick figyelme a természet szépségeiről a Mesterre irányult, és már szinte cseppet sem érdekelte az ízlésesen elrendezett udvar. Kíváncsian meredt az előtte álló férfire, és már alig várta, hogy választ kaphasson a kérdéseire.
– Ez bizonyára meglepő lesz számodra, de a kezdetekkor minden embernek volt valamilyen különleges képessége, csak ezek az évezredek során elkezdtek megsemmisülni, illetve eltűnni. A mai világban egy átlagember pontosan ezért nem tud például tárgyakat lebegtetni, vagy a folyékony dolgokat irányítani. Tudsz követni?
– Igen – válaszolta Nick, miközben továbbra is kíváncsian figyelt.
– Édesanyád biztosan mesélte, hogy ő a túlvilági erőktől kért varázserőt, és ez által maradt meg neki mind a mai napig. Valójában csak lelki és szellemi fejlődést kért, ez pedig rengeteg képességét felerősítette, ami mindeddig ugyanúgy szunnyadt benne, mint a többi emberben.
Picture

– Tehát ezek a képességek minden emberben ugyanúgy megvannak, csak nem elég fejlettek ahhoz hogy használják őket?
– Pontosan.
Nick ravasz vigyorral bólintott. Határtalan örömmel töltötte el, hogy valaki végre kész tényeket, valós információkat közöl vele. A megválaszolatlan kérdések buborékjai sorra pukkantak ki, ahogy a Mester folytatta a beszédét.
– Amikor megszülettél, örökölted édesanyádtól az egyik felerősített képességét, feltételezhetőleg a pirokinézist, amivel a tüzet a tökéletességig tudod fejleszteni, de csakis azt és semmi mást! Linda mesélte a Miamiban történteket, innen gondolom, hogy valószínűleg a te erőd a tűz.
Picture

Nick a távolba meredt, miközben az agya folyamatosan dolgozta fel az információkat.
– Várjunk csak… Szóval az én erőm a tűz, és ha… Ha nekem születik gyerekem, akkor…
– Nem fogja örökölni a képességet, emiatt nem kell aggódnod – válaszolta a Mester, mire Nick egy ujjongó sóhajt préselt ki magából. – Édesanyád ereje nem olyan erős, hogy kitartson még egy generáción át. Erre is elég kicsi volt az esély, hogy te megkapod valamely képességek egyikét.
A Mester rövid szünetet tartott beszédében.
– Ez volt az egyik dolog, amit el akartam mondani – bökte ki végül, és kíváncsian méregette Nick tekintetét.
Picture

Talán azt várta, hogy kap valamiféle reagálást ezekre a hirtelen jött információkra, de a fiú leginkább csak magában rakosgatta össze a kirakós darabkáit. Nem érezte szükségesnek a rengeteg kérdés feltételét, ha azokra idővel úgyis választ kap.
– Nyilván édesanyád elmondta, hogy tulajdonképpen miért is vagy itt – szólt a Mester. – Megtanítom neked, hogyan tartsd kordában az erődet, és hogy végszükség esetén hogyan alkalmazd a mágiát.
– Húha, na erről nem tudtam! – tört ki ujjongó mosolyban Nick. Valamiért nagyon mókásnak és kissé ironikusnak vélte, hogy ilyenek jutnak eszébe, de most valahogy mindennél jobban vágyott arra, hogy kipattogtathasson egy adag kukoricát a saját erejéből…
Picture

– Ne örülj ennyire! – pirított Nickre a Mester. – Ez a dolog cseppet sem játékszer. Csakis végszükség esetén használhatod az erődet, öncélú és önző cselekedetek elvégzésére semmiképp!
Nick elszégyellte magát, és sértődötten meredt a kerti tó fenekére. A felnőttek túlaggodalmaskodnak mindent,futott át az agyán a gondolat. Habár részben egyetértett a Mesterrel, mégsem volt hajlandó ezt beismerni.
– Most nagyon figyelj rám. Ez a legfontosabb dolog, amit tudnod kell. Ezt az erőt három dolog idézhet elő. Az első a heves érzelmek. Ez történt veled is, amikor Dorothy meghalt. A hirtelen erős érzelmek bosszúra hajtottak, és előtört belőled a varázserő. Van egy másik módszer, az akaraterő. Ezt kell elsajátítanod, valamint ezt fogom neked megtanítani. Ha ez megvan, az erős érzelmeidet az akaraterőddel tudod blokkolni, így nem fognak hirtelen lángok előtörni, valahányszor történik valami komolyabb dolog.
Picture

A Mester elhallgatott, de Nick tudta, hogy itt még nincs vége a történetnek. Végignézett az előtte álló kopaszodó öregemberen. Magabiztos és határozott testtartása volt, hosszú arcát egy pillanatra valamiféle hirtelen jött gyötrődés torzította el. Nick most valahogy sokkal soványabbnak vélte, mint eddig. Most közel sem tűnt olyan erősnek, mint amilyennek a találkozáskor látta. Talán csak eszébe jutott egy régi, fájó emlék, vagy esetleg nem akarja megosztani Nickkel a monológ folytatását.
– Azt mondta, három dolog hozhatja elő ezt az erőt – kezdte óvatos hangon Nick. – Mi a harmadik?
Picture

A Mester nagyot sóhajtott, mielőtt felelt volna.
– A harmadik az, amikor a mágus a szíve energiáját használja fel. Ebből lesz a legerősebb varázslat, de ez lényegesen lerövidíti a használó élettartamát, sőt, akár még halálos sebet is ejthet rajta. Rengeteg tanítványom halt már ebbe bele.
Nick sejtette, hogy a harmadik a legveszélyesebb. Vannak dolgok, amik csak áldozatok árán szerezhetőek meg. Mindig ezek a dolgok a legerősebbek.
– A tanítványról jut eszembe. Rajtam kívül van más tanítványa is itt? – vetette fel Nick. – Amikor ma megérkeztünk ide, egy lányt láttam a fa alatt – Az emlék felidézésébe egy pillanatra beleborzongott.
Picture

A Mester hitetlenkedve meredt Nickre. Összeráncolt homlokkal pillantgatott rá, és úgy tűnt, nehezen találja meg a megfelelő szavakat. Pontosan úgy nézett ki, mint egy elhasznált mosogatórongy.
– Nincs más tanítványom rajtad kívül, nyilván csak káprázott a szemed – nyilatkozta, miközben hevesen ingatta a fejét. – Mára végeztünk.
Csak ennyit mondott, s azzal ott hagyta Nicket az udvaron. A fiú még egy darabig magányosan állt a tölgyfa alatt, de cseppet sem érezte egyedül magát. Végre választ kapott számtalan kérdésre, és már közel sem volt olyan elkeseredett, mint eddig. A világ végre ismét színt kapott a szemeiben.
Picture

Csakhogy a gyanú valamilyen formában mindig mindenhol megjelenik. Néha annyira naivak vagyunk, hogy észre sem vesszük, amikor ott van a szemünk előtt. Nick éppen a szobájába indult, amikor az egyik teremből furcsa zajokat hallott. Közelebb sétált, és fülelni kezdett, de sajnos nem értett sokat az elhangzott szavakból.
Jobbnak vélte folytatni az útját a szobája felé, s amikor beért, azonnal leült az ágyra. Hiába érezte magát teljesen jól, amikor a nyugalmát ismételten megzavarta valami.
Mert meg mert volna esküdni rá, hogy egy lány hangját hallotta a szobából…

Hozzászólás

Kérjük, jelentkezz be a hozzászóláshoz
  Feliratkozás  
Visszajelzés