A bosszú ösvénye – 1. Az ördög két szolgája

Néha még éber állapotban sem lehet megkülönböztetni a fikciót a valóságtól. A nő újra képzelődni kezdett, ám ezúttal a saját elméje sodorta az elfeledettnek hitt emlékek elkerülhetetlen, robbanásszerű felélénkítése felé. Minden erejével próbált harcolni ellenük, egészen eddig a pillanatig. Úgy vélte, hogy az összes erőfeszítése hiábavaló volt, amikor saját magának próbált ellenállni. Egy általa kitört háború miatt szenvedett, ami szintén a képzeletének szüleménye. Hiába próbált válaszolni minden kérdésre, amit önmagának tett fel, a helyzet cseppet sem javult. Ha nem tudja a helyes megfejtést, segítséget kell kérnie. És a nő segítségért sietett.

Egy sötét, borús éjszakán szállt be az autójába, hogy elinduljon a hírhedt, eddig le nem leplezett maffiózócéghez, közismert nevén: a PER-hez. Az épülete pont úgy nézett ki, mint ahogy azt a nő elképzelte. Tisztaságot és rendezettséget tükrözött, hogy egyik emberben se merüljön fel a gyanú legapróbb árnyéka a sötét tetteiket illetően. Bármit tesznek, mindig győznek. Legálisan, vagy illegálisan, nekik nem számít. A lényeg a pénzben van, ami nagy részben meghatározza csekélyke világunk mindennapjait. A nőnek van pénze. Tisztán emlékezett rá, amikor még semmi nem volt veszve. Híres színésznőként járta a világot, és boldog volt, amiért elismerték. Öröme akkor teljesedett ki, amikor rátalált élete párjára – a lehető legszokatlanabb módon. Bánata, keserűsége és szenvedése pedig akkor kezdődött, amikor ezt az illetőt megölték. Egy olyan ember ölte meg, akinek a nő segített. És pontosan ennek az embernek köszönhetően került börtönbe. 18 évet töltött a négy fal között, bezárva, teljes magányában. Havonta egyszer látogatták csak meg, de akkor se kapott pár percnél többet. New York egyik legszigorúbb intézetébe került, és ez csak eggyel több ok volt, hogy bosszút álljon.

Egész ottléte alatt számolgatta a hátralévő napokat, és amikor 18 év elteltével kiengedték, álomnak vélte a történéseket. Tágra nyílt szemmel bámulta New York utcáit, és próbált tájékozódási pontot keresni. Nem tudta, hova, és hogy merre menjen, hiszen az eltelt esztendők során egyedül csak a maradék napokat volt képes fejben tartani. Pár óra múlva egyszer csak azon kapta magát, hogy hazatalált. Egyszerűen képtelen volt elhinni, hogy elért a céljához. Elhatározta, hogy alszik egyet, és hogyha reggelre nem változik semmi, akkor minden, amit aznap tett, elveivel ellenkezőleg teljesen valóságos volt.

Így is lett, de a szabadság édes íze mégsem töltötte el maximális boldogsággal. Elhatározta, hogy még aznap meglátogatja a PER céget, és valóban meg is tette. Amikor megbizonyosodott arról, hogy jó helyen jár, elmosolyodott, és úgy érezte, öröme azonnal kiteljesedett. Az autóból kilépvén pontosan egy tócsába érkezett, de ez cseppet sem zavarta. Ahogy az sem, hogy lenge öltözékében akár tüdőgyulladást is kaphat. Nem… ilyen apróságok nem érdekelték. A bosszú érdekelte. Semmi más, csakis a bosszú.
De a bosszú valóban ilyen erős, hogy megtorolja egy ember halálát? Képes lenne emiatt életeket elvenni, mindenféle bűntudat nélkül? Természetesen, gondolta a nő, hiszen többek között ez sem érdekelte. Az egyetlen életcélját senki és semmi sem fogja tőle elvenni. Túlságosan beleőrült a cella magányába, és a börtönben élő “sorstársai” által elkövetett kínzásba.

Egy kopaszodó, ráncos recepciós üdvözölte, amikor megérkezett az előtérbe. Gyanúsan méregette a nőt, mielőtt megszólalt.
– Jó estét, hölgyem! – mosolygott álszentül. Látszólag barátságos volt a tekintete, de a nő nem bízott benne. – Kihez igyekszik?
– Jó estét – viszonozta határozottan a köszönést, majd megköszörülte a torkát. – Természetesen Tom Wileshoz.
A recepciós töprengő hallgatásba mélyedt, végül szó nélkül felemelte a telefont, és azonnal üzent az említett személynek, hogy hamarosan vendég érkezik hozzá. A nő nem hallgatta végig a bájcsevejt: türelmetlenül beszállt a liftbe, hogy minél előbb találkozhasson a PER cég hírhedt vezérével.

Ösztönösen a második emeletet vette célba, egész egyszerűen ezt sugallta a megérzése. A lift ajtaja egy hosszú, kacskaringós folyosóra nyílt, melynek falán a rengeteg ajtón kívül semmit nem lehetett fellelni. A nő apró léptekkel haladt végig rajta, egyenesen Tom Wiles ajtajáig. Kopogás nélkül benyitott, majd az előszobán átlépkedve egy hosszú teremben találta magát, melynek végén ott ült a hírhedt maffiózócég vezére. Amikor megpillantotta a vendégét, egy halvány félmosoly jelent meg az arcán, és a nő legnagyobb meglepődésére Tom szólalt meg először.

– Sosem gondoltam volna, hogy egyszer a cégem épületében köszönthetem Jessica Hummert, a híres filmszínésznőt – kezét összetette, miközben beszélt. Jessica nem tudta eldönteni, hogy most gúnyolódik vele, vagy tényleg komolyan gondolja.
– Hagyjuk a formalitásokat, Tom. Csakis őszintén: én ezt a mottót vallom – hangzott az epés felelet a nőtől, miközben kényelembe helyezkedett a kanapén.
– Ugyan már, Jessica, maga szerint hazudtam? – Tom Wiles túlságosan is eltúlzó hangnemben beszélt a nővel, ami valóban csak a gúnyolódásra engedett utalni.
Jessica Hummer… régen szólították már így. Régen volt az az időszak, mikor még szerették. Interjúkra hívták, különböző műsorokba, sztárvendég volt mindenhol, ahova csak betette a lábát. Úszott a rivaldafényben, amíg megtehette. Hiányzott neki ez az időszak, de jól ismerte a tényeket: ezek az elfeledettnek hitt dolgok sohasem fognak visszaköszönni az élete során. 18 évet vettek el tőle, és elhatározta, hogy kamatostul fogja visszaadni az elkövetőknek.

A szobára bekövetkező hosszú csendet végül Tom Wiles törte meg.
– Különös… – állapította meg, majd mielőtt gyanúsan körbenézett jobbra és balra, folytatta. – Általában amint belép ide valaki, be nem áll a szája. Nekem kell csendre intenem, ennek ellenére maga nem igazán szólal meg. Ennek mi oka van?
Most megfogtál, te szemétláda, gondolta Jessica, miközben összeráncolta a homlokát. Megsemmisítő pillantásokat küldött a maffiózó felé, de a másik ügyet sem vetett rá.
– Talán azt gondolja, hogy rövid látogatóra érkeztem? – fortyant fel a nő, de Tom arcán a komolyságot, és a néha-néha előtörő félmosolyt nem lehetett megváltoztatni. – Segítséget kérnék a cégtől. Meg akarok ölni egy embert.
A PER vezére szemlátomást meglepődött.

– Egy embert? – kérdezett vissza.
– Jobban meggondolva… nem egyet, inkább többet! Legszívesebben az egész családját kiirtanám!
Jessica túlságosan beleélte magát a mondandójába. Miközben beszélt, erősen szorította a kanapé szélét. Az ujjai már-már vörösen égtek az erőltetett fájdalomtól.
– Tudja, Jessica, ezt a céget legfőképpen azért alapítottam, hogy pénzért segítsünk megváltoztatni a bíróság végső döntését, természetesen úgy, hogy a bérlőnek jó legyen. Ez természetesen nem mindig legális úton történik, de egy gyilkosság tervét kérni tőlem…  – vigyorgott Tom álszentül. – Hasonló mondatokkal ritkán találkozok itt, az irodámban.

Jessica körbenézett az “irodában”. Egyáltalán nem úgy nézett ki, mint amilyennek egy irodának lennie kéne. Íróasztal sehol. Látszik, hogy Tom Wiles nem szívesen végzi el a piszkos munkát, inkább csak kényelmesen elszürcsölgeti a pezsgőjét, miközben meghallgatja a panaszokat… mint egy király. Igen, ez így van, gondolta Jessica. Mint egy király.
– Ezek szerint jönnek kérések. Ritkán, de jönnek, jól értelmeztem? – mosolyodott el a nő, először, amióta kiengedték a börtönből.
– Helyes a megállapítás – nyugtázta Tom, végül hátradőlt a székében.

Újabb feszült csend követte a párbeszédet. A férfi mély töprengésbe merült, és csak pár perc után szólalt meg újra.
– Számítottam egyébként önre, Jessica. Hallottam a történetét… Régebben még nagy érdeklődéssel olvasgattam a napilapokat.
Nagy port kavart annak idején Jessica Hummer ügye. Végeláthatatlan tárgyalások után 18 év börtönbüntetésre ítélték, amiért megölt egy embert. Miután Norvenil pohara elpusztult, a színésznő Peruból azonnal New Yorkba utazott, és felkutatta a Willer famíliát. Chris és Linda pont a konyhában ültek egy idegen nő társaságában. Jessica beszélgetés közben rontott rájuk egy hatalmas késsel. Mivel ő volt a legközelebb, megölte az ismeretlen embert, ezután pedig Lindáék felé osont. Sajnálatos módon ekkorra már a szerelmesek rég értesítették a rendőrséget, és kisvártatva szirénázó, fekete autók jelentek meg a helyszínen. Jessica Hummer ekkor jött rá, hogy legközelebb nem árt egy alapos terv, mielőtt újra megpróbálná megölni a Willer családot.

Most pedig itt ül egy iroda kanapéján, szemben az utolsó emberrel, aki segíthet neki a bosszújában… mert valóban meg kell bosszulnia, hiszen elvették tőle a szerelmét. Egyedül az a férfi volt az, akiben nemcsak maximálisan megbízott, de a halálig tartó szeretetét is kiérdemelte. Sokszor próbált a halála napjára visszaemlékezni, de semmi fontos dolog nem jutott eszébe, csupán nagyvonalakban rémlettek neki a történések. Peruba kellett utazniuk egy nagyon fontos küldetésre, Jessica pedig elkísérte a szerelmét. Habár tudta, hogy egy maffiózónak dolgozni nem túl erényes, mégsem tett egyetlen szemrehányást sem a férfinak. Rajtuk kívül hárman utaztak még a magánrepülőn, de hasonlóan a nő szerelméhez, ők sem tértek vissza soha.
Jessica tisztán emlékezett a hatalmas lövöldözésre és verekedésre, ami aznap történt. Látta, amikor Linda leütötte a szerelmét, és ekkor nem bírta tovább: ő is beszállt a harcba. Ezután már csak sötétséget látott, meg a halott szerelmét, miután felébredt. Rajta kívül mindenki meghalt, Chrisnek és Lindának pedig hűlt helye volt. Sírt… kétségbe volt esve, és még csak gondolkodni sem tudott. Egyedül az járt a fejében, miként fogja mindezt megbosszulni.

Mivel azonban nem volt bizonyíték a tárgyaláson arra, hogy Linda gyilkos lenne, Jessicára több újság is ráfogta, hogy őrült. Nap, mint nap visszaköszönt az arca a tévében, és a napilapokban.
“A híres filmszínésznő beleőrült a rivaldafénybe?”
“Az őrült Jessica Hummer és a kés barátsága”
“Félresikerült gyilkosság: az őrült filmszínésznő egy család kiirtása helyett egy ártatlant ölt meg”
Őrült, őrült, őrült… mindenhol ez a szó köszönt vissza rá, és Jessica lassan kezdte ezt a jelzőt elhinni. Egyszerűen azzá változott, amit annyian ráfogtak: őrültté. Egy bosszúállóvá, aki épp egy maffiózótól kér segítséget.

Jessica félresöpörte az összes múlttal kapcsolatos gondolatot a fejéből, végül visszatért a jelenbe.
– És honnan gondolta, hogy pont ide fogok jönni?
– Nem hinném, hogy egy gazdag színésznőnek lenne más választása – jegyezte meg elégedetten Tom. – Elvégre mi vagyunk a legjobbak New Yorkban, ehhez kétség sem fér. Egy olyan ember, akinek sok pénze van, mást tényleg nem választhat, csak minket.
– A-ha… – nyögte be Jessica a fejét vakargatva. – Köszönöm a reklámszöveget, de akkor térhetnénk is az üzletre, nemdebár?
Tom elmosolyodott.

– Ó, hogyne! Elnézését kérem, hogy fölösleges szövegekkel húztam az időt. Ezekben a pillanatokban már érkezik az egyik legjobb emberem, Paul Debney.
– Nagyszerű, nagyszerű! – csillant fel Jessica szeme. – Szóval készült, Tom. Milyen rendes magától! Egy probléma van csak: nem ismerem az említett személyt.
– Paul Debney – mint már említettem – az egyik legjobb emberem, talán a legravaszabb a szakmában. Nagyon jó lesz vele dolgoznia, hiszen ő egy olyan ember, aki maximálisan a munkájához kötötte az életét.
Jessica fintorgott egyet: mintha nem lenne elégedett a kapott maffiózóval. Habár neki édes mindegy volt. Ha pedig Tom igazat mondott, akkor aggodalomra nem igazán volt oka.

– És honnan veszi, hogy én ezt ki akarom fizetni? – kérdezte Jessica, ám abban a pillanatban Paul már meg is érkezett.
Magabiztosan ballagott előre a teremben, miközben jól végigmérte az előtte lévő személyeket. Jessicát ugyan csak hátulról látta, mégis heves unszimpátiát váltott ki belőle a gondolat is: gyakorlatilag egy őrülttel fog együtt dolgozni.
– A fizetendő összegről azt hiszem, később fogunk tárgyalni – mosolygott Tom, miközben figyelte az éppen Jessica mellé leülő Pault. A férfi félrehúzta a száját, majd erőteljesen beleharapott az ajkaiba, mielőtt megszólalt.
– Micsoda véletlen, hogy pont itt futunk össze, igaz, Jessica?
Mégis hol máshol kellene találkoznunk? – futott át a nő agyán, de inkább nem mondta ki a gondolatait.

– Örülök önnek, Paul! Rég láttam már! – mosolygott Tom az említettre, aki a kérdést hallva azonnal óvatos fejmozgatásokkal kezdte el bámulni a körmét, mintha egy nagyon fontos ember lenne.
– Nem is láthatott, ugyanis most ért véget a szabadságom…
Jessica türelme egy szempillantás alatt elfogyott.
– Elég a jópofizásból… Paul, a maga feladata az, hogy segítsen nekem a tervem véghezvitelében – adta ki a feladatot a férfinak. – Feltételezem, Tom már szólt a gyilkosságról, úgyhogy biztosan van valami terve.
Paul szeme világoskék lángokban égett, amint rápillantott Jessicára.
– Tervem? – hüledezett megjátszott értetlenséggel. – Úgy tudom, a tervet nem a végrehajtónak kell kitalálnia, hanem a megbízónak.

Jessica ördögi tekintettel tanulmányozta a férfi arcát, óvatosan, mint egy macska.
– Paul… – kezdett bele a mondandójába. A hangjából csak úgy sütött a megvetés. – Most jól figyeljen ide! Nekem…
Tom az egyik alkalmazottjáról a másikra tekintett, miközben kíváncsian hallgatta az agresszív véleménycserét. A vita lassan már tettlegességig fajult, ezt pedig a főnök nem hagyhatta, hiszen érdeke volt, hogy ezt a két embert alattvalójaként kezelhesse.
– Szerintem a beszélgetés legelején nem kéne konfliktusba keveredniük – szólalt fel Tom, mire Paul és Jessica meglepődve pillantgattak rá. – A viták sorozata sohasem vezet eredményre, én pedig eredményeket várok, méghozzá rövid időn belül!
Óhaja számomra parancs, gondolta cinikusan Jessica. Cseppet sem tetszett neki, hogy egy idegen ember szabja a feltételeket, miközben ennek nem így kéne lennie. A nő úgy gondolta, mindent a saját kezébe fog venni: kap sok-sok embert, egy tervet, fegyvereket, és indulhat a móka! Tom Wiles irodájában jött csak rá, hogy mekkorát tévedett.

A maffiavezér váratlanul felállt, majd elindult a teraszhoz vezető ajtó felé. Hosszú lábaival nagyokat lépett előre, amitől magabiztosnak és eltökéltnek tűnt.
– Most mégis hova megy?! – vonta kérdőre Jessica. Felháborítónak találta, hogy kettesben hagyja ezzel a Paul Debney nevű alakkal.
– Levegőzöm egyet – hangzott a kurta felelet – Maga is megtehetné, Jessica. Igazán jót tesz néha az agytekervényeknek.
Ez persze vaskos hazugság volt. Tom valójában nagyon szereti a meglepetéseket, ezért inkább kisurrant a teraszra, minthogy meghallja, mik lesznek az első lépések Jessica bosszúja felé. Ahogy az emberek a filmek, sorozatok kapcsán, úgy Tom Wiles is igyekezte kerülni az életben a spoilereket.

Amint a vezér kisurrant a teremből, Paul azonnal felállt. Jessica kezdte magát abba a tévhitbe ringatni, hogy ő is távozik, esetleg kimegy a teraszra rágyújtani, de mindegyik ötlete téves volt. Az ideiglenes társa csupán elfoglalta Tom foteljét. Elégedett mosollyal tette le magát a felmelegített ülőhelyre, majd élesen belenézett Jessica szemébe, mintha belelátna a gondolataiba. A nő azonban nem bírta visszatartani az érzéseit.
– Mi az, mit bámul maga fajankó? – rivallt rá hirtelen.
Paul összeráncolta a homlokát, és most már tudatában volt, hogy ténylegesen emésztő gyűlöletet érez a nő iránt.
– Figyeljen, Jessica – sziszegte a férfi. – Nem kell jóban lennünk. Az én helyzetem is legalább annyira kellemetlen, mint a magáé. Az eddigi munkatársaim mindig megértőek és segítőkészek voltak. Szeretném, ha ezután is így lenne.

Jessica kezdte erőltetettnek érezni a párbeszédet.
– Elnézését kérem, Paul… tudja, nehéz időket éltem át az elmúlt évtizedekben – dünnyögte a fejét vakargatva. – 18 évet a börtönben tölteni… nem kis kihívás. Sokszor úgy éreztem, beleőrülök a falak látványába. Az ember öntudatlanul is klausztrofóbiássá válik egy ilyen helyen, pláne ha az éveket egyedül kell töltenie.
Paul próbálta összeillesztgetni a kirakós maradék darabjait a fejében, de ez nem ment olyan könnyen, mint hitte. Az újságok mindig eltúloznak bizonyos dolgokat, amikor sztárpletykákról van szó. Szerette volna hallani Jessicától az igazságot.
– Tulajdonképpen miért is került börtönbe? Kin szeretne bosszút állni és miért?
A nő egyből a következő kérdésre ugrott.
– Több mint 18 éve annak, hogy megölték azt az embert, akibe halálosan szerelmes voltam. Egy Linda Broken nevű nő tette, de én megfogadtam, hogy kamatostul adom neki vissza. Megölöm az ő szerelmét is, legutoljára pedig Lindával fogok végezni. Ha pedig gyereket szült az a prosti, akkor azt is megölöm… Legszívesebben az egész családját eltörölném a Föld színéről, és ahogy telik az idő, a haragom egyre erősebb – rúgta fel az asztalt.

– Azért nem kell átrendezni a szobát – jegyezte meg Paul cinikusan, majd visszaállította az asztalt az eredeti állapotára. – Mellesleg… hogy hívják a férfit? Mármint Linda szerelmére gondolok.
Jessica elkezdte vakargatni a lábfejét. Szemlátomást kissé fájt neki a rúgás.
– Chris Willer… – bökte ki végül. – Egy hasonlóan undorító alak.
Jessica szavai késként fúródtak Paul lelkébe. Az emlékképek hirtelen záporként szakadtak rá, és egyszerűen képtelen volt védekezni ellenük. Váratlanul több helyszín jelent meg előtte: egy hosszú sikátor, egy iroda, számítógép, kerek tükör, a régi autója, raktárhelyiség, rendőrök… és Chris Willer. Maga előtt látta ezt a személyt, és csak ekkor jött rá, hogy Jessicával gyakorlatilag egy cipőben jár.
Oldalra pillantott a terasz felé, és az ablakon keresztül észrevette Tom Wiles elégedett arcát. Ő tudta… – gondolta magában Paul, végül Jessica felé fordult.
– Egy feltétellel vállalom el a munkát – nyilatkozta keresztbe tett kézzel.

Jessica nem tudta palástolni a meglepődöttségét.
– Na és mi lenne az? – kíváncsiskodott egy megnyerő mosoly keretében.
– Csak akkor vállalom el a melót, ha én ölhetem meg Chris Willert – Paul arcán ördögi vigyor formálódott ki. – Hasonló az okom, mint önnek: a bosszú.
Jessica nem kifejezetten törődött azzal, hogy ki is legyen Chris gyilkosa. Jelen esetben csak az foglalkoztatta, hogy Lindának fájdalmat okozzon, és nagyon úgy nézett ki, a terve sikerülni fog.
– Rendben van, Paul – bólintott a nő. – Úgy érzem, minket egyedül a bosszú fog összekötni. Még azt is megpróbálhatnánk…
Ekkor Jessica elhallgatott, hiszen a párbeszédet egy hangosodó telefoncsörgés zavarta meg. A nő rémülten kapott a zsebéhez, felállt, végül pedig elővette a telefonját. 18 év után nagyon furcsa volt egy ilyen modern készüléket kezelni.

– Szervusz, tesókám! – köszönt nyájasan egy ismerős hang a telefonból, amint felvette. – Hallottam, hogy szabadlábra helyeztek. Gratulálok hozzá!
Jessica még a puszta gondolattól is undorodott, hogy a testvérével beszélgessen.
– Igen, valóban így történt – válaszolta a nő mellőzve a köszönést.
– Egyik nap ellátogathatnál hozzánk vacsorára. Dorothy is itt lesz, és persze én is.
Jessica röviden elgondolkodott a meghíváson. Ez valami csapda akar lenni? Keresztbe akarnak neki tenni?
– Na, mit mondasz? – kérdezte újra a telefonban beszélő hölgy.
– Ha Dorothy is ott lesz, akkor igen. És remélem, vegetáriánus kaját fogsz főzni, Lindsay… vigyáznom kell az alakomra – közölte végül Jessica.
– Rendben-rendben – ismételte el Lindsay egy sóhaj kíséretében. – Akkor holnap este gyere nyolc órára. Kilencre terítek, mert úgyis mindig késel.
Jessica szúrós tekintettel nézett bele a telefonba, majd köszönés nélkül kinyomta. Odasétált az egyik ablakhoz, és az égre emelte a tekintetét. Túl sok minden történt egyszerre… annyira hihetetlennek tűnt az a tény, hogy minden egy szempillantás alatt rendeződött az életében!

– Na, Paul, nekem ideje indulnom – csattant Jessica hangja kisvártatva. – Elég késő van… vagy inkább koránnak mondhatnám. Holnap, de legkésőbb azután visszatérek, remélem megfelel az elvárásainak.
– Tökéletesen! – kiáltott a nő után Paul.
Eközben Tom Wiles elégedetten álldogált kint a teraszon, az égszakadás és mennydörgés közepette, bőrig ázva. Az eső most még sűrűbben esett, szúrta a szemét és dobolt a talajon, de a vezér továbbra sem zavartatta magát. Egész idő alatt a hatalom járt a fejében.

És ott vannak a szolgáid, Tom – mondta magában a férfi. A két szolgád, akik bármit meg fognak tenni érted, és akik kulcsfontosságú szerepet töltenek be a sakktábládon. De melyikkel lépsz előbb, Tom? Talán a ravasz és gyakorlott Paullal, vagy netán az őrült és bosszúra szomjas Jessicával? A döntés a te kezedben van, Tom, ahogy hamarosan az egész világ is a te kezedben lesz. Egy Isten szerepét fogod betölteni, és örökké fogsz élni, amíg el nem pusztul minden!
Mégsem, Tom… Mégsem Isten leszel, hiszen gyakorlatilag te vagy az ördög. Két büszke szarvad lassú, kecses mozdulattal emelkedik ki a koponyádból, miközben a szolgáidra tekintesz.