Hogyan kezdjünk írni? – 4. Kezdeti munkálatok 1. rész

Amikor már nagyjából tudod, hogy miről szeretnél írni, megvan a szereplőgárdád és előtted van az is, hogy hová szeretnél eljutni a legvégén, szembesülni fogsz egy újabb nehézséggel. Ez pedig nem más, mint az, hogy valahol el kell kezdeni.

Biztosan hallottad már, hogy az emberek azt mondják, minden kezdet nehéz. Ahogy a legtöbb közhelyben, úgy ebben is van némi igazság, mert nem számít, hogy milyen tapasztalt író vagy – mindegy, hogy az első vagy a tizenkettedik történetedbe készülsz belefogni, az elején szinte mindig megakadsz egy kicsit.

Ilyenkor rengeteg probléma vagy kérdés merülhet fel:

• Kinek a szemszögéből írjam?
• Pontosan hogyan és hol kezdjem?
• Párbeszédből vagy leíró részből legyen több?
• Mi legyen a fejezet címe?
• Sőt, mi legyen a történet címe?

Természetesen ezeken kívül bármi más is megakaszthat, és felmerülhetnek olyan kérdések is, amelyek csak és kizárólag a te történetedhez kapcsolódnak. A fent felsoroltak inkább példajellegűek, általánosságban ugyanis ezekre kell megtalálnod a választ ahhoz, hogy ténylegesen el tudd kezdeni írni a sztoridat. Bár a címet és fejezetcímet nem feltétlenül érdemes előre kiválasztani, mert hiába van elképzelésed és terved arról, hogy mit szeretnél elmesélni, akkor kapsz majd te magad is tisztább képet az egészről, ha már haladtál vele valamennyit. Ettől függetlenül előfordulhat, hogy neked ez kapaszkodót jelent, esetleg szeretnél minél hamarabb dönteni róla – ami szintén nem baj. Akárhogy legyen is, címadásra az írás viszonylag korai fázisában kell sort keríteni, így sorolhatjuk a kezdeti munkálatok közé.

Szemszögtípusok

Technikai szempontból az egyik legelsőként felmerülő kérdés az lehet, hogy milyen szemszögből írd a történetedet. A lehetőségek tárháza szinte végtelen – mert ugyan a leggyakoribb az, hogy vagy egyes szám első személyben (továbbiakban E/1), vagy egyes szám harmadik személyben (továbbiakban E/3) írsz végig, de az igazság az, hogy akár kombinálhatod is a kettőt.

Előfordulhat, hogy neked csak az egyik vagy csak a másik fekszik, és ilyen esetben nem is kell túlgondolni a kérdést. Írj bátran olyan szemszögből, ahogyan neked kényelmes! Ha viszont egy kicsit tanácstalan vagy, akkor érdemes megfontolnod néhány szempontot, mielőtt döntenél.

Ha egy karakterre szeretnél fókuszálni, akkor ezt megteheted E/1-ben és E/3-ban is. Ha E/1-ben írsz, akkor lényegileg a kiválasztott szereplőd gondolatait fogod bemutatni a leíró részekben, és nem is tudsz eltávolodni tőle, hiszen mindent, ami történik, az ő szemén keresztül kell bemutatnod. Ha pedig egy szövevényesebb történetet tervezel, akkor könnyen belesétálhatsz abba a csapdába, hogy az E/1-ből mesélő karakteredet mindig az események középpontjába tereled, hogy az olvasó le ne maradjon semmiről. Ez nem feltétlenül hiba, de ha végiggondolod, akkor te is látni fogod, hogy nem reális az, hogy valaki mindig, de mindig ott legyen, ahol történik valami. Ilyen esetekben érdemes odafigyelni arra, hogy időnként vagy csak valahonnan értesüljön a főszereplő a történtekről (telefonhívás, galambposta, telepátia, szomszéd néni pletykahálózata), vagy késve érkezzen a helyszínre, és ne legyen jelen a legelejétől.

Az E/1 egyik fajtája a naplóregény, és bár nagyon népszerű az a megoldás, hogy a szemszögszereplőnk tökéletesen vissza tudja idézni az aznap elhangzott összes párbeszédet, én mégis azt javaslom, hogy ilyenkor kicsit homályosíts. Ha mindenképpen a pontos történéseket szeretnéd bemutatni, akkor szakítsd meg a naplóbejegyzést, és folytasd nyugodtan a karakter napját. A naplóformátum inkább akkor praktikus, ha a karakterben kavargó gondolatokat szeretnéd valahogyan rendszerezni, bemutatni; így nagyon jó módszer például egy kicsit szenvedősebb, merengőbb történethez.

Az E/3 ezzel szemben nagyobb teret ad még akkor is, ha alapvetően egyetlen karakterre fókuszálsz. Talán nem olyan egyértelmű, de ez is tökéletesen alkalmas az érzelmek és gondolatok leírására, és talán egy kicsit elegánsabb megfogalmazások is beleférnek ilyenkor. Ha pedig úgy érzed, hogy egy ponton szeretnél eltávolodni egy kicsit a főszereplődtől, akkor egy megfelelő jelzés után helyszínt, követett szereplőt válthatsz, és bemutathatsz egy másik eseményt is.

Ezen a ponton válik igazán érdekessé a dolog – mert ha jobban belegondolsz, egyáltalán nem kell ragaszkodnod ahhoz, hogy végig csak egyik vagy csak másik szemszögtípust használd. Nyugodtan írhatod E/1-ben a főszereplőd részeit, aztán a megfelelő időben egy frappáns zárómondattal átválthatsz egy E/3-as követőszemszögre, amely bemutatja, hogyan szervezkedik a főgonosz. Ha pedig ez még mindig nem elég, nyugodtan írhatsz a fejezet végére egy olyan E/3-as szemszöget, amely inkább egy helyszínre fókuszál, nem pedig egy karakterre. Innentől pedig kedved szerint variálhatod a szemszögeket – két E/1-es mesélőt is választhatsz éppen úgy, ahogy egy mindent tudó E/3-ast.

Két nagyon fontos dolog van azonban, amire figyelni kell, ha nem egységes szemszögekkel szeretnél dolgozni:

1. Döntsd el, hogy jelen vagy múlt időben írsz! A legelterjedtebb a múlt idő használata, ezért időnként a jelen időben írt történetek első olvasásra szokatlannak tűnhetnek, viszont egy idő után nagyon rá tud állni az író és az olvasó agya is. Tehát bármelyik egyformán jó, viszont azt jobb, ha szem előtt tartod, hogy az egész sztorin át legyen egységes az elbeszélés ideje. Az sem szerencsés, ha szemszögenként váltogatod a jelent és a múltat, az viszont kifejezetten tilos, hogy egy egységen belül keverd a kettőt.

2. Ne feledkezz meg a megfelelő jelölésekről! Ha már úgy döntöttél, hogy szeretnél egy történeten belül több különböző szemszögtípust használni, akkor mindenképpen gondolj arra, hogy egyértelműek legyenek a jelöléseid az olvasók számára is. Éppen ezért az adott egység elejére mindig érdemes kiírni a karakter nevét vagy a helyszínt, lehetőleg úgy, hogy egységes formázással is felhívod a figyelmet arra, ami következik.

Saját példa:

Shina – A főszereplő neve félkövér betűvel azt jelenti, hogy E/1-es rész következik.

Saya – Egy másik karakter neve aláhúzva azt jelenti, hogy olyan E/3-as rész következik, ami az adott karaktert követi – tehát követőszemszög.

Tanácsterem – A helyszín neve dőlt betűvel azt jelenti, hogy az ott történő eseményeket egy pártatlan, senkit sem követő mesélő E/3-as szemszögéből látjuk.

Ez csak egyetlen jelölési lehetőség a sok közül, és ha ez a megoldás nem tetszik, kitalálhatsz saját rendszert is. A legfontosabb azonban tényleg az, hogy maradj következetes, és ha egyszer elkezdted valahogyan jelölni a szemszögváltásokat, akkor ne gondold meg magad a történet felénél, mert az csak összezavarná az olvasókat.

A témáról bővebben, egy másik megvilágításban olvashatsz ITT.

Kezdőpont

Ahogy arról már szó esett korábban, mindig elkezdeni a legnehezebb – legyen szó egy fejezetről vagy akár egy egész történetről. Mert miután a legelső mondatot leírtad, valahogy már sokkal könnyebben belelendülsz majd. Az első mondat viszont valószínűleg a sztoridnak az a része lesz, amit a legtöbbször írsz át, mikor az elején próbálod kitalálni a tökéletes indítást. Mert ugyan semmi sem lehet tökéletes, de az nagyon fontos, hogy az első fejezeteddel megfogd annyira az olvasókat, hogy mikor megjelenik majd a második, legyen indíttatásuk rákattintani arra is.

Egy sztori elkezdésénél is legalább olyan sok lehetőséged van, mint a szemszög kiválasztásánál. Kezdhetsz akár egy rövidebb prológussal is, amelyben előrevetítesz valamit vagy éppen egy múltbéli eseményt mutatsz be. Ez akkor lehet praktikus, ha egy pörgősebb, akciódús történetet szeretnél bevezetni – így mind az előreutalás, mind a múlt bemutatása jó választás. Egy krimiben akár a gyilkossággal magával is indíthatsz, de ugorhatsz a történet végére tervezett nagy jelenetedhez is már most. Így az olvasó kíváncsi lesz arra, hogy hogyan fog idáig eljutni a történet – vagy pedig arra, hogy egy korábban történt esemény milyen lavinát indít el.

Ha viszont nem szeretnél prológust, akkor is rengeteg lehetőséged van. Belevághatsz egyből a dolgok közepébe, és indíthatsz egy pörgős jelenettel, ahol az olvasó nem feltétlenül ért meg azonnal mindent. Ilyen esetekben eleinte még előfordulhatnak apró lyukak, amelyeket viszont legkésőbb a fejezet végére be kell tömködni – természetesen nem arról van szó, hogy már most meg kell válaszolni az egész sztori legfontosabb kérdését. Ilyenkor viszont nem feltétlenül van idő arra, hogy lassan, békésen minden egyes szereplőt bemutass az első megjelenésekor, mert gyorsan történnek a dolgok, és valamilyen krízishelyzetet kell megoldani.

Ez hatásos nyitókép lehet akkor, ha kalandosabb történetet írsz. Ilyenkor elég, ha a fejezet végén tisztázod le pontosan, hogy mi miért úgy alakult, ahogyan, valamint az is jó, ha csak ilyenkor mutatod be részletesebben a főszereplőd oldalán harcoló, mufurc vagy éppen aranyosan aggodalmaskodó mellékszereplőket.

Viszont választhatod azt a megoldást is, amikor egyszerűen elkezded az elején. Persze, mindenképpen a történet elején kezded, viszont ez az az eset, amikor egy jóval békésebb életképpel nyitsz. Előfordulhat, hogy a szereplődet éppen a reggeli rohanás közben kapod el, és ő maga nem a legtökéletesebb formáját hozza, viszont nem igazi krízishelyzetben ábrázolod, hanem mondjuk a busz lekésésekor. Ilyenkor van időd nyugodtabban bemutatni az alaphelyzetet, a karaktereket és a környezetet is – általában itt következnek a részletesebb külső megjelenés leírások, esetleg néhány anekdota.

Érdemes így kezdeni egy alapvetően nyugodtabb, hétköznapibb történetet. Ilyenek lehetnek a romantikus, lélektanra fókuszáló sztorik, ahol nem gyilkosságok után nyomoz a főhős, és nem természetfeletti lényekkel kell szembeszállnia. Itt azonban ügyelni kell arra, hogy az indítás ne legyen túlzottan sablonos – tehát nem feltétlenül a főszereplőd reggeli rutinját érdemes először bemutatnod, sem pedig azt, hogy ismét a tükörben állapítja meg magáról, hogy barna haja és kék szeme van. Természetesen nem tilos ez sem, bár viszonylag kevesen vagyunk a valóságban, akik reggelente félkómásan ezredik alkalommal is rácsodálkozunk a saját színeinkre. A másik leggyakoribb kezdés az, amikor az időjárást – napsütést, vihart vagy épp hóesést – említed először.

Hogyan kerüld el a sablonos indítást?

A rövid válasz az, hogy kreatívan.

A hosszabb viszont az, hogy nem muszáj mindenképpen elkerülnöd, mert amíg nem halmozol fel minden egyes klisét – reggeli napsütésre ébredni, majd a tükörben elemezgetni a hajszín árnyalatát, ráadásul még a buszt is lekésni –, addig az egyikből akár valami humorosat vagy egyedit is kihozhatsz. Sokat lendíthet a helyzeten az, ha a hétköznapi életből vett apróságokkal is megspékeled egy kicsit a reggeli rutint, és például megemlíted, hogy a pirítós annyira forró volt, hogy a karaktered megégette a kezét. Ez sem világmegváltó részlet, viszont talán az ehhez hasonló dolgok segítenek úgy mosolyt csalni az olvasók arcára, hogy a történeted nem lesz tele erőltetett, viccesnek szánt bénázással, amit inkább kínos olvasni.

Ha pedig úgy érzed, hogy nem megy, és egyszerűen sehogyan nem tudod elkezdeni, akkor se csüggedj! Adj magadnak egy kis időt, fogalmazd át egész nyugodtan az első mondatodat annyiszor, ahányszor csak szükségét érzed. Amikor meglesz az igazi, azt érezni fogod, mégpedig onnan, hogy tovább tudsz lendülni rajta.

Ha eldöntötted, milyen szemszög(ek)ből fogsz írni, és már megvan az első néhány mondatod, akkor elmondhatod magadról, hogy elkezdted. Ez még messze nem az út vége, és rengeteg kérdést kell még feltenned magadnak, de határozottan túlvagy az első lépéseken.

Legközelebb pedig többet tudhatsz meg a párbeszédekről és leírásokkal, valamint a címadás kérdésköre is terítékre kerül.

Tovább a következő részre

 

Írta: Ruby