Vérvörös Gyémánt

Vérvörös gyémánt – 4. Bukás

Picture

Három évvel korábban

Picture

Evan zavartan, gondolataiban merengve, hideg tekintettel ült a fotelben a hálószobájának nyugodt sötétjében. Miközben a gondolatai valahol egészen máshol jártak, tekintetével a takaró alatt nyugvó Amanda alakját fixírozta.
Azt sem tudta, hogy ért haza. Az egyik pillanatban még a sikátor falai között állt tanácstalanul, a következőben már a lakásának ajtajában. A hazaút egyetlen percét sem tudta felidézni. A lábai maguktól tették meg a távolságot, és mintha valami tudtán kívül is haza húzta volna.

Picture

Ökölbe szorított bal kezében a gyűrűt fogta, és igyekezett nyugodtan gondolkodni. Helyre tenni a kusza dolgokat. Minden olyan sok volt, és olyan hirtelen jött. Egymás után jutottak eszébe a legapróbb emlékek Amandával kapcsolatban. Ahogy találkoztak. Az a győztes mosoly az arcán, amit akkor még nem értett. Az első randevújuk az étteremben, amikor úgy szedte ki Evan szájából, amit hallani akart, mintha csak hipnotizálná. Ahogy havonta egyszer-kétszer eltűnt valami mondvacsinált indokkal. Ahogy mindig ellenezte az összeköltözést, holott igent mondott neki. Ahogy minden egyes gyilkosság után elmesélte neki a részleteket. Mindent. Mert megbízott benne. Mert szerette.
Miközben a gondolataiban egy gyötrelmes kép állt össze, mégsem tudta elfogadni azt. Hogyan is lehetne? Biztosan csak véletlen. A gyűrű másé is lehetett. Nem ez az egyetlen ilyen gyűrű a világon. És ha mégis az övé? Másképpen is oda kerülhetett. De miért hazudott volna róla?

Picture

Ahogy a Nap lassan felkúszott az égen, Amanda is mocorogni kezdett. Kezével végigsimított Evan helyén, majd mikor nem találta ott, felült az ágyban. Azonnal észrevette a fotelben ülő férfit, ahogy őt bámulta.

Picture

– Jó reggelt – mosolyodott el, majd az órára nézett. – Mióta vagy fent?
– Nem aludtam – felelte Evan tompán, miközben a nő kisimult arcát nézte. Alvástól összekócolt hajával csak még gyönyörűbb volt, és Evan számára ez a felismerés felért egy pofonnal. Nem lehet…

Picture

– Csak nem azon a gyilkosságon járt az eszed? – kérdezte Amanda halkan, miközben kikelt az ágyból. – Biztos vagyok benne, hogy el fogjátok kapni.
– Tényleg? Biztos vagy benne? – szólalt meg Evan, miközben felkelt a fotelből és a nő elé sétált. Olyan közel állt hozzá, és érezte azt az édes illatot, amit mindig. Amanda szeme megrebbent, ahogy a férfi elszánt tekintettel nézett rá. Majd felemelte a bal kezét, amelyben eddig a gyűrűt szorongatta, majd kitárta az ujjait. – Megtaláltam a gyűrűd.

Picture

Amanda lepillantott Evan kezére. A vérrel vörösre festett gyémántgyűrű csillogott a felkelő Nap fényében. A nő újra felpillantott a férfi arcára, majd elvette a kezéből a gyűrűt, és felhúzta az ujjára. Amanda lassan Evan füléhez hajolt.
– Köszönöm – suttogta, majd elfordult tőle és a fürdőszoba felé vette az irányt.

Picture

– Te vagy az, igaz? – kérdezte hirtelen Evan, mire Amanda megtorpant. Csak állt ott mozdulatlanul, háttal a férfinek. Majd megfordult, és Evanre pillantott. Egy rövid pillanatig értetlenül meredt rá. Aztán lassan, szinte könyörtelenül lassan sötét vigyor terült szét a nő arcán.

Picture

– Bizonyítsd be!

Napjainkban

Picture

– Jó reggelt, Monroe nyomozó! – szólalt meg Amanda, ahogy a férfi lassan magához tért. Evan néhány pillanatig nem találta a helyét, ahogy álom és a valóság között lebegett. Aztán lassan minden emléke visszatért. Követte a nőt, majd leütötték.
A koszos lámpák éles neonfényétől nem volt képes azonnal kinyitni a szemét. Csak ült ott és érezte, hogy a karjait összefogó szoros kötél kidörzsöli a bőrét. Mikor ki tudta nyitni a szemét, óvatosan pillantott körbe.

Picture

Egy raktárépületben volt. Amolyan elhagyatott, régi faládákkal és konténerekkel teli, koszos raktárépületben, amilyet annyiszor látott már munkája során. Előszeretettel választották gyilkosságok helyszínéül az ilyeneket.
Amanda vele szemben ült egy régi faláda tetején összehúzott lábakkal, és a férfit nézte. Arcán semmilyen érzelem nem tükröződött. Csak ült ott várakozva, szótlanul.
– Hol vagyunk? – kérdezte halkan Evan kiszáradt ajkakkal, miközben a szorosan megkötött csomót kezdte feszegetni a háta mögött, mely erősen tartotta mindkét karját.

Picture

– A régi festékgyár egy raktárában a várostól tíz kilométerre – felelte Amanda monoton hangon, miközben egy pillanatra sem vette le a szemét a vele szemben ülő, megkötözött férfiről. – Tudod jó pár évvel ezelőtt egy nálad jóval erősebb férfivel volt dolgom, és ő sem tudott kiszabadulni abból a csomóból, úgyhogy hiába próbálkozol.
Evan tisztában volt vele, hogy a nőnek igaza van. Bármivel is próbálkozna, feleslegesen tenné. Ketten vannak egy elhagyatott raktárban messze a várostól.

Picture

– Te ölted meg azt a férfit pár nappal ezelőtt? – kérdezte aztán Evan fojtott hangon, mire Amanda csak felvonta a vállait.
– Már elkönyvelted magadban, hogy én voltam. Még ha azt is mondanám, hogy nem, úgysem hinnéd el – mondta.
– Szóval nem?
– Azt nem mondtam – rázta meg a fejét mosolyogva Amanda. – Őszintén, Evan. Számít ez egyáltalán?
Evan tudta, hogy a nőnek igaza van. Mit számít most már, hogy ő végzett-e azzal a szerencsétlen férfivel vagy sem? Tudta, mi fog történni, és ezen már mit sem számított, hogy Amanda újra ölt-e. Pontosan tudta, mi lesz a következő lépés. Ugyanis attól a pillanattól kezdve, hogy rájött Amanda a gyilkos tudta, hogy egy napon ő fog végezni vele.
– Akkor ölj meg! – szólalt meg elszántan a férfi, mire Amanda hangos kacaja élesen hasított bele a raktárépület csendjébe.

Picture

– Nem akarlak megölni, Evan – rázta meg végül a fejét a nő, mire Evan szemöldöke magasra szökött. Nem értette, mi mást akarhatna a nő, mint bosszút állni rajta azért, hogy az elmúlt három évet rácsok mögött töltötte.
– Akkor mit akarsz?
– Beszélgetni – válaszolta Amanda egy halvány mosoly kíséretében.
– Mégis miről?
– Nem számít – vonta fel a vállait a nő. – Az időjárásról, a gazdasági helyzetről, hogy mit ettél ma, arról, hogy három évig ültem miattad… Látod, mindegy – mondta halkan Amanda, majd előhúzta az eddig a nadrágjába rejtett pisztolyt és maga mellé tette.

Picture

Evan néhány pillanatig a pisztoly felé forduló csövét fixírozta, majd Amanda barna szemeire pillantott.
– Azt mondtad nem akarsz megölni – mondta aztán, mire a nő felvonta a vállait.
– Sok mindent megteszek, akkor is, ha nem akarom… Tudod, az elmúlt néhány napon kívül, több mint két éve nem találkoztunk.
– Csak nem hiányoztam?

Picture

Amanda leugrott a láda tetejéről, ahol eddig ült, majd a férfi mellé sétált. Evan újra megérezte a nőből áradó édes illatot, amit nem volt képes elfelejteni.
– Nagyon sokat gondoltam rád – suttogta Amanda Evan fülébe. – Amikor újra és újra kihallgatásra vittek. Vagy amikor esténként bámultam a szürke plafont a cellámban. Vagy amikor megtudtam, hányan gyűlölnek engem pusztán a te szavaid miatt. Vagy amikor a fülembe jutott, hogy újra sikerült elérned, hogy ne engedjenek ki. Még jó, hogy ilyen befolyásos barátaid vannak…
– Miért mégis mire számítottál? – kérdezte halkan Evan szembe fordulva a nővel. Olyan közel volt az arcához, hogy az összes apró, szinte láthatatlan szeplőjét össze tudta volna számolni. – Hogy hagyom, hogy folytasd?

Picture

Amanda mosolyra húzta a száját, majd felegyenesedett és járkálni kezdett.
– Árulj el valamit! – szólalt meg. – Melyik fájt jobban? Amikor rájöttél, hogy nem az vagyok, akinek mondom magam, vagy amikor leesett, hogy te vagy a világ leghülyébb nyomozója, amiért nem jöttél rá, hogy végig ott voltam melletted?
– Miért fájt volna az első?
– Mert mind a ketten tudjuk, hogy jobban szerettél engem, mint én téged – torpant meg a nő, és szembe fordult a megkötözött férfival. – Nem igaz?

Picture

– Szerettél te engem egyáltalán? – kérdezte halkan Evan, pedig tudta a választ. Ahogy mégis ott ült, megkötözve a raktárban, szívének egy apró része mérhetetlenül vágyott a szeretetre. Amanda szerelmére.
– Szerelem… Csak az ostobák szeretnek, Evan – felelte Amanda. – Hogy honnan tudom? Nézz magadra! Itt ülsz megkötözve, nyilvánvaló okokból, és mégis arra vagy kíváncsi, hogy szerettelek-e… Ez szánalmas.
– Hogy tudtad egy éven át tettetni, hogy normális vagy?

Picture

– Lehet, hogy őrült vagyok – bólintott a nő. – De vajon ki az őrültebb? Aki az, vagy aki képes beleszeretni egybe?
– Amikor beléd szerettem fogalmam sem volt, hogy egy pszichopata sorozatgyilkos vagy, ezt azért ne felejtsük el – vágta rá Evan, mire Amanda arca eltorzult. Néhány lépéssel a férfi előtt termett és az arcához hajolt. Bámulta a férfi szemeit, és ökölbe szorította kezeit. Körmei belemélyedtek a tenyerébe.
Aztán egy pillanat alatt történt az egész. Tekintete a férfi szemeiről annak ajkára vándorolt, majd hirtelen két tenyerébe fogta az arcát és megcsókolta.

Picture

Evan szíve kihagyott egy ütemet, ahogy megérezte a nő száját a száján. Édes volt és puha és tökéletes. Mint az első csókjuk. Vagy a második. Vagy a századik. Ahogy ott ült, hátrakötözött kezekkel, előtte Amandával miközben csókolhatta egy pillanatra mindent elfelejtett. Mindent megbocsátott. És gyűlölte magát ezért.

Picture

Amikor Amanda végül elvált tőle, Evan szíve akkor sem hagyta abba a dübörgést. Vágyott Amanda csókjára, vágyott az érintésére, vágyott a nőre, és közben arra vágyott, hogy megszűnjön ez az érzés.
– Pontosan tudod, ki vagyok… és mégsem vagy képes nem szeretni. Akkor most ki az őrült? – suttogta Amanda, majd elhúzódott Evantől. Visszasétált a faládához, és törökülésbe helyezkedett a tetején, onnan nézett a férfira. – Fáj, nem igaz?

Picture

– Mégis micsoda?
– Hogy olyat akarsz tenni, amiről tudod, hogy nem helyes… Nekem fájt. Éveken át titkolni még magam előtt is a vágyaim. Letagadni őket. Tapasztalatból mondom, hogy nem tehetsz ellenük semmit.
– Miről beszélsz?

Picture

– Ugyanúgy vágysz rám, ahogy én vágyok arra, hogy öljek.
– Mi ketten kicsit sem hasonlítunk – rázta meg a fejét Evan.
– Úgy gondolod? – döntötte oldalra a fejét Amanda. – Te arra vágysz, hogy éljek. Veled. Miközben tudod, hogy ez a legrosszabb dolog, amit tehetsz. Én arra vágyok, hogy öljek. Miközben tudom, hogy rossz dolog, amit teszek. És mégis… Vágyunk a sötét dolgokra, amiket más elítélne. Te rám, én pedig arra, hogy megöljelek téged…

Picture

– És mi lesz az után, hogy megölsz? Hogyan tovább? Mit gondolsz, kit fognak gyanúsítani, hm?
– Édes, hogy így aggódsz értem, Evan. De biztosíthatlak, az életem és a jövőm rendben lesz. Senki nem fog engem gyanúsítani. Hiszen saját magad ölted meg…
– Tessék?
– Ne aggódj, olyan halált rendezek neked, hogy mindenki siratni fog – felelte Amanda monoton hangon, a férfi szemeit fürkészve. – Szegény, szomorú Monroe nyomozó, akinek az utóbbi három éve azzal telt, hogy rács mögé próbál juttatni valakit, de nem sikerül neki. A szabadulása után is csak őt zaklatja minden bizonyíték nélkül. Már a barátai is ellene fordultak. Nem csoda, hogy italért nyúlt, aztán lehajtott arról a szikláról… Micsoda tragédia…
– Te beteg vagy…

Picture

– Meglehet – vonta fel a vállait a nő, miközben a kezébe vette a pisztolyt. – Lehet egyszerűbb lenne, ha csak lelőnélek. Aztán elmesélném, ahogy elraboltál. Miután nem voltál képes a rácsok mögött tartani. Bezártál ide, és meg akartál ölni. Csupán a véletlen folytán tudtam megkaparintani a fegyvert, erre nekem rontottál és kénytelen voltalak lelőni… Tudod Evan, ez valahol mélységesen szomorú. Minden történhetett volna másképp. Minden annyival jobb lehetne. De te… Olyan szörnyen makacs vagy. Miért nem hagytad, hogy másképp legyen?

Picture

– És ha még lehet? – kérdezte Evan halkan, de nem gondolta komolyan. Tudta, ha bármennyi esély is van arra, hogy életben maradjon, akkor azt kell tennie, amit Amanda akar. Felvállalni a legtitkosabb vágyait. – Ha képes lennék megtenni? Ha képes lennék veled lenni?
Amanda a férfi arcát fixírozta. Szomorú volt és elszánt egyszerre. Akár akkor régen, amikor utána kutatott, miközben végig ott volt mellette. Ahogy a nő elnézte Evan arcát, látta a szemében ülő kétségbeesést, amit rejtegetni próbált előtte.

Picture

– Tényleg ennyire gyáva vagy, Evan? – szólalt meg végül Amanda. – Gyáva vagy velem lenni és élni, és gyáva vagy meghalni is. Mi értelme van egyáltalán az életednek? Talán régen még voltál valaki, de mostanra semmi sem maradt belőled, csak egy gyáva ember, aki képtelen felvállalni, hogy szeret valakit, és ahhoz is túl gyáva, hogy ne legyen vele… Talán saját magamat kéne megölnöm… És itt maradnál nélkülem. A vágyaiddal és a kétségeiddel, hogy mi lett volna ha. Egyedül és magányosan, minden nélkül. Élnél az életed nélkül, hogy aztán egy napon gyáván halj meg úgy, hogy végigéltél egy életet, és nem is éltél igazán – mondta Amanda. – Tudnád, hogy arra is képtelen voltál, hogy elkapj. Minden nyomasztó nap csak arra emlékeztetne, hogy alkalmatlan vagy arra, amit csinálsz. És minden egyes nap eszedbe jutnék, mert nem tudnál kiverni a fejedből, bármilyen erősen is próbálod. Nyomorúságos életed minden napján ráeszmélnél, hogy én győztem.

Picture

Evan kezdett kétségbeesni, ahogy a nő szavait hallgatta. De nem azért, mert teljesen világossá vált számára, hogy innen ma csak egyikük távozik élve. Hanem mert rájött, hogy Amandának igaza van. Sohasem tudná elfelejteni. Élete végéig marcangolná saját magát, mígnem megkeseredetten és gyáván meghalna. Ha nem ölné meg saját magát előbb…

Picture

– Mi legyen, Evan? – kérdezte Amanda, ahogy felkelt a faládáról, és Evan elé sétált. Kezében tartotta a pisztolyt, ujja már a ravaszon volt. – Megöljelek téged, hogy én boldogan élhessek, amiért meghaltál, vagy öljem meg magam, hogy életed végéig szenvedj?
Evan felpillantott Amanda arcára. Látta rajta a töprengést. Ahogy latolgatta a lehetőségeit. De a férfi tudta, mindegy hogyan dönt végül a nő, ő vesztett.

Picture

– Bárcsak másképp történt volna minden… – szólalt meg Amanda, majd felemelte a fegyvert és gondolkodás nélkül meghúzta a ravaszt…

Vége!

Írta: Sookie
Illusztrálta: DeeDee