Útvesztő – 2. Az első nap meglepetései

2 óra múlva már meg is érkeztem Twinbrookba. Sokkal közelebb volt a városomhoz, mint gondoltam. A városba érve különös érzés kerített hatalmába. Újak voltak az arcok, az épületek, a környezet: minden olyan szokatlan volt.

Sok időbe telt, míg rátaláltam házikómra. Azért házikót mondok, mert háznak nem lehet nevezni. Elég elhagyatott területen van, de a környezet lélegzetelállító. Egy mocsár közepén lakok, öreg fákkal körülvéve. Más ember menekülne erről a helyről, de nekem ihletet ad ez a táj.

Felfedeztem a kunyhómat belülről is. Az ajtók nyikorognak, a padló recseg, és a szobák érdekes szagot árasztanak. Nem zavar. Úgy sejtem, a mai napom a berendezéssel fog eltelni. Sok pénzt nem kaptam a felújításra, de én könnyen kigazdálkodom belőle a legjobbat. Örülök, hogy legalább van mivel lefoglalnom magam. Miközben összeírtam a bevásárló listámat, egészen megbarátkoztam a gondolattal, hogy itt fogok lakni.

Délután 5 körül végeztem a munkámmal. A bútorbolt a közelben volt, így nem kellett messze mennem. A kész berendezéssel teljesen meg voltam elégedve. Mondhatni imádom. A bútorok szerintem jól illenek a ház jellegéhez, ugyanakkor otthonos hangulatot árasztanak. Sikerült egy írószobát is kialakítani magamnak.

Leültem a számítógépem elé. Elhatároztam, hogy életemben először, megpróbálkozok naplóírással. Már régóta szerettem volna, de most végre sikerült rávennem magam. Elvégre ez egy különleges alkalom számomra. Gyomrom korgása zökkentett ki szorgalmas írásomból. Nem is, csoda, hiszen egész nap alig ettem valamit.

A hűtőm felé koptattam, majd kinyitottam az ajtaját. Tudtam, hogy valamit elfelejtettem! Üres  a hűtőszekrény, csakúgy mint a gyomrom. Semmi kedvem nem volt elmenni egy boltba élelmiszerért. Belegondoltam, hogy a reggeli készítésénél is ugyanez lesz a helyzet. Erőt vettem magamon és elindultam a legközelebbi bolt felé.

Nem bántam meg, hogy elmentem vásárolni. A boltban rengeteg zöldség és gyümölcs volt. Nem tudtam választani az óriási kínálatból, így az eladótól kértem segítséget. Annyira beszédes és segítőkész volt. Beleegyezett, hogy egy kisebb riportot készítsek vele. Nem gondoltam volna, hogy már az első nap elkezdem a munkámat, de hát így sikerült. Megtudtam, hogy Twinbrook lakói nagyon egészségesen étkeznek. Az eladó beszámolt róla, hogy miden nap rengeteg láda friss zöldség és gyümölcs érkezik a boltba, amit még aznap sikerül is eladni. Nagyon jó riportalany volt.

  – Még egy utolsó kérdés zárásként: Mit esznek legszívesebben a lakosok mostanában?
– Mostanában a vevők nagyon kedvelik a Gralladina Fran szőlőt. Közvetlenül Franciaországból érkezik, ez az igen ritka szőlőfajta. Rendkívül édes, de egy kicsit különlegesebb íze van, mint a többi fajtának. Nyugat-Európában mézédes nektárt készítenek belőle. Állítólag, ha valaki túl sokat iszik belőle, pár órára elveszti az eszméletét…
– Nagyon köszönöm, hogy időt szakított rám, de most már mennem kell. – vágtam félbe. Kedves volt, hogy ennyi mindent megosztott velem, de ilyen sok információt már tényleg nem tudtam megjegyezni.

Nagy rakás élelmiszerrel, közte fél tucat Gralladina Fran szőlőfürttel tértem vissza otthonomba. Ugyan már késő volt, de elhatároztam, hogy a gyümölcs mellé sütök egy pár palacsintát is. Felraktam az olajat melegedni, amikor egy furcsa zajt hallottam a hálószobából. Bementem, és azonosítottam a zaj forrását. A kis ébresztőórám csipogott megállás nélkül. Eléggé ódon darab volt, és mint kiderült, nem is működik valami jól. Kicsit megütögettem, mire abbahagyta a csipogást.

Már újra megszoktam a csendet, amikor egy teljesen másmilyen zajra figyeltem fel. A másik szobából jött, és mivel még életemben nem hallottam ezt a hangot, szaladtam megnézni, mi is ez valójában. Amikor benyitottam az ajtón, majdnem megállt a szívverésem. A tűzhely felől óriási lángok csaptak fel. Az olaj!

Mint kiderült, a zaj forrása a tűzjelző volt, ami elviselhetetlenül hangosan sípolt. Ekkor másra figyeltem fel. Ezen az estén immár harmadjára egy újabb zaj ütötte meg a fülem. Rögtön felismertem a szirénát, ami kívülről szűrődött be a szobámba. Kilestem az ablakon, és láttam, hogy egy tűzoltóautó parkolt le a házikóm előtt.

Újra kilestem az ablakon, és immár egy férfi rohant felém. Gyorsan ajtót nyitottam neki, mert nem akartam, hogy rám törje a nyílászárót. Ő a tűzhely felé szaladt, és poroltó készülékével oltani kezdte a lángokat. Másodpercek alatt kész lett, remek munkát végzett. Miután kész volt, odajött hozzám.

– Sikerült eloltanom a lángokat, de legközelebb kérem legyen óvatosabb!
– Én csak egy másodpercre mentem el, és…
– Nincs semmi baj, a biztosító mindent kifizet. Csak azt szeretném, ha ez többet nem fordulna elő.
– Ó, értem. Legközelebb nagyon vigyázni fogok. Köszönöm a segítségét. Esetleg megkínálhatom egy bögre teával?
– Ööö, persze. – látszott raja, hogy habozik egy kicsit. Gondolom, sosincs ideje vendégeskedni, de úgy tűnik, hogy ma már végzett a munkájával.

– Köszönöm, hogy ilyen gyorsan ideért. Alig kapcsolt be a tűzjelző, máris itt termett.
– Már végeztem a munkámmal, és épp hazafelé tartottam, amikor megkaptam a riasztást. Itt jártam a közelben. – látszott rajta, hogy szerényebb típus. Nem játszotta el, hogy ő a hős, aki megmentett engem. Részletesebben megfigyeltem az arcát, nagyon helyes volt. Rögtön beszédbe is elegyedtem vele.
– Maga mindig is tűzoltó akart lenni?
– Már édesapám és nagyapám is ezt a szakmát választotta, úgyhogy eldöntöttem, hogy én is így fogok tenni. Nem bántam meg, mert szeretem csinálni. És maga mit dolgozik? – kérdezte. Elmeséltem neki a történetemet és hogy miért is érkeztem Twinbrookba.

Úgy tűnt érdekli a fecsegésem, ő viszont nem sok mindent mondott el magáról, csak a legáltalánosabb dolgokat. Megtudtam, hogy Keithnek hívják. Körülbelül fél óráig beszélgettünk még, aztán elbúcsúzott és elment. Örültem, hogy végre ágyba mehetek, mert már nagyon kimerített ez a nap. Ez volt az első napom ebben a városban és elmondhatom, hogy nem volt eseménytelen.