Útvesztő – 16. Lehull a lepel

– Nos, a tettes nem más, mint Cindy! Cindy Blueberry.
– Tessék? – hördült fel a tömeg hirtelen.
– Mi alapján állítja ezt? – kérdezte tőlem a rendőrkapitány is.
– Mindent elmondok, amit csak tudok – válaszoltam. Hozzákezdtem a történetemhez.

„Az egész ma kezdődött. Apró neszekre ébredtem reggel. Mindenki készülődött valahova. Keith és Cindy egy kis időre beugrottak a munkahelyükre, Courtney pedig városnézésre ment. Nekem nem volt kedvem kitenni a lábam hazulról, így elhatároztam, hogy otthon maradok. Indulás előtt még megkért Cindy egy kis szívességre.
– Figyelj, az emeleti fürdőszobában megint elromlott a WC. Pedig úgy egy hete lett megjavítva! A konyhapulton van a szerelő telefonszáma. Kérnél nekem egy időpontot? Szinte bármikor jöhetne.
Persze, elintézem – bólintottam rá a kérésre. Cindy megköszönte, hogy segítek neki és szép lassan mindenki elindult dolgára.”

„Egyedül maradtam a házban. Kezembe vettem a névjegykártyát. Ismerős volt a név. Ő az a szerelő, aki még régebben az én sütőmet javította meg. A telefonba beütöttem a számot és felhívtam őt.
– Halló, itt David Wright. Miben segíthetek?
– Üdv, én a Pinetree utca 9. szám alatt lakom és egy elromlott WC-t kellene megjavítani.
– Várjunk csak, múlthét kedden voltam ott. Igaz? Emlékszem rá. Holnap be tudnék ugrani megvizsgálni. Az úgy jó lenne?
– Igen, köszönöm.
– És még valami. Múlt héten egy nektárkészítő szerkezetet is javítottam. Az most már jól működik.
– Igen, azzal nincs gond – feleltem, mivel Cindy nem említette.
Rendben, akkor holnap megyek. Visszhall.”

„Emlékeztem még a szerelő panaszkodására, amikor nálam járt. Talán pont erről beszélt. – Egy nektárkészítő? De hát hol? – Már vagy két napja itt éltem, és  az egész házat ismertem, de semmilyen nektárkészítőt nem láttam. Keresni kezdtem mindenhol. Addig nem nyugodtam, amíg nincs meg. Ekkor eszembe jutott valami. Kimentem a ház mögé és eltűnődtem. Tegnap vettem észre ezt a furcsaságot. A ház hátsó falán egy magasan fekvő ablaksor húzódott, melyek belülről nem látszódtak.”

„Újra bementem a házba, és vizsgálni kezdtem a nappali hátsó falát. A ház formájánál fogva ott még kellene lennie egy másik szobának. Ajtót viszont nem találtam. Annyira bosszantott ez a dolog! Tehetetlenségemben feladtam végül és kutakodni kezdtem további gyanús elemek után. Újra csak azt mondhatom, hogy nem találtam semmit.”

„Még a postaládát is átkutattam árulkodó bizonyítékok után. Csalódottan törődtem bele, hogy ez is haszontalan volt. Szinte csak számlákat találtam. Amikor raktam vissza a leveleket a helyükre, egy néven akadt meg a szemem. Nem is tudtam, hogy mi Cindy vezetékneve. Meglepődtem, hiszen azt olvastam, hogy Cindy Blueberry. Már találkoztam néhányszor egy bizonyos Blueberry névvel, de ekkor tudtam meg, hogy ki is ő valójában.”

„Elővettem a laptopomat és a naplómat olvastam el. Ismerem magam, így tudom, hogy a legapróbb dolgokat is feljegyzem. Imádkoztam, hogy meglássam valahol ezt a nevet. Először akkor jött elő, amikor Margaretnél voltam az estélyen. Ő mondta, hogy egy bizonyos Miss. Blueberrytől kapta az órát, amit én selejteztem ki. Régebben azt hittem, hogy Margaret a szeméttelepről szerezte. Mint kiderült, tévedtem. Nagy bizonnyal Cindy járt ott.”

„Nem nagyon értettem, hogy Cindy miért jár szeméttelepre. És miért visz onnan Margaretnek ajándékot? Elgondolkodtam. Lehet, hogy Cindy lenne a tettes? Hogy igazából ő az, aki a bombával el akarja pusztítani ezt a békés kis városkát. Végülis lehetséges. Megmagyarázná a szeméttelepet. És ha tényleg ő lopta el a tudományos laborból az irrídiumkészletet, az biztos Margareten keresztül sikerült neki. De az hogy lehet, hogy az idős hölgy nem gyanakodott Cindyre?”

„Továbbolvastam a naplómat. Amikor az állatmenhelyen jártam, Sarah említette, hogy Miss. Blueberry vitte oda Arnoldot. Hirtelen összeállt számomra a kép. Courtney történetéből derült ki ugyanis, hogy az említett kutya eltűnése pontosan Cindy Margaretnél tett látogatása után történt. Ez azt jelenti, hogy Cindy félt. Félt, mert biztos azt hitte, hogy Margaret meglátta őt a laborban lopás közben. Ezért vitt neki ajándékot! Ezután elvitte Arnoldot és beadta a menhelyre. Immár meg tudta fenyegetni Margaretet.”

„Nem tudtam elhinni. Cindyt teljesen más embernek ismertem meg. Mérges voltam, hogy erre csak ekkor jöttem rá. 10 óra volt és hamarosan kezdődött volna a gyűlés a városházán. Tehetetlen voltam, mivel tudtam, hogy nincs semmi bizonyítékom. Nagy dühömben az öklömet a falba vertem.”

„Nagyon megijedtem. A fal mintha megmozdult volna. A következő pillanatban pedig egy titkos átjáró tárult a szemem elé. – A hiányzó szoba! Megtaláltam! – Egy csigalépcső vezetett onnan lefelé. Nem haboztam, lementem a pincébe.”

„Egy apró, üres helyiségbe jutottam. Az egész szobában mindössze néhány szellőzőnyílás volt. Azt hittem, hogy megint zátonyra futottam, amikor hirtelen egy ismerős illat csapa meg az orromat. A szellőzőnyílás felől jött. Liliomot éreztem. Emlékeztem még, amikor a konditeremben tusfürdőt kértem kölcsön Cindytől. Annak ugyanilyen illata volt.”

„Rutinosan immár újra egy rejtekajtót kerestem. Végigtapogattam az egész falat, hátha találok valami titkos kapcsolót. Ezúttal már nem ment olyan gyorsan, mint pár perccel ezelőtt. Ekkor ütögetni kezdtem a szellőző melletti falfelületet. Bevált! Örömmel vettem észre, hogy megtaláltam, amit kerestem. Ezúttal már nem egy újabb folyosóra, vagy éppen egy újabb lépcsőhöz jutottam, hanem a szobába, amit annyira szerettem volna megtalálni.”

„Tudtam, hogy jó helyen járok, mivel rögtön észrevettem a sarokban a nektárkészítő szerkezetet. Ahogy jobban körülnéztem további két masinát pillantottam meg. Mellettük kémikus felszerelések, a falakon pedig nektárok és különböző színű folyadékok sorakoztak.”

„A szoba túlsó végén nem égett villany. A homályban viszont dobozok sziluettjét véltem felfedezni. Lassan közeledni kezdtem arrafelé. A helyiség ezen oldalán egy kiugró rész volt, amit távolabbról nem lehetett látni. Mindössze egy fáklya halvány fénye világította meg ezt a teret. Közelebb mentem. Egy apró sikolyt adtam ki, annyira megijedtem. A sarokban ugyanis a bombát pillantottam meg.”

A tömeg eddig lélegzetvisszafojtva figyelt rám, de ekkorra már nem bírtak magukkal az emberek. Hangosan kiabáltak, és megdöbbenve keresték a szemükkel Miss. Blueberryt. Én is Cindyre pillantottam, akit épp ekkor bilincseltek meg, hogy elvigyék kihallgatni. Megvártam, míg mindenki elcsendesedik, majd folytattam történetemet.

„Váratlanul ért a bomba jelenléte. Frusztrált a hely, így visszatértem a nappaliba, ahol nyugodtan tudtam gondolkodni. Még Beverlytől tudtam meg a tűzoltólaktanyán, hogy Cindy nemrég tért vissza Franciaországból. Tökéletes alibi volt, hiszen senki sem gyanakodott rá. Még akkor sem, ha ő az irídiumkészlet eltűnése előtt pár nappal érkezett vissza Twinbrookba. Margarettel bizonyára jó kapcsolatot ápolt. Feltételezem, hogy az idős hölgy a kelleténél több információt árult el Cindynek legújabb kutatásáról. Talán még a bomba előállításáról is szót ejtett. Így Cindynek nehézségek nélkül sikerült kicsempésznie az írídiumkészletet a laborból. Nem akarta rögtön hazavinni, mivel így fennállt a lebukás veszélye. Egyenesen egy eldugott kis szeméttelepre ment, ahol senkinek sem tűnne fel ennyi fém. Különösen azért nem, mivel csak kevesen tudnak a hely létezéséről. Keith mesélte még nekem, hogy ők ketten gyakran jártak oda kiskorukban bújócskázni. Így biztos voltam benne, hogy Cindy ismeri azt a helyet.”

„Immár sikerült mindent végrehajtani, amit akart, de Cindy mégis félt valakitől. Azt hitte, hogy Margaret gyanakodni fog rá és az útjába fog állni. Ezért vitt Miss. Blueberry ajándékokat Margaretnek, és ezért rabolta el Arnoldot. Jól ismerte Margaretet, így tudta, hogy sokkal fontosabb lesz neki a kutya megtalálása, minthogy az eltűnt készletekkel foglalkozzon. Így történt, hogy Cindynek majd egy hete volt egy bomba összeszerelésére, amit a saját háza pincéjében meg is tudott valósítani.”

„A fejemben szépen összeállt minden részlet. Már csak egy dolog volt, amire nem tudtam rájönni. – Hogy tudott Cindy bejutni a tudományos laborba, és onnan egy nagy szállítmányt észrevétlenül elvinni? – A szerelő névjegykártyája még mindig ott feküdt egy közeli asztalon. Elgondolkodtam, hogy vajon Cindy miért akarta megjavíttatni nektárkészítő szerkezetét, ha a pincében három darab is van belőle. – Talán gyártott valamilyen nektárt? Valamilyen speciális fajtát? – Ekkor egy új ötletem támadt. Újra a laptopomhoz fordultam, és egy bizonyos cikket kerestem. Jól emlékeztem még rá, hiszen ez volt az első twinbrooki cikkem. Egy élelmiszerboltban készítettem, ahol az eladót interjúvoltam meg. Hamar meg is találtam az írásomat, magamban felolvastam a keresett részt.

Mostanában a vevők nagyon kedvelik a Gralladina Fran szőlőt. Közvetlenül Franciaországból érkezik, ez az igen ritka szőlőfajta. Rendkívül édes, de egy kicsit különlegesebb íze van, mint a többi fajtának. Nyugat-Európában mézédes nektárt készítenek belőle. Állítólag, ha valaki túl sokat iszik belőle, pár órára elveszti az eszméletét…

Elképzelhetőnek tartottam, hogy Cindynek sikerült megszereznie a speciális nektár receptjét Franciaországban. Ez egy olyan altató, amit szinte lehetetlen bebizonyítani.”

„Elképzeltem, ahogy Cindy megvendégeli a labor dolgozóit, majd ellopja a biztonsági kamera felvételeit. Kissé légből kapottnak tűnt, ez az állításom, de én mindenképpen tudni akartam, hogy jó-e a feltételezésem. Újra lementem a titkos pincehelyiségbe és a polcoknál kezdtem nézelődni. Hamar meg is találtam a keresett Gralladina Fran nektárt.”

„Visszaszaladtam a nappaliba és töltöttem magamnak a nedűből. Az órára néztem. Már tizenegy óra volt. A számhoz emeltem a poharat és a torkomba küldtem annak tartalmát. Hosszú pecek múlva sem éreztem a hatását, de végül elnyomott az álom. Három óra múlva ébredtem csak fel.”

A városlakók kitörő üdvrivalgásba kezdtek és a nevemet kántálták. Az emberek sokasága egytől egyig mind engem ünnepelt. Mindenki eufórikus hangulatban volt és már senki sem emlékezett rá, hogy miért is gyűltek össze. Nem foglalkoztak már a bombával, helyette engem dicsőítettek. Tehát mégiscsak megérte kideríteni az igazságot! Az emberek hálásak voltak nekem, hősként kezeltek.

A ceremóniának még nem volt vége. Kinyílt a városháza kapuja, majd a polgármester csatlakozott hozzánk. Lesétált a lépcsősoron és egyenesen felém vette az irányt. Megvárta, míg csend lett. A következő szavakat intézte felém:
– Noelle Bellefleur! Twinbrook Hőse! Közösségünk köszöni önnek az értünk tett szolgálatait! Ezúton szeretném Önnek átnyújtani a város kulcsát, ezzel kifejezve mérhetetlen hálánkat.
– Köszönöm – mondtam. Mindössze ez a szó fért ki a torkomon. Már a sírás szélén álltam, annyira meghatódtam. Abban a pillanatban én voltam a világ legboldogabb embere.