Tükörkép – Szilánkok – 13. Reménytelen

Claire elmesélte mit is tudott meg a könyvből, elég elkeseredettnek tűnt. Egyikünknek sincs ötlete hogyan tovább. Ő biztos benne, hogy Griffon nem tud a démon létezéséről, és szerinte, ha tudna róla, sem mondana le róla.

Nekem is elég sok dolog van most az életemben. Két élet emlékei vannak összekeveredve a fejemben, és szinte lehetetlen megkülönböztetni, hogy mi igaz és mi nem. Kíváncsi vagyok, hogy a többiek is így vannak-e.

Mikor hazaértem, egy nem fogadott hívásom volt, amit rögtön le is hallgattam:
– Szia Jayden, itt Josh! Csak gondoltam, hogy szólok, hogy a film forgatását a tervek szerint a jövő héten befejezzük. Egy hatalmas bulit fogunk rendezni, neked is jönnöd kell. Ott lesz Lindsey, Duncan és Clayton is. Még a pontos időről nem döntöttünk, úgyhogy majd hívj vissza, te neked mikor lenne jó.

Egy buli, ahol én és Griffon is jelen leszünk. Ez egy tökéletes alkalom arra, hogy kiderítsem mit is tud ő. Pár perccel ezelőtt még semmi ötletem sem volt hogyan tovább, de már megvan a kiindulási pont.

Rögtön hívtam is Claire-t:
– Hallottál a buliról?
– Aha, én is megyek Griffonnal. Te meg elhozhatnád Bonniet, és akkor legalább mindhárman ott leszünk. Több szem többet lát.
– Jó ötlet, mindjárt felhívom.

Ezután letettem a telefont, majd felvázoltam a szituációt Bonnienak is. Ő persze hatalmas lelkesedéssel fogadta az egészet. Jól döntöttünk, hogy őt választottuk szövetségesünknek. Bonnie után pedig visszahívtam Josht. Elmondtam neki, hogy a hét minden napján ráérek, úgyhogy a többieken fog múlni az egész.

Most, hogy tudom az igazságot roppant szerencsétlen választásnak bizonyulnak a szereplők. Még egy kicsit sem hasonlítanak hozzánk. Vicces lesz így végignézni a filmet, bár ettől függetlenül iszonyatosan kíváncsi vagyok miként is valósították meg a valóságot.

– Mit csinálsz? – kérdezte Aloysius, amint lejött a lépcsőről.
– Csak néhány dolgot elintéztem. Étaín még mindig utál? – azóta a nap óta nem jött vissza, bár Bonnie biztosít arról, hogy minden rendben van. A kérdésemre Al bólintott – majd lenyugszik, csak kell egy kis idő.
– Te nem ismered őt – mondta, ami ebben a helyzetben elég nevetségesnek tűnt, bár ő még nem tudta, hogy visszakaptam az emlékeimet.

– Mindenekelőtt bocsánatot kéne kérned.
– Ötlet arra, hogy hogyan csináljam?
– Nem tudom. Én még a hamis életemben sem voltam akkora gyökér, hogy megcsaltam a barátnőmet – a kijelentésemre csóválni kezdte a fejét:
– Néha tényleg elgondolkodok azon, hogy tényleg ugyanaz a személy vagyunk-e.

– Ki tudja? Igazából most először beszélgetünk el így kettesbe. Kicsit olyan, mintha skizofrén lennék.
– Az lehet, de nagyon örülnék, ha nem használnál olyan szavakat, amit nem ismerek. Például mi a fene az a wi-fi egyáltalán?
– Te nagyon nem akarod, hogy ezt én magyarázzam el neked – kérdőn nézett, de nem firtatta a dolgot.

– Most csak eszembe jutott egy történet, amikor az Yts szakadék környékén jártam – kezdte Aloysius, pontosan emlékszem mi is történt akkor, de nem akartam félbeszakítani – akkor találkoztam egy csapat bennszülött törpével. Azt hitték én vagyok a hős megmentőjük, aki megöli azt a fenevadat, ami fenyegetés alatt tartja őket. Hozzá akartak adni a törzsfőnökük lányához. Muszáj volt elszöknöm, és arra kényszerültem, hogy az ablakon keresztül másszak ki. Csak később vettem észre, hogy az pont a szakadék felé nézett.

– A törpök megláttak, és azt hitték, hogy a szörny a szakadék mélyén van. Mindegyikőjük odament, és amíg senki nem volt otthon, és sikeresen elmenekültem. Azóta sem jártam arrafelé. Nem is tudom ezt miért meséltem el most. Vannak ilyen pillanataim.
– Nem is értem Étaín hogy bír elviselni téged.
<span “font-size:12.0pt;mso-bidi-font-size:11.0pt;font-family:”times=”” roman”,”serif”;=”” mso-fareast-font-family:calibri;mso-fareast-theme-font:minor-latin;mso-bidi-theme-font:=”” minor-bidi;mso-ansi-language:hu;mso-fareast-language:en-us;mso-bidi-language:=”” ar-sa”=””>- Ő azért sokkal jobb hallgatóközönség. Ő egy kicsit kíváncsibb szokott lenni.

– Mesélhetted volna azt a sárkányos sztorit. Az sokkal izgalmasabb, biztos jobban érdekelt volna.
– Az biztos, hogy eseménydúsabb. De… te honnan tudsz erről? – éreztem, hogy egyszer el fogom szólni magamat, de talán még nem késő kimagyarázni.
– Hát, hallottam valakitől.
– Lehetetlen, senkinek sem meséltem még róla – nem tartott sok idő, míg leesett neki, én pedig képzeletben egy hatalmas pofont vágtam le magamnak – te emlékszel!
– Talán…

– Mikor? Hogy? Miért nem mondtad el?
– Tegnap óta, és azért nem mondtam el, mert nem akarom, hogy egyes emberek megtudják.
– Kire célzol ezzel?
– Titok.
– Kérlek, mondd, hogy Scarlet az – kérdőn néztem rá – ugyan már. Sosem bíztam benne! Régen sem, most sem.
– Tényleg?
– Igen! Ezt te is tudhatnád, ha már itt tartunk. Ez nagyon durva!

***

<strong “mso-bidi-font-weight:=”” normal”=””>Bonnie

– Akkor is meg kell neki bocsátanod – mondtam Étaínnek az este.
– Tudom. De hadd érezze magát rosszul még egy kis ideig.
– De gondolj bele! Van egy gyereketek is. Nem haragudhatsz rá örökké.
– Gyerekünk? Ezt honnan veszed?
– Hát, a könyvből. Igazából erről szóltak az utolsó sorok.

– Nekünk nincs gyerekünk. Úgy volt, hogy van, de… halva született. Túl sokat idegeskedtem és ez nem tett neki jót – a körülményekhez képest rettentően érzelemmentesen beszélt.
– De ez szörnyű!
– Erről nem is beszélünk. Soha. Így sokkal könnyebb megfeledkezni róla.

***

<strong “mso-bidi-font-weight:=”” normal”=””>Jayden

Eljött a következő hét, én pedig idegesen készülődtem. Említettem már, hogy utálom az ilyen bulikat? Pláne, hogy Griffon is ott lesz. Ahogy ismerem magamat, szinte lehetetlen lenne elkerülni, hogy el ne áruljam, hogy visszakaptam az emlékeimet. Nagyon remélem, hogy nem fogja megtudni. Ki tudja, mit tenne akkor.

Bonnie már egy ideje megérkezett és most a földszinten vár rám. Gondolom Aloysius jól elszórakoztathatja. Végül is, ha mi ketten ennyire kijövünk, ők sem lehetnek annyira rosszban.

Lebattyogtam a lépcsőn, és próbáltam jó fejet vágni az egészbe. A hét folyamán Aloysiust is beavattuk az eseményekbe, ő pedig elismerve minket bólintott a dologra. Azt mondta ő sem csinálhatta volna jobban.

– Jé Jayden! Milyen meglepő, hogy hajlandó vagy végre csatlakozni hozzánk. Képzeld, Al elmesélte azt a sárkányos történetet. Olyan menő!
– Érezd magad megtisztelve, te vagy az első, aki hallotta – mondtam neki – mehetünk? – ő bólintott egyet, majd elköszöntünk Aloysiustól, ő pedig szerencsét kívánt nekünk.

– Elég jól kijöttök egymással.
– Naná! Ő is te vagy, mellesleg ki ne szeretne engem?
<span “font-size:12.0pt;mso-bidi-font-size:11.0pt;font-family:”times=”” roman”,”serif”;=”” mso-fareast-font-family:calibri;mso-fareast-theme-font:minor-latin;mso-bidi-theme-font:=”” minor-bidi;mso-ansi-language:hu;mso-fareast-language:en-us;mso-bidi-language:=”” ar-sa”=””>Csak nevettem a kijelentésén, miközben beszálltunk a kocsiba, és a várost céloztuk meg.

***

Az elsők között voltunk, akik megérkeztek. Rajtunk kívül még Lindsey volt ott, a színésznő, aki Aimant játszotta. Kicsit élesebb arcvonala van, mint az igazinak, de szerintem nem volt rossz döntés őt választani. És a színészi tudása is kiemelkedő, ezért az alakításával sem lesz semmi gond. Mivel csak mi voltunk, ezért odamentünk beszélgetni.

– Szia Jay! Jó újra látni!
– Szia Lindsey, ő itt az unokatesóm Bonnie – mutattam be a két hölgyet egymásnak. Sokkal kedvesebb is, mint az igazi Aiman.
– Örülök, hogy megismertelek. Annyira izgatott vagyok az egész filmmel kapcsolatban. Biztos vagyok benne, hogy imádni fogjátok.

Még elbeszélgettünk egy ideig, miközben egyre több ember érkezett meg a helyszínre. Több emberrel is elbeszélgettünk, amíg Claire és Griffon megérkezett. Elég későn jöttek, már többen is hiányolták ‘Clayton’ társaságát. Kiderült, hogy a valóságban egy roppant jó humorú ember.

Mikor végre felbukkantak Griffont azonnal letámadta a többi ember, ezért Claire hozzánk kényszerült csatlakozni. A sarokban lévő foteleket választottuk törzshelyünknek, mivel egyikünknek sem volt kedve se táncolni, se inni.
A fülsüketítő zenétől viszont így is hangosan kellett beszélnünk.

Nem sokkal később felbukkant Griffon is:
– Ne hagyd, hogy mégegyszer elrángassanak tőled – mondta amint leült Claire mellé – Jayden! Mennyire örülök, hogy újra találkozunk!
– Helló, ő az unokatesóm, Bonnie – elméletileg ő nem tud semmiről, úgy gondoltuk, hogy ezt még a magunk előnyére fordíthatjuk.

– Nem is tudtam, hogy Clairenek ilyen szép barátnői vannak – mondta.
– Ugyan már! – forgatta a szemét Bonnie. Tökéletes színésznő lenne. Ha most itt lett volna a rendező, rögtön leszerződtette volna a jövendőbeli filmjére.
– És mizújság mostanában? Történt valami érdekes?

– Ezt én is megkérdezhetném. Mikor tervezitek hivatalossá tenni az eljegyzéseteket? – kérdeztem, mire Griffon kérdőn nézett a barátnőjére, mire ő a kelleténél is hangosabban kezdett el magyarázkodni:
– Ugyan már! Scarlet is tud róla…
– A húgom tud róla?
– Lehet, hogy te azt állítod, hogy mindent tudsz, de ő is így van. Nehéz előle eltitkolni dolgokat.

Ebben a pillanatban kezdett el csörögni az unokatesóm telefonja:
– Úúúú! Ez Olivia. Lehet megtudta, hogy nélküle jöttünk el bulizni, és most nagyon ideges – mondta, majd Clairet kézen ragadva indultak el egy csendesebb helyet keresni, arra nem figyelve, hogy ezzel milyen helyzetbe hoznak.

– Akkor most beszélhetünk arról, hogy mikor, és hogyan szerezted vissza az emlékezetedet – kérdezte Griffon, minden köntörfalazás után. Ennyire látszik rajtam? Nem nagyon tudom tartani a titkokat, de nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyen át lehet látni rajtam.
– Nem is… Na jó, hogy jöttél rá?
– A szemedből. Sokkal élettel telibb, tüzesebb, mint a múltkor. Szinte olyan, mint amikor először találkoztunk.
– Nem gondoltam volna, hogy ennyire meglátszik rajtam – ez rossz. Nagyon rossz.

– Mit akarsz most tenni? Meg akarsz ölni?
– Én? Nem. A húgod? Lehet.
– És ezt mégis hogy akarja elérni.
– Valószínűleg a benned lévő démont akarja kiűzni – amint ezt kimondtam a teste feszültté vált, és nagyon közel hajolt.

– Erről te mégis honnan tudsz? – az biztos, hogy ebben a pillanatban nem önmaga volt. Az a lény átvette a teste fölött az uralmat. Meglepő módon egy picit sem ijedtem meg tőle. Voltam már rosszabb helyzetben is korábban.
– Igazából, nem nehéz rájönni, ha olyan feltűnően viselkedsz, mint például most – nem válaszolt semmit, csak szépen lassan visszaült a helyére.

– Valami baj van? – kérdezte Griffon, mikor ismét visszatért önmaga, csak megráztam a fejemet – Akármit is tervez a húgom, el tudok vele bánni.
Az előbbi jelenet tökéletesen bemutatta, hogy Griffon semmit sem tud a benne élősködő lény jelenlétéről. Kilátástalan helyzetbe kerültünk.