Tükörkép – 16/2 – A vég – Együtt örökké

– Tudom, hogy nem akarsz látni, de muszáj beszélnem veled, csak hallgass végig.
– Rendben. – Több hónapja nem láttam, kíváncsi voltam, mit akar mondani.
– Otthon megbeszéltük a dolgokat, és közösen úgy döntöttünk… szóval már nem vagyok házas. – Próbáltam pókerarcot vágni, de a szívem hevesen kezdett el verni. – Nem várom el, hogy megbocsáss, de én még mindig szeretlek. – Ahogy én is téged – válaszoltam magamban. Várta, hogy mondjak valamit, de én nem válaszoltam. Hosszú csend után megszólalt:
– Én nem is zavarlak tovább.  Ha akarod, felejtsd el, hogy itt jártam – ezután elment. Én pedig még sokáig álltam az ajtóban.

***

– Nem nézünk meg egy filmet? – kérdezte Bonnie, miközben felrakta a lábát az egyik kartondobozra, majd a távirányítón kezdett el bűvészkedni.
– De, nézhetünk – dünnyögtem magamban.
– Elárulnád, mi bajod? Egész nap ilyen zizi voltál.
– Ma itt volt Aderyn  – Nem terveztem elmondani senkinek, de abban a pillanatban jó ötletnek tűnt. Mindig is Bonnie volt az az ember, akinek mindent elmondhatok, és megbízom benne.
– Mit keresett itt?
Beszámoltam neki az eseményekről, mire ő együttérzően megkérdezte:

– Te még mindig szereted őt, igaz? – Nem válaszoltam, csak bólintottam egyet, mire felháborodva magyarázni kezdett:
– Én nagyon szeretlek téged, de néha elképesztően hülyén tudsz viselkedni. Mi a francnak töltötted velem a napot, hogyha életed szerelmével is lehettél volna?! Most azonnal felhívod őt, és áthívod ide, vagy elmentek valahova. Ezt most nem hagyom! Én most lelépek, és nagyon remélem, hogy holnap, amikor fölhívlak, egy csodás estéről fogsz beszámolni. Megértetted?!
– Meg – Nehéz nemet mondani neki, amikor ilyen rámenős, de győzködni sem kellett.

***

Valóban elköltöztem. De nem úgy, ahogy ezt egy hónappal ezelőtt elképzeltem. Ketten voltunk. Én és Aderyn. Még aznap felhívtam, és megbeszéltük a dolgokat. Mintha az a négy hónap nem is lett volna. Újra együtt voltunk, és szorosabb volt a kapcsolatunk, mint valaha. Mindenki megérdemel egy második esélyt.

***

Augusztus 13. Nagyon jól megvagyunk az új házban. Én is sokkal nyitottabb lettem itt, mint voltam. Mindenki kedves, és segítőkész. Aderyn a közeli óvodában vállalt munkát, én pedig mint mindig, várom az ihletet. Amíg ő dolgozik, én sétáltatni szoktam Millét, a kutyánkat. Nem sokkal azután hoztuk el az állatmenhelyről, miután beköltöztünk.

Rengeteget túráztunk a közeli erdőben. Nem sokan jártak arra fele, ezért jó volt néha kettesben maradni. Néha egész napokat eltöltöttünk. Volt ott valami, ami azt súgta, hogy vissza kell mennem, de sose jöttem rá mi az.

***

Október 28. Nem tudom, mi van ma, de mindenki tiszta zombi. A postás más levelét hozta ki, a boltos rosszul adta a visszajárót, és érezhetően feszültebb a légkör. Még Aderyn is szétszórt volt ma. Ráfognám a hideg frontra, ha nem bámulnának meg az emberek az utcán. Nem tudom, mi rosszat tehettem, de mindig úgy érzem, mintha sugdolóznának a hátam mögött.

***

– Honnan szerezted a kezdő szikrát a könyvedhez? – kérdezte James Shelby, az egyik talk show műsorvezetője. Kis gondolkodás után válaszoltam:
– Egyszer elaludtam a kanapén, miközben egy horrorfilm ment a tv-ben. Akkor elég bizarr dolgokat álmodtam. Innen jött az ötlet.
– Mindenre számítottam, csak erre nem – mondta, majd nevetni kezdett. – Egyre jobb dolgokat mondasz.
– Én csak az igazat mondom.

A férfi egyik pillanatról a másikra komoly arckifejezést öltött fel.
– Most olyan dolgot fogok kérdezni, ami valószínűleg minden szingli, nőnemű olvasóidat érdekli: Van barátnőd, vagy valaki…?
– Nagyon érdekes kérdés. Amikor elkezdtem a regény írását, még nem volt senkim, de mire befejeztem már egyedül voltam.
Eltartott egy ideig, amíg rájött, pontosan mit is mondtam ezzel a mondattal.
– Ezt sajnálattal hallom. Nem úgy a kedves rajongóid.

– Hékás! Egy szóval sem mondtam, hogy most nincs senkim.
– Ohohohó! Te kis nőcsábász! Mesélj még!
– Ez egy kicsit bonyolult, és ennél többet nem is beszélek erről a témáról. Bármennyire is kíváncsiak a női rajongóim a részletekre.
Shelby feltartott kezekkel mentegetőzött:
– Ahogy akarod. Köszönjük, hogy itt voltál. Egy élmény volt találkozni – mondta, miközben fölpattant a helyéről, és kezet rázott velem, én pedig tapsvihar közepette lesétáltam a színpadról.

***

Feszülten locsoltam vizet az arcomba, miközben próbáltam nyugodtnak tűnni. Az étterem mosdója nem volt túl nagy, de arra, hogy lenyugodjak, tökéletesen megfelelt.
– Ideges vagy? – kérdezte Buddy a hátam mögül.
– Nagyon látszik?
– Ha biztos vagy a dolgodban, akkor nem lesz semmi gond. Én már csak tudom.
– Te könnyen beszélsz! – vágtam vissza, majd elindultam az ajtó felé.
– Ne hidd, hogy én halál nyugodt voltam – mondta még utoljára, mielőtt az ajtó becsukódott.

Az étterem elegáns volt, de barátságos. Nem volt sok ember, de ez legalább megkönnyebbítette a dolgomat. Próbáltam nyugodt arcot vágni, miközben az asztalunkhoz sétáltam. Az ételt már kihozták, amíg én távol voltam, de Aderyn megvárt. Úgy tűnik, jó színész lennék, mert semmit sem kérdezett. Könnyed és hétköznapi témákról beszélgettünk, miközben elfogyasztottuk a vacsorát, és a desszertet vártuk.

Nem sokkal később ki is hozták. Mielőtt még belebökhette volna a villáját a süteménybe, megállítottam, mire ő kérdőn nézett rám. Talán az idegesség miatt, de már nem tudom visszaidézni, mit mondtam neki. Hosszasan magyaráztam, ő pedig figyelmesen végighallgatott.

A mondandóm végén fél térdre ereszkedtem majd megkérdeztem:
– Hozzám jössz feleségül? – amint feltettem a kérdést, megkönnyebbültem.
– Igen.
A következő pillanatban már egymást ölelve álltunk az asztal mellett.

Egy pillanatra fölpillantottam. A szomszédos asztalnál egy nő ült magányosan, egy pohár koktéllal a kezében. Szőke haja volt, de amint jobban megnéztem az arcát, minden testrészem megfeszült. Mintha Aderyn ült volna ott, pontosan engem nézve.