Tükörkép – 16/1 – A Vég – Magányos Vándor

– Nem is tudom, miért jöttem ide. Egyszerűen nem mehetek el úgy, hogy nem beszéltem veled – kezdte zavarodottan Aderyn.
– Miről beszélsz?
– Úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a városból. Úgy értem, elköltözünk, szeretnénk új életet kezdeni. Nem is tudom, miért mondom el ezt neked. Nem is kellett volna idejönnöm. – Egy szó nélkül elment.

Meglepődtem, de semmilyen érzelmet nem váltott ki belőlem az előbbi jelenet. Sőt, segített is. Talán ez volt a végső lökés, aminek segítségével kijutok a depressziómból. Most, hogy másik városban leszünk, egyszerűbb lesz továbblépnem. Bármit is próbáltam elhitetni magammal és másokkal, még mindig nem tettem túl magam rajta.

***

– Nem nézünk meg egy filmet? – kérdezte Bonnie, miközben felrakta a lábát az egyik kartondobozra, majd a távirányítón kezdett el bűvészkedni.
– Aha, csak hozom a pizzát – válaszoltam, majd a dobozzal a kezemben lezuttyantam mellé.
– Mihez van kedved? – kérdezte, aztán, kivett egy szelet pizzát.
– Valami horrort – válaszoltam, majd kikaptam a távirányítót a kezéből.

Már jó ideje ültünk néma csendben, mikor megszólaltam:
–  Ma itt volt Aderyn  – Nem terveztem elmondani senkinek, de abban a pillanatban jó ötletnek tűnt. Mindig is Bonnie volt az az ember, akinek mindent elmondhatok, és megbízom benne.
– Mit keresett itt?
– Nem t’om, csak úgy megjelent itt. Arról magyarázott, hogy elköltözik, meg ilyesmi.
– Te hogy vagy? – kérdezte aggódóan.
– Jól. Meglepően jól.

***

– Üdvözölünk a szomszédságban! Emily vagyok a szomszédból – mondta egy idegen nő egy tál süteményt szorongatva. Néhány napja költöztem be, nem gondoltam volna, hogy így fognak köszönteni, azt hittem ilyen csak a filmekben létezik.
– Nagyon örvendek, Jayden vagyok – mutatkoztam be, majd beinvitáltam a házba, de nemet mondott:
– Nagyon sok dolgom van még, csak gondoltam beköszönök. Még találkozunk – ezzel intett egyet és elment.

***

– Augusztus 13. Kezdem megszokni ezt a kisvárosi életet. Az elején furcsa volt, de hamar megszoktam. Mindenki nagyon kedves és közvetlen – mondtam a hangfelvevő készülékbe, miközben a kertben lustálkodtam és Millét simogattam. Túl nagy kertje van a háznak, ezért hamar rájöttem, hogy szükségem van egy kutyára. Elmentem a legközelebbi állatmenhelyre, és elhoztam őt. Azóta is imádom.

Rengeteget túráztam a közeli erdőben. Nem sokan jártak arra fele, ezért jó volt, ha egyedül akartam lenni. Néha egész napokat eltöltöttem. Volt ott valami, ami azt súgta, hogy vissza kell mennem, de sose jöttem rá, mi az.

***

–  Október 28. Nem tudom, mi van ma, de mindenki tiszta zombi. A postás más levelét hozta ki, a boltos rosszul adta a visszajárót, és érezhetően feszültebb a légkör. Ráfognám a hideg frontra, ha nem bámulnának meg az emberek az utcán. Nem tudom, mi rosszat tehettem, de egész nap úgy éreztem, mintha sugdolóznának a hátam mögött.

***

– Üdvözlöm kedves nézőimet, James Shelby vagyok. Ma esti vendégünk a híres író, Jayden Walker! – Egész este ideges voltam, de amint a műsorvezető kimondta a nevemet, minden szertefoszlott és magabiztosan léptem ki a színpadra. Reflektorfények világítottak a szemembe, és mindenhol kamerákat láttam. Minden teljesen idegen volt nekem.

Kezet fogtam a férfival, majd kényelembe helyezkedtem a vele szemben lévő fotelba. Ő rögtön beszélni kezdett:
– Nagyon örülünk, hogy el tudtál jönni.
– Én örülök a meghívásnak.
– Mondd csak, hogy érzed magad?
– Remekül.
– Nem szeretnék így belecsapni a dolgokba, de amióta igent mondtál az ajánlatomra, nem bírok várni. – Ennél a pontnál érdeklődve pillantottam rá. – Az új könyved, a Tükörkép kapcsán felmerült a pletyka, miszerint filmadaptációra számíthatunk. Meg tudod ezt erősíteni? Kérlek, mondd azt, hogy meg tudod erősíteni!
– Húha! Én erről nem tudok semmit – kezdtem sejtelmesen hangsúlyozva. – Legalábbis nem mondhatok semmit.

– Nekem igazán megsúghatnád – mondta, majd közelebb hajolt, mire én mosolyogva ráztam a fejem. Valójában egy hónapja kerestek meg a film ötletével, tetszett a dolog, ezért igent mondtam. Még nagyon kezdetleges státuszban van a dolog, ezért nem tudhatna még senki se róla. De a mai világban már semmit sem lehet titokban tartani.
– Jól van. Leakadok a témáról. De szerintem itt nem csak én vagyok az egyetlen, akit ez érdekel – ekkor a közönség felé fordult, és megkérdezte: – Igazam van?
A tömeg tapsolni és ujjongani kezdett. Nem szerettem volna ennyi embernek csalódást okozni, de sajnos muszáj volt.

– Tényleg nem mondhatok semmit – győzködtem az embereket, majd ők szép lassan elhalkultak.
– Rendben. Akkor áruld el nekünk, honnan jött az ihleted ehhez a történethez? Olyan összetett világot alkottál meg, amit nem mindenki tudna, és ha jól sejtem még több is rejlik benne, mint amit leírtál.
– Innen-onnan szedtem az ötleteket. Az ihlet onnan jön, ahonnan nem számítanék rá. Könyvekből, filmekből, de persze alaposan megmásítva, hogy már én sem ismernék rá, de a leglényegtelenebb dolgok is változtathatnak a dolgokon.
– Mondanál egy ilyen példát? Mindig is imádtam az ilyen háttérinfókat.

– Ha a legdurvább változást kéne mondanom… Aloysius eredetileg nő lett volna, Aiman pedig egy másik képzeletbeli lény. De akkor még sokkal több varázslást képzeltem bele, és a főszál sem volt még tiszta. Sajnos sok mindent ki kellett hagynom belőle, de fölösleges lett volna… – már az első mondatomnál láttam, hogy James Shelby szemei elkerekednek.
– Ezt el sem hiszem! Te csak ugratsz minket, igazam van? – Mikor ismételten ráztam a fejem, folytatta: – Még azt szerettem volna kérdezni…

***

Március 11. A városi könyvtár olvasó termében vagyok, dedikáláson – mondanám, ha nálam lenne a hangrögzítőm, de idegenek előtt nem szívesen beszélnék magamban. Sorban jöttek az emberek, én pedig mindegyikőjüknek személyre szólóan aláírtam a könyvét.
– Nagy rajongója vagyok a könyvének. Tele van váratlan fordulatokkal. Több figyelmet érdemelne. – Ennél többet? – kérdeztem magamban, de a valóságban csak mosolyogva bólintottam. Ekkor már nem is számoltam, hány ember jön hozzám. Mikor visszaadtam a könyvet, egy pillantást vetettem a férfira.

Teljesen úgy nézett ki, mint egy normális ember. De az arca olyan ismerős volt. Ő volt az, akit először láttam álmomban, pontosan ugyanúgy nézett ki, mint ahogy a könyvben elképzeltem. Bármennyire is hülyeségnek hangzik, de biztos vagyok benne, hogy Griffon állt előttem.