The Torenos – A hatalom csapdájában – 25. A döntés

A repülőtérre érkezve kiszálltam az autóból, és egy mély lélegzetet vettem. Feszült voltam. Tudtam, hogy a sors játékszere vagyok, bármiképp is alakuljon a találkozás.
Fürge léptekkel vonultam be a váróterembe, ahol Leo és az emberei tartózkodtak.

Amint beléptem az ajtón, minden szem rám szegeződött. Apám felállt, és elindult felém. Az emberei fél lépéssel lemaradva követték, közre zárva a bátyámat. Leo végigmért, és felvillantva filmcsillagmosolyát, gúnyolódni kezdett az öltözékemen.
– Jól vagy? – kérdeztem Trentet, ügyet sem vetve a gengszter sértő megjegyzéseire. Trent bólintott.

– Nos, azt hiszem ideje a lényegre térni – mondta a nagyfőnök hatalmas önelégült mosollyal az arcán. – Add át a lemezt!
– Előbb engedd el Trentet!
– Ha megkapom a lemezt, elengedem Trentet.
– Ha elengedet Trentet, megkapod a lemezt.

– Preston, ne idegesíts! Nem érek rá! Mindjárt indul a gépem.
– Hisz ez a te reptered! A repülők, a légtér, minden a tied. Csoda, hogy nem magadról nevezted el! Tudom jól, hogy akkor indulsz, amikor akarsz. Szóval, ne gyere ezzel! Engedd el Trentet! – ismételtem meg a korábban már említett mondatot lassan, nyugodtan, mindhárom szót kihangsúlyozva.

Leo egyre dühösebb lett. Pár másodperc elteltével mérgesen hátraszólt az embereinek, hogy engedjék el. Trent diszkréten otthagyta fogvatartóit, és közvetlenül mellém állt.
– És most mi lesz, Mr. Bond? – suttogta a fülembe. – Ezek tuti kinyírnak minket. Remélem, van valami terved!
– Csak nyugi! – feleltem magabiztosan.

– A lemezt! Most! – Leo egyre türelmetlenebb lett. Éreztem, hogy nem húzhatom sokáig a dolgot, különben túl hamar sülnek el a fegyverek.
A zakóm oldalzsebébe nyúltam, és egyszerre minden bérgyilkos keze a hónaljtok felé lendült.

Carmen Toreno lépett be az épületbe a két ismerős ügynökkel és másik négy emberrel. A levegő hirtelen megtelt fegyverek csattanásával, mi pedig Trenttel ott álltunk két tűz között.
– Még mindig nyugi? – nézett rám a bátyám.
– Én sem gondolhatok mindenre – feleltem, és jobbnak láttam oldalra húzódni.

– Lám, lám – sétált felénk Carmen. – Családi találkozó, és nekem senki nem szól? Ejnye.
– Mit akarsz? – kérdezte ellenségesen Leo.
– Amit te is – válaszolt hűvösen. – A lemez a kormány tulajdona, add ide, Preston!
– És mióta dolgozol te a kormánynak, Carmen? – érdeklődött vigyorogva Leo.
– Oké, oké. Nem közvetlenül a kormánynak, de kapcsolatban állunk. A lemez pedig minket illet, mivel Nico is tagja volt a szervezetünknek.

– Igen. Amíg meg nem ölted.
– Mi? – néztünk össze Trenttel. Nem akartunk hinni a fülünknek. Milyen család ez? Úgy bemocskolták a Toreno nevet, hogy a büdös életbe senki nem mossa tisztára!
– Te beszélsz? Apagyilkos! – vágott vissza Carmen.

A két testvér heves szóváltásba keveredett, majd odáig fajult a dolog, hogy mindketten pisztolyt rántottak. Leo gyorsabb volt. Carmen holtan esett össze.
A két tábor tüzelni kezdett egymásra, mi pedig Trenttel fedezékbe bújtunk.

Pár perc elteltével kommandósok rohamozták meg a repülőteret. Mindenfelől fegyvercsövek irányultak a banditákra, és ha ellenállást tanúsítottak, a rend őrei nem hibáztak. Számos rosszfiú terült el a padlón.

Az egyik pont a közelünkben. A pisztolyáért kúsztam. Nem törődve a záporozó golyókkal, megszállottan, egyetlen célt látva magam előtt átsétáltam a másik oldalra, és váratlanul rárontottam az apámra. A pisztoly markolatával jól orrbagyűrtem. Pontosan ugyanúgy, ahogyan pár héttel korábban ő tette velem.

Elesett, én pedig a fegyverrel egyenesen rá céloztam. Apám döbbenten nézett rám. Egész életében a pisztoly mindig más ember fejére szegeződött, de abban a pillanatban megszűnt a nyerőszériája. Ő volt a más ember.
Az egész váróterem hirtelen elcsendesedett.
– Ezt Damonért kaptad – mondtam teljesen higgadtan, semmi jelét nem mutatván a bennem rejlő feszültségnek. Miután Leo magához tért a döbbenettől, felnevetett.
– És most le fogsz lőni? Ugyan már! Inkább add ide a lemezt, és beszéljük meg!

– Már megint a lemez. Nem unod még? Áruld már el légy szíves, hogy mégis melyiket szeretnéd!
Apám arcára ismét kiült a döbbenet. – Hogyhogy melyiket?
– Mondjuk azt, amelyiken a pénzmosásaidról és az adócsalásaidról vannak dokumentumok, vagy a fegyvercsempészetedről, esetleg ajánlhatom még a Hogyan robbantsunk ki háborút két ország között, hogy még több legyen a bevételünk című terveket.
Leo nagyon nyelt, de a rendőrök láttán észbe kapott, és felvette a pókerarcot.
– Nem tudom, miről beszélsz.
– Hát persze, hogy nem. Legközelebb ne engedj olyat a géped közelébe, aki ért hozzá! Tudtam, hogy amihez a kódokat adtad az csak a felszín. Nem vagyok hülye. Most pedig búcsúzz el az életedtől, mert a világnak nincs szüksége rád!

– Preston, ne! – bukkant fel Hank Gordon és a bátyám. – Ne csináld!
– Azt mondta, minden az én terveim szerint lesz, akkor most mit keresnek itt? – pillantottam az FBI ügynökre, de még mindig apámra céloztam a kibiztosított fegyverrel.
– Éreztem, hogy egyedül akarod megoldani. Mellesleg sehogy sem tudtam megbékélni a Nemzetközi Repülőtér gondolatával. Semmi értelme nem lett volna odaszervezni a találkát. Egyrészt a szigorú biztonsági rendszer miatt, másrészt a szemtanúk miatt. Most már biztonságban van a bátyád, a bizonyíték nálad, hagyd, hogy letartóztassam az apádat!
– Ez az Preston! – kezdte Leo. – Fogadj szót! Te nem vagy gyilkos. Ha anyád látná, mit művelsz…
– Fogd be! – ordítottam. – Tudom, hogy a te embereid térítették el a gépet. Miattad halt meg anya! Te ölted meg!
– Azt sem tudod, miket beszélsz! Anyád volt az egyetlen ember, akit mindennél jobban szerettem. Hogy tudtam volna megölni? Fogalmam sem volt, hogy ismerte a kormányzó lányát! Azt meg honnan kellett volna tudnom, hogy velük megy a magángépükön? Nem ellene irányult…

– Gyűlöllek! Te ölted meg, akárcsak nagyapát, Damont és még ki tudja hány embert! Ezek után egy jó okot mondj, hogy miért ne lőjem szét az agyad!
– Mert az apád vagyok.
– Rossz válasz!
Vannak pillanatok az életünkben, amikor kereszteződéshez érkezünk. Nem mindegy, milyen döntéseket hozunk, ugyanis ezek fogják meghatározni életünk hátralévő napjait. Kíváncsi vagy, mi mellett döntöttem? Biztos? Hát jó. Meghúztam a ravaszt.