The Torenos – A hatalom csapdájában – 20. A lemez

– Fegyvert eldobni! Nemzetbiztonság! – kiáltotta az előttem álló két ügynök a gengszterek felé, de ők mit sem törődtek ezzel. Ugyanúgy rájuk, illetve egymásra szegezték fegyvereiket, és csak az alkalomra vártak, hogy a riválisok figyelme lankadni kezdjen.
Az égen helikopterek jelentek meg. Az egyikből kommandósok ereszkedtek le, a másik pedig élő adásban közvetítette az utcán történteket.

A kommandósok érkezésével hirtelen kiabálás, rohanó lábak zűrzavara töltötte be az utcát. Mintha minden fegyvertulajdonos úgy érezte volna, hogy lőnie kell.
Egy tűzpiros autó semmit és senkit sem kímélve száguldott a kereszteződés felé. Aztán a sofőr a fékre lépett és a kocsi befarolt. Megvárta, míg kipattan az utasa, majd csikorgó kerekkel továbbhajtott a rosszfiúk irányába.

Az autó utasa az aszfaltra lökött, és ő is levetette magát.
– Te most kinek az oldalán állsz? – kérdeztem a nagyapámtól, miközben a buszmegállónál álló férfi géppisztolyával megeresztett egy sorozatot, és a golyók pár centire tőlünk fúródtak az aszfaltba.
– A te oldaladon – felelte, miközben a testével fedezett. – A bátyád is és én is.
– És elmagyaráznád, hogy mi a fene történik? Miért kellek ezeknek az embereknek?
– Mert világhatalomra vágynak. Élen az apáddal. És ahhoz, hogy ezt megkapják, szükségük van rád. Tudod, a keresztapád egy igazi lángelme volt.
– Volt? – néztem rá döbbenten. – Hát nem Japánban van? – Nagyapa megrázta a fejét.
– Egy évvel ezelőtt meggyilkolták.

Villámcsapásként ért a dolog. Meggyilkolták? És nekem senki nem szólt egy rohadt szót se?! Dühös voltam nagyapámra, amiért eltitkolta, de magamra még inkább, hogy megszakítottam vele a kapcsolatot, mikor a városba költöztem. Volt egy nagyon csúnya vitánk és onnantól kezdve nem kerestem a társaságát. Pedig ő vezetett be a hackerkedés világába. Éjszakákon át a gép előtt ültünk és… hát nem éppen törvényes dolgokat műveltünk. De imádtam vele lenni.
Nagyapán kívül ő volt az egyetlen normális ember a családban.

Apám emberei a kocsik csomagtartójából hatásosabb fegyvereket kaptak elő, és Leo parancsára nekikezdtek a takarításnak. A tévés közvetítő helikopter volt az első számú célpont. Az M-16-osokkal célba vették a pilótát, és meghúzták a ravaszt. A helikopter hozzávágódott az épületekhez, majd óriási robajjal a földbe csapódott.
– Első pont kipipálva! – kiáltotta Leo. – Most jöhet a többi!
Jack és Tom az autókkal elállták az utat, és azok fedezékéből tüzelt mind a négy testőr a rendőrökre, valamint a többi bűnözőre.

– Rád hagyta a felbecsülhetetlen értékű lemezét – folytatta egy kis idő elteltével nagyapám. – Azt a lemezt, ami megválthatja, de akár tönkre is teheti a világot. Nem mindegy kinek a kezébe kerül! Nico úgy intézte, hogy csak te férhess hozzá. Feltéve, ha akarod.
– Ha jól értem, a lemez tulajdonosán áll vagy bukik az egész világ sorsa. Ez iszonyatosan nagy felelősség! Nem, nem akarom! Miért nem semmisítette meg?
Nem kaptam rá választ. Trent végre előkerült, és rögtön indultunk is az autó felé, hogy kimeneküljünk ebből a rémálomból.

Már másztam volna be a kocsiba, mikor Tim visszarántott és a Volvók felé kezdett vonszolni. Nagyapa utánunk eredt, de apám közbeavatkozott.
– Leonardo, engedd el az unokámat! – utasította fiát a legidősebb Toreno. Leo ellökte édesapját, majd pisztolyt rántott.
– Senki nem állhat az utamba! – mondta Leo megszállottan. – Főleg te nem, apa!
Trent kiugrott az autóból, de még mielőtt bármit is tehetett volna, a pisztoly elsült.

– Neeeee! – ordítottam, ahogy csak tudtam, és kitéptem magam Tim szorításából. Mint az őrült, úgy rontottam apámnak, aki időközben Trentbe is beleeresztett egy golyót.
– Te szemét állat! – folytattam a kiabálást, és mielőtt hozzáérhettem volna, a pisztoly markolatával úgy megütött, hogy azonnal elterültem a földön.

Hirtelen elsötétült előttem minden, csak a kövezeten pattogó golyók hangját hallottam. Pár perc múlva magamhoz tértem, és megpillantottam a felettem álló apám diadalittas mosolyát.
– Azt mondtad, nem te vagy a rosszfiú – szólaltam meg könnyes szemekkel, véres orral és szájjal.
– Nem is – vonta meg a vállát. – Ha valaki más kap el, a lemez megszerzése után minden bizonnyal halott lennél. Én nem foglak megölni. – Na persze, gondoltam magamban.

Két testőr összekanalazott az aszfaltról, majd a következő órát az egyik Volvo padlóján töltöttem, arcommal a szőnyegen. Totál ismeretlen helyre vittek.
– Vigyázzatok rá, el ne szökjön! – mondta Leo a két emberének. – Még el kell intéznem pár dolgot. – Elindult kifelé, de az ajtóban megfordult, és egyenesen a szemembe nézett.
– Ha még egyszer megütsz, egyesével töröm el a csontjaidat. Van rosszabb a halálnál! Ezt ne felejtsd el, Preston!

Van rosszabb a halálnál… Durva, ugye? Hogy lehet valaki ennyire… áá… erre már nincsenek szavak! Teljesen összetörtem. Egyszerűen nem láttam kiutat ebből a reménytelen helyzetből.
És minden, ami történt, egy nyamvadt lemez miatt volt.