Szerelem: Vissza a halálból – 3. Egy különleges agy

Egy üres szobában találtam magam, és úgy éreztem, mintha sodródnék. Nyúltam egy fényforrás felé, de egy csuklyás alak az utamat állta.
– Ne már! – fakadt ki,- Már megint te? Tudod mennyit utaztam, mikor akár tévét is nézhetnék? Figyelj Vicky… Ugye hívhatlak Vickynek?
– A Victoriát jobban kedvelem.
– Mindegy. Te nem tudsz meghalni. Ha megsérül a cuki kis koponyád vagy amikor öreg leszel, akkor esetleg, de addig vigyázz magadra, mert egy nagyon elfoglalt kaszás vagyok!

Még mindig meglepetten néztem előre, amikor magamhoz tértem Bradley Newcastle irodájában. Nem értettem, honnan jött az előbbi jelenet. Talán csak hallucináltam. Minden esetre most csak arra lettem figyelmes, hogy Bradley végzett a vizsgálgatásommal, és figyelmét a szobában lévő másik emberre fordította.
– Mike, mégis mi a francot műveltél? – szidta.

– Ugyanezt kérdezném én tőled! – fakadt ki Mike,- Ez meg mit keres itt?
– Neki van a leglenyűgözőbb agya a világon! – vágta rá Bradley izgatottan,- A baktérium hihetetlen módon hat rá!
– Nem ezt kérdeztem.
– Mike, te orvos vagy! Ezt muszáj meghallgatnod!

– Nem muszáj nekem semmit, főleg ha az öcsém és a feleségem gyilkosáról van szó, de rendben, szükségem van magyarázatra, hogy miért él, mikor megöltem, és az nem is az első halála.
– Tudod, van a mutálódott baktérium, melynek következtében a zombik agya még halál után is fent tudja tartani a legalapvetőbb életfunkciókat – fogott Bradley lelkes magyarázkodásba.
– Igen?

– Nos, Victoria agyával a mutálódás nélküli valami sokkal fantasztikusabbat tett! – folytatta Bradley, ugyanolyan lelkesen,- Victoria agya halál után nem őrzi meg az alapvető életfunkciókat, ezért halottnak is tűnik. Viszont a lelkét, a személyiségét, az emlékeit… azok nála megmaradnak, ami lehetővé teszi, hogy akárhányszor feltámaszthassam.
– Nagyszerű! – vágta rá Mike cinikusan,- Ezek szerint sose szabadulhatok meg tőle.

– Jaj, Mikey, Victoria már ezerszer megbánta, amit tett, és te is lehettél volna vele egy picivel kedvesebb – vágta rá Bradley,- Szerintem megbízhatunk benne, hogy soha többé nem fog csinálni semmi butaságot. Mellesleg a társadalomnak is hatalmas hasznára lehet.
– Igazán, és hogyan?
– Úgy, hogy, mint kiderült, Victoria teljesen immunis a zombiizmusra. Nem tudom, hogy miért, de az ő szervezete egyszerűen kilöki a mutálódott baktériumot.
– Ez… érdekes.

– Beszéljetek már egy kicsit úgy rólam, mintha én is itt lennék! – szóltam közbe én is.
Untam, hogy elkezdtek rólam orvosi nyelven beszélgetni, mint valami műanyag csontvázról vagy kitömött állatról bioszórán. Persze, lenyűgözött a frissen szerzett tudás, de engem is bevonhattak volna a beszélgetésbe, ha már az én agyamról és szervezetemről volt szó.

– Jaj, bocsánat, Victoria. Csak elmagyaráztam Mike bácsinak, hogy mennyire egy különleges személy vagy.
– Ne beszélj velem úgy, mint egy óvodással! – förmedtem rá.
– Bocsánat.
– Semmi baj, én csak… nehéz napom volt. Mennyi az idő?
– Este hat, ugyanúgy 21-én.

– Akkor már örökre ez marad a születésnapom. – nevettem.
Ebben a pillanatban bejött Izzy is, szinte halálsápadtan. Látszott az arcán, hogy aggódott értem.
– Mi történt? – kérdezte.

– Ne aggódj, Victoria szó szerint nem halhat meg – ironizált Mike, de lánya arcán csak megkönnyebbülés látszódott.
Bárkinek hatalmas örömhír lehet, hogy van egy barátja, akit nem veszíthet el soha. Igaz, annak a barátnak néha jobb lehet meghalni, de minek, ha akár élhetek is? Elvégre rengeteg dolog van, amiért még élhetnék.

– Ez komoly? – kérdezte Izzy.
– Igen, de azért ha lehet, ne csináljunk belőle rendszert, mert nagyon fáj meghalni – feleltem,- Amúgy még nem vagy 14. Sajnálom, hogy beleszólok, de tényleg nem kéne még lefeküdnöd fiúkkal.
– Ki beszélt fiúkról? – kérdezett vissza Izzy.

– Az… más – vágtam rá.
– Hogy lenne? – fakadt ki Mike,- Még csak gyerek! Én ennyi idősen még chipsben található matricákat cserélgettem a többi sráccal.
– Én nem – szólt közbe Bradley,- Én már a harmadik barátnőmnél tartottam.

Ezen Izzy és én elnevettük magunkat. Ki hitte volna, hogy Bradley akkora nőcsábász volt tinédzserkorában? Mike pedig szokás szerint mogorva volt, de legalább már nem akart megölni. Annak nem lett volna semmi értelme, tekintve, hogy Bradley előbb-utóbb úgyis visszahoz. Mégis volt egy olyan érzésem, hogy hosszú távon átok lesz ez a képességem.

***

Másnap reggel meglátogatott Barber tábornok is, kis településünk vezére, és egyben Bradley apósa. Köszönteni akarta közössége új tagját. Elizabeth engedte be a lakásba.
– Apa! Minek köszönhetem a szerencsét? – kérdezte.
– Gondoltam, meglátogatom az egyetlen kislányomat – felelte a tábornok, majd megcsókolta Elizabeth homlokát.

– Bradley fiam! – kiáltott utána vejére,- Hozzám is eljutott a hír, hogy tiltott kísérleteket végeztél.
– Ugyan, hogy lehetne bármi is tiltott ebben a mai, poszt-apokaliptikus világban? – nevetett Brad.
– Élettel és halállal játszani azért túlmegy minden határon! Tudjuk jól, mi okozta a zombikat is.

– Igen, a baktérium – mondta Bradley,- Önmagában nem rossz találmány, csak azok a tudósok nem tudták használni. Rögtön halott szeretteik feltámasztására akarták használni, amihez az a legközelebbi lehetséges dolog, amit én tettem: egy mesterséges ember, aki még halhatatlan is lett, mellesleg véletlenül. Gondolom, alkalmazkodott a mostani viszonyokhoz, afféle evolúció.
– Elég a dumából, fiam! – szakította félbe a tábornok.

– Ha tényleg olyan különleges az a lány, meg akarom ismerni! – jelentette ki a tábornok.
– Oké – mondta Elizabeth,- Victoria, vendég! – szólt utánam.
– Megyek!

Addig a lakás felső szintjéről hallgattam a beszélgetést, most viszont megkaptam az engedélyt, hogy előbújjak. Ahhoz szükség volt arra, hogy tudjam, a tábornok látni is akarjon. Így lesétáltam a lépcsőn.
– Üdvözlöm, tábornok – mondtam.
– Szóval te vagy ennek a tökéletlennek a teremtménye? – kérdezte.

– Igen, a nevem Victoria – vágtam rá félénken.
– Az enyém Alexander Barber, a tábornok vagyok. – vágta rá ezúttal mosolyogva,- Hallom, találkoztál a nagyobbik unokámmal. Tetszett, amiket mondott rólad. Ezek szerint sokkal erkölcsösebb a gondolkodásmódod, mint agyatlan apádnak.
– Igen?

– Ha minden tudós úgy gondolkozott volna, mint te, talán elkerülhető lett volna a zombi apokalipszis – fejtette ki a tábornok,- És az, hogy nem voltál hajlandó halál élményeidről beszélni… tényleg jobb az ilyet nem tudni.
– Ezzel én is egyet értek, de Victoria valóban egy különleges eset! – szólt közbe Bradley, de apósa úgy tett, mintha észre se venné.

– Szóval nem tudsz meghalni – tűnődött a tábornok.
– Azt még nem tudom, hogy sajnos vagy szerencsére, de mondta a Kaszás is – feleltem.
– Miféle Kaszás? – mordult rám a tábornok.
– Hát… amelyik elviszi a halottakat, de engem nem vihetett el.

– De amúgy immunis vagyok zombikra is – váltottam témát, miután a kaszásos sztorim fura tekinteteket vonzott.
– Azt örömmel hallom, annyi gond van a kis szörnyetegekkel még most is – fejtegette a tábornok,- Beszerzőutakon mindig voltak balesetek, de előnyünkre válhat, ha te is a csapatban vagy.

– Álljon meg a menet! – szólt közbe Elizabeth,- Még nincs is olyan régóta életben, mellesleg új szívet kapott!
– Drágám, Victoria ilyen szempontból annyira más, mint a többi ember – nevetett Bradley,- Nála ez meg se kottyan, akár most elmehetne futni, és csak annyira fáradna ki, mint mondjuk te.
– Jó, azért én se vagyok Superman. – tettem hozzá.

– Persze, ezt nem is állítottuk – nevetett Bradley, majd az apósához fordult,- Nem maradsz itt ebédre? Átjön Gwen, Harley és Vince is.
Meglepetten tapasztaltam, hogy új szívem ki akart ugrani a helyéről, amikor meghallottam Vince nevét. Azt hittem, én már régen túltettem magam rajta. Vince számára mindig is Harley lesz az igazi, ő pedig a legjobb barátnőm.
– Persze, elfogadom a meghívást – mondta a tábornok.

Először Gwen érkezett meg, majd hamarosan befutott Harley is… egyedül.
– Hát Vince? – kérdezte Elizabeth.
– Nem akart… szó szerinti idézet: Victoria kísértetével egy asztalnál ülni. Bocsi, Vic, semmi személyes, csak nehezen hiszi el, hogy lehetséges, ami veled történt. De már nem vagyok annyira messze attól, hogy meggyőzzem… remélhetőleg.

Ezt mondjuk meg tudtam érteni, én is hihetetlennek tartottam. Vince-nek minden oka megvolt, hogy hitetlen legyen, és kicsit talán örültem neki. Biztos mély nyomot hagyhattam benne, ezért nem akart találkozni egy idegennel, aki a testemben él. Mert az már nem én lennék. Ez elég valószínűnek tűnt, hiszen a csókunk nem volt semmi… De arra gondolnom tilos! Az bűn volt!

Inkább figyeltem az asztalnál folyó beszélgetésre. Bradley a baktériummal járó lehetőségeket fejtegette. Azt magának értetődőnek vette, hogy az eredeti célra nem szabad használni. Én vagyok az egyetlen kivétel abból a szempontból, de belőlem se lehet még egy.
– Nem kellene többet hullákon használni – fejtette ki Bradley,- Az élőknek is sok hasznot hozhat.
– Például? – kérdezte Harley.

– Például ha valakinek eltörik egy csontja, vagy megsérül egy szerve, helyre lehet vele állítani, akár egy szív-infarktus után is. Csak a lövési sérülések ellen nem segít – magyarázta Bradley,- És kis eséllyel abban is segíthet, hogy új lábakat kaphassak.
– Hogyan?- kíváncsiskodott Elizabeth.
– Ha egyszerűen valaki felvarrna nekem lábakat, halottak lennének, és nem tudnám őket használni – kezdte magyarázni Bradley.

– De ha használnánk a baktériumot, rögtön használni is tudnám őket. Több hónapos rehabilitáció nélkül! – lelkendezett a férfi,- Elvégre kinek van ma arra ideje?
– Elég vad ötletnek tűnik – jegyezte meg a tábornok.
– Szerintem meg tök kivitelezhető! – mondta Gwen.

– Mármint, Victoria se a saját lábán járkál! – fejtette ki bővebben,- Össze van varrva neki több helyen, de az nem akadályozza meg abban, hogy elmenjen egyik helyről a másikra.
– Ez végül is igaz – mondtam.
– Nagyszerű!- vágta rá Bradley.

– Holnap megyek, és beszélek Mike-kal! – jelentette ki Bradley,- Szükség lesz egy jó orvosra.
Nem tartottam annyira jó ötletnek, de úgy döntöttem, félrerakom a személyes érzéseimet. Hiába gyűlt már meg a bajom Mike-kal, mégis csak tudja a dolgát. Azt hiszem…