Szerelem: Vissza a halálból – 15. Rejtély

Minden tekintet rám tevődött, ahogy berontottam az irodába, ahol már hatalmas veszekedés folyt. Még mindig szegény Bradleyt okolták a tragédia miatt, én pedig most ott álltam lihegve, egy pontosabb magyarázattal, amit meg is adtam nekik:
– Az erkélyről láttam egy nőt, aki megharapott valakit! – jelentettem ki.
– Egy újabb zombi, hurrá! – szólt egy csalódott arc a tömegből.

– De ez a nő nem tűnt zombinak! – erősködtem.
– Az erkélyről mégis, hogyan látnád, hogy zombi-e vagy sem? Nem a másodikon laktok!
– Jó, de azt láttam, hogy normálisan mozgott –magyarázkodtam,- És a férfi mintha beszélt is volna hozzá.
– Mintha te még sose mondtál volna semmit zombinak! – nevetett Harley.

– Én sokszor beszélgetek zombikkal, mert én valamennyire emberszámba veszem és sajnálom őket – mondtam,- De ez más volt. A férfi szerintem embernek nézte!
– Biztos részeg volt.
– Már délután négykor?

– Jól van, megnézem – mondta végül Bradley.
Ő se hitt nekem teljesen, de alapvetően kalandvágyó, kíváncsi ember volt, aki nem érezte volna kudarcnak, ha nem talál semmit.
– Vince, Harley, Victoria, ti velem jöttök! – utasított a férfi.

– Victoria is? – kérdezte Vince elképedve,- Nem kellene inkább pihennie a babával?
– Ő látta az eseményt, jobb, ha jön – felelte Bradley megfontoltan,- És különben is, nyugodtabb vagyok, ha szem előtt tarthatom ezzel a közfelháborodással. Legfeljebb, ha elfárad, majd te cipeled.
– Én bármikor! – vágta rá Vince vállalkozó kedvűen. Ezt mondjuk abszolút nem értettem, mint ahogy a hirtelen aggódását sem.

– Csak hogy tudd, 20 kilót biztos felszedtem – súgtam oda Vince-nek gonoszkodva, miután elhagytuk az irodát.
– A te esetedben az biztos nem számít – vágta rá ő,- Szerintem, ha ez így igaz is bőven 70 alatt vagy.
– Argh!

– Szerinted mi ez az állandó utálkozás mostanában Vince és Victoria között? – kérdezte Harley Bradleytől.
– Úgy tűnik, Victoriának van valami baja, de amúgy nem tudom, nem is értem, és már jó pár éve nem is próbálom megérteni a nőket.

Elmentünk a ház mögé, ahol meg is találtuk a fiatal férfit, akit a nő megharapott. Nem is férfi volt, hanem sokkal inkább egy fiú, nagyjából 15 éves.
– Mi történt? – kérdeztük tőle.
– Az a nő! – felelte dühösen.

– Milyen nő? – kérdezte Bradley.
– Az a nő – vágta rá a fiú titokzatosan,- Én azt hittem, régen meghalt, erre most visszajön és terrorizálja a várost.
– Tudod mit, menjünk az irodámba! – mondta Bradley, majd felsegítette és elindultunk.

– Most milyen régen meghalt nő? – kérdeztem,- Ugye nem rám gondolt?
– Te nem most jöttél vissza – vágta rá Harley,- És különben is, láttad a jelenetet. Biztos arra a titokzatos nőre gondol, aki megharapta.
– Akkor csak zombi volt?
– Azok nem térnek vissza, ha régen meghaltak.

Visszafele indultunk, és egyszer csak azt vettük észre, hogy a fiú előrántotta a pisztolyát.
– Ne mozduljatok! – mondta.
– Fiam, mi a fene történt? – kérdezte Bradley, de a fiú egyszer csak lőtt.
Azonnal megfordultunk.

Ott hevert előttünk egy halott nő. Valóban már régebben is meghalt, így nem igazán érthettük, hogyan lőhette le most a kissrác. Egyébként a haja le volt borotválva, az amúgy ismerős arcán varratok éktelenkedtek és nem viselt mást, mint egy rossz kórházi hálóinget.
– Mike – morogta Bradley.
– Vigyázz!- kiáltotta el magát Harley abban a pillanatban.

A fiú átalakulása addigra már lezajlott, és zombiként állt velünk szemben. Az, akivel az előbb beszélgettünk, már megszűnt. Meghalt, de a teste megőrizte legalapvetőbb funkcióit, és néhány új, zombi funkció is fellépett. Például az emberi hús teljesen ellenállhatatlanná vált számára, mindenkibe bele akart harapni, ami a zombiknál egyben a szaporodást is jelentette. A szaporodás pedig a legeslegalapvetőbb funkció bármelyik fajnál.

Harley gyorsan előrántotta a pisztolyát, és rögtön fejbe lőtte a fiatal zombit, még mielőtt bárkinek ártani tudott volna.
– Ezt megúsztuk – mondta,- Szegény srác.
– Ügyes voltál, Harley! – dicsérte meg Bradley.

– Akkor, most mi legyen? – kérdezte a lány.
– Zeinabet jobb, ha magunkkal visszük – mondta Bradley,- Valami nagyon nem stimmel vele, és ki akarom deríteni.
– Hát, te vagy a főnök.

Nem sokkal később ismét Bradley irodájában voltunk, ezúttal négyesben. A többi ember elment megnézni, hányan vannak még életben, és biztosítani, hogy mindenki az otthonában marad, amíg el nem múlik a veszély.
– Nos, mit találtál? – kérdezte Vince Bradleyt.
– Valaki lopta a kísérletemet, de ugyanakkor pocsék munkát végzett.

– Úgy érted, ő olyan… mint én? – kérdeztem hatalmas döbbenettel.
– Majdnem – felelte Bradley, amire félig megkönnyebbültem,- Hasonló módszerrel készült, az agya több darabból van összefércelve, de vannak fertőző részei is, így tulajdonképpen nincs mással dolgunk, mint egy intelligens zombival, akinek dobogott a szíve.
– De már meghalt, és nem hozzuk vissza – méltatlankodott Harley.

Ebben a pillanatban azonban benyitott az egyik vadász, hogy talált egy lányt a parkban. Izzy volt az, és a halott barátnőjét dédelgette éppen, amikor megtalálták. Most viszont csak állt szótlanul. 14 éves volt és már megtapasztalta, milyen az, ha az ember elveszíti a szerelmét.
– Örülök, hogy idehoztad – mondta Bradley,- Itt biztonságban lesz.

Ebben a pillanatban viszont Zeinab felpattant a boncasztalról, megharapta a férfit, aki behozta Izzyt, majd elszaladt. Nem tudtuk mire vélni a jelenetet, elvégre a nő halott volt. És mi nem hoztuk vissza, isten őrizz!
– Ez most mi volt? – kérdezte a férfi.

– Megfertőződtél – mondta Bradley „nagy tapintatossággal,”- A többit mi se értjük.
– Én viszont sajnos igen! – jelentette ki Izzy,- Hívjátok át a tökéletlen apámat, beszédem van vele.
Olyan erőszakos, olyan ellentmondást nem tűrő volt a hangja, hogy én úgy még nem láttam egy 14 évest. Nem a kamaszos lázadás látszódott rajta, hanem egy felnőtt mélységes haragja.

– Rendben, felhívhatom. – mondta a higgadtságát tökéletesen megőrző vezér. Nem volt benne indulat, ezért tökéletes vezető lehetett belőle. De egy hiányossága még volt.
– És velem mi lesz? – kérdezte a férfi.
– Hamarosan zombi leszel, sajnálom – mondta Bradley.
– Ne már! Meg fogok halni.

– Nagyon sajnálom, de nincs nálam ellenszer – mondta Harley, aki valamivel jobban értett az emberekhez.
– Akkor ennyi? Akár fejbe is lőhetem magam? – tiltakozott.
– Várj, egy kis üveg mégis csak van nálam – mondta a lány, majd átadta a férfinek.
– Köszönöm, megmentetted az életem!- ujjongott,- Köszönöm!

Örömmel láttam, hogy az ellenszer, ami létezésem legfőbb oka volt, még nem fogyott el teljesen. Az első életem se volt hiábavaló. A férfi bevette az adagot, még egyszer megköszönte, majd elment. Bradley pedig hívta Mike-ot, aki fél órán belül meg is érkezett.

– Akkor miért kellett most rögtön idejönnöm?- kérdezte a férfi ártatlanul, de a lánya rögtön kezelésbe vette.
– Tudod te azt nagyon jól! – kiáltotta Izzy.
– Nem, nem tudom.
– De igen. Tudom a sötét titkodat.

– Nem tudtad Zeinabet elengedni, igaz? – kezdte a kislány,- Muszáj volt visszahoznod, és milyen kapóra jött, hogy Mr. Newcastle már hozott vissza embert a halálból! De Victoria esete egyedi, te nem ismételheted meg, és főleg nem így. Fogadd el, hogy Zeinab meghalt, és a szörny, amit létre hoztál se ő, hiába van a testében!
– Nekem elég volt, hogy úgy nézzen ki – jegyezte meg Mike meghökkenten.

– Az pedig puszta önzés – folytatta a kislány,- Ugyanis azzal, hogy nem tudtad elengedni őt, én is elveszítettem azt, akit szerettem. Sokan veszítettek, úgyhogy meg kell állítanunk!
– Mégis, mit tudott volna elkövetni? – kérdezte Mike,- A barikádon nem juthatott túl!
– Nem is kellett neki – szólt közbe Bradley,- Ugyanis ő maga is fertőz.

– De Victoria nem fertőz! – erősködött Mike.
– Victoria kétévnyi kemény munkám gyümölcse! – förmedt rá Bradley,- Gondosan kiválogattam a felhasznált testrészeket, hogy véletlenül se legyen egyetlen fertőző darabja se. A te teremtményed esetében pedig… eleve úgy használtad fel Zeinab testét, ahogy volt, ő pedig egy zombi harapása miatt halt meg. Mellesleg az agyát is megvizsgáltam, és néhány lebeny konkrétan zombiktól volt. Egy orvosnak ennél azért több esze lehetett volna! Vagy annyira sürgős volt?

Én csak szótlanul álltam és hallgattam a beszélgetést. Fura volt. Én még nem csináltam semmit, már majdnem egy átlagos leányzó is voltam, és Mike már mennyire ellenezte a létezésemet, ezzel teljesen tönkretéve az életemet. Legalább is az elsőt. Most pedig… éppen ő volt az, aki megteremtette a tényleges szörnyet. Vagy, hogy pontosítsak, ő volt az igazi szörny.
– Jó, de ha ezt így meg tudtad vizsgálni, már biztos nem jelent már több veszélyt – fejtegette Mike.

– Na, ez a másik – vágta rá Bradley,- Túl sok baktériumot raktál bele! Így képes magát feltámasztani, tehát ki tudja, hol van most éppen. Elszabadult, és ha Harley nem tartogatta volna magánál valószínűleg az utolsó adag ellenszert, megölt volna még egy embert!
– Miért nem kaptátok el?
– Persze, mintha az olyan egyszerű lenne.

Ebben a pillanatban megcsörrent Bradley telefonja. Rögtön fel is vette.
– Newcastle… Igen, értem… Köszönöm.
Ennyit hallottam a beszélgetésből, ami után Bradley letette a telefont, majd felénk fordult.

– Valaki látta, ahogy beszökött a metrójáratokba – mondta Bradley.
– De az le van zárva! – fakadt ki Mike.
– De Barbernél volt kulcs, ő pedig az első áldozatai között volt – magyarázta a teremtőm,- És amilyen egy intelligens zombit alkottál, tudja is használni.
– Valakinek le kellene menni oda, hogy kinyírja – szólt közbe Harley.

– Odalent túl veszélyes – vágta rá Vince,- Az a legnagyobb zombi farm, szerintem nincs normális ember, aki oda önszántából lemenne. És különben is, ha kinyírjuk, feltámad.
– De ha nem nyírjuk ki, még több áldozatot fog követelni!
– Akkor tudsz bármi megoldást? – kérdezett rá Vince.
– A feje –szóltam közbe. Minden tekintet felém irányult.

– Tudom magamról, hogy ha fejbe lőnek, már nem lehet engem feltámasztani, így őt se – fejtettem ki.
– Vic, nem jó taktika elárulni a gyengeségedet – csóválta a fejét Bradley.
– Főleg nem ez a szerencsétlen előtt – tette hozzá Vince Mike-ra mutatva.
– Eszemben sincs most lelőni! – fakadt ki az orvos,- De akkor most komolyra fordítva a szót: leküldünk egy csapatot, hogy lőjék fejbe?

– Az talán kicsit kockázatos lenne – jegyezte meg Bradley.
– Várjatok, nekem van egy jobb ötletem! – szóltam közbe,- Ha intelligens… talán beszélhetnék vele. Én is voltam hozzá hasonló helyzetben, talán meg tudnánk érteni egymást.
– Vic, ezt megbeszélhetnénk odakint? – kérdezte Vince, majd megfogta a karomat, és kivezetett a szobából.

– Mégis, mi a francot gondoltál? – kérdezte Vince az előtérben,- Nem mehetsz le oda egyedül!
– De, én vagyok az egyetlen, aki lemehet oda.
– De Vic, gondolj a kisbabára! – fakadt ki a férfi,- Rá nézve még mindig veszélyes.
– Ó igen? – kiáltottam el magam.

– Nem értem a hirtelen jött aggodalmaidat, és nem is érdekelnek! – vágtam Vince képébe,- De ha ennyire érdekel a kisbabám sorsa, miért nem ismered be végre, hogy a tiéd!?
– Vince, ez igaz? – hallottam egy megdöbbent hangot a háttérben.
Észre se vettem eddig, hogy Harley ott állt az ajtó előtt, és kihallgatta a kis beszélgetésünket.